Újra itthon

Pelenka - Huggies Prémium

2012-02-13T10:27:00.000+01:00

Már javában használtuk (azaz Gergő használta, de mivel egyedül nem tudja felvenni, jogosnak érzem a többesszámot :D) a dm-es pelenkát, amikor barátságos árával kacsintott egyet valamelyik boltban az óriáscsomagos Huggies Prémium. Gondoltuk, kipróbáljuk. Egyébként is úgy döntöttünk, nem ragaszkodunk egyetlen márkához, hanem minél többet kipróbálunk, ami jó árban kapható, hogy ne essünk kétségbe, ha idegen helyen (másik városban, nyaraláskor...) véletlenül elfogy a pelenka, de a megszokott márkát nem lehet kapni. Persze, vigyázunk, hogy ilyesmi ne forduljon elő, de mindenre fel kell készülni.

Már azzal félig meg voltunk győzve, hogy Micimackó és barátai fgyeltek a csomagoláson. Tudom, hogy a gyerekeknek teljesen mindegy, mi és milyen méretben látható a fenekükön, de akkor is. Az első kipróbált méretű példányokon apró Tigris figurák voltak elszórva. Az első használat után megijedtem, mert összefogta a minta a bodyt, de mosáskor maradéktalanul eltűnt minden, így nem foglalkoztam vele. Gergő bőre szerette és szereti azóta is. Sokáig vettem ezt a márkát, egészen a 4-es méretig, mert a Brendonban szinte mindig akciós, de amióta kénytelen vagyk 4+osat venni, leszoktam róla, mert ezt a méretet valami miatt kihagyják az akcióból, és így nem barátságos. :( Ha majd befigyel az 5-ös, talán újra megjelenik Gergő fenekén Micimackó, mert tényleg nagyon jó.

Pelenka - babylove (dm sajátmárka)

2012-02-10T23:38:00.000+01:00

Nagyon régen, hozzávetőlegesen 1 éve tervezem, hogy összeszedem azokat a babaápolási és használati tárgyakat, amikkel közelebbi kapcsolatba kerültünk. Különösen pelenkából van szép lista, ezért ezzel kezdem. Eredetileg úgy terveztem, hogy egyetlen bejegyzésbe sűrítem az összeset, de már látom, hogy azért nem készült el az a változat, mert tudat alatt éreztem, hogy nem lesz jó. Az ötlet megszületése óta többször kellett volna frissíteni, kiegészíteni, esetleg új bejegyzést írni, hogy ez meg ez kimaradt. Jobb lesz ez így. Külön bejegyzést szánok minden termékfajtának és márkának.

Ha azt mondtam, pelenkával kezdem, akkor abból is azzal, amit először vettünk. Még nem született meg Gergő, gyűjtögettük a kezdőcsomag darabjait, amikor hirtelen ötlettől vezérelve leemeltünk a polcról egy újszülötteknek való csomagot. Nem tudtuk, milyen, az ismerőseink közül senki sem használta. Úgy gondoltuk, teszünk egy próbát. Abban biztosak voltunk, hogy a drága márkákból csak akkor veszünk, ha nagyon muszáj. Nem azért, mert sajnáljuk a gyerektől a márkás cuccot, csak egyszerűen egyikünk sem hiszi, hogy csak az a jó, ami drága. Tehát nálunk nem a Pampers és társai (volt) az alapértelmezett pelenka. Az, hogy milyen jól gondoltuk, később derült ki.

A kórházban adtak pelenkát, így csak itthon került Gergő fenekére az általunk vásárolt dm-es. Két szempont volt számunkra fontos: mennyire bababarát az anyaga, és benne marad-e, aminek kell. Mindkét teszten átment. Megszerettük. Az külön tetszett, hogy nem mindegyik egyforma, hanem a derékrészen ficcenő nyuszik többféle helyzetben láthatóak. A kedvecem a tengerparti és az éjszakai jelenet; az előbbin homokvárat építenek (ha jól emlékszem), a másikon bevackolva, összegömbölyödve alszanak. Tudom, ez nem lényeges szempont, és akár egész estés film is pöröghetett volna rajta, ha funkcióját tekintve semmit sem ért volna, de nekem akkor is tetszett. Azóta is ez az alapértelmezett pelenka, időnként befigyel más is, amikor éppen akciós (majd ezekről is). A kezdeti nyuszis után volt már méhecskés, kacsás és zsiráfos, most macis van. Változatlanul jó. Nem tudom, lesz-e 5-ös, kell-e még akkor pelenka Gergőnek, amikor a jelenlegi 4+ kicsi lesz (az unokaöcsém 2,5 évesen még nem jutott el az 5-ösig), de kíváncsian várom a figurát. :) Ha valaki véletlenül tudja, nehogy elárulja! Olyan ez, mint egy sorozat; ha kiderül, mi lesz a következő részben, már nem is olyan érdekes. :)

Szemészet

2012-02-10T11:38:00.003+01:00

Amikor legutóbb jártunk a gyerekorvosnál, javasolta, hogy kérjünk időpontot a szemészetre egy szűrésre. Beutaló nem kell, csak jelentkezzünk be. Pár napot vártunk -nincs indok, hogy miért, talán megszokásból-, aztán azzal a biztos tudattal, hogy valamikor tavasszal kell menni, telefonáltunk. Azaz Péter hívta őket, és amikor letette, közölte velem, hogy 10-én megyünk. Lapozgattam a naptárat, közben kérdeztem, hogy március vagy április. Reméltem, hogy valamelyik a kettő közül, nem kell megint majdnem fél évet várni. Péter lazán benyögte, hogy február. Felkaptam a fejem. Most pénteken? Azta'... Gyorsan bevéstem a naptárba, mielőtt közli, hogy viccelt, és tulajdonképpen augusztus. :)

9.40-re mentünk. Kicsit késtünk, mert Gergőnek indulás előtt jutott eszébe, hogy alaposan tele kellene rakni a pelenkát, vissza kellett jönnöm a pénztárcámért (benne volt Gergő TAJ kártyája, különben hagytam volna a francba), baromi lassú volt a betegfelvételes nő, de 10.40-re már házon belül voltunk. A vizsgálóban töltött idő alig volt 5 perc. A hölgy kedves volt, türelmes. Kifelé jövet az asszisztens (vagy adminisztrátor) megkérdezte, hogy ugye, még nem tud Gergő színezni. Nem is értettem a kérdést, hiszen egyelőre a tollat csak megrágja, ha véletlenül a kezébe kerül, és ez nyilván az arcomra volt írva, mert a nő egyből mondta, hogy gondolta, és ebben az esetben a szekrényke tetejéről választhat valamit Gergő. Lehet plüss vagy műanyag, mindegy. Végignéztem a kínálaton: pár centis műanyagfigurák és közepes plüssök közül lehetett választani. Nem akartam Gergőt befolyásolni, de erősen reméltem, hogy nem egy plüssre mozdul rá. Szerencsére egy mini jak tetszett meg neki. Péter szerint birka, de mindegy is. A lényeg, hogy pici, nem kell helyet szorítani neki a polcon. :)

Ami pedig az eredményt illeti: Gergő tökéletesen szerepelt. A doktornő nem állapított meg semmi eltérést, elváltozást, miegymást. Annyit kaptunk útravalóul, hogy kb. 1 év múlva menjünk megint, és érdemes rendszeresen ismételni a vizsgálatot, mert örökölhető a rövidlátás. Tévé, számítógép kerüljön kiiktatásra, helyette könyvet olvasson/ nézegessen, mert azok is elősegítik a rövidlátás kialakulását (mármint a tévé-számítógép). Viszlát, Eperke, Caillou és a többiek! Néha azért lehet, de a napi rendszeres tévézés mától megszűnik. Nem tragédia. Megleszünk valahogy nélküle. :)

Blaha Lujza fogzik

2012-02-09T00:04:00.001+01:00

Elég sokáig bírta Gergő 6 foggal. Nem látszott rajta, hogy hiányozna neki a többi, de ezek a fogak makacs jószágok: nőnek. Bevallom, nem tudom pontosan, mikor kezdődött, mert amikor leesett, hogy a mostanában alapértelmezett nyűgösség, bújás, étvágytalanság, válogatósság, anyatejfüggés kapcsolatban lehet a fogzással, szerintem már tartott egy ideje. Jól van, na. Első gyerek. Az sem segít, hogy a környezetünkben fellelhető Gergő korú gyerekek mindegyike más szisztéma szerint fogzik. Most, hogy megvilágosodtam, eszembe jutott, hogy tavaly novemberben, az esküvőnk előtti éjszaka alig aludtak a húgomék, mert az unokaöcsém számtalanszor ébredt sikítva. Na, ez van most nálunk. Ma előkerült a barátom, Dentinox, de így is csak annyi szabadidőt kaptam, hogy nyugodtan le tudtam zuhanyozni, nem kellett kapkodni, hogy átvegyem Pétertől a vigasztalhatatlanul sírő Gergőt, mert ilyenkor csak anya jó. Amellett, hogy baromi jó érzés, hogy kellek neki, elég fárasztó, mert esélyem sincs, hogy átpasszoljam Péternek az éjszakai melót (vagy legalább valamennyit belőle), mert nem nyugszik meg nála. Remélem, csak átmeneti, mert kezdek kidőlni. Ma már láttam is két bűnöst: a jobb alsó és felső rágók közül 1-1 dugta ki a tüskéjét. Ha úgy lesz, mint az unokaöcsémnél, akkor jaj nekünk, mert ő egyszerre 8 őrlőt növesztett annak idején. Láttam a húgom akkoriban. Hmmm... Kalandra fel!

Házi bohócunknak a fogzás sem akadály, ha produkcióról van szó. Teljesen véletlen volt, eszembe sem jutott, hogy így összerakta a dolgokat, de tetszett. Az történt, hogy a Mit mond...? csoport egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott. Az már megy egy ideje, hogy -Mint mond az oroszlán? -Grrrrr (magánhangzó nélküli torokhang, de azt nem tudom leírni), illetve -Mit mond a kiskutya? -Vává. Ma elkezdte illegetni magát, én meg megkérdeztem, hogy Mi van, Blaha Lujza?, erre elkezdett színpadiasan köhögni. Csak néztem rá elkerekedett szemekkel, nem bírtam megállni, hogy ne nevessek, ő meg visszanevetett. Élvezte a sikert. :) Kíváncsi voltam, hogy véletlen volt-e, ezért párszor megkérdeztem, hogy Mit csinál Blaha Lujza?, ő pedig minden alkalommal köhécselt. Nem volt véletlen. Hihetetlen. Az egész onnan jött, hogy pár hete/hónapja úszáson vettük észre, hogy valahányszor egy másik gyerek vagy szülő köhögött, mert slukkolt a vízből, Gergő azonnal köhécselni kezdett. Ugyanolyan színpadiasan, ahogy ma. Ilyenkor mindig mondtuk neki, hogy Blaha Lujza. Az utóbbi időben minden sóhajt, gesztust, orrfújást (igen :D) utánoz, ilyenkor is a fent említett högyhöz hasonlítjuk (azért nem Jászai Mari, mert az az unokaöcsém művészneve... hasonló okok miatt :D).

Kíváncsi voltam, előadja-e Péternek. Előadta. Aztán anyunak Skype-on. Igazi bohóc. Imádom.

Tévézünk

2012-02-06T23:18:00.001+01:00

Új kedvenceim lettek. 2 évvel ezelőtt állandóan a tvpaprikát meg a viasatot néztem, most meg már nem is tudom, mikor kapcsoltam az utóbbira. Átvette helyüket a minimax és az mtv1. Reggel befigyel egy is TV2, de csak azért, mert nem szeretem Jegyes-Tóth Krisztát. Idegesít. Ébredéshez-kávézáshoz TV2-zünk, utána jön a minimax (ha nincs séta és/vagy alvás).

Ha olyan az idő, akkor ilyenkor megyünk sétálni. Mostanában nagyon nem az, de nem panaszkodom, hiszen tél van, ilyenkor hideg van és esik a hó, csak éppen a sétát hagyjuk ki, mert nem akarom, hogy kockára fagyjunk. Marad az itthoni alvás, bár a tuti befutó a babakocsi; mostanában Gergő 99,9 %-ban bealszik séta közben, úgyhogy újból rászoktam a rendszeres sétára, miután mindenki kigyógyult a takonykórból (kivéve most, hogy nagyon hideg van, de ezt már írtam).

Ébredés és/vagy séta után marad a minimax. Inkább csak a háttérben szól, és leginkább nekem, hogy tudjam, kb. mennyi az idő, mert akármilyen hihetetlen, de 1-2 nap múlva már tudom, hogy azon a héten mi kezdődik ugyanakkor, mint a délutáni műsorom, mikor kell átkapcsolni (múlt héten az Én kicsi pónim volt, a héten még nem figyeltem meg).

Vannak kedvenceim, nem tagadom, ahogy Gergőnek is. Közös kedvencünk Eperke, Thomas és Caillou, bár az utóbbit talán én egy kicsit jobban szeretem. Szeretem a Chuggingtont is, bár nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Thomas és barátai sikere miatt született. Nem biztos, hogy igazam van, annál inkább sem, mert nem tudom, melyik volt előbb, de ezt érzem. Ettől függetlenül aranyos. Szeretem Eloise-t is, de ő abszolút nem érinti Gergő ingerküszöbét.

Van olyan is, amit kifejezetten nem szeretek: a vudlis mese. Biztosan sok okosság van benne, védik az erdőt meg minden, de olyan nagyon csúnyák szegények, és minden jóindulatuk ellenére ijesztőek, hogy nekem nem tetszenek. Tudom, nem is én vagyok a célközönség, de ha ez számít valamit, Gergő sem szereti őket, azaz nem nagyon érdeklődik irántuk.

Egyébként nem egy nagy tévés. A kedvenceit nézegeti, de olyat még nem láttam, hogy leült volna a földre/kisszékre/ölembe, és végignézett volna egy teljes részt bármiből. Háttérnek viszont jó, mert néha jól leköti, szépek a figurák (kivéve a vudlik), mozognak, aranyosak, és végre megszabadultam a duck.tv borzalmaitól. :)

Nem suttog

2012-02-05T12:13:00.001+01:00

Amikor Gergő pici volt, úgy hurcoltam magammal és forgattam rendszeresen a suttogós könyvet, mint mások a Bibliát. Ha felsírt, azonnal kikerestem a megfelelő táblázatot, próbáltam a segítségével rájönni, éppen mi okozhatja a bánatát. Volt sikerélmény, de legtöbbször nem lettem okosabb.

Az alvásnál/altatásnál is megpróbáltam követni az ott leírtakat, de Gergő vagy nem olvasta a könyvet, vagy magasról tesz rá, miként kellene álomra hajtani a fejét. Amikor elkezdte a sorozatos éjszakai ébredést, újból segítséget kértem Tracy Hoggtól, de nagyon úgy néz ki, hogy mi vagyunk azok, akikről nem írnak az ilyen könyvekben, mert rontjuk a statisztikát. Gergőt csak és kizárólag alvó állapotban lehet a kiságyba tenni, ezt is csak a fürdés, mese és evés utáni bealváskor, és a következő maximum 2 ébredés-altatás kombó után. Ha megint ébred, nincs mese, fogom a párnám és költözöm mellé.

Pénteken szóba került a gyerekek alvása. Áron 6 héttel fiatalabb Gergőnél, mondhatjuk, hogy egyidősek. Amikor mondtam, mi hogy csináljuk, Áron apukája felhozta az említett könyvet. Rögtön mondtam, hogy tudom, miről beszél, de Gergőnél nem működik, mert ha nem alszik, amikor beteszem a kiságyba, akkor azonnal feláll, hiába simogatom a hátát. :S Erre jött a kérdés, hogy hányszor próbáltuk, mert ők az elején 2 óra hosszát, aztán egyre kevesebb ideig kellett. Bevallom, hamarabb feladtam, nem jutottam el 2 óráig, de ezt egy percig sem bánom. Nem érzem magam rossz anyának azért, mert nem erőszakoltam rá Gergőre egy olyan elalvási módot, amit ő nem akar. Nem hiszem, hogy sokáig igényli az együttalvást. Mostanában egyébként is iszonyúan anyás, sokkal bújósabb, mint eddig bármikor. Nem bánom. Ha erre van szüksége, megkapja. Nem hiszem, hogy ettől lenne elkényeztetve. Vagy...?

Oltás meg mérés

2012-01-30T17:46:00.000+01:00

Múlt kedden ejtette meg a doktornő Gergő 1 éves státuszvizsgálatát. Már akkor furcsálltam a dátumot, amikor megkaptuk, ugyanis 9-én lett volna esedékes. Amikor ennek hangot adtam, azaz megkérdeztem, nem baj-e, ha addigra majdnem 13 hónapos lesz Gergő, a védőnő annyit adott magyarázatként, hogy január elején sokan vannak. Hm... Mindegy, mentünk. Szerencsére Péter is tudott jönni; féltem kicsit, hogy egyedül kell lefognom Gergőt oltás esetén, de szerencsére erről szó sem volt. Majd legközelebb. Most "csak" vizsgálat volt, de olyan hanghatással járt Gergő részéről, hogy szükségét éreztem megjegyezni a kint várakozóknak, hogy semmi különös dolog nem történt, csak megvizsgálták. :)

A mérés megint viccesre sikerült, már meg sem lepődtünk; 74 cm és 10,08 kg került a kiskönyvébe. :) Itthon 78 cm-t és 10,4 kg mértünk. A 80-as ruhák közül nem tudom mindet ráadni. Nem mondok már semmit, csak lejegyzem. :)

Megbeszéltük, hogy legközelebb Gergő megkapja az agyhártyagyulladás elleni oltást. Ez nem kötelező, nem is volt egyértelmű, hogy kérjük. Nem vagyok oltásellenes. Közösségben élünk, társaságba járunk, ha van módszer a járvány(ok) megállítására, akkor használni kell. Aki nem akarja beoltatni magát és/vagy a gyerekét, az költözzön tanyára és maradjon ott. Ezzel az oltással úgy voltam először, hogy nem kérjük. A gyerekorvos feltette az eldöntendő kérdést, hogy kérjük vagy nem, de nem mondott semmi mást, én meg már nem kérdezek tőle semmit. Végül anyutól szereztem be a szükséges információkat, amik alapján mégis a beadás mellett döntöttünk. Mivel nem kötelező, nem is ingyenes, így megkaptuk a receptet, kiváltjuk, legközelebb visszük. Szegény Gergő. :*

Elrontva

2012-01-23T23:49:00.000+01:00

Megpróbáltuk. Tényleg megpróbáltuk. Szinte mániákusan ragaszkodtam ahhoz, hogy Gergő a kiságyában hajtsa álomra a fejét. A szent cél érdekében 3 hónapos koráig mi aludtunk a szobájában lévő másfél személyes ágyon ketten Péterrel, hogy mégis közel legyünk hozzá, de nem mellettünk aludjon, hanem a saját helyén. Egész sokáig rendben is volt. Kb. 6 hónapos koráig nyikkanás nélkül végigaludta az éjszakát, mi pedig nem tudtunk hova lenni az örömtől, amiért ekkora mákunk van, hogy a kisebbséghez tartozunk alvás szempontból. Aztán minden megváltozott. Először csak ébredt néhányszor éjszaka, ilyenkor evett vagy nem, de könnyen visszaaludt, probléma nélkül vissza tudtam tenni a kiságyba.

Szeptemberben kezdődött az, ami mostanra durvult el. Anyu elment nyaralni, mi pedig a húgommal ketten és a két kissráccal becelláztunk házőrzőnek. A fiúk nem tudtak velünk tartani, mivel valakinek dolgozni is kellett, így a gyerekekkel kapcsolatos teendők kizárólag ránk hárultak. Mivel fejenként 1 gyerekkel érkeztünk, elég korlátozott volt annak a lehetősége, hogy tudunk egymásnak segíteni a pesztrálásban. Főleg az éjszakék voltak durvák és főleg nekem. Az unokaöcsém már végigaludta az éjszakát, de felébredt, amikor Gergő rékezdett, Közölte a húgommal, hogy Gergő baba sír, aztán aludt tovább. Nekem nem volt ilyen szerencsém. Egyik éjjel akérmit csináltam, Gergő nem óhajtott visszaaludni, magam mellé kellett tenni a nagyágyba, ott elaludt, de a kiságyba nem hagyta magát visszatenni. Azt hiszem, azóta egyetlen éjszaka sem volt, amit végig a kiságyában töltött... Azt hittem, hogy ha letelik a szolgálat és hazajövünk, visszaáll a rend, de nem. Amikor egyik ébredés alkalmával háromszor sikerült visszaaltatni, de a kiságyba háromszor nem sikerült betenni, feladtam; fogtam a párnám és a takaróm, becelláztam mellé a nagyágyra (a szobájában), úgy aludtunk reggelig (néhány evést beiktatva). Következő éjjel hamarabb megtörtem; a második kudarc után költöztem mellé.

Egészen pontosan azóta nem aludtam egy jót. Tudom, még el kell telni néhány évnek, hogy alaposan kialudhassam magam. Nem is kívánok én 8 órát egyhuzamban, lehet kevesebb, és lehet megszakításokkal, de a saját helyemen. Már gondolkozunk, hogyan lehetne megoldani, hogy ne essen-másszon le Gergő a nagyágyról, hogy ott lehessen hagyni. A nagyágyágyat kellene kiságyasítani, de elég bonyolult. Valami kell, mert ez így nem jó. Minden hajnalban költözöm, nem alszom rendesen, mert egyrészt nem kényelmes az ágy (legalábbis nekem... Gergőnek nagyon is az), másrészt annyira nem nagy, hogy jól elférjünk egymás mellett, ha Gergő éppen keresztben óhajt feküdni.

Szóval, elrontottuk, pedig annyira jól akartam csinálni...

Szívunk

2012-01-18T14:32:00.000+01:00

Alig telt egy hét takonymentesen. Már kezdtünk megszokni, amikor Gergő megint elkezdett szörcsögni. Nem, nem az előző takonykór tért vissza, annak vége. Ez új. Az oka pedig a kazán, azaz annak hiánya.

Néhány hónapja kezdődött a dolog. November táján vettük észre először, hogy az esti zuhanyzáskor nem elég meleg a víz. Furcsa volt, jeleztük is a gondnoknak meg a közös képviselőnek, de nem történt semmi. Mivel nem gyakran fordult elő, nem is foglalkoztunk különösebben vele. Mostanában viszont eldurvult a dolog. Rendszeresen (értsd: minden egyes nap) langyos vízben zuhanyzunk. Kellemetlen. Főleg, hogy az elmúlt napokban nem volt valami meleg odakint. Ismét jeleztük a közös képviselőnek, de nem érkezett válasz. A gondnok közölte, hogy kipurcant a ház egyik kazánja, ettől függetlenül még senki sem jelezte, hogy gond lenne a melegvízzel. Hmmm... Péter írt a ház levelezőlistájára, érkezett is válasz egy lakótól, hogy náluk is probléma van. (Itt most megkérdezném, hogy akkor miért nem jelezte. Így olyan, mintha minden rendben volna, pedig nem is.) Megnyugtató válasz továbbra sem érkezett.Hétfőn szokatlanul hideg volt a lakásban, pedig ment a fűtés. A radiátorok langyosak voltak. Ismét levél a közös képviselőnek. Válasz nuku. Telefon a gondnoknak. Kinyögte, hogy az a gond, hogy az egyetlen működő kazán nem tud megbirkózni a fűtéssel és a melegvízzel, így amikor sokan fűtünk, korlátozott a melegvíz. Klassz. Kicsit olyan, mint általános iskolában a táborban, amikor hetente kétszer volt melegvíz. Ha minden este meleg vízzel akartunk zuhanyozni, el kellett zarándokolni a 4-es altáborba (az 1-esben voltunk és 8 volt). Értelemszerűen nem akartunk, különben délben beállhatunk volna a sorba, de akkor nyár volt, direk jól jött a hideg víz. Most viszont tél van és hideg. Értem én, hogy örüljek, hogy egyáltalán van víz, meg különben is, ami nem öl meg, az megerősít, de nem erre szerződtem. Nahát.

Amikor Gergő betaknyosodott a hideg miatt (dupla ruhában), akkor elkértem Pétertől a gondnok számát, és azzal az elhatározással hívtam föl, hogy nagyon csúnyán elküldöm valahová. Elmondtam a nyűgöm. Jött nekem is az egyetlen kazánnal, de nekem ez nem volt elég. Megkérdeztem, hogy ugyan mi az oka annak, hogy hónapok óta nem történik semmi a rossz kazánnal. Közölte, hogy meg kellene javítani, 5 millió Ft-ba kerülne, de nem az ő kompetenciája, hanem a közös képviselőé. Telefon a közös képviselőnek. Kiderült, hogy egy ideje már leveleznek a karbantartókkal, de érdemben nem történt semmi. Péter megemlítette, hogy mindez szép és jó, de mi (a ház) azért fizetjük őt, hogy képviselje az érdekeinket, ez pedig nem az, hiszen hetek óta nem működik a rendszer, tájékoztatás pedig nincs. Az lett a vége, hogy másfél hetet emlegetett a csaj, hogy ennyi idő alatt érkezik meg az alkatrész. Klassz. Addig fagyjunk szét. :( Péter azt is megemlítette, hogy méltánytalan, hogy rajtunk (lakókon) verik el a port, ugyanis a fűtés gyakorlatilag állandóan megy, a csapot pedig tökig el kell forgatni a meleg irányába, hogy elviselhető hőmérsékletű legyen zuhanyzáshoz. Logikusan ezt a többletet a közös képviselet díjából kellene levonni, az meg verje le a karbantartókon. A válasz nyilván az volt, hogy nem úgy van az, meg kell szavazni közgyűlésen. Legyen! Nem tudom elképzelni, hogy a közgyűlés, ami praktikusan lakókból áll, ne szavazná meg.Itt viszont még nem tartunk. Egyelőre próbálok anyi réteget adni Gergőre, amiben még kényelmesen tud mozogni, éjszakára pedig vastag pizsama-hálózsák kombó játszik, pedig vagy-vagy szoktam ráadni. Tegnap és ma az orsszívó is előkerült. Nem szereti, elszokott tőle, de muszáj, mert nagyon mérges leszek, ha a töketlenek miatt nem tudunk úszásra menni.Ma születik az emeleti szomszéd kisfia. Kölcsön adtam nekik Gergő kinőtt, meleg hálózsákját. Kicsit nagy lesz ugyan, de jó meleg. Gergő is abban aludt tavaly. Felhajtottuk az ujját. Jó volt.

Tavaly a lift volt porondon. Klassz lesz, ha 2012- re a kazán jut. :/

Cipő

2012-01-18T14:20:00.000+01:00

Néhány hete tett néhány esetlen lépést, és bár nagyon örült(ünk) neki, hosszú ideig hanyagolta a dolgot. Aztán a szülinapja környékén újra nekiveselkedett. Csak néhány lépés megint, de megmutatta, hogy nem felejtette el. Múlt hét közepe táján észrevehetően bátrabb lett. Lépést lépés követett, és a két mutatóujját a magasba tartva métereket sétált a nappaliban. Még nem fejtettem meg, hogy miért kell a két ujjának a plafon felé néznie, de talán egyensúlyi oka van. Mindenesetre nagyon édes. Főleg, hogy hangosan nevet hozzá. Nyilván azért nevet, mert mi is ezt tesszük. :)

Napközben, ha éppen nincs főzés-takarítás-mosás porondon, akkor rendszerint leköltözöm a padlóra, Gergő pedig jön-megy bútortól bútorig, foteltól hozzám, tőlem a szekrényig. Mindenfelé. Nem járkálok vele a lakásban a két kezét fogva. Több okból sem. Egyrészt azért, amit a gyógytornász Anita mondott, hogy ilyenkor sokszor nem vesszük észre, de a karjánál fogva feljebb emeljük a gyereket, ő lábujjhegyre áll, ezáltal megrövidülnek az izmok a vádlijában. Másrészt önző módon nem akarom rászoktatni a vezetgetésre, mert akkor egész álló nap kísérgethetem, amíg valamelyikünk össze nem csuklik. :)

Nem tudom, ezt miért fejtettem ki, mert nem is erről akartam megemlékezni. Sokkal inkább arról, hogy megvettük élete első saját (értsd: nem örökölt) cipőjét. Vettünk már ugyan egy mamuszt, de az inkább papucs, úgyhogy nem ér. Volt már ugyan cipő Gergő lábán, de főleg csak azért, hogy ne fázzon a lába, de miután beszereztük a mamuszt, inkább azt adtuk rá. Mindegy volt, hogy nincs merev talpa, mert úgysem tudott járni. Akkor. Most viszont már jön-megy. Igaz, hogy egyelőre a lakásban, mert annyira még nem biztos a mozgása, hogy elsétáljak vele a kistescóig, de megszavaztunk neki egy cipőt. Úgyis kapott Karácsonyra, szülinapra a nagyszülőktől rávalót, legalább meg tudjuk mutatni, mit vettünk belőle. :)

Konkrét elképzeléssel mentünk be a Váci úti Brendonba: olyat akartunk, aminek nincs boltozatemelő része, mert azt is elmondta nekünk Anita, hogy a járás kezdetekor nem jó a boltozatos cipő, mert túlságosan alátámasztja a talpat, nem alakulnak ki az izmok, lúdtalpas lehet a gyerek. Még itthonról kiválasztottam néhány cipőt a honlapról. A boltban aztán lekaptam 3 három legjobban tetszőt, és kértünk belőle méretet. 21-es, basszus, 21-es lába van az alig 1 éves gyermekemnek. :) Szerencsére hozzáértő eladót fogtunk ki, mert amikor meghallotta az eszmecserénket a boltozatról és annak üdvözítő hiányáról, csak annyit kérdezett, hogy tud-e már járni Gergő vagy csak totyog. Miután mondtuk, hogy leginkább az utóbbi, rávágta, hogy egyetlen cipőt javasol a kikértek közül, mert az kifejezetten tanulócipő, most mehet vastag zoknival, és tavasszal is jó lesz vékonyabbal. Boltozat nuku, viszont a bokáját tartja, ideális. Az orrán figyelő teherautó pluszpont. :) Fájdalmas búcsút vettünk a dizájn miatt kedvenc birkástól, és gyorsan beleszerettünk a teherautósba. Kész. Soha ilyen gyorsan nem vettem cipőt. :) Péter felvetette, hogy vegyünk a birkásból egy bazinagyot jövőre, de a csajjal együtt gyorsan lebeszéltük. Édes a birkás, de ki tudja, mekkora lába lesz Gergőnek jövőre, meg aztán lehet, sokkal édesebb lesz a jövő téli kollekció. )

1

2012-01-10T23:13:00.001+01:00

366 nap. Ennyit tölöttünk eddig együtt Gergővel. Ez majdnem ugyanennyi fürdetést jelent (csak azért majdnem, mert az első napokban a kórházban nem voltam jelen a tisztálkodásánál, a Madarász utcában pedig az infúzió miatt kimaradt 1-2 alkalom), a pelenkamennyiségbe pedig bele sem merek gondolni. :)

Hihetetlenül gyorsan elment ez az év, de ha úgy nézem, hogy olyan, mintha mindig is velünk lett volna, akkor meg az a hihetetlen, hogy csak 1 év...

Szándékosan nem nézem meg a tavaly ilyenkori bejegyzést (majd később elolvasom, mert az jó), kíváncsi vagyok, mire és hogyan emlékszem 1 év távlatából, és az mennyire más.

Emlékképek jelennek meg.

Emlékszem a tavalyi Szilveszterre, amire elsősorban azért mentünk el, hogy még utoljára bulizzunk egyet, ha már ilyen rendes volt Gergő, hogy adott rá időt. Emlékszem a csodálkozó tekintetekre, amikor a buliban bevallottam, hogy 5 nap van hátra a kiírt időpontig. Akkor még nem tudtuk, hogy 9 lesz az az 5. :)

Emlékszem, hogy az utolsó napokban kibéreltem a kanapét, Péter literszámra főzte a teát, szedtem a homeós bogyót, massziroztam, kenegettem, amit kellett, és próbáltam nem pánikba esni a néha éles, gyakran tompa, lefelé irányuló fúróféle fájdalomtól. Fáradt voltam, sehogy sem volt kényelmes, szerettem volna már, ha megszületik, de féltem az ismeretlentől, a feladatoktól, a felelősségtől és a magától a szüléstől is.

Emlékszem, hogy amikor reggel 7 körül arra ébredtem, hogy fáj, még nem vettem komolyan. Nem az első volt. Visszaaludtam. Amikor több is lett, elkezdtem mérni. Emlékszem anyu arcára, amikor azzal fogadtuk, hogy elkezdődött.

Emlékszem...

- a kórház csendjére, amikor vasárnap kora délután bevonultunk az orvossal együtt a vizsgálatra;

- a pánikra, amit akkor éreztem, amikor felfogtam, hogy még aznap lesz egy gyerekem, hogy órákon belül szülni fogok... ekkor kétségbeesetten sírni kezdtem, és bevallottam anyunak, hogy félek;

- anyu és a húgom hangjára, ahogy szinte könyörögtek, hogy induljunk már el a kórházba, de képtelen voltam összeszedni magam, annyira fájt... szinte egybeértek a fájások;

- a kórház csendjére, amikor családilag bevonultunk szülni;

- a kényelmetlen székre a recepción, amin átvészeltem egy fájást;

- az orvos és a szülésznő arcára, amikor burokrepesztés előtt hajgumit kértem tőlük;

- a kényelmetlen vajúdóágyra és a labdára, amire átkéretzkedtem;

- Gergő küzdelmére a fájások alatt;

- ahogy kevéssel a vége előtt segítségért könyörögtem az orvostól;

- a születése pillanatára, a pár ezredmásodpercnyi fájdalommentességre;

- Péter és anyu arcára;

- az orvos nyugodt hangjára, amikor megkért, hogy kicsit maradjak csendben, mert koncentrálnia kell (szófosást kaptam, szerintem akkor jött ki belőlem az összes feszültség);

- a furcsa csendre, ami szobában volt, miután Gergőt átvitték a csecsemőosztályra, Péter és anyu pedig hazament.

Sok dolog történt azóta. Volt minden, de főként jó, mert csodálatos gyereket kaptunk. Szerencsénk van, mert bár vannak nehézségek (nem egy és nem kettő), ezek vannak kisebbségben. Persze, most nagy a szám, mert alszik. :D

Méretadatok, csak magamnak, hogy legyen mihez viszonyítani:

tömeg: 10,4 kg (ruhában);

ruhaméret: leginkább 80-as, de jó még rá néhány 74-es, és jó már rá néhány 86-os;

lábméret: 21-22 (tudom, Bigfoot :D);
pelenka: éjszakára szigorúan 4+ (így is cserélni kell hajnalban, addig nem alszik vissza, annyira zavarja a mennyiség... itt jöhetne a szuperPampers, de nem bírja a bőre...), nappalra még jó a 4-es. Egy ideig.

Az első szülinapi torta. :)

Majdnem lebukás

2012-01-06T22:35:00.001+01:00

Pár hónapja elkezdtem szervezni Péter szülinapi meglepetésbuliját. A szervezés elég erős csúsztatás; tulajdonképpen egyelőre annyi történt, hogy meghívtam a barátokat és szavazásra bocsájtottam a helyszínt. Mivel tényleg jóval korábban elkezdtem, valahogy az maradt meg bennem, hogy van még sok időm. A nagy ledöbbenés hétfőn este történt. Alvás előtt nem sokkal a takaró alól pislogtam, éppen olvasni készültem, amíg Gergő alszik (mostanában nagyon rosszul alszik, sokszor ébred, de erről majd később). Néhány hete Péter gépét használom, mert Bubu sztrájkol. Az egyik böngésző az enyém, nem jelentkezem ki mindig a facebook-ból, g-mail-ről. Így történt, hogy bár ő a másik böngészőt használta, a tálcán látta, hogy üzenetet kaptam. Nagyon kényelmesen elhelyezkedtem, egyetlen porcikám sem kívánta a megmozdulást, így megkértem, nézze meg, ki írt. Jelentette, hogy Laci nevű gyerekkori barát kérdezi, él-e még a másnapi meghívás. Micsoda? Január 3-ára? Mi van akkor? Alaposan megijedtem, hiszen abszolút nem úgy terveztem a napot, hogy valaki érkezik, de mivel be nem vallanám, hogy elfelejtettem, mert az milyen ciki már, üzentem, hogy áll a meghívás. Aztán Péter csodálkozva kérdezte, hogy miért kéri Laci a címünket, hiszen már volt nálunk. Na, itt nagyon gyanús lett a dolog. Pörgettem kicsit az agyam, és magam is meglepődtem, hogy végül összeraktam a dolgot. Péter is látta rajtam a megvilágosodást, kérdőn nézett. Konkrétan meg is kérdezte, hogy akarok-e beszélni róla. :) Próbáltam vihogással elnyomni a zavarom, közben belül nagyon szorítottam, hogy kattanjon le a témáról. Végül nem forszírozta tovább, és szeretném hinni, hogy elfelejtette, de nem vagyok benne biztos. Mindenesetre nem beszélünk róla, így megvan a látszata a titoknak. :)

Másnap gyorsan felhívtam Lacit, mielőtt másik csatornán jelentkezne, ahol lebukhatunk, és megbeszéltük, hogy este felugrik. Volt egy kis időnk Péter hazaérkezése előtt, hogy tisztázzuk a félreértést, és átbeszéljük a majdnem lebukást. Az történt ugyanis, hogy Laci elnézte a dátumot. Ránézett a régen kiküldött meghívóra, meglátta a 3-ai dátumot, a hónappal nem foglalkozott. Így esett, hogy majdnem lebuktunk a célegyenes előtt. Persze, lehet, hogy nem csak majdnem, hanem valóban lebuktunk, de Péter nem szól, mert nem akarja elrontani az egészet. Ha így van, köszönöm. :)

Kereső

2012-01-04T18:33:00.001+01:00

Több helyen olvastam, hogy milyen keresőszavakkal jutottak hozzájuk az elmúlt évben. Én ilyet nem tudok, csak napi, heti és havi osztás van, meg a kezdeti időszaktól vonatkoztatva, így az utóbbit néztem meg. A legnépszeűbb keresőszó, amivel 2009 szeptembere óta idetévedtek, a guggolós csirkesütő. :D

Hm...

2012-01-04T17:44:00.001+01:00

Ma délelőtt úgy ítéltem meg, hogy aktuális egy orrszívás. Közöltem Gergővel a tervemet, elővettem a porszívót és az orrszívót. Az utóbbit megmutattam neki, ahogy mindig, és összeszereltem a cuccot. Eddig úgy csináltuk, hogy lefektettem a kanapéra, mellé ültem, határozottan, de nem erőszakosan lefogtam az egyik kezemmel, a másikkal igyekeztem beletalálni az orrába. Az összeszerelés alatt mellettem ült a kanapén. Miután nem riadt meg a porszívó bekapcsolásakor, gondoltam egyet, és nem fektettem hanyatt, hanem ülve próbáltam nekiesni az orrának. Nem bíztam a sikerben, de nem bírtam kihagyni a próba lehetőségét. Meglepődtem, amikor nulla ellenállás nélkül engedte, hogy bevezessem a szipkát (vagy mi ennek a hivatalos neve...) az orrába, és addig tevékenykedjek, ameddig szükségét érzem. Nem tudom eldönteni, hogy megértette az összefüggést az orrszívó és a jól szelelő orr között, vagy belefáradt az ellenállásba. Szeretném azt hinni, hogy az előbbi. Nem kiabálok el semmit, nem is bízom el magam, mert egy alkalom még nem számít rendszerességnek, de reménykedem a legjobbakban. :)

Lehet élni alvás nélkül?

2012-01-03T22:24:00.001+01:00

Azt hittem, a tavalyi év utolsó éjszakája volt a mélypont a fogzás-nátha kombó szempontjából. Tévedtem. Most azt mondom, a tegnapi volt az, mert érzésem szerint nem lehet tovább fokozni, de minden lehetséges. Tulajdonképpen lehet rosszabb, mert valamennyit mégis tudtunk aludni.

Egészen jól indult az este. Gergő rekordsebességgel átevezett Álomföldre, 23.30 körül hallatta először a hangját, addig meg sem rezdült a bébiőr. Éppen készültem én is evezni, de mondtam a takarómnak, hogy ne menjen messzire, jövök vissza, csak visszaaltatom Gergőt. Így képzeltem. Ehelyett néhány sikertelen altatási kísérlet után ébresztettem Pétert, hogy akció van, hozza a porszívót, mert Gergő nem kap levegőt a hatalmas mennyiségű cucctól. Mindhárman leizzadtunk, mire végeztünk, de sikerült. Minihősünk egészen megadta magát, amikor végre rendesen elkaptam az orrát a szerkezettel. Csak addig volt baj, amíg bénáztunk, és állandóan beszívta a szerkezet a orrcimpáját. Amint beletaláltam, és elkezdett dolgozni, behunyta a szemét, és némán tűrte a sorsát. Édes. :*

Azt hittem, ezzel már jók leszünk, és újra megpróbáltam elaltatni. Semmi. Felült és közölte, hogy apppa. Baszki... értem én, hogy jól elvannak, de éjszaka aludni kell, nem játszani. Kitartóan folytattam az altatást, ami egy állandóan felülő gyerekkel elég sziszifuszi munkának tűnt. Amikor háromszor aludt el mellettem, háromszor ült újra föl, én pedig már sírtam a kimerültségtől, átvonultam Gergővel Péterhez, hogy segítsen. Ekkor 1.30 körül jártunk, és még semmit sem aludtam. Valószínűleg gond nélkül végigcsináltam volna az egészet, ha hónapok óta nem hasonló lenne műsor, csak enyhébben. Mivel nem emlékszem, mikor aludtam egy jót, és az utóbbi éjszakák Gergő náthája miatt extragázosak voltak, ott és akkor nem gondoltam, hogy lesz alvás még akkor éjjel. Péter becellázott Gergő mellé, engem meg elküldött a nagyágyra, hogy aludjak valamennyit. Nem ment. Bakker... ott volt a lehetőség, mert Péter foglalkozott Gergővel, de nem tudtam elaludni. Dühös lettem magamra, amiért kihagyom az alkalmat. Ettől sem tudtam elaludni. Hallottam a bébiőrben, hogy Gergő néha felsírt. Ettől sem tudtam aludni, mert hiányzott a kis teste mellőlem és úgy éreztem, ott lenne a helyem vele, mert milyen anya már az olyan, aki horpaszt, miközben a gyereke szenved. Nem bírtam. Átmentem. Felvetettem, hogy talán nálunk melegebb van, és hátha az a baja, hogy fázik. Tesületileg átvonultunk a hálószobai nagyágyra. Az volt a terv, hogy a puha melegben Gergő beájul. Hát, nem... Péter pillanatokon belül bealudt, én végső elkeseredésemben ölbe kaptam Gergőt és úgy csatlakoztattam magamra. Nem telt el sok idő, amikor éreztem, hogy ernyed. Hohó... :) Fészkelődtem kicsit, hogy lássam, mennyire zavarja a mocorgás, és miután meg sem rezzent tőle, óvatosan felkeltem az ágyról ás átvonultam vele a szobájában lévő nagyágyra. Ott még kicsit evett (már fekve), majd bekábult. Régen örültem ennyire valaminek, ha egyáltalán... :) Ekkor volt kb. 2.30... 3.30 körül felébredtem arra, hogy fázom, elszaladtam a takarómért. Gergő erre sem ébredt föl. Reggel 8-ig aludtunk így. Azt hittem, az éjszakai műszak miatt tovább alszik reggel, de úgy látszik, ez csak nekünk volt nehéz...

Ma egész délelőtt nem volt hajlandó aludni. Mondjuk, mostanában nem alszik délelőtt, a napi alvást egyre redukálta. Gondoltam, majd alszik ebéd után. Akkor sem akart. 15.45 körül aludt el, majdnem 2,5 órát aludt egyszeri ébredéssel. Kíváncsi vagyok, mi lesz ma este. Remélem, alszunk...

Szívunk vagy nem?

2012-01-02T13:54:00.001+01:00

Írhatnék akár a frissen bevezetett dohányzási tilalomról, mégsem teszem. Majd később. Maradok az orrszívásnál. Unalmas, tudom. Bocs.

Valamelyik nap beszéltem a Németországban élő unokatesómmal, és szóba került, hogy Gergő taknyos, szívjuk az orrát. Erre olyat mondott, amit még nem hallottam. Neki is van, de egyszer sem használta, mert a férje nem hagyja, ott nem szokás. Az unokatesóm unokatesója (aki nem én vagyok, nem is a húgom, hanem a másik ágról) gyerekorvos, és ő is azt mondta neki, hogy nem szabad szívni, mert annál több termelődik. Nem mondtam semmit, de nem tetszett a dolog. Este aztán beszéltem anyuval, ő azt mondta, hogy ez butaság. Le kell szívni a cuccot, mert nagy bajt okozhat fülben, tüdőben, meg már nem is emlékszem, hol. Na, most légy okos! Mivel határozottan megkönnyebbül Gergő egy-egy akció után, úgy döntöttünk, anyunak hiszünk.

Érdekes, hogy ugyanarról a problémáról teljesen ellentétes vélemény alakul ki egyes országokban...

2011

2012-01-02T13:49:00.000+01:00

Tegnap elkezdtem egy jó kis 2011-es összefoglalót, aztán valamiért abba kellett hagynom. Most folytatnám, de elveszett, pedig többször is maceráltam a mentés gombot. Akár tekinthetném jelnek, miszerint annyit sem érdemel az elmúlt év, hogy megemlítsem. Lehet. Mivel volt jó dolog is, nem foglalkozom a blogspot lelkiállapotával, csakazértis megírom ezt a bejegyzést. Nahát.

Abszolút a jó dolgok közé tartozik Gergő érkezése. Még nincs 1 éve velünk, de nehéz visszanézni a korábbi életemre/életünkre. Korábban ismeretlen dimenziók tárultak/-nal fel általa, rengeteget tanulunk tőle magunkról és a világról. Új képességeket fedezünk fel magunkban és egymásban. Nem mindig rózsaszín felhőkön visz az út; olykor elfáradunk, türelmetlenek, tanácstalanok és kétségbeesetten vagyunk, de azt hiszem, elég jól haladunk. :)

A rossz dolgokról hosszabban tudnék írni, mert volt bőven. Megpróbálom rövidre fogni, mert csak annyi időm van, amíg Gergő alszik. Nem kockáztatnék egy újabb elszállást. :/Alapvetően egyetlen dologra vezethező vissza 2011 összes negatívuma: erre a tarthatatlan helyzetre, amit kialakítottak. Nem kialakult, hanem kialakították. Nem csak úgy megtörtént. Ott tartunk, hogy elég volt. Kalitkában vergődünk, mert bizonyos anyagi és érzelmi dolgok erősen idekötnek minket, de komolyan szóba került már a szökés. Elméleti a kérdés, mert nagyon sok tényező miatt maradnunk kell (egyelőre), de lassan azon is megegyezünk, hova menjünk. Péter Németországot dobta be elsőként, én Írországot, mert ha már külföld, ott legalább vannak (még) ismerősök. Péter folytatta Skóciával, Svájccal, én maradtam Írországnál. Tovább gondolkoztam a dolgon, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen nem az a legfontosabb, hogy milyen nyelven beszélnek körülöttem, hanem a család viszonylagos közelsége. Bedobtam Bécset, esetleg egy eddig ismeretlen települést a határ mellett. Így a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna, mert elszabadulnánk innen, mégsem lenne különösebben nehéz a családegyesítéses találkozások megszervezése. Nem nehezebb, mint most. Itt tartunk...

Ami pedig a fogadalmakat illeti, mi is megtettük a magunkét. Péter nem vesz kólát, én meg chipset. Eddig sem vettünk belőlük tonnaszámra, de mostantól annyit sem. Bacardi-Cola bejátszik, de csak társasággal. :) Chips akkor sem. Jövőre megmondom, hogy sikerült betartani. ;)

Szenved

2011-12-30T23:07:00.001+01:00

A gyereked szenvedésénél csak az a rosszabb, ha te okozod. :( Az összes módszert kipróbáltuk, ami eszünkbe jutott, de nem sikerült megkedveltetni Gergővel az orrszi-porszit. Azt viszont sikerült elérni, hogy féljen a porszívótól. :( Ha csak látja, nincs baj, de amikor bekapcsoljuk, olyan rémület és kétségbeesés jelenik meg a szemében, hogy összefacsarodik a szívem. :( Ketten alig bírjuk tartani, iszonyú erővel csavarja ki a kis testét a kezünkből. Nagyon sajnálom, vele sírok, de muszáj. Alig bír elaludni, mert ha tele van a szája, nehezen kap levegőt (rámcsatlakozva alszik el), mégsem hagyja, hogy segítsünk rajta.Azon gondolkodom, kellene valamilyen tengervizes cuccot fújni az orrában, de nem használtam még hasonlót. Ha nem lesz jobban, jövőre veszek egyet. Szegénykém...

De. Szívás.

2011-12-29T19:56:00.002+01:00

Mégsem olyan jó móka az orrszívás Gergő szerint. Miután a tegnapi próba egészen jól sikerült, nagy mellénnyel nekiálltunk ma is. Konkrétan ordított, elfordította a fejét, a kezemet pedig eltolta az arcától. Nem jó ez senkinek, de muszáj, mert nem lenne vicces, ha rámenne a fülére. :(

A(z orr)szívás nem szívás

2011-12-28T17:28:00.000+01:00

Majdnem 1 évig tartott a jó világ. Még most nem mondom ki, hogy beteg, mert egyelőre szeretném azt hinni, hogy a foga okozza, de ma kénytelenek voltunk beüzemelni az orrszi-porszit. Gáz ez a név, de ez van a dobozára írva...

Gergő pár napja szörcsög, de csak este, az elalvás előtti rámcsatlakozáskor. Napközben egyáltalán. Nyűgösebb a szokásosnál, de ez így volt a meglévő 6 foga esetén, így nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Nem azt mondom, hogy nem foglalkozom a gyerekem nyomorával, de nem is tömöm gyógyszerrel az első nyekkenésre. Figyeltem, de nem volt más tünet, csak az esti szörcsögés. Ma viszont a szokásosnál is nyűgösebb volt, nem volt jó semmi, és Péter felfedezett némi nedvességet az orra alatt. Ilyen még nem volt. Eddig csak akkor ficcent ki valami az orrából, ha előtte keservesen sírt valami miatt, de most ilyen nem történt. Megtöröltük az orrát, de kis idő múlva újból mutakozott a nedvesség. Megint megtöröltük. Később éppen teregettem, amikor Péter azzal jött, hogy hol keresse az orrszi-porszit. Rábámultam. Megnyugtatott, hogy nem komoly a helyzet, de szeretné kipróbálni, hátha könnyítene Gergő sorsán. Féltem tőle, mert még nem próbáltuk. Pár perc múlva hallottam a porszívó hangját. Azt hittem, Péter csak kipróbálta, mennyire erős, de azzal fogadott, amikor teregetés után csatlakoztam hozzájuk, hogy már túl vannak rajta. Gergő nagyon jól fogadta, mosolygott közben. Én még ilyet nem éltem. Örülök, hogy valamiben nekünk is lehet szerencsénk. :)

Úgy tűnik, jó volt Péter gondolatmenete, mivel orrszívás után nem sokkal kidőlt a hős. Egész nap próbáltam altatni, de nem sikerült. Péter szerint lázas. Fürdés előtt megmérjük a hőjét, és amennyiben valóban magasabb a normálisnál, konzultálunk a gyerekorvossal (vagy nem...), és kap egy fél kúpot. Nem csináltunk még ilyet, mert nem volt rá szükség. Az összes oltást és az összes fognövesztést láz nélkül abszolválta eddig. Hallottam, hogy a hátsó fogak durvábban jönnek ki az elsőknél, de voltam olyan elbizakodott, hogy azt hittem, nálunk nem így lesz. Tévedtem. Nem baj. Túléljük. :)

Még mindig gép nélkül

2011-12-26T22:11:00.001+01:00

Úgy tűnt, Bubu szíve megesett rajtam, és ha nem is a régi lelkesedéssel, de szívesen munkába állt. Már éppen kezdtem megszokni, amikor pár nap kieséssel (karácsonyi készülődés miatt szinte nulla időm volt rá) újra megpróbáltam bekapcsolni. Semmi. Abszolút semmi. Hiáa volna már időm lejegyezni, ami az elmúlt pár napban történt, mielőtt még a feledés homályába veszne, Bubu nem engedi. Péter gépét pedig azért hívják Péter gépének, mert ő használja életvitelszerűen, én csak akkor, ha éppen alszik, olvas vagy zuhanyzik. Ahogy most is, de ezek ritka pillanatok, és ahhoz nem elég, hogy megörökítsek. Majd egyszer...

Hová tűnt?

2011-12-16T14:20:00.002+01:00

Ki és mikor cserélte ki a nyöszörgő, szuszogó minicsomagot erre a majdnem 10 kg-s, örökmozgó dumaládára? Aki panaszt vél kiérezni a szavaimból, az téved. Erről szó sincs, mindössze arra a kérdésre keresem a választ, hogy mikor és hogyan sikerült véghezvinnie. Nyáron még megvolt a minicsomag, az biztos, akkor még nagyon hasonlított újszülött önmagára. Azt gyanítom, ősz elején történt a dolog, amikor szinte egyik napról a másikra feldarabolódtak az éjszakáink, azaz egyetlen (de max. 3) hosszú pihenés helyett sok aprót kaptunk, ezáltal gyakorlatilag nem alszunk, csak alig. Akkortájt sokat utaztunk (Budapest-Salgótarján-Sárospatak-Salgótarján-Budapest), jó alkalom kínálkozott a cserére. :)

Alkalom ide vagy oda, mégis azt hiszem, ugyanazt a csomagot dajkálom, akit a kezdetektől, csak közben alaposan megnőtt. Most alszik, én őrzöm az álmát az ágy másik végén (napközben esélytelen a kiságyban altatni, a nagyágyon viszont nem merem sokáig egyedül hagyni, bár már nem esik le róla...). Hihetetlen, milyen hosszú lett, és óriási a talpa. Az 1-2 éveseknek való zoknik jók rá, csak ezeknek a sarka nem csúszik 5 másodperc alatt a talpa közepére. Vehetünk megint zoknikat, pedig legutóbb azt hittem, egy időre el vagyunk látva. Nagy leárazás van a Tescoban, legalábbis a gyerekrészlegen (hétvégén még volt, nem tudom, azóta mi történt), szereztünk Gergőnek néhány melegítőalsót, mert a harisnyák térdét kidörzsöli mászás közben, a 74-es nadrágok viszont már kényelmetlenek. Ha már ott voltunk, vettünk egy 86-os szettet, amibe Péter beleszeretett és néhány 86-os pizsamát, mert most ugyan nagyok, de ha ilyen ütemben nyúlik, hamarosan jók lesznek. Hogy mennyire jól logikáztunk, az bizonyítja, hogy ma ráadtam Gergőre a 86-os szett melegítőalsóját, mert a többi éppen mosásban volt. Az alját ugyan fel kellett hajtani, de olyan, mintha direkt így kellene hordani, mert derékban és fenékben pont jó. Döbbenet... Még nincs 1 éves...

Togyogóveszély

2011-12-13T11:49:00.001+01:00

Sikerült életet lehelni Bububa. Nem tudom, meddig tart ez az állapot, mikor int be újra, de most jó.

Mielőtt nekiállnék az (újra) felhalmozódott restanciáknak, muszáj megemlékeznem a tegnapi napról. Anyu éppen itt volt, Gergő hozta a formáját. Egyre több lépést tett meg a bútorokba kapaszkodva, és ezek a lépések egyre biztosabbakká váltak. Anyu azt jósolta, hogy Karácsonyra, de akár napokon belül (ja, hogy az már napokon belülnek számít...?), elindulhat. A húgom megbeszélte Gergővel, hogy bírja ki 25-ig, mert ő is szeretné látni a nagy eseményt. Legalábbis ő úgy gondolta, hogy megbeszélték.

Nem mondom, hogy váratlanul ért minket, mert állandóan figyeltük anyuval Gergő minden mozdulatát. Állt a fotel mellett, fogta a karfát. Nem messze mellette ültem a földön (vagy a kanapén, már nem emlékszem). Valamit mondtam, rám nézett, elengedte a karfát és tett néhány bátortalan lépést felém. Egy vagy kettő volt, nem több, de akkor is. Kiabáltam Péternek, hogy bármit csinál (dolgozott a másik szobában), engedje el. Szaladt. Ha Gergő pontosan nem is tudta, minek örülünk, az biztosan érezte, hogy vele kapcsolatos, mert elégedett mosollyal nézett körbe, bezsebelte a jutalmat. Egyszer volt hajlandó megismételni a mutatvány. Éppen annyira, hogy Péter is lássa, többet nem. Nem baj. A lényeg, hogy már sikerült. Majd használja ezt az új tudást, amikor szükségét érzi. Egyelőre a mászás biztonságosabb és gyorsabb. :)

Gép nélkül

2011-12-11T14:17:00.004+01:00

Múlt hétvégén eljött, amit nem tudtam tovább húzni: vasárnap visszavittük a kölcsöngépet a jogos tulajonosának. Itt maradtam gép nélkül, mivel Bubuval van némi gond. Konkrétan nem akarja az igazságot. Remélem, mire újra működik, még emlékszem azokra a dolgokra, amiket mostanában szeretnék megörökíteni...

Évforduló

2011-11-30T14:40:00.003+01:00

Majdnem kimaradt a felsorolásból, pedig nem szeretnék elmenni mellette. Novemberben többek között azért mentünk Salgótarjánba, hogy ugyanazon a helyen ünnepeljük az születésnapommal egy napra eső házassági évfordulónkat, ahol az esküvői ebéd volt. Jó előre elterveztük, azt is megbeszéltük, hogy Gergőt is visszük magunkkal, hiszen tavaly is velünk volt, ha nem is ugyanebben az állapotban. :) Előző nap bevillant, hogy talán okos dolog volna asztalt foglalni, hiszen mégis Salgótarján legjobb étterméről van szó. Legalábbis szerintem. Kiderült, hogy nagyon is okos dolog volt. Jöttek-mentek az emberek; félő, ha nem foglaltunk volna asztalt, csak a dohányzó részen lett volna hely, akkor meg hazakullogás lett volna belőle.

Szerencsére nem így lett. Sikerült foglalni, és amikor odaértünk, kiderült, hogy egy helyes fal melletti asztalt kaptunk, volt etetőszék is. Nem zavartunk senkit. Azt biztosan tudtam, hogy nem fogom ugyanazt választani, mint tavaly, de nem voltam kétségbeesve, hiszen nem az volt az egyetlen vegetáriánus fogás az étlapon. Rántott camambert-t kértem eperszósszal és sültkrumplival, hogy Gergő is ehessen belőle, Péter pedig juhtúrós sztrapacskát kért füstölt csülökkel és lilahagymával. Degeszre ettük magunkat, de muszáj volt megmutatni Péternek anyu kedvenc desszertjét, és nekem is lecsúszott egy mogyorókrémes palacsinta. Csak szuszogtunk a nagy adag kajától, ezért igencsak meglepődtünk, amikor hallottam a szomszéd asztalnál reklamáló nyugdíjas párt. Azt ecsetelték, hogy minden finom volt, de nem bírják ki, hogy ne jegyezzék meg, hogy ő sokfelé jártak már az országban, de ilyen keveset még sehol sem kaptak. Csak pislogtunk egymásra Péterrel, hogy miről beszélnek. Kíváncsi lennék, mit ettek, amitől nem laktak jól...

Nekünk tetszett, jövőre is megyünk. Akkor már Gergő sem bébiételt kap, hanem választhat valami gyerekmenüt az étlapról. Ha egyáltalán velünk szeretne majd jönni, és nem lesz ciki majdnem kétévesen a szüleivel ebédelni. :D

Pakol

2011-11-30T11:04:00.002+01:00

Mit jelent az, ha egy majdnem 11 hónapos fiúgyermek koppra kipakolja a konyhaszekrény alsó polcát? A sütési alapanyagok érdeklik vagy csupán a rumligyártás? Tartok tőle, hogy az utóbbi, mert ahelyett, hogy tüzetesen megvizsgálná az egyes alapanyagok csomagolásán található leírást és instrukciót, inkább szétrágja őket. Ilyen formában kóstolt már muffinkapszli-tartót, muffinkapszlit, tejszínesdobozt, fűszertartót, mézesüveget, szilikonformát, fogókesztyűt. Én meg csodálkozom, hogy nem eszik olyan jól, mint pár héttel ezelőtt, mert nem veszem észre, hogy két étkezés között felzabálja a lakást... szó szerint. :D

Szünet?

2011-11-28T18:47:00.003+01:00

Napokon belül -talán már holnap- vissza kell adni a laptopot, ami ideiglenesen nálam van, hogy tudjam tartani a kapcsolatot a külvilággal. Van nekem sajátom is, de mostanában sztrájkol. A kölcsöngép akkor került hozzám, amikor Bubu (az én laptopom) monitorja elsötétült. Ki kellett cserélni benne valamit. Jó lett, mindent láttam, de azon a problémán nem segített, hogy nagyon lassú. Mármint Bubu lassú. Nagyon. Ha ez nem lenne elég, néhány hónapja nem indítja el a Chrome-ot, az IE pedig már régen nem működik rendesen. Ha eljön a pillanat, és visszaadom a gépet, nem tudom, mikor tudok írni legközelebb. Ez nem jó, mert félek, elvesznek az emlékek. :( Tudom, eddig is nagy szüneteket hagytam, de legalább jegyzetet tudtam írni, ha csak arra volt időm, de most erre sem lesz lehetőségem. Bububa kellene életet lehelni, vagy valahogy rávenni a munkára... Ha szépen megkérem, működhet...?

Megjegyzés 11.29-én: Péter reggel azzal indult el dolgozni, hogy próbáljak ma kiköltözni a gépből, azaz menteni, amit kell. Igyekszem pótolni az elmaradt dokumentációt, amik megcímezve várják a kitöltést. A legtöbb régi bejegyzésként fog megjelenni. Bocsánat.

Advent

2011-11-28T17:04:00.006+01:00

Készen állok az idei adventre. Már amennyiben készen lehet állni a várakozásra. Tegnap összeállítottam az adventi asztaldíszt. Szigorúan nem koszorú. Jöhet a kérdés, hogy ha nem koszorút készítek, akkor egyáltalán minek, de annyi mondok rá, hogy csak. Csak, és kész... mert nekem ez tetszik. Hiába vettük meg az alapanyagokat múlt héten, az utolsó napig húztam a dolgot, egészen pontosan tegnap délután álltam neki. Nem tartott tovább 15 percnél.

Éppen itt volt Péter apuja, úgyhogy együtt meggyújtottuk az első gyertyát. Készült néhány kép Gergővel, az asztaldísszel és a meggyújtott gyertyával, aztán elfújtuk, nehogy idő előtt leégjen. Aztán este, amikor már besötétedett, újra meggyújtottam egy rövid időre, és elővettem az ablakdíszt azzal a céllal, hogy jól felrakom, de nem volt rá erőm. Még csak november van, ráérünk, de ismerem magunkat: ha most nem tesszük föl, az idén (is) nylonban ünnepelnek a díszek...

Nem az asztaldísz volt az első karácsonyi megmozdulásom. Még múlt héten, amikor itt volt anyu egy napra, megsütöttem a mézeskalácsot, azaz kipróbáltam. Nem vagyok rá büszke, mert nem saját receptből dolgoztam, még csak nem is receptből. Egyszerűen leemeltem a polcról Tante Nanny mézeskalácstésztáját, kinyújtottam, kiszaggattam, és megsütöttem. Aztán fogtam a -szintén előre gyártott- cukormázzal töltött dekortollat, és megrajzoltam néhány mézeskalácsot. Ez volt a főpróba. Bevált. Pár hét múlva újra sütök. Az idén erre van időm. Azt hiszem, nagyon mérges lennék, ha időt és energiát áldoznék a mézeskalácsra, aztán olyan lenne, mint néhány éve, amikor ölni lehetett volna vele, ha valakit fejbetalál...

Ha már tegnap úgy benne voltam a készülődésben, gondoltam egyet, és nekiálltam életemben harmadszorra saját bejglit sütni. Eddig felemás volt a siker, ugyanis amikor először sütöttem tök egyedül, akkor nagyon jól sikerült. Következő évben botrányos lett, égett a fejem, mert anyu szomszédasszonyának is ígértem belőle, így ő nem sütött. Szegények máig azt hiszik, hogy azt nevezem isteni bejglinek, arra vagyok büszke, pedig olyan rosszat még talán sosem ettem. Tavaly kimaradt, mert sem erőm, sem energiám, sem pedig időm nem volt rá. Örültem, hogy a Karácsonyt családi körben töltöm és nem a csecsemős nővérekkel. :)

Idén viszont semmi sem állt közém és az újabb saját bejgli közé. Kicsit repedt ugyan az oldala, de egyrészt nem szépségversenyre megyek vele, másrészt felvágva nem látszik. A lényeg, hogy finom lett. Még Péternek is ízlett/ízlik, aki bevallottan nincs oda a mákos dolgokért.

Jöhet a Karácsony, felkészültem! :)

B terv

2011-11-26T17:44:00.012+01:00

Gergő minden úszás után alszik. Egyrészt alaposan elfárad, másrészt olyankor van a délelőtti alvás ideje. (Mondjuk ilyen már nem nagyon van, mert mostanában tér át a napi két alvásról egyre, ami azt jelenti, hogy 3 variáció van: 1) alszik délelőtt ÉS délután; 2) alszik délelőtt VAGY délután; 3) egyáltalán nem alszik...) Úszás, öltözködés után megkapja a tízórai gyümölcsöt, aztán turbósebességgel elhúzunk a legközelebbi McDonald's-ba, hogy elérjük a reggelit (reggel általában nincs időnk reggelizni, mert 9-re oda kell érni az úszásra). Kap egy kis rágcsát (igen, néha sültkrumplit is, bármennyire ördögtől valónak tartom), mi megreggelizünk, aztán irány Kisautó. Itt hosszabb időt töltünk, bár nem lakunk messze. Az ok egyszerű: Gergő bealszik, amint beindul a motor. Ilyenkor szoktunk elintézni olyan dolgokat, amihez az egyikünk is elég, a másik maradhat Gergővel a kocsiban. Amikor megvettem mindent az Ázsia boltban, amit szerettem volna, vettem akciós bébiételt a Rossmannban, Péter megszerezte a cserekonzolt a függönyboltból, és Gergő még mindig aludt, kellett egy B terv. Abban egyetértettünk, hogy nem ébresztjük föl.

Péternek eszébe jutott, hogy hallotta a rádióban, hogy Szentendre főterén felállítanak valami gyertyát (vagy koszorút... nem emlékezett pontosan), és mivel holnap kell meggyújtani az első gyertyát, talán már készen is van. Nézzük meg! Odaérve Péter mélységes megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy kiterjesztették a parkolóövezetet, alig találtunk olyan utcát, ahol díjmentesen letámaszthattuk Kisautót. Végül sikerült, babakocsiba tettük Gergőt, bebugyoláltuk lábzsákba-takaróba, kesztyűt is kapott. Alig látszott ki, de legalább nem fázott. Legalább ő nem, mi ugyanis szétfagytunk. Jót sétáltunk, de rosszul időzítettük a látogatást. A kirakodóvásár még csak félig volt készen, sok standot akkor szereltek össze. A nagy gyertya sehol sem volt, hiába kerestük. Találtunk ugyan egy nagy betlehemet, de az egyrészt egyikünket sem mozgat meg különösebben, másrészt körbeállta egy csapat turista, éppen csak a jászol teteje látszott. Amiért érdemes volt kimenni, az a borlekvár. Kaptunk kóstolót, aztán hazafelé ismét arra jártunk, és beugrott a szatyorba egy fehérborból készült változat. Nagyon finom. Nincs benne semmi zselésítő cucc, annyi a trükk, hogy sokáig kell főzni. Nyilván nem ilyen egyszerű, de hiába mondta volna részletesebben a hölgy, úgysem jegyeztük volna meg. A lényeg, hogy finom. :)

Amikor megéheztünk, elkezdtünk olyan helyet keresni, ahol mindenki talál magának ehető dolgot, nincs füst, babakocsival betámadható, és nem hagyjunk ott egy havi fizetést. Szentendrén ilyet nem találtunk, úgyhogy úgy döntöttünk, elindulunk hazafelé, és inkább a Pastramit próbáljuk ki. Régen beszélünk már róla, hogy ki kellene próbálni. Éhesek voltunk, főtt kaja nem volt otthon, órák múlva tudtam volna pattintani, az meg sok. Úgy döntöttünk, egyszer élünk, megpróbáljuk. Bementünk. Kiderült, hogy jó lett volna asztalt foglalni, de tudtak nekünk szerezni egy apró asztalt az ablak mellett. Éppen elég volt. Kaptunk gyerekszéket is. Amint elültünk, azonnal elkezdtem Gergőt etetni, mert már tombolt az éhségtől. Ennek megfelelően csak egy felületes pillantást tudtam vetni az étlapra, nem láttam túl sok nekem valót rajta. Kicsit elkedvetlenedtem, de kértünk segítséget a pincértől, aki pillanatokon belül elkezdett mindenfélét ajánlani. Miután körbejártuk, hogy a húson kívül a gomolya és a kecskesajt sem nyerő, sült camambert mellett döntöttem. Salátát kínáltak hozzá. Kicsit aggódtam, hogy nem lesz elég, de nagyon is az volt. Miután ilyen segítőkész volt a pincér, bevállaltam, hogy kérek tőle olyan kávét, amilyet szeretek, és amilyen még sehol sem tudtak nekem adni, csak a McCaféban. Olyan hosszú kávéról van szó, ami sokkal hosszabb annál, amit a legtöbb helyen adnak. Nem tesznek bele elég vizet, legalábbis nekem nem eleget. Előadtam a srácnak a kérésem, ő bólogatott, és kihozta a tökéletes kávét. Szabadkozva tette le a csészém mellé a nagy barna cukros tartót, mert nem merte ígérni, hogy a zacskóban valóban igazi barna cukor van, de a tartóban biztos. Csodálkozva kérdeztem Pétertől, hogy kért-e barna cukrot, mert én nem hallottam. Mondta, hogy nem. Elképedve néztünk a pincérre, aki rávágta, hogy nála ez alap, a feleségének sem enged másmilyen cukrot inni/enni. Leesett az állam. A csodálkozástól egy szót sem tudtam szólni, csak valami olyasmi jött ki a számon, hogy aztamindenit... :) Ez ám a kiszolgálás! Minden szempontból jól vizsgázott a Pastrami: van vegakaja, gyereksarok, gyerekülés, a kiszolgálás tökéletes és gyors. Mi kell még? Ja, az árak... nem a legolcsóbb hely, de nem is extrém módon drága. Nem mondom, hogy minden héten ide fogunk járni, de ha úgy adódik, tudjuk, hogy ide jöhetünk. :) Majdnem kihagytam, hogy kiírták az ajtóra, hogy délután 5-ig nem lehet rágyújtani bent. Nekünk így jó volt, nem terveztük, hogy tovább maradunk. :)

Mit mond?

2011-11-23T13:36:00.006+01:00

Legutóbb az IKEA-ban beszereztünk néhány igazán hasznos holmit. Főleg Gergőnek. Az egyik ilyen egy 10 darab ujjbábból álló csomag. Nem volt kérdés, hogy a kosárba kerül, mert mostanában próbáljuk Gergőnek az állathangokat tanítani. Gondoltam, a ujjbábok segítségével viccesebb lesz. Nem lőttem nagyon mellé, mert valóban tetszik neki, csak én vagyok bajban. Ahogy mondtam, 10 állatfigura van benne. Egyesével szedtem ki őket a zacskóból; úgy terveztem, hogy mindegyiknek elmondom a nevét és azt, hogy mit mond. Az első a panda volt. -Szia Gergő! Én vagyok a panda.... Itt következett volna, hogy mit mond, de a brumm-brummon kívül nem jutott más az eszembe, pedig sejtem, hogy a panda mindent mond, csak ezt nem. Gergő nevetett, én meg folytattam. Jött a papagáj. -Szia Gergő! Én vagyok a papagáj. Gyurrrrika okos. Érzem, hogy gáz, de mi a fenét mond a papagáj, ha nem ezt? Jött egymás után a többi bábállat: teknős, cápa (Csak nekem tűnik úgy, hogy fogak helyett bajsza van?), nyúl, elefánt, rénszarvas... ezekkel mind befürödtem. Ha nagyon akarom, a nyúl mondhatja, hogy nyusz-nyusz, de a többihez nem tudok hangot prezentálni. A nyusz-nyusz is béna, úgyhogy kihagytam. Maradt az egér (cin-cin), a béka (brekk) és az oroszlán, amihez tudtam hangot csatolni. Az oroszlánhoz nem is én adtam a megoldást, hanem Gergő. Egy ideje már hallatja a torokhangot, amit hosszas munkával társítottam az oroszlánnal.

Az ötlet onnan jött, amikor valahonnan behallatszott egy kutya ugatása, abbahagyott mindent, fülelt, és közölte, hogy vava. Aztán az utcán minden kutyát vavázással köszöntött. Miután ilyenkor mindig elmondtuk, hogy igen, kiskutya, idővel társította, és ha megkérdeztük, mint mond a kiskutya, rávágta, hogy vava. Amikor elkezdte a torokhangot hallatni (fogalmam sincs, honnan jött neki), utánoztam, és mondtam, hogy oroszlán. Egy idő múlva, az oroszlán hallatán rávágta a torokhangot.

Ha valaki tudja, hivatalosan mit mondanak a fent említett állatok, segítsen! :)

Séta a városban

2011-11-17T09:28:00.004+01:00

Az volt a terv, hogy tegnap meglátogatjuk Dunaharasztiban Péter egy barátját és családját, így Péter szabadnapot vett ki. A látogatás nem jött össze (kivételesen nem miattunk). Ha már így ránk szakadt egy szabadnap, hosszas sétával egybekötött ügyintézést tűztünk napirendre.

Az egyes számú cél az Árpád-hídnál lévő Raiffeisen Bank volt, hogy végre megszerezzünk az elbocsájtó szép üzenetet. Babakocsival mentünk, azaz abban toltuk Gergőt, mert egyikünk sem tudja hosszabb távon cipelni az urat. A megközelítéssel nem volt baj. A gond akkor kezdődött, amikor odaértünk a bank ajtajához. Egyetlen lépcsőfok nem sok ugyan, de babakocsival az is nehézséget okoz. Péter kinyitotta az ajtót, előrement, megemelte a babakocsi elejét, nekem csak a felém eső részt kellett emelni. Ez eddig rendben, mindig így szoktuk. A gond az volt, hogy a bank ajtaja baromi erőszakos akart záródni. Mire Péter kimondta volna, hogy vigyázzak vele (mármint az ajtóval), addigra rácsukódott a lábamra, amit nem húztam be elég sebesen, mivel nem tudtam belépni a babakocsi hurcibálása miatt. Frankón rácsukódott az ajtó a lábamra, lehúzta a bőrt a bokámról. Fáj. Nem kicsit. Azért is volt klassz, mert még előttünk volt egy nagy séta. :S Kifelé már óvatosabbak voltunk, újabb sérülés nem történt.

Ha már ott voltunk, beugrottunk ebédelni az irodaház aljában üzemelő étkezdébe. Nem azért, mert olyan jól megy (jelzem, ha jól menne, nem étkezdébe mennék...), hanem igen nehéz séta és ügyintézés közben főzni. Az étkezdéhez rámpa (is) vezetett. Hurrá. Miután túlestünk a pultos hölggyel (vagy minek hívják, aki az ilyen étkezdében a kaját porciózza) a szokásos párbeszéden (-De szép baba! Kislány, ugye? -Köszönjük. Kisfiú. -Elnézést. -Semmi baj.), megebédeltünk, majd készültünk elhagyni a terepet. Igen ám, de a befelé használt rámpát kinevezték dohányzóhelynek a cigiszünetet tartó dolgozók. :S Gondoltuk, észreveszik magukat, ha elindulunk a babakocsival a rámpa felé, de csak félig váltak valóra az álmaink. A banda egyik fele elvonult, hogy helyet adjon a babakocsinak, a másik fele viszont maradt, mert úgy ítélte meg, hogy elférünk mellettük. Nem mondtam ki, amit gondoltam, mert nem akartam csúnyán beszélni Gergő előtt, csak annyit mondtam Péternek félhangosan, hogy nem tolom be a Gergőt a masszív cigifüstbe. Péter szó nélkül megemelte a babakocsit és levitte a lépcsőn. A banda csak nézett, hogy mi bajunk, hiszen elfértünk volna mellettük a rámpán...

Nem puffogtunk sokáig, inkább az előttünk álló sétára koncentráltunk. Úgy döntöttünk, nem szállunk buszra, hanem elsétálunk a Szent István parkhoz, a másik bankba. Nem volt kis távolság, de társaságban rövidebbnek tűnt, másrészt kellemesebb is volt, mint egyedül bandukolni. Miután minden hivatalos dolgot elintézünk, úgy gondoltuk, megkoronázzuk a napot egy kávézással-sütizéssel a Dunaparkban. Jól esett megpihenni a hazaút előtt. Hosszas válogatás után a tavalyi ország tortájára esett a választásom (szilvásgombóc torta), legalábbis úgy emlékszem, tavaly volt ez. Nem bántam meg. Eszméletlenül finom. Azt viszont ismét meg kellett állapítanom, hogy nincs olyan kávézó, ahol olyan hosszúkávét készítenek, amilyet én szeretek. Mindenhol olyan baromi erős, hogy alig tudom meginni. Kivételt képez a McCafé, ott pont olyan, mint itthon. Lehet, hogy azért, mert nem puccos. :D Na, de nem a kávéról akartam megemlékezni. Sokkal inkább a mosdóról, amit most használtam először, pedig voltam már párszor itt. Volt minden, aminek egy mosdóban lenni kell, csak éppen volt valami, ami más, mint a szokásos. Ez pedig a WC-ajtó. Nem a mosdó bejárati ajtajára gondolok, azzal nem volt semmi gond, hanem konkrétan a WC ajtajára. Tejüveg bakker... tejüveg. Nem olyan színes, anyagában mintás, mint az egyik Liszt Ferenc téri kávézóban (most nem tudom pontosan, melyikben), ami furcsa ugyan, de nem látszik át, hanem konkrétan tejüveg. Ami 5 cm-nél közelebb van hozzá, az frankón átlátszik. Oké, maga a WC ennél messzebb van az ajtótól, de akkor is. Szerintem gáz.

A hazafelé vezető séta rövidebbnek tűnt. Nem meglepő, ez mindig így van. Nem siettünk, szépen komótosan hazasétáltunk, közben megváltottuk a világot, megbeszéltünk, hogy nem mi vagyunk a hülyék, hanem mindenki más (nem globálisan, hanem adott szituációban :D), közben reménykedtünk, hogy a nagy séta pozitív hatással lesz Gergő éjszakai mutatványaira. Nem így történt. Nincs több ötletünk. Abban bízunk, hogy ez egy átmeneti állapot. Kinövi, és akkor visszaáll a rend. Reméljük...

Kövér és sárga

2011-11-15T17:07:00.011+01:00

Szeptemberben jártunk utoljára a gyerekorvos környékén, és bár múlt héten még tudtam (és este is láttam a naptárban), reggel döbbenten vettem észre, hogy ott díszeleg a naptár mai napi cellájában a doktornő neve. Mivel mindig reggel 8 körül szoktunk menni, majdnem félrenyeltem a kávémat 7.15-kor. Legurítottam a torkomon, ami még a bögrében volt, és fejben gyorsan megterveztem, miként fogunk laza 20 perc alatt elkészülni. Már éppen a farmert kezdtem magamra rángatni, amikor Péter kiszólt a szobából, hogy ne siessek, mert 12.45-re van időpontunk. Ja, tényleg... akkor már valami rémlett, hogy mintha még beszéltük volna legutóbb, hogy nem a legjobb, de majd elsétálunk Gergővel kettesben.

Kicsit aggódtam, hogy mennyire fogja befolyásolni Gergő délelőtti alvása az indulást, ha egyáltalán lesz neki olyan, de szerencsére egyáltalán nem. Ha nem termelt volna egy szeretetcsomagot nem sokkal az indulás előtt, ráérősen toltam volna magam előtt a babakocsit a rendelőig. Így viszont erősen ki kellett lépni, de nem késtünk el.

Szokás szerint volt néhány gyerek-szülő kombó a váróban, de nem volt vészes a tömeg. Nem tudtam, mikor kerülünk sorra (időpontra mentünk, de sosem lehet tudni), de elkezdtem lehámozni Gergőről a ruhát, hogy ne tartsuk fel a sort, ha szólítanak. Ennek eredményeképpen néhány percig egyetlen rövidujjú bodyban feszített a gyermek, de szerencsére nem volt jégverem. Mosolygott a többi gyerekre, integetett, gagyarászott. Egészen addig, amíg be nem mentünk. Nem tudom, a helyiség nem tetszik neki, a gyerekorvos vagy az új védőnő, esetleg ez így együtt, de végigsírta a vizsgálatot, pedig oltást sem kapott. A doktornő megkérdezte, hogy hányszor eszik. Mondtam, hogy kb. ötször, és megkérdeztem, hogy kövérnek tartja-e. Annyit válaszolt, hogy jó húsban van. Pfff...

Miután minden részét megvizsgálta Gergőnek, amit csak szeretett volna, elkezdtem feladni rá a bodyt (Gergőre :D). Éppen a fején készültem áthúzni, amikor mézesmázosan megkérdezte a doktornő, nem öltöztetném-e odakint Gergőt. Igyekeztem nem ugyanolyan mézesmázosan válaszolni, de nem tudom, mennyire sikerült úgy, hogy ne legyen éle a hangomnak. Közöltem, hogy azt a kis ujjatlan bodyt ráadnám, mégse pelenkában, pucér felsőtesttel vigyem már ki az utcakapcsolatos váróba. Válaszul egy félmosolyt kaptam, amire nem reagáltam. Jelzem, egyik gyereket sem láttam, hogy egyszál pelenkában küldte volna ki. :S

Még a folyosón várakoztunk, amikor megszólított a volt védőnő. A legújabb volt védőnő, szám szerint a harmadik. Egy szóval sem mondta, hogy már nem ő a védőnő, csak a szomszéd lányoktól tudom. Most sem mondta, hogy miért nincs a rendelőben a doktornővel együtt, ahogy máskor, csak odaköszönt, ránézett Gergőre és mosolyogva kérdezte, hogy mennyi répát eszik. Mármint Gergő. Mondtam, hogy mostanában elég sokat, mert szereti. Kibökte, hogy azért kérdezte, mert szerinte sárga Gergő bőre. Meséltem Skype-on anyunak, aki azt mondta, hogy sárga a védőnő feje. :) Hát, szerintem is, úgyhogy ennyiben maradtunk. Továbbra sem tömöm Gergőt répával meg sütőtökkel (ami a védőnő szerint a másik sárgaságot okozó cucc), de nem is vonom meg tőle.

Tehát a gyerekem kövér és sárga. Igazán kedvesek. Lelki szemeim előtt megjelent az M&M's sárga csokigolyója, ami valóban kövér és sárga. Mivel Gergő egyáltalán nem hasonlít rá, egyik tulajdonság sem jellemző rá, és kész.

Hosszügyileg megint érdekes eredmény született, pedig csaltam is. Az új védőnő (a változatosság kedvéért ez is Kati, mint az előző) engem kért meg, hogy tegyem Gergő fejét a mérőcucc felső végéhez, én nem nem nyomtam neki. Amikor közölte, hogy 71 cm, némán bólintottam, elnyomtam egy mosolyt. Két variáció van: ők tévednek vagy mindenki más. A mindenki más alatt értem a gasztroenterológia dolgozóit, akik 69 cm-nek mérték Gergőt 6 hónaposan, és az összes babaruha gyártó céget, mivel a 74-es bodyk némelyikét már csak mély dekoltázsképzés árán tudom összepatentolni. Azt elfogadom, hogy vannak elméretezett babaruhák, de azt nem, hogy az összes ilyen lenne. Az pedig elég fura, hogy lenne, hogy egy 71 cm-es babának a 80-as ruhák az igazán kényelmesek. Van olyan ruhája is, ami 80-86-os, de az tényleg el van méretezve. :) Azt pedig csak csendben jegyzem meg, hogy jó ideje lelóg a 70 cm-es pelenkázófeltétről. :)

Ha már lejegyeztem a testi méreteket, álljon itt az is, hol tart 10 hónaposan. Magabiztosan áll. A bútorokat fogva végigsétál mellettük. Integet; kérésre és spontán módon is. A nem szó hallatán heves fejrázásba kezd. Puszit dob. Egyelőre csak kérésre, de szinte minden alkalommal. Megpróbálja utánozni a szavakat, mostanában a labda szót tanulja anyutól, de még csak mi ismerjük fel, mi is akar lenni. Hosszú percekig eljátszik egyedül, csak legyen valaki a közelében. Éjjel nem alszik, vagyis nem nagyon. Fürdés után a kiságyban kezdi az alvást, éjfélig kel egyszer vagy kétszer, ilyenkor többnyire visszatehető a kiságyba. Néhány hete azonban a hajnali ébredés után annyira felületesen alszik vissza, hogy ha megpróbáljuk a kiságyba tenni, felébred és visít. Néhány sikertelen próbálkozás után beköltözöm hozzá a szobájában lévő nagyágyra, és ott alszunk kettesben reggelig. Igen, tudom... Ellenkezik minden elvemmel, de ez van. Ha másképp csinálom, senki sem alszik. Se mi, se a szomszédok, de talán a kerület sem...

11.11.11

2011-11-11T08:45:00.003+01:00

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor Annaval beszéltünk a 11. születésnapjáról. Rajzoltunk a nappalijukban, és a képek sarkába odabiggyesztettük az aznapi dátumot. Rövidítve, az évszámból csak az utolsó két számjegyet. Az már nincs meg, pontosan mikor volt ez, de még hozzávetőlegesen sem. Valamikor, amikor sokat rajzoltunk. 2,5-3 éve lehetett. Atyaég! Akkor olyan távolinak tűnt. Ahogy néztem a rövidített dátumot, és bevillant, hogy mivel Anna 2000. november 11-én született, a 11. szülinapja pontosan 2011. november 11-én lesz, tehát ha akkor rajzolnánk, 11.11.11-et kellene a lap szélére írni. Érdekelte a téma, és meg sem próbálta palástolni, mennyire büszke, hogy ilyen nevezetes napon született. :)

Azóta minden évben eszembe jut, hogy nemsokára eljön ez a nap. Most itt van. Anna 2011. 11. hó 11-én betöltötte a 11. életévét. Huh... Alig múlt 7 éves, amikor először találkoztunk, most meg lakatos naplót küldtem neki a szülinapjára, hogy ír Bridget Jones módjára elrejthesse a titkait. Nagylány lett. Hiányzik.

November első fele

2011-11-10T11:51:00.003+01:00

Olyan nagyon régen írom ezt a bejegyzést, hogy néhány emlék elhalványodott, de megpróbálom összeszedni magam.

Valamikor 2 hete veszítettem el a fonalat. Közeledtünk a hétvégéhez, péntekre hivatalosak voltunk egy előrehozott Halloween buliba, a hétvégi menetrend nagyjából ötpercenként változott. Kezdtem szétesni. Ez volt az alaphelyzet, amikor Gergő úgy döntött, péntekre virradó éjjel nem óhajt aludni. 0.30 körül kipattant a szeme, és bármit csináltunk, nem aludt vissza. Megettem (többször is), ringattam, simogattam hasát-hátát, még énekeltem is neki (lehet, ezzel rontottam el végleg a dolgot), de semmi sem működött. Időnként Péter felváltott, hogy legalább le tudjak zuhanyozni. Kb. 3.30-ig ment a risza, amikor két vergődés közben váratlanul bealudt. Akkor már odaköltöztem mellé a takarómmal és a párnámmal, felkészültem, hogy ha végre elalszik, reggelig őrzöm az álmát. Nem mertem betenni a kiságyba, miután elaludt. Biztosan felkötöttem volna magam, ha a többórás altatás után a kiságyba vezető úton ébredt volna föl. Nem sok idő maradt az alvásra, ugyanis hiába riszált éjjel 3 órát, reggel ugyanolyan korán kezdte a napot, mint máskor. Nyilván egyikünk sem volt friss és üde. Gergő sem. Nem jött össze a normális délelőtti és délutáni alvás, az utóbbit 5-kor kezdte. Már lemondtunk az esti programról, mert egyrészt hullák voltunk (mondjuk, a zombijelmez megvolt), másrészt nem volt esélyes, hogy az úr időben felébred. Aztán másképp történt. 1 órával a tervezett landolási idő előtt jelzett, hogy kialudta magát, kezdődhet a móka. Gondoltunk egyet, és mégis elkezdtünk készülődni a buliba. Gyorsan befestettem a hajam (tudom, tudom, egy Halloween buliba pont jó a lenőtt haj...), közben kitaláltuk a jelmezeket: én előkaptam egy ősrégi fekete Promod ruhámat, aminek tépedt-loncsosnak tűnő az alja (boszorkány), Péter az övébe dugott egy kalapácsot (kalapácsos gyilkos), Gergő pedig kiskutya lett. Nem akartam összefesteni az arcát, kutyacucc meg nincs itthon, úgyhogy az volt a jelmeze, hogy ha megkérdeztük, mit mond a kiskutya, rávágja, hogy "Vá". Hát, nem vágta rá, cikiben hagyott minket, de elfogadták a jelmezt. :)

Szombaton bevásároltunk, pakolgattam, takarítottam, készültem a vasárnapra, ugyanis nagy esemény volt kilátásban. Végre meg tudtuk szervezni, hogy egy helyen és időben legyen Éviék Matyival, Mitziék Koppánnyal és mi Gergővel. Jól indult a nap. Minden sikerült, amit elterveztem, éppen csak a vendégvárós ruhámat nem öltöttem magamra. A gyerekek ismerkedtek, mi örültünk, hogy találkoztunk, amikor éreztem, hogy valami nem kerek. Iszonyú rosszul voltam. Egy ideig tartottam magam, mert mégis milyen már, hogy a házigazda kidől, de eljött a pont, amikor muszáj volt vízszintbe helyezkednem. A zsúrt gyakorlatilag végigfetrengtem, talán kétszer két percre sikerült csatlakoznom a bandához, annyit bírtam ülve. Háromszor vagy négyszer borultam a fehér porcelánistennő lábai(?) elé, mire képes voltam emberként viselkedni. Próbáltuk megfejteni a jelenség okát. Több variáció vetődött föl. A húgom első ötlete az idegkimerültség volt. Hm... eddig azt hittem, ez valami úri passzió, ami velem nem fordulhat elő, de be kell látnom, hogy az utóbbi időben valóban sok minden volt rajtam, és elsősorban nem Gergővel kapcsolatban, hanem úgy általában. Aztán ott van az is, hogy délelőtt sikerült ipari mennyiséget elpusztítanom a húgom zabpelyhes-aszalt barackos kekszéből. Tömény rost, én meg folyadék nélkül tömtem magamba. Okos. Ha ez a kettő nem lenne elég, napokkal az esemény után jutott eszembe, hogy aznap délelőtt főzés közben találtam a sütőben egy előző napról maradt rántott sajtot, és csak úgy melegítés nélkül elpusztítottam. Nem volt okos dolog ez sem, de akkor jó ötletnek tűnt. Szerintem ez a három esemény együttesen felelős a vasárnap délutáni állapotomért. Ha valaki kíváncsi, hogy kell bojkottálni egy régen várt programot, csak szóljon.... :S

Jó dolgok is történtek ám. Előző héten megrendeltük, szombaton pedig elhoztuk a karnisokat. Sokat, mert minden szobában lesz ám szép függöny. Majd egyszer. Most a karnisoknál tartunk, mert ez volt a keményebb dió. Egy ablak kivételével mindenhova fel van szerelve a konzol, a hálószobában már függöny is van. Tudom, hogy úgy lenne logikus, hogy az első függöny a gyerekszobába kerül, de azért kerül a hálószobába, mert ott aludtak a húgomék Matyival, aki mozinak használta az ablakot alvás helyett. Jé, autó... repülő... madár... bácsi...! Függöny felszerelve. Gondoltuk, most majd könnyebben és gyorsabban elalszik. Aha... Az előbbi mondat helyébe a Jé, kockás függöny! lépett. :D Imádom. :*

A következő hét nagyjából a romeltakarításból, lakásátrendezésből állt. Ha már el kellett húzni a cuccokat az ablakok elől, hogy oda lehessen tenni a létrát, és a bútorok is a nappali középén voltak, máshová tettük őket. Így lett a nappaliban gyereksarok járókával, zenélős kisszékkel, etetőszékkel, étkező a konyha és a nappali képzeletbeli válaszfalán, és nappali is lett kanapéval, fotellel. Most így jó. Szerintem kihoztuk a legtöbbet, amit ezekkel a bútorokkal lehet.

Gergő rosszabb-jobb éjszakákat produkál, észrevétlenül áttört a két felső kettese. Jó étvágya van, ami meg is látszik rajta, de nem extrém módon kövér. Éppen annyira, amennyire egy 10 hónaposnak kövérnek kell lennie, hogy ha majd elindul, legyen tartalék a mozgáshoz. Ha a bútorokba kapaszkodik, már simán végigmegy két szekrény és két szék mellett. Nem erőltetjük, tudja, ő, mikor jön el az ideje. A gyógytornász Anita szerint egyébként sem szabad úgy gyorsítani a járási folyamatot, hogy fogjuk a kezét vagy beletesszük a bébitaxiba (nem a lábbal hajtósra gondolok, hanem aminek kereke van, a gyerek csak beleül, és éppen csak a lábujjhegye ér le), mert akaratlanul is megemeljük, a bébitaxi alátámasztja, a gyerek lábujjhegyre kényszerül, megrövidül a vádlija, és nagyobb korában is lábujjhegyezve, ugrálva fog járni. Nem azt mondom, hogy minden gyerek így megy, akinek bébitaxija van, de nagy az esélye. Olyan lábbal hajtósat majd szeretnék Gergőnek, mert szerintem az nagyon vagány, amikor köröz vele a ház mellett. :) Persze, sanszos, hogy ilyet is örököl majd Matyitól, ahogy minden mást is. Nem volt semmi tervszerű abban, hogy másfél év van az unokatesók között, de nagyon jól jött ki, az biztos.

Az előbb még Halloweenre sütöttem kekszet, vasárnap meg karácsonyi holmikkal volt tele az IKEA. Gergő tegnap volt 10 hónapos. Anna holnap 11 éves lesz. Rohan az idő, az én hajam meg lobog.

Az út meg a széle

2011-10-27T15:43:00.001+02:00

Most ennyi. Ha Gergő engedi, kifejtem, hogy miért.

Tömegek

2011-10-25T10:45:00.002+02:00

Tegnap sétáltunk egyet az esőben Zsuzsival és az 5 hónapos Áronnal. Beszélgettünk erről-arról, CHF-hitelről, miegyébről, csupa mindennapos dologról... Gergő nyűgösködött, amikor úgy ítélte meg, eleget ült a babakocsi fogságában, ki kellett venni. Felváltva cipeltük Péterrel; amikor beintett a derekam, átadtam. Ennek kapcsán szóba került a gyerekek tömege. Nem tudtam pontos adatot mondani, elég régen mértük már az urat, de a legutóbbi eredményből következtetve 10 kg körül lehet. Hú... ez így kimondva és leírva nagyon soknak tűnik, de bár tény, hogy nincs összeszakadva, nem is pufi extrém módon. Zsuzsi hümmögött, majd elmorzsolt egy nevetést és közölte, hogy Áron 7,5 kg. Pontosan tudja, mert előző nap járt náluk a védőnő. Nem tudtam, mit mondjak, nem voltak a fejemben Gergő 5 hónapos adatai, de picit soknak tűnt. Nemrég eszembe jutott és megnéztem. Az 5 hónapos orvoslátogatáson (10 nappal 5 hónapos kora előtt, de az belefér) 5900 kg-t mértek. Az is igaz, hogy akkor még kérdéses volt, megduplázza-e a születési súlyát.

Hát, nem tudom. Nem tudok én már semmit. Gergő nem látszott soványnak 5 hónaposan, Áron pedig minden, csak nem pufi, az a másfél kg (és még egy kicsi) viszont ott van. Fura... A lényeg, hogy mindketten szépek és egészségesek. :)

Idén tényleg időben

2011-10-23T10:16:00.008+02:00

Úgy néz ki, idén végre megvalósul, amit évek óta csak tervezgetek. Gergő születése óta sokkal alaposabban meg kell szervezni mindent, hogy ne felejtsem el, hamarabb el kell kezdeni a megvalósítást is. Leginkább akkor, amikor időm van rá. Már a karácsonyi ajándékok is megvannak. Igaz, egyelőre ötletszinten, de az is valami. Ilyenkor még csak egy félkész listám szokott lenni, az ötletek pedig tényleg csak ötletek, a megvalósításról ilyenkor még fogalmam sincs. Idén nem így lesz. Az ajándékok felét már csak meg kell rendelni, a másik feléhez pedig be kell szerezni a hozzávalókat és neki lehet állni. Egészen pontosan 2 hónap van hátra, elégnek kell lennie. :)

Ami miatt ki merem jelenteni, hogy igazán elkezdtem a készülődést, az a Halloween, azaz a kekszek, amit erre az ünnepfélére már megsütöttem. Próbakeksznek nevezem, mert majdnem 2 héttel hamarabb készült és el is fogyott. Nem a receptet próbáltam ki, az már egyszer bevált (most is), inkább az ízesítéssel kísérletez(t)em, és beavattam az új kiszúrókat. Pár hete találtam rájuk az Allee földszintjén a Spar mellett. Első látásra szerelem volt, de akkor nagyon siettem, nem vettem meg. Péter a közelben dolgozik, múlt héten ráküldtem. Még aznap ki kellett próbálnom.

Tudom, itthon nem szokás Halloweent ünnepelni, néhány éve még én sem tettem. Amikor először találkoztam vele úgy, hogy körülöttem hagyományosan megünneplik, nem is nagyon tudtam vele mit kezdeni. Nem értettem, miért jó, hogy a gyerekek mindenféle ijesztő maskarát öltenek, aztán megszoktam, utánaolvastam, elfogadtam. Ha nem is tudok vele teljes mértékben azonosulni (pl. szellemek), kihagyni sem tudom az év ünnepei közül, nem tudok szó nélkül elmenni mellette.

Tavaly jelmezes bulit szerveztünk. Idén ez kimarad, kisgyerekkel már nem olyan könnyű. Helyette jönnek a húgomék. Egészen más ok miatt, de jól jön ki, hogy pont a hosszú hétvégét tudják nálunk tölteni. Folyamatosan ötletelünk Péterrel, hogy milyen szokatlan ízű spooky kekszet süssek az új kiszúrók segítségével. Az biztos, hogy a szellem kakaós-chilis, már készült belőle egy tepsivel. Úgy tervezem, a tök gyömbéres-currys lesz, hogy narancssárga legyen. Nem tudom, sikerül-e majd, ahogy azt sem, mennyire lesz borzasztó az íze. Szeretem a curryt, de sütiben még nem ettem. Van még boszorkánykalap és szellemkastély. Az egyik lehet, hogy mézeskalács ízű lesz, hogy legyen ehető is. :) Mondjuk, nekem a chilis is ízlik. :)

Hogy teljes legyen a felkészülés, ma írtam egy karácsonyi ajándéklistát a családnak. Nincs nehéz dolgom, mert tavaly bevezettük, hogy csak a gyerekek kapnak ajándékot, a felnőttek csak valami apróságot. Jól van ez így. Legalább nem az ajándékokról szól majd az a pár nap. Tavaly sem arról szólt. Főleg nekem. Azt sem tudtam akkor, mikor van Karácsony. Azóta lett egy újabb téli ünnep. ;)

Életkorának megfelelő...

2011-10-19T13:26:00.005+02:00

Van a duck tv, ami aranyos, és bizonyára tudományosan vannak kifejlesztve a mesék, de hiába az erőfeszítés, mert Gergőt nem köti le 5 percnél tovább. Jelzem, nem bánom, mert érzem, ahogy pusztulnak az agysejtjeim, ha nézem.

Ma gondoltam egy merészet és léptettem egyet a csatornaváltóval a Minimaxra. Tudom, hogy nem feltétlenül Gergőnek való, sok mese szerintem tök hülyeség, de van olyan is, amit szívesen nézek akkor is, ha Gergő rá sem néz. Ilyen például Thomas. Ma azon kaptam magam, hogy követem a képernyő alján a szöveget és fennhangon éneklem a főcímet. Azt hiszem, ez már gáz. :D

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a duck tv-vel ellentétben a Minimax leköti Gergőt. Pont nem érdekel, hogy nem neki készítették, meg korai, meg mittudomén. Erősen szűröm a meséket, de nem hiszem, hogy Thomas vagy Noddy bármilyen rossz hatással lenne a személyiségfejlődésére. Vagy...?

Ja, és mielőtt bárki a torkomnak esne: nem néz Gergő egész nap tévét. Délelőtt picit, ebéd után 1 mesét elalvás előtt és este velünk a vetélkedőt az m1-n. Szerintem ennyi belefér. Vagy...?

Ügyelet

2011-10-19T09:45:00.009+02:00

Tegnap már nem volt erőm folytatni a történetet, de nem is akartam piszkozatban hagyni, mert akkor sosem fejezem be. Tapasztalat...

Bekapcsolva hagytuk a bébiőrt, így amikor Gergő felébredt és ennek hangot is adott, Péter már ott is volt, hogy felvegye. Mivel már jócskán benne jártunk a délelőttben, szerettem volna elvégezni a reggeli rutint, hogy engedve a nyomásnak kihívjuk az ügyeletet. Első lépésként az ágyról való felkászálódást kellett abszolválni. Alig mertem mozdulni, centiméterről centiméterre haladtam, minden egyes mozdulatnál számítottam az éles fájdalomra. Amikor sikerült felülni, magam is meglepődtem. Fellelkesültem, elintéztem mindent, amit reggel szoktam, vettem magamra normális ruhát. Kacérkodtam egy leheletnyi sminkkel, de az már túlzás lett volna, hiszen csak az ügyeletet és a pizzásfiút vártuk (esélyem sem volt főzni). Közben megérkezett Péter apuja, akit elhívtunk Gödről, mert Péter ugyan itthon tudott maradni, de az óráit nem tudta elpasszolni, így kb. 3 órát segítség nélkül maradtam volna, és akkor még nem tudtuk, mennyire fogom tudni Gergőt emelgetni.

Felhívta Péter az ügyeletes orvost, aki közölte, hogy mivel nincs életveszély, alacsony prioritásúként kezeli az ügyemet, és jön, amikor tud. Ebből az lett, hogy mire megérkeztek (jött vele egy pasi, akiről nem sikerült eldönteni, hogy asszisztens vagy sofőr, de szerintem inkább az utóbbi), addigra teljes itthoni harci díszben, megfésülködve járkáltam a lakásban. Arra gyanakszom, hogy az Algopyrin segített, de nem tudom. Mindenesetre, amikor megérkeztek, és a doktornő rámnézett, felhúzta a szemöldökét, és szinte gúnyosan kérdezte, hogy én vagyok-e a beteg. Mondtam, hogy igen, de azóta hatott az Algopyrin vagy nem tudom, de jobban vagyok. Felkerült az arcára egy mogorva arckifejezés, és el sem tűnt onnan, amíg itt volt. Kelletlenül kérdezgetett meg vizsgálgatott, éreztem, hogy neheztel, amiért rabolom a drága idejét. Bakker... lehet, hogy tényleg nem voltam (már) a halálomon, de változatlanul nem tudtam ráállni a bal lábamra, és nem mertem nagyobbat mozdulni.

Végül annyit mondott, hogy ha használ az Algopyrin, akkor vegyem be, ha szükségét érzem. Nagyobb bajra írt izomlazítót meg gyulladáscsökkentőt. Péter rákérdezett, hogy az utóbbi kettő szedhető-e szoptatás alatt. Erre a doktornő vágott egy alig észrevehető grimaszt. Azt olvastam le az arcáról, hogy nem elég, hogy fölöslegesen pörgetem, még extra dolgaim is vannak. Közölte, hogy nem kompatibilisek a szoptatással, ha őket választom, fel kell függeszteni a szoptatást, fejni a tejet, hogy ne apadjon el, felújítani a kapcsolatot a tápszerrel. Bólogattam, hümmögtem. Amint kitették a lábukat, mondtam Péternek, hogy ezt a variációt elfelejthetjük. Nem fogom tápszerezni Gergőt csak azért, hogy nekem kevésbé fájjon a hátam.

Az, hogy szerinte mi bajom, csak akkor derült ki számomra, amikor elmentek és megnéztem az ambuláns lapot. Azt írta, hogy lumbago. Klassz. A gyógyszerek mellett még azt az ukázt kaptam, hogy kemény helyen feküdjek (minden matrac puhának számít) és pihenjek sokat. Mindkettő könnyen kivitelezhető. Főleg az utóbbi. :D

Féltem, hogy ha elmúlik az Algopyrin hatása, visszajön az éles fájdalom, de szerencsére nem így lett. Igaz, hogy nem vagyok olyan, mint új koromban, de fel tudom emelni Gergőt, el tudom őt látni, nem szorulok állandó segítségre. Megmaradok. Azt is mondta a doktornő, hogy amíg el nem múlik a gyulladás, nem szabad masszázsra, csontkovácshoz menni. Már csak azt kellene tudnom, milyen jelei vannak annak, hogy elmúlt a gyulladás. :) Kb. 15 éve fáj a derekam. Néha jobban, néha kevésbé. Olyan nem lesz, hogy nem fáj. Jó lenne tudni, mert alaposan helyre kellene tenni a hátam és a derekam. Eddig húztam, tovább nem lehet. Nem akarom, hogy sokkal nagyobb baj legyen belőle...

Becsípődve

2011-10-18T23:50:00.004+02:00

Reggel még nem gondoltam, hogy ma este ilyen lazán üldögélek ölemben a laptoppal. Jó, annyira nem vagyok laza, de üldögélek. 9 körül kezdődött, amikor lendületből kiemeltem Gergőt az etetőszékből. Éles fájdalom hasított a derekamba. Megálltam a mozdulat kellős közepén. Nem volt tudatos, egyszerűen nem tudtam megmozdulni, annyira fájt. Szerencsére Péter még itthon volt, kiabáltam neki, hogy jöjjön és vegye el tőlem Gergőt. Amint ez megtörtént, megkapaszkodtam a járókában és kétségbeesve járattam az agyam, hogy akkor mi lesz. Tudtam, hogy baj van a derekammal, évek óta próbál jelezni, de mindig volt fontosabb dolog. Azt hiszem, sikerült feljebb tornáznia magát a listán. :S

Péter bevonszolt a gyerekszoba ágyára (ez volt a legközelebb), valahogy hasra feküdtem (már tudom, hogy nem szabad...), és próbáltam túlélni. Sírtam. Egyrészt a fájdalomtól, másrészt attól, hogy el sem tudtam képzelni, hogy fogom ellátni Gergőt. Van, amit nem tud megtenni helyettem Péter, de más sem. Ha azt mondom, így még nem fájt semmi, akkor azt el kell hinni, pedig volt vesehomokom és Gergő is megszületett valahogy. Mozdulni sem bírtam, csak feküdtem tehetetlenül. Nagyobb levegőt sem mertem venni, mert az is járt némi mozgással.

Tudtam, hogy nem jó a hasonfekvés, ezért amikor Péter elvitte Gergőt pelenkázni, megpróbáltam megfordulni. Nem ment könnyen, ugyanis az első mozdulatkor úgy éreztem, kést szúrnak a derekamba. Századmiliméteres mozgásokkal végül sikerült megfordulni, de közben legalább tízszer akartam feladni, de muszáj volt. A végén Péter segített, végül oldalra fordított, mellém tette Gergőt, hogy meg tudjam etetni és el tudjam altatni. Gergő délelőtti alvását végigasszisztáltam, közben Péter hozott vastablettát, vitamint (anyu telefonos segítsége alapján), és folyamatosan győzködött, hogy hívjuk fel az ügyeletet. Nem akartam, mert tulajdonképpen el sem kezdtem a reggelt, mert a kávé elfogyasztásán és Gergő megreggeliztetésén kívül semmit sem csináltam. Ott feküdtem az ágyon pizsamában, még a fürdő környékén sem jártam, hogy legalább fogat mostam volna. Tudom, hogy ez másnak tökre nem fontos egy ilyen helyzetben, de nekem az. A következő érvem az volt, hogy a lábamon nem siklana le akadály nélkül a selyemkendő. Ezen a ponton Péter felhorkant és közölte, hogy nem vagyok normális. Tudom. Akkor sem vizsgálgat engem senki ilyen állapotban. Végül bevettem egy Algopyrint (szintén anyu javaslatára), és feküdtem Gergő mellett, őriztem az álmát. Reméltem, hogy elmúlik ez az egész, mint egy rossz álom.

Nem így lett...

Víz nélkül

2011-10-14T09:58:00.002+02:00

Legutóbb csak beígértem a részletes kifejtést, de végül elmaradt. Elfelejtettem. Tegnap eszembe juttatta a közös képviselő egy levéllel, amit a ház levelezőlistájára küldött. Egyetlen mondatban közölte, hogy ma reggel 8 órától nem lesz víz, és majd ki lesz függesztve a lépcsőházban. Kenheti a hajára a kifüggesztést előző este! Rendszeresen előző délután/este szólnak, hogy nem lesz víz. Lehet, hogy szerintük ez jó móka, de szerintem nagyon nem. Főleg, hogy ezt minden hónapban eljátsszák legalább egyszer (múlt hónapban pénteken, majd az azt követő hétfőn is), minden esetben előtte való nap derül ki a lakók számára. A vízelzárás oka pedig egy csőrepedés az egyik üzlethelyiségben. A földszinten. Bakker, tényleg ilyen szarul van összerakva ez a ház, hogy egyetlen csőrepedés miatt el kell zárni az összes lépcsőház összes lakásában a vizet?

A kérdésemre, miszerint mégis milyen hosszú időn keresztül kell nélkülözni a vizet, még nem kaptam választ, pedig megkapta a közös képviselő, mert utána még írogatott mindenféle szépséget (szerinte információt tartalmazó e-mail-t). :S

Létezik olyan ház, ahol normálisan működik a közös képviselet? Esetleg valaki ismer olyat, aki találkozott már olyannal, akinél normális? Nahát.

Kínai

2011-10-11T12:08:00.012+02:00

Vasárnap végre eljutottunk a kínai vacsorára Wang mesterhez, ahova még valamikor nyár elején vettünk kupont. Többen szerettünk volna menni, de valahogy nem akart összejönni, november vége pedig vészesen közeledett. Összeálltunk páran, és jól lezabáltunk 2 kupont. Igen, zabáltunk. Legalábbis én. Kicsit tartottam tőle, hogy lesz-e nekem való kaja, de alaptalannak bizonyult a félelmem. Isteni dolgokat ettem. A kedvencem egy padlizsán volt, amit muszáj lesz itthon is megpróbálni elkészíteni, mert nagyon-nagyon finom.

Mi érkeztünk elsőnek, megkaptuk az asztalt, elfoglaltuk a helyünket. Vittünk ugyan babakocsit, de a legfiatalabb résztvevő nem óhajtott megmaradni benne, így kértünk etetőszéket. Annak sem volt nagyobb sikere. Végül addig megült benne, amíg megetettem, de az este többi részében csak úgy hagyott minket enni, ha addig valaki más fogta. Tud élni az úr. Konkrétan kézről kézre járt és leplezetlenül élvezte. :)

Az előételnél jártunk, amikor Péter felmordult, mert valaki rágyújtott. Csodálkozva kaptuk fel a fejünket. Az nem lehet, hiszen elvileg nemdohányzó asztalt kértünk (most azt hagyjuk, hogy az asztal nem tud dohányozni... :D). Péter elkapta a pincért, aki azt mondta, hogy a kínaiaknak a vacsora része a cigi. Mondtuk, hogy direkt a nemdohányzó részbe kértük az asztalt, de mondta, hogy nekik olyan nincs, és januárig nem is szólhat rájuk. Ekkor felhívtuk a figyelmét a nyilvánvaló tényre, hogy van velünk egy gyerek, miatta kértünk nemdohányzó asztalt, nem heccből. Kiderült, hogy az nem jelent semmit, hogy a telefonos foglaláskor rábólintott a nemdohányzó asztalra a hölgy, ugyanis kínaiként erősen töri a magyart. Lehet, nem is értette, mit akarunk, csak helyeselt. Klassz. Végül Gergőre való tekintettel megkérte a pincér a cigiseket, hogy oltsák el, amit meg is tettek egyetlen szó nélkül. Ezúton is köszönjük. Pörögtünk még kicsit ezen, és arra jutottunk, hogy addig rendben, hogy nem szólhat januárig, de az éttermek kötelesen biztosítani füstmentes helyiséget valamilyen módon. A paraván nem minősül elkülönítésnek ebből a szempontból. Mindegy, elnyomták a cigit, nem volt belőle probléma, én nem is éreztem. Nem rontotta el az estét ez az incidens. Persze, más lett volna a helyzet, ha nem oltják el. Nem tudom, mi lett volna, mert akkor már javában tömtük az arcunkba az előételt. Persze, villával. :)

Vacsora előtt elvégeztem egy intenzív gyorstalpaló kurzust pálcikahasználatból, de nem sikerült a vizsgám, így maradtam a villánál. Valahogy így éreztem magam:

Alapvetően nem szeretem a kínai dísztárgyakat, de az asztal közepén forgó tálcaszerűséget elfogadnám, ha lenne akkora étkezőasztalom. Hasonló, mint amit az IKEA-ban lehet kapni, csak sokkal nagyobb és üvegből van. Tulajdonképpen csak annyiban hasonlít rá, hogy forog. :)

Azt hiszem, gyakrabban kellene mennem a Fővám térre az Ázsia boltba, mert szeretnék ilyen finomságokat itthon is enni, de legalább megpróbálni. :)

Most nézem, hogy a bolt kiköltözik a Vásárcsarnokból. Nekem csak jó, mert kevesebbet kell gyalogolni, ha majd egyszer újra metróval megyek. :)

Itt van az ősz...

2011-10-07T10:54:00.005+02:00

Nincs mese, vége a nyárnak. Már a vénasszonyokénak és az indiánokénak is. Be vagyunk zárva a lakásba. Több okból kifolyólag. Még azt sem tudom, hogy abszolválom a délutáni/esti sétát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ne legyen rémálom az altatás...

Van egyszer ez a hirtelen jött borzalom, ami őszi időjárásnak nevezi magát. Önmagában még nem lenne semmi baj, bár erős váltás azután, hogy tegnap összeizzadtunk Gergővel a kenguru alatt. A totális szobafogsághoz az kellett, hogy szerda este bekrepáljon a lift. Megint. Egy alig 3 éves házról van szó, a lift mégis olyan, mintha százéves lenne. Állandóan beint. Legutóbb nyár közepén állt le, akkor irdatlan sokat vártunk a garanciális javításra. Azt hittük, egy ideig nem lesz baj. Hát, lett. A ház részéről nulla kommunikáció. Péternek sikerült beszélni a gondnokkal, aki azt mondta, 1-1,5 hét. Nem vicces. Már csak azért sem, mert szombaton a húgom érkezik az unokaöcsémmel, vasárnap pedig az unokatesómék. Kisgyerekkel, babakocsival, cuccokkal... Klassz lesz.

Ugyan koncként elénk vetette a ház, hogy használhatjuk a B lépcsőház liftjét, ami ugyan valami, de minden problémát nem old meg. Kétféle módszerrel lehet kijutni a házból. Az első csak az alsóbb emeleteken lakóknak pálya, illetve azoknak, akiknek nem kell babakocsit cipelni, mert ez a módszer kizárólag a lépcsőház használatát jelenti. Ha nem babakocsival kellene abszolválnom a 6 emeletet, ezt választanám, kell ennyi testmozgás, de így nem. A második variáció, hogy felsétálok valahogy 3 emeletet, ott a tetőn keresztül átmegyek a B lépcsőházba, és az ő liftjüket használva jutok le a földszintre. A gond a valahogy megoldásán van. Ha egyedül vagyok itthon Gergővel, esélytelen, hogy felcipelem a babakocsit a kilencedikre. Tegnap is kenguruba tettem Gergőt, úgy mentünk bevásárolni meg hintázni, de nagyon nem volt kényelmes. Tudom, ne nyafogjak, inkább örüljek, hogy valahogy ki tudok jutni a házból. Nem is tenném, ha egyszeri alkalomról lenne szó, de legalábbis max. évente. A baj azzal van, hogy a ház (és ezzel együtt a lift) korához képest aránytalanul gyakran romlik el. Legutóbb a motorral volt baj, most valami panel dobta be a törölközőt. Legközelebb mi lesz? Leesnek az ajtók? Leszakad a lift?

Másnak lehet, ez nem ilyen nagy gond, de kisgyerekkel igenis az. Aki szerint nem az, az másszon meg 6 emeletet babakocsival és/vagy gyerekkel a karján. Egyik sem buli...

Hétfői sokk

2011-10-05T17:09:00.014+02:00

Már reggel kiderült, hogy nem lesz átlagos nap. Péter kíváncsiságból bekapcsolta a gépét, hogy nincs-e valami sürgős dolga. Hát, volt. Igaz, nem munka, de sürgős. 8.35-kor derült ki, hogy mindketten elfelejtettük Gergő időpontját a gyógytornász Anitához. 9-re. :) Nyilvánvaló volt, hogy én nem tudok menni, mivel egyrészt csak félig voltam felöltözve, és az utcakész megjelenésre pont az a 25 perc kellett volna, ami még hátravolt, másrészt ebédet ígértem a napközben érkező sógornak, meg persze, Péternek. Így Péter gyorsan összekapta magát, elvitte Gergőt egy mustrára, én közben főztem. Miután visszajöttek, Péter ment a dolgára, ketten maradtunk Gergővel.

Nem magyarázom a bizonyítványt, mert tény, hogy egy másodpercig nem figyeltem. Gergő ezt kihasználta, és lepiszkálta a falról a fáraóhangya csalétket. Amikor odanéztem (mondom, egyetlen másodperc volt), tele volt a padló apró szemcsével, főhősünk ült a közepén, kezén szemcsék. Nem tudom, megkóstolta-e, de megijedtem. Hívtam a húgomat (igen, hamarabb hívom, mint a gyerekorvost), aztán az orvost, végül az utóbbi javaslatára a Heim Pál kórházat. Hosszú percekig vártam, mire kiderítették, mi lenne a legjobb. Mivel nem tudtam fejből a csalétek márkáját, keresgéltek. Végül megszavaztuk, hogy Raid volt. Azonnal berendeltek, mert foszforsav (vagy mi) van benne, ami mérgező. Kérdeztem, hogy a Madarász utcába menjek-e. Mondta a nő, hogy mehetek oda is, megvizsgálják Gergőt, és ha kell továbbküldenek.

Ennek megfelelően összekaptam magam, babakocsi, hordozó, minden nélkül elindultunk. Azért babakocsi nélkül, mert gyorsan akartam odaérni, a metróhoz viszont nem tudok babakocsival lemenni... :S Már a recepción (vagy minek hívják) közölték, hogy ott nincs toxikológia és a Heim Pálba kellene menni, de elmondtam, mit beszéltünk az ottani orvossal. Leültettek a belgyógyászati vizsgáló elé és vártunk. Többször kijött egy doktornő, mindannyiszor közölte, hogy nincs toxikológia, és mindig egy kicsivel több információt közölt. Mondatonként jött ki, de tényleg. Közben kiderítettem, hogy Bábolna Bio volt a márka, és végre elért hozzájuk az is, hogy nem sima hangyák elleni. Amikor huszonötödjére jött ki a doktornő, végül hozta a döntést: mivel fáraóhangya csalétekről beszélünk, abban nincs foszforsav, így ártalmatlan. Mindenesetre behívott, megvizsgálta Gergőt, majd átküldött a Heim Pálba, de a biztonság kedvéért még kb. ötször elmondta, hogy náluk nincs toxikológia, és csak a hurutos gyerekekhez tudná felvenni Gergőt. Százszor elnézést kértem a kellemetlenségekért, csak hagyja már abba. Elsőre is megértettem, hogy rossz helyre mentem...

Volt a váróban egy lány a szüleivel. Külsőre semmi baja nem volt, csak szomorúnak tűnt. Elejtett beszélgetésből derült ki számomra, hogy a veséje fájt. Első ránézésre az sem volt egyértelmű, hogy beteg és nem vár valakire, ezért nem is értettem, miért néznek rám olyan csúnyán, és miért szórnak felém villámokat a szemükkel. Valami megjegyzést is tettek, de azt nem hallottam. Attól tartok, így van ez jól. Az nem tetszett nekik, hogy Gergőt hamarabb behívták, mint őket, holott korábban érkeztek. Nézzük csak! Adva van egy majdnem 9 hónapos baba, aki vélhetően mérgező cuccot kóstolt, valamint egy majdnem felnőttkorú lány vesefájdalommal. Tudom, hogy mennyire tud fájni a vese, nekem is volt vesehomokom, a húgomnak meg köve, de ha az a lány úgy ott tudott ülni, ahogy.... nos, akkor még a felét sem tudja, milyen egy igazán fájó vese. Na, mindegy... a lényeg, hogy nem voltunk túl népszerűek a Madarász utcában...

Készültem az újabb metrózásra, de úgy alakult, hogy Péter elszállította a hátsónkat a Heim Pálba. Mire odaértünk, Gergő bealudt. Nyilvánvaló volt, hogy nincs semmi baja, de felelőtlenség lett volna nem meggyőződni róla. (Azt most hagyjuk, mennyire volt felelőtlenség elérhető helyre tenni a hangyacsapdát...) Becaplattam Gergővel a karomon a főbejáraton. A recepción (felvételi?) elmondtam, miért vagyok ott, elirányított a nő az ötödikre. Még mondta is, melyik lifttel menjek. Az ötödiken ki volt írva, hogy bőrgyógyászat és toxikológia. Odabent már csak a bőrgyógyászat volt kiírva, de gondoltam, nem fért ki. Ott is elmondtam, mi járatban, mire a nő felemelte a mutatóujját, a feje fölött lévő táblára mutatott, és kioktató hangon közölte, hogy a bőrgyógyászaton járok. Mondtam, hogy odakint még a toxikológia is ott figyel a feliratok között. Ezt egy anyuka is megerősítette. Ezúton is üzenem, hogy hálás vagyok, amiért nem hagyott cikiben. Amint ez elhangzott, a nő a pult mögött hirtelen megvilágosodott, és elmondta, hogy a toxikológiai is az ötödiken van, csak a folyosó másik végén, és valamiért nem lehet átmenni. Sorolták az emeleteket, ahol át lehet menni. Akkor már nagyon elegem volt. Lifttel le, át a folyosón, lifttel föl, majd végre valóban a toxikológián voltunk. Újra elmondtam, mi a fenéért cipeltem oda a gyereket, majd vártunk. Vártunk. Vártunk. Aztán jött egy doktornő, és az ápolótól csak annyit kérdezett felénk bökve, hogy Ő az? Végre. Bent elmondtam ugyanazt, mint a Madarász utcában, a doktornő elvégezte ugyanazokat a vizsgálatokat, mint a kolléganője a Madarász utcában, végül megszületett a döntés: húzzunk haza, nincs semmi baj. Engedélyt kértem Gergő megetetésére (bébiétel... Sarka Kata örülne...), majd miután a pólómon, nadrágomon és Gergő pólóján landolt az ebédjének egy része, vártunk. Vártunk és vártunk. Annyit kellett várni, hogy belenéztem a táskámba, nem kaptuk-e már meg a papírokat, csak elkerülte a figyelmem. Érzésem szerint kb. 1 órát vártunk, közben a doktornő csevegett egy jót egy ismerőssel, mindenki elment ebédelni, de beteg nem érkezett egy sem. Végül rákérdeztem egy arrajáró nővérnél, hogy egyáltalán számíthatok-e papírra. Kaptam egy ígéretet, hogy utánanéz. Mit ad isten, kb. 10 perc múlva jött a doktornő a papírokkal. Kedves, nyájas hangon közölte, hogy már két papírom is van arról, hogy ne adjak a gyereknek fáraóhangya csalétket. Mindezt kb. olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna, hogy Na, te hülye, itt vannak a papírjaid, de ha legközelebb találkozunk, rádküldöm a gyámügyet. :S Kinyitottam a számat, hogy magyarázzam a bizonyítványt, de a nő azzal folytatta, hogy érti ő azt, hogy a vonulási útvonalra kell tenni a csalétket, csak a gyereket nem szabad odatenni. Vágtam egy idétlen vigyort, megköszöntem a segítségét, és elhagytam a terepet, mielőtt valami szépet mondtam volna.

Mire végre kiléptem a levegőre, már alig álltam a lábamon az éhségtől, elzsibbadt a karom és szét volt hányva a ruhám. Ezzel a külcsínnel szálltam fel a metróra, azaz szálltam volna, mert a megállóban is volt még kaland. Láttam, hogy hosszú sor van a jegypénztár előtt, ezért megrohamoztam az automatát. Az elsőn átesett a százas, a másodikat már ki sem próbáltam, mert megláttam egy papírt a földön, miszerint Rossz!, de nem tudtam, melyikről esett le. Annyira nem álltam jól apróval, hogy kockáztassam az esetleges benyelést. A jegyárusító stand zárva. Az újságos ablakában öles betűk hirdették, hogy ott bizony nem tudok jegyet venni. Maradt a jegypénztár. Beálltam a sor végére. Nem reméltem, hogy előre engednek. Hát, nem is. Már majdnem sorra kerültem, 2 ember volt előttem, amikor a közvetlenül előttem álló hölgy mondta, hogy cseréljünk helyet, ne álldogáljak a gyerekkel a huzatban. A metrón aztán levágtam magam két srác közé, és reméltem, Gergő sármja elvonja rólam és a széthányt ruhámról a figyelmet. Azt hiszem, bejött, mert a folyamatosan cserélődő szomszédok közül mindenki megengedte Gergőnek, hogy piszkálja a ruháját, táskáját. :)

Tudom, hogy hallatszik ez a sztori kívülről, mégsem tettem Gergőt a csalétek mellé. Azt sem mondtam neki, hogy kóstolja meg. A csalétek eltakarva, elbarikádozva végezte a dolgát, Gergő pedig a szoba másik végében volt, amikor elfordultam arra a bizonyos másodpercre. Most jut eszembe, hogy a mintának magammal cipelt maradék csalétek még mindig a táskámban figyel bezacskózva. Megszabadulok tőle, mielőtt Gergő kitúrja... :S

Megszámolva

2011-10-04T15:13:00.004+02:00

Megszámoltattam magam. Hát, basszus... ez nem semmi. Az előző bejegyzés előtt csak átfutottam a kérdéseket, most viszont megpróbáltam válaszolni és újabb gyöngyszemeket találtam. Főleg, amikor Gergőét próbáltam kitölteni. Azért csak próbáltam, mert egy kérdést még nyitva hagytam. Majd mondom, melyiket. :)

Bajban voltam a saját adatlapommal is. Többször rámszólt a rendszer, hogy renyhe voltam, nem figyeltem eléggé, amikor úgy gondoltam, végeztem, és át akartam térni Gergő adatlapjára. Nem adatlap... kérdőív vagy mifene... Gyanús volt a dolog, hogy ha azt írtam, gyesen vagyok, akkor miért kell mindenáron kitöltenem, mennyi időt utazom a munkahelyemre. A 0 percet nem fogadta el. Nem tudom, végül mit írtam be, de konkrétan jelezte a rendszer, hogy azzal a kérdéssel, azaz a válaszommal van baja. Jobban megnéztem, és akkor észrevettem, hogy nem azt írtam be, hogy a lakáson van a "munkahelyem", ezért kér utazási időt. Nagyon kell figyelni, kérem szépen. Sumákolásnak helye nincs.

Gergő kérdőíve annyival könnyebb volt, hogy mivel se munkája, se tanulói/óvodai/bölcsődei jogviszonya, sok kérdésre nem is kellett válaszolni. Volt viszont helyette olyan, ami igencsak megizzasztott. Konkrétan egy ilyen volt. Igen, ezt hagytam sokáig nyitva. A nyelvismeretre vonatkozó kérdés. Milyen nyelven beszél? Milyen nyelven képes másokat megérteni és magát megértetni? Először azt hittem, erre nem kell válaszolni, de az istennek se akart bezöldülni a kérdés. (Aki nem a neten töltötte/tölti ki: azok a kérdések zöldülnek be, amikre nem kell válaszolni az előző válaszok függvényében.) Mégis milyen nyelven beszél egy majdnem 9 hónapos gyerek? 25 nyelven, bakker, de folyékonyan ám...! Péter lazábbra vette. Amikor segítséget kértem, lazán bemondta, hogy magyar és angol. Angol, mi? :D Annyi volt a magyarázata, hogy annyira beszél a gyerek angolul is, mint magyarul. Na, ebben igaza van, de akkor is. Egyik nyelven sem tudja magát megértetni. Nagyon hajlottam rá, hogy odavágom, hogy babanyelven beszél, aztán csináljanak belőle statisztikát, aztán pihentettem kicsit, és beírtam a magyart. Mondjuk, erős csúsztatásnak érzem, de valamit muszáj írni.

Elhiszem, hogy vannak csodagyerekek, akik pár hónapos korukban folyékonyan beszélnek, de szerintem többen vannak, akik nem. Jó, ne legyen zöld a kérdés automatikusan, ha a gyerek nem érte el az x hónapot, de legalább lehessen beírni, hogy még nem beszél! Már bánom, hogy nem írtam be viccből a babanyelvet, mert ha megint 10 év múlva számolnak meg, tuti nem lesz olyan gyerekem, aki nem beszél. :)

Itt jegyezném meg, hogy nehezményezem, amiért nem lehetett a valláshoz beírni, hogy jedi. Azt sejtem, hogy kiszagolták a tervet. Túl jól sikerült a kampány. :)

Megszámolnak

2011-09-28T15:56:00.004+02:00

Tegnap este Péter felhozott egy A4-es borítékot. Nem volt lezárva, egyértelmű volt, hogy nem postán érkezett. Hát, nem. A feladónak rendszeresített helyen ott figyelt, hogy kinek köszönhetjük. Névvel, telefonszámmal, e-mail címmel.

Nem bírtam ki, bele kellett néznem, hogy mire és hogyan várnak választ, esetleg részletes kifejtést. Nem emlékszem, hogy legutóbb ennyi mindenre kellett volna válaszolni. Annyi van meg, hogy az egri albérletben kapott el a népszámlálási biztos (arra nem emlékszem, hogy nő volt vagy férfi...), a nevemet kérdezte, az állandó címem, iskolai végzettségem, néhány származásra és családra vonatkozó dolgot. Másra nem emlékszem. Az biztos, hogy most ennyivel nem ússza meg, aki rászánja magát a kitöltés valamelyik módjára. 4 db A4-es oldal van teleírva mindenféle kérdéssel. Van közte olyan is, amire lehet azt mondani, hogy nem akarunk rá válaszolni, de ha a lakosság fele ezt választja, szerintem tök mindegy, mit válaszolnak a többiek, mert nem lehet belőle statisztikát gyártani... Persze, nekem mindegy...

A kedvenc kérdésem, hogy együtt él-e a nyilatkozó az élettársával. :) Ezt mégis hogy...? :D Az én értelmezésem szerint, ha nem élnek együtt, akkor az csak kapcsolat. Attól élettársi, hogy együtt élnek. Nem? Ha azt kérdezik (jelzem, meg is teszik), hogy a házastársával együtt él-e, az jogos, hiszen ez nem egyértelmű. Élettársak viszont attól lesznek, hogy összeköltöznek. Szerintem.

Aztán ott van az a kérdés, hogy családi, baráti közösségben milyen nyelvet használ. Ez miért fontos? A fogyatékosságnál legfeljebb három választ lehet megjelölni. Mi van akkor, ha valakinek több van? Persze, ne legyen, de akkor is... Kiválasztja a három legsúlyosabbat? Nahát.

Megyek, megnézem magamnak közelebbről ezt a cuccot, aztán talán elkezdem kitölteni.

Könyvek, blogok

2011-09-27T15:21:00.005+02:00

Akármilyen kevés időm van, olvasásra mindig jut. Hol ezt, hol azt. Volt egy időszak, amikor párhuzamosan tudtam könyvet és blogokat olvasni, de az utóbbi időben nem megy. Főleg, ha letehetetlen könyv olvasásába kezdtem.

Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben este, amikor Gergő végre elalszik, blogolvasás és/vagy -írás helyett bevackolom magam és olvasok. Most éppen Harry Pottert. Hiába láttam már ezeket filmen (a félvér hercegeset és a halál ereklyéiset még nem), minden rész tud újat adni. Írtam már erről, nem akarom magam ismételni, de egyre jobban érzem, hogy a filmek nem sokat érnek a könyvek nélkül. Persze, szórakoztatóak meg érdekesek, de vajmi keveset adnak vissza abból, amit az írónő megálmodott. Olyan érzésem van olvasás közben, mintha kiszíneződnének a kontúrral megrajzolt alakok, mintha megmozdulna egy képregény.

A blogokkal kapcsolatban is született néhány észrevételem. Nem fontosak, nem váltják meg a világot, csak érdekes. Mindenféle blogot olvasok. Olyat is, ahol a szerzőnek gyereke(i) van(nak). Ezek közül van olyan, amelyiket akkor kezdtem el olvasni, amikor még csak 1 gyerek volt, vagy annyi sem, azóta viszont nőtt a család létszáma. Blogon keresztül is lejön, hogy a sokadik gyerekre nem jut annyi idő, mint az elsőre. Nem úgy értem, hogy bevágják a sarokba és csak akkor néznek rá, ha éhes. Mindössze annyit vettem észre, hogy amíg az első gyerek minden egyes méretváltozása, mozdulata, foga, szava, hajszála megörökítésre kerül, a másodiknál már szinte csak a méretváltozás és a szavak.

Ez valamilyen szinten törvényszerű, ezzel tisztában vagyok. Nem is korlátoznám a blogírásra. Így van ez a babaúszással, játszóházzal, és még sok dologgal is. Az első gyerekkel még eljár az ember mindenhova, ahova csak az ideje és a pénztárcája engedi, a másodikkal, harmadikkal... már nem tud ugyanúgy, mert ott van a nagyobb gyerek, ha még nem óvodás, és neki nem túl szórakoztató, amíg az öcsike/hugica pancsol. Ráadásul rá is vigyázni kellene valakinek. Ha nincs nagyszülő elérhető közelségben, ez nehezen megoldható. Nekünk nincs. Mármint nagyszülő van, csak nem a közelben.

Többek között ezért is nem érzem, hogy záros határidőn belül szeretnék kistestvért Gergőnek. Persze, nem ez az egyetlen ok, de az biztos, hogy addig egyke lesz, amíg legalább óvodás nem lesz. Lehet, hogy nincs igazam, de úgy gondolom, hogy csak így kaphatja meg a kicsi is az őt megillető figyelmet, közben a nagy sem szorul hátrányba, mert ő már egy másik életszakaszban jár. Persze, ez nem ígéret arra vonatkozóan, hogy amint Gergő óvodás, jöhet a kistesó, csak lehetőség, ami bármikor visszaszívható. Jelzem, jelenleg egyáltalán nem gondolom, hogy bármikor is jöhetne. Még nem tartok ott. :)

Közös kaja

2011-09-26T13:59:00.004+02:00

Ma megtörtént. Hamarabb, mint gondoltam. Gergő kikapta a kezemből a pizza szélét. Kellett nekem megkóstoltatni vele! :D

A történethez szorosan hozzátartozik egy néhány hónappal ezelőtti esemény. Ha jól emlékszem, Húsvétkor volt, hogy a hétvége elé és után is csaptunk néhány napot, és az így kapott időt anyuéknál töltöttük a húgomékkal együtt. Gergő akkor még nagyon pici volt, az volt akkoriban a nagy esemény, hogy lendületből megemelte a fejét, a húgom kisfia viszont már 20 hónapos volt, kb. ugyanazokat tudta, mint most. Anyu hétközben dolgozott, 2 este rendelt is, amikor aznap hazaért, már megvacsoráztunk. Hurka és kolbász volt a menü (nyilván nekem nem), az utóbbiból egyetlen szálon osztoztak, anyunak is megmentettünk egy darabkát. Anyu hazajött, ölébe kapta az unokaöcsémet, akinek mindenképpen kellett vacsoráznia a mamával is. :) Anyut pont nem érdekli, ki mit mond, ő kézzel szereti enni a hurkát és a kolbászt. Egyik kezében a megmentett kolbász, másikkal Matyit fogta, hogy ne essen le az öléből, amikor egy jól kiszámított mozdulattal Matyi kikapta a kezéből a kolbászt és betömte a saját szájába. Nyilván túl fűszeres volt, így nem ette meg, úgyhogy végül mégis anyué lett a zsákmány, de szenzációs volt a jelenet. (Persze, lehet, hogy csak nekünk. Talán leírva nem olyan jó.)

Hogy jön ez Gergő pizzaevéséhez? Hát, úgy, hogy akkor megjegyeztem, hogy jövőre Gergő is ugyanúgy kikapja majd a kolbász a mama kezéből, de úgy tűnik, tévedtem. Nem kell addig várni. :D

Alvás fogzás idején

2011-09-26T11:28:00.004+02:00

Gergő úgy áll az alváshoz, mint az okos lány: alszik is meg nem is. A mindennapi betevő alvást megszerzi magának, de ezt úgy teszi, hogy a körülötte élőknek (elsősorban nekem) nem sok szabadidőt hagy. Nem panaszkodom, csak mondom.

Az egész a fogzással kezdődött. Először csak napközben volt nyűgös, aztán egyre többször ébredt éjjel. A szeptember elejei salgótarjáni kényszerwellness idején vezette be, hogy miután századszorra ébredt és kért enni, hajnali 3-4 körül nem aludt vissza. Ilyenkor magam mellé vettem, mert nem volt jobb ötletem. Amikor hazajöttünk és újra külön szobában töltöttük az éjszakát, új szokást vezetett be. Nem kezdte ugyan a napot hajnali 3-kor, viszont olyan sokszor ébredt éjszaka (volt, hogy félóránként), hogy szinte semmit sem aludtam, mert alig ért párnát a fejem, jelzett a bébiőr. Tudom, hogy van a gyereknek apja is és nyugodtan kelhetne ő is néha, de szándékosan vállaltam az éjszakai menetet. Tervet szőttem, amiről már írtam, de akkor még egyszeri alkalomról volt szó. Azóta viszont rendszer lett belőle. Bevált. Gondoltam, megosztom, hátha valaki hasonló cipőben van. :)

A következőképpen alakulnak az estéink, éjszakáink és reggeleink (időpontot nem írok, mert nem mindig azonos időben történnek):

Péter hazajön a munkából, Gergő sikítva üdvözli. Úgy örül neki, mintha én egész nap kínoztam volna és végre szabadulhat az elnyomás alól. :D Ekkor örülnek egymásnak, amíg én előkészítem a kádat Gergő fogadására. Kiengedem a vizet, ezalatt Péter lehámozza Gergőről a ruhát. A fürdetés is Péter reszortja, én közben elrendezem a gyerekszobát. Fürdés után változó, hogy ki csomagolja be Gergő testét, de általában ezt is átadom Péternek, hiszen szinte csak ilyenkor tudnak együtt lenni. Ezután jön az altatás, ami értelemszerűen az én feladatom, hiszen még mindig a pótvacsorába alszik bele, én pedig nem bánom. Változó, hogy mennyi idő múlva alszik el. Az utóbbi 2 napban viszonylag könnyen, mert áttörtek a metszőfogai, amik eddig halálra kínozták. Éjfélig általában ébred legalább egyszer, aztán hajnalban is néhányszor. Ilyenkor én megyek. Amikor egyértelmű, hogy nem lesz visszaalvás, akkor átviszem a nagyágyba. Ilyenkor két verzió van: 1) a pasik maradnak a nagyágyon, én átköltözöm a gyerekszobában lévő ágyra, 2) bekuckózom a helyemre, a fiúk pedig kimennek a nappaliba mesét nézni. Ma az utóbbi történt. 4.30-kor. :) 7 körül találkoztunk ismét, amikor már muszáj volt felkelni, 8-ra ugyanis vízszünetet hirdettek a házban (erről később). Érdeklődtem, hogy mi történt a nappaliban. Voltak járókában töltött percek, közös mesenézés, majd a kisebb elaludt a nagyobb hasán. Így kerek a világ.

A metszőfogak kint vannak. Ahogy a húgom mondja: megvan a szotyizókészlet. Félek, hogy a java még hátravan, de egyszer minden fog kibújik. :)

Véletlen szerencse

2011-09-22T15:09:00.004+02:00

Idejét sem tudom, mikor voltam utoljára Matchban. Korábban sem nagyon jártam, sosem volt a környéken, de Gergő születése óta egyáltalán nem. Azóta ugyanis kizárólag nagybevásárlásokat eszközölünk, néha betévedek a kistescoba meg a zöldségesbe, máshova nem.

Ez működött is addig, amíg Gergő rá nem kapott a pufira. Rágcsálnivalóként elsőként tönkölybúzát kapott, eleinte úgy ette, mintha az lenne a legfinomabb csemege a világon (pedig nagyon nem az), de elég volt egy salgótarjáni hét és szomszédolás, hogy megkóstolja és örök szerelembe essen a kukoricából készült verzióval. Azóta rá sem néz a tönkölybúzásra, az alternatívaként felkínált kölesgolyót is csak morzsolgatja az ujjai között, mint akinek fogalma sincs, mit kell vele csinálni. Állítólag minden gyerek szereti. Hát, Gergő nem. Marad a kukoricapufi. Legalább nem kell halomra vásárolni mindenféle cuccot, elég ezt az egyet.

Igen ám, de nem lehet akárhol kapni. A Tescoban például nem. Vasárnap direkt ezért zarándokoltam el a kistescoig, de dolgom végezetlenül kellett hazajönnöm. (Na, jó, ez így nem teljesen igaz, mert ha már ott voltam elmentem az Árpád-hídhoz Glamourt venni. :D) Másnap aztán altatási céllal beraktam Gergőt az új babakocsiba (nem új, csak ezt a tartozékot eddig még nem vettük elő) és elsétáltam a Duna Plazába. Ha már ott jártam, bementem -többek között- a Matchba, ahol azóta nem jártam, hogy anyuval szívózott a pénztáros. (Ez hosszú történet és nem is friss, de ha valakit érdekel, elmesélem. :D) Most bementem, hátha árulnak pufit. Szerencsére volt, vettem is gyorsan két csomaggal, nehogy meglepetés érjen. Nem ez volt az egyetlen dolog, amiért érdemes volt bemenni. Meglepve tapasztaltam ugyanis, hogy az általam nagyra tartott Jogobella durván akciós. Tényleg durván, ugyanis egy ideje 109 Ft-ért árulják a Tescoban, itt viszont 69 Ft-ért kellette magát. Rávetettem magam a polcra, vettem minden ízből egyet. Többet csak azért nem, mert nem akartam, hogy rámromoljon, ha esetleg nem pusztítom el időben a készletet. Ilyen még nem fordult elő, de akkor is. Ha már a Jogobellával ekkora szerencsém volt, gondoltam, viszek Péternek a kedvenc csücskös cuccokból néhányat. Gondoltam, hogy amit megspóroltam a Jogobellán, azt hozzácsapom ehhez, hiszen biztos drágább, mint a Tescoban. Ekkor jött a másik döbbenet: ez is akciós volt. Jó 50 Ft-tal olcsóbban vettem a szokásosnál. Egycsapásra elfelejtettem, mit művelt tavaly anyuval a pénztáros, és megszerettem a Matchot. :)

Azóta rájöttem, hogy a kistescohoz nagyon közel is van egy Match, csak eddig valahogy átnéztem rajta, nem érintette az ingerküszöbömet. Kedden viszont a pékségből hazafelé muszáj volt bemennem. Nem bírtam ki, hogy megnézzem, egy adott áruházra vonatkozott-e az akció vagy láncszinten. Szerencsére az utóbbi, úgyhogy ismét vettem egy kollekciót. Vettem még ezt-azt, a pénztárhoz érve Gergő megunta a banánt és elkezdett nyígni. Siettem végezni a fizetéssel, hogy megnyugtassam. A nagy kapkodásban azt is elfelejtettem, milyen boltban vagyok, és kissé felháborodtam, amikor nem akarta elfogadni a pénztáros hölgy a Tesco pontgyűjtő kártyámat. Bután néztem rá, az első gondolatom az volt, hogy megszűnt a törzsvásárlói rendszer, csak engem nem tájékoztatott senki, de szerencsére 2 másodperc múlva helyreállt a kép. Sűrű bocsánatkérések és vihogás közben kifizettem a szajrét, és elindultunk kifelé. (Azért a többesszám, mert Zsuzsi és Áron is velünk tartott a bevásárlókörúton.) Szerencsére olyan szomjas voltam, hogy azonnal meg kellett húznom a frissen vásárolt ananászlevet, így még a boltban voltunk, amikor a következő vásárló fizetett a kártyájával, ugyanis a pénztáros akkor vette észre, hogy az én kártyám a gépben maradt. Bele sem merek gondolni, hogy találtuk volna meg egymást a kártyával, ha nem köptem volna vattát a szomjúságtól... Idétlen mosolyt váltottunk a pénztárossal, ő megjegyezte, hogy ez nem a mi napunk, én meg kitoltam a babakocsit az utcára, mielőtt újabb baki történik.

Ma rátaláltam a Match akciós szórólapjára. 25-ig él az akció, úgyhogy szerintem megyek még néhány kollekcióért. Péternek is fogynak a csücskösök.

Szeparációs szorongás

2011-09-21T17:38:00.004+02:00

Nem is tudom, hány hónapos volt Gergő, amikor ráugrottam a netre, hogy megtudjam, milyen tünetei vannak a szeparációs szorongásnak, miből lehet felismerni és mikor jön el. Nem találtam egységes leírást se a tünetekre, se a időre vonatkozóan, úgyhogy ejtettem a témát. Szinte el is felejtettem. Annyira, hogy már szenvedtem egy ideje, hogy nem tudom, mi baja a gyerekemnek, amikor rádöbbentem, hogy 8 hónapos. Nem arra döbbentem rá, hogy 8 hónapos, hanem inkább bevillant és elkezdett lüktetni a szemem előtt, folyamatosan váltakozott a 8 hónap és a szeparációs szorongás felirat. Pár napig figyeltem Gergőt, a reakcióit, végül felállítottam a diagnózist: a gyermekem elérkezett a szeparációs szorongás fázisába.

Mivel amikor kerestem, csak általános dolgokat találtam az extrém kötődésre vonatkozóan, konkrét dolgokat nem, leírom, Gergőnél hogy van. Aztán lehet cáfolni. :)

A szinte folyamatos nyűgösséget nem ennek a számlájára írom, hanem a fogzásnak, hiszen sokszor akkor is nyűgös, ha fogom. Az viszont új, hogy:

- amint kikerülök a látóteréből, szívettépően sírni kezd, ha van rá lehetősége, azonnal elkezd felém startolni, csak úgy csattognak a tenyerei a padlón. Amint beúszok a képbe vagy utolér, elapadnak a könnyei, sikongatva nevet;

- ha éjjel megébredt, eddig visszaaludt magától, csak akkor jelzett, ha megkordult a gyomra. Most viszont szinte sosem alszik vissza egyedül, azonnal szól. Van, hogy nem kér enni, annyi is elég, hogy kiveszem a kiságyból, leteszem a szobájában lévő ágyra, melléfekszem és/vagy simogatom a hátát/hasát;

- ha próbálok valamit csinálni itthon, ami nem kompatibilis azzal, hogy Gergő a karomban van, akkor mögém mászik, felkapaszkodik a nadrágomon, és kapaszkodik, kapaszkodik, közben panaszkodik. Nem könnyű félig lecsúszott/lehúzott nadrágban főzni, mosni vagy éppen felmosni. Utóbbi esetben konkrétan lehúzta rólam a nadrágot, mert elérte a derékrészét, ugyanis nem felmosófával meg ronggyal szoktam felmosni, hanem egy erre kifejlesztett törlőkendővel. Tudom, én vagyok a fogyasztói társadalom díszpéldánya...

Nem egyszerű egy nap, de megvan a maga bája. Sajnálom szegényt, mert mindenféle dolgokat kell megemésztenie, megszoknia, feldolgoznia, ráadásul a fogai is bántják, ugyanakkor imádom, ahogy a pihés fejét a vállamra hajtva szuszog. Valamelyik nap el is aludt a vállamon, ami nagyon tetszett. Idejét sem tudom, mikor aludt el utoljára a vállamon.

Azt nem tudom, minek a számlájára írjam, hogy újabban teljesen felborult az alvási minta. Vegyük csak ezt a hetet! Hétfőn háromszor is aludt, tegnap abszolút kimaradt a délutáni alvás, pedig elvittem sétálni is, ma szintén próbálta kihagyni a délutáni alvást, de kb. 1 órája legyőzte az álommanó. Nem tudom, mi lesz így este, de majd ő tudja.

Az utóbbi heteket tekintve egyre igazabbnak (van ilyen?) érzem azt a mondást, hogy ami nem öl meg, az megerősít. :)

Fogak, éjszakák

2011-09-20T10:09:00.009+02:00

Kettő már kint van, másik kettő a célegyenesben. Hiába van egymás mellett a két kibújt fog, frankón tud harapni. Külön klassz, hogy recés a szélük. Gondolom, mindenkinél így van, nem árulok el nagy titkot, csak mondom. :) Persze, nem vagyok mindig ilyen vidám hangulatban, ha Gergő fogairól van szó. Már nagyon sok minden mást is eszik az anyatejen kívül, de az elalváshoz még mindenképpen kellek, plusz délelőtt és délután jelentkezik 1-1 bónusztöltésre. Nem bánom. Azt sem bánom, hogy van már foga. Alapvetően nem, amikor viszont akkor is használja, amikor nem kellene, amikor nincs mit megrágni... nos, akkor a nevetés az utolsó, ami eszembe jut...

Szerencsére lázcsillapításra eddig még nem volt szükség, csak a nyűgösség van, de az nagyon. Nem emlékszem, mikor aludt utoljára egyhuzamban 3 órát. A mára virradó éjszaka volt hosszú idő óta a legjobb, pedig 3-szor is ébredt az úr, és mindannyiszor enni kért, viszont könnyen visszaaludt. Az első fog áttörése előtt több olyan éjszaka is volt, amikor szinte semmit sem aludtam, mert nagyon gyakran és sírva ébredt, hajnali 3-4 után pedig nem óhajtott tovább aludni. Klassz volt, nagyon klassz, de a fogakért bármit. Persze, így utólag nagy a szám, ott és akkor viszont bárkivel cseréltem volna, csak aludhassak.

A húgom nagyin ajánlgatta a Dentinoxot, meg is kaptuk, ami Matyinál bevált, de bevallottan ódzkodtam tőle a lidocain miatt. A következő ötlete a Nurofen volt, alapvetően azt sem akartam adni, de szombaton beadtam a derekam, mert már nagyon sajnáltam Gergőt. Kapott egy adagot, nem állt be nagy változás az éjszakákat illetően. A húgom szerint keveset adtunk, így másnap megdupláztuk. Volt több ébredés éjjel, de csak szívott párat és visszaaludt, nem volt hajnali napkezdés. Nem írtuk egyértelműen a Nurofen számlájára, de kapott néhány pirospontot. Aznap mentünk az orvoshoz az esedékes vizsgálatra (erről később). Rákérdeztünk a Nurofenre, mire óriási szemeket meresztve rázta a fejét, hogy nem szabad. A Dentinoxot javasolta és egy homeopátiás cuccot. Ha már ő is ezt mondta, akkor kipróbáltuk a Dentinoxot. Csak egy borsónyit adtam, annak is a nagyja a szájára került, mert az istennek sem akarta kinyitni. Igyekeztem a maradékot rákenni az általam kritikusnak gondolt felső két metszőfogára, de vagy a Dentinox maga nem hat nála, vagy kevés ment rá, de nulla hatás.

Az éjszakának Nurofen, Dentinox, minden egyéb nélkül mentünk neki, azaz majdnem minden nélkül: megérkezett a vihar. Most már biztos, hogy frontérzékeny Gergő. Akárki akármit mond, ez van. Egész nap extranyűgös volt, alig bírtam kihúzni a fürdetést, hogy legalább ne süssön a szemembe a nap vetkőztetés közben. Fürdött, az elalváshoz szükséges evés közben megérkezett a vihar és az eső, nem sokkal este 8 előtt már húzta a lóbőrt. 11 körül felébredt, enni kért, ahogy hajnali 1 körül is, majd 3 körül újra, de szívott párat és visszaaludt. 6 körül kezdte a napot, ami az elmúlt időszakot tekintve szuper. Felöltöztettem, kapott enni és Péter gondjaira bíztam a nagyágyban, amíg én hunytam egyet a gyerekszobában. Azóta már másodszorra alszik (most 12:09 van). Igaz, most is nyűgös, de közel sem annyira, mint korábban. Ma délelőtt először ébredt mosolyogva sírás helyett, amióta elkezdett fogat növeszteni. Imádom. :)

Még élek

2011-08-30T10:44:00.008+02:00

Úgy érzem, belekerültem egy időspirálba. Kétségbeesetten kapálózom, de ezzel csak rontok a helyzeten. A teendők kavarognak körülöttem, én meg ugrálva próbálom egyiket vagy másikat elkapni. Csak néha sikerül, de alaposan elfáradok. Lesz majd olyan is, hogy visszatalálok a napi rutinhoz, de nem most. Salgótarjánban töltöttünk egy hetet. Nem volt egyszerű. Felemásra sikerült. Nagyjából ugyanannyi volt benne a jó, mint a rossz, de ezt már megszoktam.

Anyu nem tudta kivenni a betervezett szabadságot, Péter szerdáig dolgozott. Klassz volt egy idegen lakásban (hiába a szülői ház, akkor sem ott vagyok otthon, nem az én háztartásom) összehangolni Gergő napirendjét a miénkkel. Eddig is sejtettem, de most nyilvánvalóvá vált, milyen okos volt, aki először egy légtérbe helyezte a nappalit a konyhával. Itthon csak leteszem Gergőt a padlóra (vagy a járókába, de az már nem sokáig köti le), mászkál, pakol, csörög, zörög, én meg teszem a dolgom. Anyuéknál viszont a nappali és a konyha külön szinten van. Rémálom. Le tudom ugyan ott is lenni Gergőt a földre, mászkálni is tud, csak sokkal több a tiltott hely, amit nem lehet elbarikádozni: kuka, ebédlőasztal, cipők, szekrényajtó, babakocsi kereke...

Az egész hetet lanton kísérte a kánikula utolsó hete. Kitett magáért, mindent beleadott. Patakokban folyt rólunk a víz. Csak akkor merészkedtünk az utcára, amikor nagyon muszáj volt, de a lakásban sem volt sokkal kellemesebb. A nagy meleg miatt kimaradt az egerszalóki strand meglátogatása, pedig nagyon készültünk rá. Majd jövőre...

Volt a héten nehezítő körülmény bőven. Tulajdonképpen nem helyes a múltidő, mert egyik sem tűnt el a hazaérkezésünkkel. Van, amit nem bánok, de olyan is van, amitől már nagyon szabadulnék. Nem bánom, hogy Gergő nekiindult. Ezerrel mászik, csapkodja a tenyerét a padlón, másodpercek alatt átszeli a nappalit. Azt sem bánom, hogy jön a foga, mert az jó dolog, csak ne fájna neki ennyire... Amit viszont már szívesen magam mögött tudnék, az a göthőm. Nem tudom pontosan, mi ez. Mit pontosan? Halványlila segédfogalmam sincs, mi bajom. A hét második felében kezdődött. Először csak viszketett a torkom. Nagyon. Aztán elkezdett folyni az orrom. Nagyon. Aztán a kettő együtt. Most a viszketés mellé faszányos torokfájás is társult. Először allergiára gyanakodtam, mert anyuéknál csak a konyhában kapott el. Nem nagyon akartam elhinni, mert 34 évet nagyszerűen átvészeltem pollen-, fű- és egyéb nyári allergia nélkül, de nem volt jobb ötletem. Azt hittem, majd itthon jól elmúlik. Hát, nem. Most már az is eszembe jutott, hogy megfáztam. Senkit se tévesszen meg a kánikula, nekem ez nem akadály. Csináltam már ilyet. Nem is egyszer...

Szóval, küszködünk. Ki ezzel, ki azzal. Mindenkinek megvan a saját feladata. Gergő úgy gondolja, olyan jól teljesíti a sajátjait (fogzás, frontérzékenység, mozgásfejlődés), hogy helyénvalónak látja némi sztárallűr felvételét. Az úr ugyanis csak az éjszaka első felét óhajtja egyedül átaludni. Hajnali 3 körül jelez, alaposan belakmározik, iszik rá, és amikor úgy tűnik, mélyen alszik, egetrengető sírásba kezd, amikor beteszem a kiságyba és kisunnyogok a szobájából. Vasárnap este háromszor játszotta el. Amikor már a földig lógott a szemem az álmosságtól, gondoltam egyet, és miután bealudt, nem tettem a kiságyba, hanem ott maradtam mellette az ágyon. Reggelig húzta a lóbőrt. Tegnap éjjel (azaz ma hajnalban) a második visszatapsolás után megtörtem. Remélem, csak addig lesz így, amíg kijön a foga...!

Tudom, hogy jobb lenne, ha a kiságyban töltené az egész éjszakát, de akkor és ott ez tűnt/tűnik a legjobb megoldásnak.

Na, megyek orrot fújni, Gergőt szeretgetni, ebédeltetni és ebédelni... Lassan, de biztosan haladok az elmaradásokkal is, de inkább lassan... :)

Repül

2011-08-16T14:58:00.008+02:00

Van repülő szőnyeg, csészealj, ruhaszárító. Ezeket már ismerjük. Tegnap óta azt is tudjuk, hogy egyéb használati tárgyak is képesek a levegőben történő helyváltoztató mozgásra. A történet vasárnap kezdődött, amikor Zita, Balázs és a Gergőnél 6 héttel fiatalabb Áron látogatott meg minket. Mivel dögletes hőség volt, beüzemeltük a medencét. Minimális pancsolás után (Áronnak annyira nem jött be) kivettük a gyerekeket, nem is foglalkoztunk vele aznap. Másnap sem nagyon, csak annyira, hogy eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne Gergőt beletenni, hogy lehűljön kicsit, de olyan dögmeleg volt (konkrétan leizzadtam, amíg kicseréltem a ruhákat a szárítón), hogy nem volt kedvem vizet cserélni benne. Nem volt útban, az erkély azon részét viszonylag ritkán használjuk, akkor is főként áthaladásra.

Este jött Ivett. Gergő fürdetés-elaltatás (viszonylag gyorsan ment) után kiültünk az erkélyre borozni-beszélgetni. Tudom, hogy nem vagyok következetes, de nem egyértelmű számomra, melyik rész erkély és melyik terasz. Azt mondja Péter, hogy ami alatt nincs lakás, hanem másik erkély, az a rész erkély, ami alatt pedig lakás van, az terasz. Nos, csak akkor tudom, melyik rész alatt mi van, ha lenézek, ezt viszont ritkán teszem. Ha jól emlékszem, csak a két vége számít terasznak, a többi erkély, szóval, az erkélyen üldögéltünk. Hihetetlenül kellemes este volt, akár balzsamosnak is mondhatnám, ha pontosan tudnám, milyen is az. A levegő meg sem mozdult, ellenben langyos volt. Ideális esti üldögélésre. 1-1,5 órát lehettünk kint, amikor jött egy nagy szél. Megborzongtunk, de nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget neki. Amikor jött egy újabb, aztán megint, majd elmaradt a szünet kettő között, és a borospoharakat kezdte fölborogatni, elkezdtünk becuccolni. Eszembe jutott a medence. Kérdeztem Pétert, hogy be akarja-e hozni, de azt mondta, van benne egy csomó víz, nem lesz annak semmi baja.

Beköltöztünk a nappaliba, ott folytattuk az eszmecserét, Ivett éppen azon agyalt, hogy fog hazamenni a viharban, amikor Péter kinézett azon az ablakon, ami alá a medencét tettem. Kinézett, aztán rám, és megkérdezte, végül mégis behoztam-e a medencét. Nem kérdés volt, inkább megállapítás, mert a medence nem volt a helyén. Mondtam, hogy nem, mire elkerekedett a szeme. Nem kellett megkérdeznem, miért kérdezte. Egyértelmű volt. Mindhárman az erkélyre robbantunk. Péter ment elől. Mire mi lányok a sarokig értünk, már visszafelé jött. Kezében a medence alá terített pléddel. Kérdeztem, hol a medence. A szemében egyszerre volt ijedtség és bűnbánat, amikor azt mondta, hogy nem tudja. Egyszerre hajoltunk ki a korláton, hátha meglátjuk a szökevényt. Sehol semmi. A teraszon (ott van alatta lakás) némi vízfolt árulkodott arról, hogy ott áthaladt a medence a bándzsidzsámp előtt. Gyorsan megszületett a döntés: le kell menni, meg kell keresni. Ki tudja, mikor lövünk megint ilyen olcsó egy ekkora medencét? Már vettem volna a cipőmet, amikor a nálam józanabbul gondolkodó Ivett megkérdezte, ki marad fönt. Tényleg. Annyira rosszul élem meg, ha valamit elveszítek vagy elhagyok, hogy csak a keresésre tudok összpontosítani. Hiába alszik Gergő, attól még valakinek fent kellene maradni a lakásban. Rám esett a csapat választása, én lettem az, aki fentről drukkolt.

Nem telt el sok idő, amikor motoszkálást hallottam a folyosó felől, mintha valami súrlódott volna... Igen! Megtalálták a medencét. Nagy röhögések közben elmesélték, mi történt odalent. A házból kilépve találkoztak egy párral, akiktől szinte mellékesen megkérdezték, nem láttak-e egy repülő medencét. A srác ahelyett, hogy visszakérdezett volna, hogy mit szívtak, annyit kérdezett, hogy A hatodikról? :) Vágott egy fintort és odamorogta, hogy náluk landolt a víz. Hát, bocs. Nem direkt volt. Ezek után kezdődhetett a hajsza. Úgy gondolták, a Duna felől érkezett a legnagyobb széllökés, ezért elindultak a Váci út felé, de arra nem találták. Visszajöttek a házhoz, elindultak mellette a Duna felé, a sarkon elfordultak. Még mindig semmi. Végigmentek a ház mellett, majd jött az újabb sarok. Benéztek... és meglátták, ahogy a medence a maga szivárványosságával ott virít a túlsó sarkon lévő lépcsőház előtt. Ivett elmondása szerint Péter egy Ott van! felkiáltás után olyan sprintet vágott, mint talán még soha. Miután felcipelték, suttogva vinnyogtunk a röhögéstől, Gergő mélyen aludt.

Ivett azt mondta, ha nem lett volna itt, nem hitte volna el. A medence egyetlen karcolás nélkül megúszta a kalandot. Aki errefelé jár, alaposan nézzen szét, mielőtt elhalad a ház mellett! Ki tudja, legközelebb mi ugrik le? ;)

Minden jó, ha jó a vége

2011-08-12T10:07:00.003+02:00

Tegnap próbáltam megfejteni, mi okozza Gergő folyamatos nyígását, de csak tippelni tudtam. Egész nap berregett, amivel azt jelzi, hogy telepakolta a pelenkátem, így érzésem szerint legalább százszor ellenőriztem, de csupán 5-ször volt valós a riasztás. (Megfogadtam, hogy Gergő emésztése nem lesz blogtéma, így erről nem is írok részleteket.) Miután gyomorilag rendben volt (ez erősen délután következett be), megkapta az uzsonnát, utána vártunk Péter munkaideje végét, hogy elindulhassunk vásárolni. Nyilván nem indultunk azonnal, mert Gergő megéhezett. Úgy evett, mint egy éhező etióp, még a hátam is behorpadt, aztán bealudt. Klassz. Szerencsére nem tartott sokáig, csak rápihent a túrára.

Az Auchanban elővette a kisangyal énjét. Mosolygott huncutkodott, sikongatott. Egy ideig. Amikor úgy ítélte meg, hogy nem vagyunk elég gyorsak, és túl sok időt elbeszélgettünk Ágival, akivel a fősoron összefutottunk, látványosan szenvedni kezdett; látható és hallható jelét adta fáradtságának. Alig gurult ki Kisautó a parkolóból, bealudt. Arra sem ébredt föl, hogy felcuccoltunk a lakásba, csak akkor, amikor Péter kivette a hordozóból, hogy átöltöztesse. (A késői időpontra való tekintettel, valamint azért, mert bealudt, elbliccelte a fürdést. Max. havonta egyszer előfordulhat ilyen is, de nem csinálunk belőle rendszert.) Ekkor éktelen sírásba kezdett, keservesen panaszkodott, de mivel nem ébredt föl teljesen, minden probléma nélkül belealudt a vacsorába. Kicsivel később volt egy kis panasz, de elég volt, hogy Péter megsimogatta a pocakját, már aludt is tovább. Egészen 6.30 körülig.

Most alszik. 9-re már túl voltunk a reggelin, kávén, csinos cuccba vágtuk Gergőt, vártuk a védőnőt. Nem szokta mondani, hányra jön, de mindig 9 körül szokott, de most nem. Gergő már nagyon álmos volt, de nem tudtam, letegyem-e, fel kellett hívni a védőnőt, hol tart. Szerencsére a sarkon érte a hívás, perceken belül megérkezett, megvizuálta Gergőt, mindennel elégedett volt, megbeszéltük, hogy pontosan 1 hónap múlva találkozunk a rendelőben, aztán távozott. Gergő kapott tejet, beájult. :)

Megmutattam a védőnőnek a hozzátáplálási táblázatot, ami az utolsó Felicitas csomag füzetkéjében (Cseperedők Tanácsadója) van. Nagy általánosságban rendben találta. Arra kérdésemre, hogy ha a táblázat szerint csak 1 éves kor után adható pl. az áfonya, akkor miért teszik bele a 4 hónapos kortól adható bébiételbe azt mondta, amit gondoltam: másképp van feldolgozva, mint ahogy azt én tenném. Megnyugodtam. Áfonyára fel! Annál is inkább, mert imádja. :)

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem kap ez a bejegyzés Vásárlás babakocsival címkét. A válasz egyszerű: nem babakocsival vásároltunk, nem bizony. Második alkalommal használtuk a kengurut. Bevált. Mindannyian szeretjük.

Igazán

2011-08-11T16:56:00.003+02:00

Gergő egy ebéd utáni aligalvás óta folyamatosan riszál és/vagy bukik. Belehányt a hajamba, egy jól irányzott fejeléssel felszakította a számat. Mindennek a tetejébe valami förmedvény üvölt a Szigeten. Ez egy igazán szar nap. Nincs kedvem szebb megfogalmazást keresni.

És akkor még hátravan az esti bevásárlás, mert a múltkor elfelejtettünk néhány fontos elemet, és máig tart az akció az Auchanban. Alig várom. :S

Prince az erkélyen

2011-08-10T11:34:00.006+02:00

Beszéltünk már róla, hogy az erkély adottságai (konkrétan körbeveszi a saroklakást) miatt simán lehet erkélybulit szervezni nálunk, mivel a gyerekszoba az egyik végén van, így a másik végéről semmi sem hallatszik át. Szerintem senki sem vette komolyan. Amikor megjelent az első cikk Prince nagyszínpadi fellépéséről a Szigeten, nem sokat teketóriáztunk. Szépen gyűltek a visszaigazolások. 15 főnél kicsit megijedtem ugyan, mert az rendben, hogy abban a reményben küld ki az ember meghívót, hogy el is fogadják, akkor tudatosult bennem az egész, amikor kezdett konkréttá válni a helyzet. Persze, örültem neki, hogy érdekli őket, jönnek, lesz élet a lakásban (azaz az erkélyen), de féltem is, hogy hátha nem úgy alakul az este, ahogy azt én szeretném.

Gergő még aludt, amikor az első résztvevők megérkeztek, de hamarosan felébredt és csak este 8 körül hagyta el a terepet fürdési és alvási szándékkal. Ez így nem teljesen igaz, mert a fürdésben ugyan ő is benne volt, de az alvásával kapcsolatban bennünk nagyobb volt az elhatározás, az pedig édeskevés, ha benne nincs egy szem se. Ment a szexualizálás (azaz b@szott aludni... már bocsánat :D) meg a risza, de már alig bírta nyitva tartani a szemét, folyton orra esett risza közben, de makacsul kitartott. Péter közben kiterelte a népet az erkélyre, becsuktuk az ajtókat és a ablakokat, a Sziget hangjain kívül semmi sem szűrődött be a gyerekszobába, úgyhogy az erkélybuli nem lehetett az oka a riszának. Miután háromszor vagy négyszer átöltöztettem, mert rommá bukta a ruhákat (szerintem összeriszálta a gyomrában a tejet meg a főzeléket, de fogalmam sincs, mitől bukik ennyit... nem, nem eszik sokat), úgy tűnt, elaludt. Betettem a kiságyba és kiosontam. Nem jutottam el az erkélyig, amikor felsírt. Néhány kör risza után próbáltam elringatni, amikor az eddigi minimálisnál (mosdójárat) nagyobb mozgolódást véltem felfedezni a gyerekszoba üvegajtaján keresztül. Mivel Gergő szexualizált, kidugtam az orrunkat a szobából, de csak az utolsóként távozóknak tudtam búcsúcsókot lehelni az orcájukra. Fogalmam sem volt, mennyi ideje próbáltam akkor altatni Gergőt, de azt hittem, valamennyi jut nekem a buliból. Elcsoffadtam. A buli kipurcant, Gergő szeme viszont még mindig koppanásig nyitva, bár egyre nehezebben tudja fenntartani az állapotot. Kérdeztem Péter, hogy maradt-e valakit. Ketten. Huh, legalább valaki. Igaz, hogy pont Péter két kollégája maradt, akiket tegnap láttam először, az egyikük ráadásul Fülöp-szigetek-i, de nem baj, legalább őket is megismertem.

Átadtam Péternek a lehetőséget, hogy altassa kicsit Gergőt, én meg kimentem az erkélyre, hogy elkapjak valamit Prince koncertjéből. Hát, a hangzás messze volt a tökéletestől, tavaly jobban hallottuk a Kispál búcsúkoncertet, de tudat, hogy ahol a fényoszlop van, valahol ott van Prince... :) Alig telt el 10 perc (vagy még annyi sem), Péter lépett az erkélyre, és összedörzsölte a két tenyerét, mint aki jól végezte dolgát. Tényleg jól végezte, mert Gergő elaludt. Bakker, ha ezt tudom, sokkal korábban berántottam volna az erkélyről egy cserére. :) Ha már ott voltam, elkaptam egy búzasört, vittem ki plédeket, beszélgettünk, hallgattuk a zenét, és akkor megtörtént, amire egész este vártam: felismertem egy számot. Az 1999 volt az. :) Ennek örömére Oliver (Fülöp-szigetek) egészen az erkély sarkáig ment, hátha onnan jobban hallja. Nagy élmény volt, na. Se előtte, se utána nem történt ilyen, fogalmunk sem volt, éppen mi megy, de ez az egy felismerés is elég volt az örömhöz. Ingyen hallgattuk Prince élő koncertjét és még egy számot is felismertünk. Éljen!

Péter olyan jól sikerült Gergőt elaltatni, hogy reggel 5.30-ig egyfolytában aludt. Igaz, hogy utána nem volt hajlandó visszaaludni, csak a tízórai gyümölcs után, de akkor 2 órát aludt, és ebéd után is elaludt. Nem tudom, hol tartunk, de szerintem a 2 órán már túl. Egész jó lenne ez a nap, ha reggelre nem állt volna be a derekam. Ülni sem jó, lehajolni, emelni szinte lehetetlen. Szerencse, hogy ma Gergő viszonylag nyugis, mert nem bírnék egész nap kúszni-mászni utána. :( Az este nyomai még aktívan jelen vannak a lakásban. Lement ugyan egy adagnyi mosogatás, de a kipakoláshoz is le kellene hajolnom, az meg nem megy. Szegény Péter. Lesz dolga, ha hazaér, mert én most semmire sem vagyok jó, csak a puszta létezésre...

Családon belüli erőszak

2011-08-08T14:24:00.005+02:00

Szükségem lenne egy maszkra és egy úszósapkára, esetleg helyettük egy olyan szatyorra, amilyen Gáspár Sándornak volt a Roncsfilmben. Nem készülök rablótámadásra, nemi erőszakra sem, egyszerűen csak a saját testi épségemet szeretném megvédeni. A fent említett dolgok mellé jól jönne még egy teljes testet védő páncél, de legalábbis egy mellvért. Az sem baj, ha mindezekből kettő van, hogy reggel mindketten felölthessük és ne kelljen folyton öltözködni.

Mindegyik holmi más okból kifolyólag kell, azaz az ok ugyanaz, csak a szituáció változik. A maszkra azért volna szükség, mert nem tudom olyan rövidre vágni Gergő körmeit, hogy táplálkozás közben ne tudja csontig lekaparni az arcomról, elsősorban az orromról a bőrt. Az úszósapkát ugyanezen tevékenység közbeni hajhúzás kivédésére kérném. A páncél egész napra kellene, ugyanis értelmetlen lenne minden pelenkázáskor le- és felvenni, mert öltözködésből állna az egész nap. B-A. Gergő ugyanis öltöztetés és pelenkázás közben kétféle testmozgást végez előszeretettel: olyan sebességgel forog, mint egy jófajta centrifuga, vagy rugdos. Sarokkal. Izomból. Kíméletlenül. Az utóbbi tevékenységet nem korlátozza az öltöztetés-pelenkázás idejére, szívesen teszi a reggeli nagyágybeli bandázáskor is.

Ha már páncél: majdnem elfelejtettem sisakot kérni. Ez a fejelések miatt kellene. Sikerült már az államat, homlokomat, könyökömet, járomcsontomat lefejelnie, ezek elsősorban nem nekem fájnak, de nekem sem kellemesek. Szerencsére egyelőre egyikünkön sem ütköztek ki a bántalmazásból adódó szemmel látható jelek, és csak remélni merem, hogy ha mégis, akkor nem Gergőn. Mit mondok a gyámügyesnek? Hogy lefejelt a gyerek? Ja, belerohant a könyökömbe... Én sem hinném el. :D

Festés újratöltve

2011-08-07T22:38:00.003+02:00

Megint festünk. Ez úgy hangzik, mintha újrafestenénk a lakás, de tulajdonképpen csak befejezzük a tavaly elkezdett munkát. Erre a hétvégére a hálószoba jutott. Nem volt egyszerű mutatvány, mert nem úgy van, mint tavaly, hogy a zavaró cuccokat átpakoljuk a másik szobába, amelyikbe ritkán járunk, mert olyan nincs. Gergő szobájába nem pakolhatunk, ott alszik napközben (meg különben sem), a nappaliba megint nem, mert ott tartózkodik, amikor nem alszik. Kúszik, bejárja a padlót faltól falig. Jól van ez így, csak a festést nehezíti meg egy kicsit, hogy jobbra-balra kell tologatni a bútorokat és a (még ki nem pakolt, mert ilyen is van) dobozokat. Tulajdonképpen egy ilyen doboz van még, de az jó nagy, és néhány szatyor. Tologattunk, portalanítottunk, hengereztünk, pepecseltünk kisecsettel a sarkokban. Az egyik színnel készen vagyunk. Egy fal maradt még, de szerencsére két erkélyajtó is van ott, úgyhogy az nem lesz nagy munka. Jövő hétre készen leszünk, akkor már csak az előszoba hiányzik és a bordűrök. El sem hiszem. Ha egyszer végzünk a festéssel, pezsgőt bontunk. Egy kicsi nekem sem árt. :)

Bukós és nem bukós

2011-08-03T12:32:00.008+02:00

Nem minden baba egyforma. Sőt. Minden baba más. Ordítani tudnék, amikor azt érezteti valaki, hogy az ő gyereke azért ilyen vagy olyan, mert ő valamit jól csinál(t), én meg nem.

Van egy baráti család, akiknek Gergő után 11 nappal született a harmadik gyerekük. Ezzel nincsen semmi baj, még jó is, hogy egykorúak. Igen ám, de teljesen más a két gyerek. Még akkor is, ha nem nézzük, hogy a másik gyerek kislány. Nevezzük Zsófinak, mert ez a neve. :) 4 hónapos körül lehettek, amikor feltűnt, hogy hiába egyidősek, másképp fejlődnek. Gergő akkor már túl volt a fogyáson, kezdte magát összeszedni, szépen hízott, hozta a megfelelő havi gyarapodást. Zsófi ezzel szemben sokkal nehezebb volt, pedig csak anyatejet kapott. Azt mondják, a tápszeres babák jobban híznak, de ez ebben az esetben nem volt igaz. Tehát súlyban Zsófi teljesítette túl a szintet, Gergő viszont már akkor sokkal kommunikatívabb, érdeklődőbb, mozgékonyabb volt, pedig akkor még alig tudott valamit. 2 hete voltunk náluk legutóbb. Zsófit egy pokrócon találtuk a kertben, támaszkodott az alkarján, ami teljesen rendben van. Igen ám, de a szülei elmondása alapján jó ideje úgy volt. Büszkék is voltak rá, hogy úgy szoktatták, jól ellegyen egyedül is. Letettük mellé Gergőt. Szinte azonnal átfordult a hátáról a hasára, néhányat pördült saját tengelye körül hason, piszkálgatta a játékokat, rázta a csörgőt, nézelődött, mosolygott. Zsófi csak nézett. Egyetlen játék nem volt a pokrócán. Amikor látta az anyja, hogy Gergő szórakoztatja magát a játékokkal, mondta, hogy Zsófi ideges lesz a játékoktól. (!?!?) Akkor még délután is kapott Gergő gyümölcsöt, abba tettem bele a kekszet. Úgy jött ki, hogy pont náluk voltunk ekkor. Kértem botmixert, nekiestem a gyümölcsöknek, beleszórtam a darált kekszet. Zsófianyu kérdezte, hogy az minek. Mondtam, hogy a gasztrós doktornő tanácsára kapja. Erre közölte, hogy ő biztos nem adná a gyereknek, és megkérdezte, tudom-e, mi van benne. (Nem, bakker, fogalmam sincs, vakon tolom a gyerek szájába!) Csak megvontam a vállam, mondtam valamit arról, hogy a gasztrós orvos biztos tudja, mit beszél. Nem beszéltünk róla többet. A történethez még hozzátartozik, hogy Zsófi még most is kizárólag anyatejet kap, csak estére kap tejpépet, amivel állítólag úgy jóllakik, hogy átalussza az éjszakát. Nem vagyok meggyőződve a tejpép hasznosságáról. Jó, tudom, módosított tej van benne, kb. olyan, mint a tápszerben, de akkor is. Ha nem muszáj, minek? Meg aztán mi van a hozzátáplálással? 6,5 hónaposan még nem evett semmit az anyatejen és a tejpépen kívül. Szerintem ez nem normális, de nyilván nem adtam hangot a véleményemnek, mert tiszteletben tartom a döntésüket. Én nem szóltam be. Ők tudják.

Tehát van két közel egyidős, teljesen más gyerek, két eltérő nevelési és táplálási hozzáállással. Nincs ezzel semmi baj, de ne szóljunk már be egymásnak! (Ismét megjegyzem, hogy én nem tettem.) Eddig csak hallgattam, nem szóltam, csak itthon beszéltük meg Péterrel. Tegnap viszont kicsit konkrétabb lett a dolog. Zsófiapu a környéken járt, beugrott valamiért. Ha már itt volt, elkapta Gergőt egy gyomrozási körre. Meglepődött, hogy milyen masszív meg erős, milyen jól tartja magát, mert -mint mondta- Zsófi nem. (Nem én mondtam...) Mondogattam, hogy nincs összehasonlítási alapom, nem tudom, mit kellene már csinálnia, de belül mosolyogtam (én dög). Ekkor eszembe jutott, milyen ótvarul néz ki a szemem a múlóban lévő allergiás reakció miatt (contact dermatitis...pfff), elmondtam, miért van, nehogy azt higyje, valami bajom van. Ragtapaszallergia. Érzetem szerint lesajnálóan mondta, hogy az anyósa is allergiás mindenre. Mintha ez döntés és választás kérdése lenne... Hülyén éreztem magam, pedig tudtam, hogy nekem van igazam, csak nem akartam összeveszni, mert alapvetően szeretem őket, még akkor is, ha most nem ez jön le. Tudom, hogy az allergia a modern kor betegsége, de akkor sem választottam. Sőt, nagyon sokáig semmire sem voltam allergiás. Ebből valahogy kiverekedtük magunkat, utána megint Gergő súlya volt porondon, hogy milyen masszív, és Zsófiapu megjegyezte, hogy jó sokat is eszik. Mindezt olyan hangsúllyal mondta, hogy azt éreztem, sokallja a mennyiséget. Bakker, ne már! Aztán beszéltünk az idájárásról, hogy mennyire nehezen viseli Gergő a frontokat, és figyelem, nem lesz-e migrénes, mint az unokaöcsém. Ekkor szabadult el a képzeletbeli pokol, azaz szabadult volna, ha lecsapom a magas labdákat, de csak hümmögtem és próbáltam finomabban fogalmazni, mentegetőzni, csak azt nem tudom, miért. Mondtam, hogy mostanában sokat bukott Gergő, tulajdonképpen mindig is bukós baba volt, de időjárásváltozáskor többet bukik, ezért félek, hogy migrénes lesz. Zsófiapu közölte, hogy nincs ennek a gyereknek semmi baja (én sem azt mondtam, hogy van), és különben is ez a migrén dolog hülyeség, baba nem lehet migrénes, a bukás meg attól van, hogy sokat eszik. Ismét témánál voltunk... Zsófi még életében nem bukott, de a nővérei sem. Mondtam, hogy vannak bukós és nem bukós babák, és nekik ezek szerint háromszor is szerencséjük volt ebben, de meg sem hallotta.

Az evési szokások után a méretek jöttek, hogy mekkora ruhát hordanak, de Zsófiapu ezt tök fölöslegesnek tartja. Mármint a mérést. Ha a gyerek egészséges és megfelelően működik, akkor fölösleges állandóan mérni. Ez igaz, de nekünk muszáj volt elkezdeni, és hiába nincs már nálunk a mérleg, még nem lazultunk el teljesen, és 1-2 hetente megmérjük Gergőt a személymérleggel. Csak a vicc kedvéért kezdtem el mesélni, hogy szerintem mókás, hogy 1 nap eltéréssel három különböző hosszeredmény született, erre közölte, hogy szerinte ez is fölösleges. Ezt meg én nem akartam meghallani, csak mondtam a magamét, hogy a gasztrósnál mért eredményt állt a legközelebb ahhoz, amit mi mértünk, úgyhogy azt fogadtuk el. Rámnézett: "Gasztrós? Ja, a kekszes!" Gyorsan elszámoltam ötig, és csak annyit mondtam, hogy: "Igen, ő." Ebből az utolsó megjegyzésből nyilvánvaló lett számomra, hogy ők ugyanúgy kibeszélték a mi hozzátáplálási módszerünket, mint mi az övékét, amivel nincs semmi baj, csak ne nyilatkozzunk már elítélően. Tudnék én is szépeket mondani, de nem akarok, mert az enyém is csak egy szempont egyáltalán nem biztos, hogy nekem van igazam. Még akkor sem, ha én úgy érzem, hogy igen.

Ami pedig azt illeti, hogy úgy nevelik, szoktatják Zsófit, hogy ellegyen egydül a pokrócon... Jó dolog, ha a gyerek le tudja foglalni magát, de szerintem az nem normális, hogy egy 6,5 hónapos gyerek órákat képes ugyanabban a teshelyzetben eltölteni egy nyikkanás nélkül, azaz csak akkor nyikkan, ha éhes. Nyilván ezt sem mondtam ki hangosan. Mondom, alapvetően nagyon szeretjük őket, a gyerekek meg nem lesznek örökre babák.

Tegnap azt már meg sem mertem említeni, hogy azért mérjük Gergőt legalább havonta, hogy bele tudjuk írni a Babanaplóba. :D

Apa, kezdődik...

2011-08-02T18:20:00.002+02:00

Nagyon komolyan meg kell tervezni a lakás átrendezését. A mai napon B-A. Gergő nevű majdnem 7 hónapos kiskorú szétszedte a papírkukát, azaz a papírhulladék tárolására rendszeresített Zara papírzacskót. Addig rángatta, amíg sikerült kicibálnia a bárszék lábai közül. Amikor elkezdte piszkálni, halál nyugodt voltam, mert eszembe sem jutott, hogy sikerülni fog. Tévedtem. Volt ugyan némi méltatlankodás; hangosan panaszkodott nekem a papírzacskóra, amiért az olyan galád, hogy ellenáll, de végül Gergő győzött. Azóta élvezettel pakolgatja a szajrét. Jól elvan. Nekem csak arra kell figyelnem, hogy egyik darab se kerüljön a szájába, mert a szakirodalom nem javasolja a 7 hónapos babáknak a cellulóz fogyasztását. :)

Véletlen vaj

2011-08-02T14:00:00.006+02:00

Van egy Tupperware konyhai mindentudóm. Szeretem, mert a késes betétet használva apróra tudok vele vágni szinte bármit, a rácsos betéttel pedig a tejszín és a tojásfehérje felverése válik pofonegyszerűvé. Igen ám, de nem mindegy, milyen habtejszínt használok. Eddig nem volt semmi probléma. Gyönyörűen felverte a habot, legyen az tejszínből vagy tojásból.

Legutóbb viszont furcsa dolog történt. Beleöntöttem a habtejszínt, alaposan megtekertem, ahogy szoktam. Levettem az eszköz tetejét, és elképedtem. Tejszínhab helyett tejszerű cuccban úszkáló krémes izét találtam. Jobb ötletem nem lévén a krémes izét használtam tejszínhab helyett, a tejszerű cuccba pedig belemártottam a kekszet, hogy gyorsabban megpuhuljon (kekszes-barackos összerakós édességet gyártottam). Nem olyan volt, mint máskor, de megettünk. Akkor azt hittem, a tejszínhabbal volt a baj. Vannak bevált márkák, tejszínt például mindig az Auchanban veszek (valamilyen Cucina márkájú, nem találom a neten), habtejszínt viszont ritkán, abból még nem találtam meg az igazit. Az biztos, hogy nem a Meggle lesz az. Tegnap megint ilyet használtam, mert a Tescoban ejtettük meg a nagybevásárlást, és megint hagytam magam rábeszélni. A Meggle jó márka, a vaj és a joghurt nagyon ott van, és a főzőtejszínnel sincs baj, de ez a habtejszín... Hát, nem tudom. Lehet, hogy velem és/vagy a módszereimmel van a baj, de megint nem lett jó. Mivel a múltkor azt hittem, esetleg rossz volt a tejszín, most viszont előző nap vettük, ismét a Tupperware mindentudót kaptam elő. Az eredmény ugyanaz lett. Most viszont nem használtam fel az édességhez, hanem tekertem még rajta egy kicsit. Jó krémes lett. Kenhető. Fehér és vajszerű. Ez lenne a vaj? Nem tudom. Mindenesetre finom. Betettem a hűtőbe, reggelre határozottan olyan lett, mint a vaj. Szobahőmérsékleten krémes, hűtőben tárolva keményebb. Ha másra nem is, de erre jó a Meggle habtejszín. :)

Szerencsére volt még itthon ilyen habtejszín, ennek felveréséhez viszont a robotgépet hívtam segítségül (van habverőm is, de azzal verje fel, akinek hat anyja van). Az eredmény jobb lett, fel tudtam használni a sütihez, de nem az igazi. Már tudom, hogy a Meggle jó, ha vajat akarok köpülni, de tejszínhabhoz mást kell keresnem. :)

Könyvek és filmek

2011-08-01T17:55:00.004+02:00

Bizonyított tény, hogy film sosem lesz olyan jó, mint az alapjául szolgáló könyv. Az első személyes élményem a Jane Eyre volt. Imádtam a könyvet, ahogy minden Bronte és Jane Austen regényt akkoriban. Pár évvel az olvasás után volt szerencsém a filmhez. Nagyon kíváncsi voltam, sokat vártam tőle. Elsősorban az élményt vártam, amit a könyv adott. Baromi nagyot csalódtam. Nyilván nem lehet ugyanolyan a film, de az nagyon zavaró, ha a cselekmény szempontjából lényeges elemeket hagynak ki. Ha nem olvastam volna, valószínűleg tetszett volna a film, de így nagyon nem.

Két okból jutott ez most eszembe. Az egyik, hogy nem halasztottam tovább, végre elkezdtem olvasni a Harry Potter könyveket, miután majdnem mindet láttam filmen. Még csak az első könyv elején tartok (most szállt fel Harry a Roxfortba tartó vonatra), de már most érzem, hogy sok dolog kimaradt a filmből.

A másik pedig az Egy gésa emlékiratai című könyv és film. A könyvet imádtam, alig tudtam letenni. Tegnap teljesen véletlenül akadtunk a filmre, nem is tudtam, hogy műsorra tűzték. Nagyon kíváncsi voltam rá, de előjött a Jane Eyre-effektus. Amikor kezdődött, mondtam Péternek, hogy nem kellene megnézni, mert szerintem nagyon hosszú lesz, későn lesz vége. Tényleg nem volt rövid, de így sem néztem végig. Nem tetszett. Az elejét összecsapták, egy nagy kapkodás lett az egész, a kis halászfalu hangulatából semmit sem éreztem. A kapkodás aztán az egész filmre jellemző lett. Egymás mellé pakolgatták a jeleneteket, és hiába ment alatta az elbeszélés első szám első személyben, nem mindig volt érthető, hogy mi miért történik. Mármint a film alapján nem volt érthető. Kb. 10 percenként hörrentem föl, és közöltem Péterrel, hogy ez sem így van a könyvben. Nem teszek elhamarkodott kijelentést, hogy soha többet nem nézek megfilmesített könyvet, de már nem várok tőle csodát.

Egyetlen könyv van, aminek a filmes feldolgozásával sincsen semmi bajom. Ugyanolyan jó, ugyanúgy élvezhető, követhető, érthető. Semmi lényeges nem maradt ki belőle. Ez a Charlie és a csokigyár. Először Dublinban láttam a csokoládéfesztiválon, aztán Veronica kölcsönadta könyvben, nemrég pedig itthon is láttam. Szeretem mindenhogy.

Vásárlás babakocsival 8.

2011-07-28T14:20:00.006+02:00

Hogy maximálisan kihasználjuk Péter szabadnapjait, úgy döntöttünk, bevesszük magunkat az Aréna Plázába. Megnézzük a híres leárazást és beugrunk a Tescoba is. A terv jó volt. A megvalósítás sem miattunk lett olyan, amilyen. Azaz nem csak miattunk. A leárazással olyan szempontból nem volt baj, hogy létezett, de ahhoz már elég ideje tartott, hogy alaposan ki legyenek fosztva az üzletek. Igaz, hogy üres kézzel távoztunk a helyszínről, de végigfuttattuk a tesztet. Sajnos, elég rosszul szerepelt...

Közlekedés szempontjából semmivel sem volt rosszabb vagy jobb a többi plázánál. Ugyan csak a legalsó szinten köröztünk, de nem volt semmi fennakadás. A nehézség akkor kezdődött, amikor tele lett Gergő pelenkája és a gyomra is jelzett. Hiába kerestem baba-mama szobát, nem találtam. Végül elindultam a női WC felé, hátha valahol meglátom, de csalódnom kellett. Egy éppen arrafelé ténykedő takarítónőtől kértem segítséget. Kiderült, hogy jó helyen járok. A női WC-ből nyílt a baba-mama szobának csúfolt valami. Volt ugyan pelenkázó, az jól betöltötte a szerepét, ám a szoptatáshoz rendszeresített, valahonnan leselejtezett, irgalmatlanul kényelmetlen szék miatt az egész helyiség messze volt attól, amit baba-mama szobának lehet nevezni. Jó, tudom... örülnöm kellene, hogy nem főfolyosón kellett Gergőt megetetnem, de akkor is. Ide többet nem megyek, amíg Gergő pelenkás...

Homo kúszusz

2011-07-28T11:03:00.005+02:00

Most már egészen biztos, hogy levelibékát nevelek. Az elmúlt időszakban, gyakorlatilag a kánikula kezdete, majd a hirtelen lehűlés óta naponta változik a napirend. Van olyan, hogy semmi sem alakul minta szerint, aztán másnap minden helyreáll. Mostanában az elsőből volt több, de ezen a héten mintha jobb lenne. Nincs az a dögletes hőség és a monszun is továbbállt. Szinte órát lehet állítani a fiatalemberhez; pár napja 6.15 és 6.30 között ébred, eszik, visszaalszik 8.15-8.30-ig. Ma pont nem volt hajlandó visszaaludni, de azóta tízóraizott és bealudt. Nekem így is jó.

Az utóbbi időben fejben jegyzetelek, hogy mit szeretnék megörökíteni, de valahogy mindig sajnálom az időt a megvalósításra. Péntektől hétfőig Kaposváron voltunk a húgoméknál. Rengetek élménnyel lettünk gazdagabbak, de értelemszerűen ott nem csaptam föl a gépet. Nem is vittem. Péter sem. :)

A héten egyedül ma kellett bemennie Péternek dolgozni. Most is csak azért, mert itt van az amerikai kis-nagyfőnök. Kedd óta sétálgatunk, babázunk, vásárolgatunk. Este már nincs erőm és kedvem a megörökítéshez, pedig lenne mit lejegyezni. Most éppen alszik Gergő, gyorsan leírom, ami most eszembe jut.

Kúszik: már egy ideje művel egy sajátságos helyváltoztató mozgást, de eddig nem tudtam nevet adni neki. Fekvőtámaszból felhúzta a lábát négykézlábállásba és elkezdett vadul riszálni. Rendszerint kacagással kíséri mindezt. Ha olyanja van, leteszi a homlokát, és annak segítségével halad előre. Újabban (pár napja) a fejletámasztás elmarad, négykézlábra sem áll, csak akkor, ha kifejezetten a riszálás a cél. Ha előre akar haladni, azt a karja és a térde-lábszára segítségével tesz fekvőtámaszban.

Magyaráz: egész jól megy a daaddaaddaa és a baabbaabbaa, az előbbi evés közben is. Nem bánom, mert legalább látom, hogy lenyelte-e a falatot, adhatom-e a következőt.

Fogzik: a két alsó metszőfogak széle már jól látható. A húgom szerint koccanna a kiskanál, de nem akarom csapkodni az ínyét. :) A felső két metszőfog is elég fehér. Szerintem azoknak sincs sok hátra a rejtőzködő életből.

Eszik: jól és sokat. Szerintem még nincs értelme összeírni, hogy miket, mert folyamatosan vezetem be a cuccokat, így a lista szinte naponta változna. Mára a banán volt az újdonság, belekevertem a tízórai almába. Meglepődtem, mekkora adagot vágott be. :)

Kommunikál: mivel a daaddaaddaa és a baabbaabbaa kizárólagos használatával nehéz mindent kifejezni -még akkor is, ha hozzávesszük a százféle sírást-, beveti a metakommunikációs elemeket is. Mindig meglep, milyen gesztikulációs eszköztára van.

Séta és vásárlás közben egyre kevésbé van el a babakocsiban. Hiába használjuk már egy ideje a hordozót a mózeskosár helyett, kevés neki. Ha megtanul ülni, beüzemeljük a kengurukat, mert lassan leszakad a karunk.

Ami pedig a kaposvári kiruccanás margójára írandó: ismét bővült a nyilvános szoptatási helyszínek listája. Az odautat végigaludta Gergő, de hétfőn hazafelé meg kellett állni Siófokon. A már jól ismert, de eddig ebben a formában fel nem avatott McDonald'sra esett a választásunk. A lehető legdriszkrétebben oldottam meg a dolgot. Szerintem legalábbis. Senki sem kopogott be az ablakon.

Szép nyári napok

2011-07-21T16:53:00.005+02:00

Azt hiszem, vennem kell egy feliratos pólót. Mondjuk olyat, amire az van írva, hogy Én is a sorban állok. Eseteleg beszerezni egy hasonló transzparenst. A helyszín a kistesco, amivel kapcsolatban írtam már jót és rosszat is. Mivel mostanában borzalmas napokat tudhatunk magunk mögött, a héten eddig nem hagytuk el a lakást séta céljából. Más célból sem. Ebből következőleg nyakára hágtunk a felhalmozott készletnek, Gergő délutáni gyümölcsadagjához már nem volt itthon semmi. Nem készült akcióterv, csak annyit tudtunk, hogy muszáj lesz elugrani a zöldségesbe, de Gergő alvásától vagy éppen nemalvásától tettük függővé a megvalósítást. Mivel bealudt, Péter pedig még dolgozott, rábíztam a felügyelet és elindultam a beszerzőkörútra. Ha már mentem, beugrottam a kistescoba, mert kellett vaníliapuding az esti sütihez. Volt bent egy nő a kisfiával. 2-3 éves lehetett a kissrác. Ment a harc, hogy mi kerüljön a kosárba. Vásárlás közben többször elhaladtunk egymás mellett, végül ők értek hamarabb a pénztár közelébe, de mivel a srác még nem tudott választani a csoki és az üdítő közül, mégis én szakítottam át a képzeletbeli célszalagot a Kérem, itt várakozzanak! táblánál. Most is egyetlen pénztár működött a háromból (négyből?), az emberek felsorakoztak előtte, de már akkora volt a tumultus, hogy nem álltam az utolsó hölgy mögé, hanem üresen hagyva mögötte 1-1,5 métert, beálltam a tábla mögé. Fene a szabályos mindenemet! Jött a nő a gyerekével, és anélkül, hogy rámnézett volna, beficcent a hölgy mögé. Közben mondta a gyereknek, hogy mennek a pénztárhoz fizetni. Én meg álltam ott, mint egy hülye. Ez az a helyzet, amikor mindenképpen én vagyok a hülye; ha nem szólok, azért, mert hagyom magam, ha meg szólok, akkor meg azért, mert pattogok, meg különben is beszólok egy gyerekkel vásárlónak. Hát, basszus. Persze, a kissrác megint elkezdett variálni, kiálltak a sorból, akkor a biztonsági őr odaszólt nekem, hogy álljak nyugodtan közvetlenül a hölgy mögé. Próbáltam magyarázni, hogy úgy gondoltam, nem véletlenül van ott az a tábla, de csak legyintett. Klassz.

Ezután következett a zöldséges. Éppen a barackot válogattam, amikor csörgött a telefonom. Péter hívott, hogy Gergő felébredt, sír. Kérdezi, keverhet-e neki tápszert. Csak azért válaszoltam viszonylag szalonképesen, mert az utcán voltam. Azt hittem, menten eldurran az agyam. Az egyik legborzasztóbb nap javarészén voltunk túl, délután 3-kor tudtam egyáltalán felöltözni, azért indultam neki a túrának, hogy tudjak adni gyümölcsöt Gergőnek uzsonnára, ő meg pár perc nyígás után már tolná a tápszert a szájába. Örültem, hogy megszabadultam tőle (már a tápszertől). A másik az, hogy azért siettem, hogy a következő evésre visszaérjek, mert ha tolódik a gyümölcsevés, akkor tolódik az egész nap. Egy elegáns mozdulattal félresöpörte volna az egész napi munkámat. Siettem, ahogy tudtam, és végül gyümölcs került Gergő pocakjába. Nahát.

Nagyon remélem, hogy ez a hülye idő a felelős a borzalmas éjszakákért. Bele sem merek gondolni abba a variációba, hogy ez már így marad. Mivel egész nap tombol, alig alszik (ma kétszer aludt félórát), este 7-re már olyan nyűgös, hogy nem tudom tovább húzni a fürdetést. Nem is kell, mert nincs szikrázó napsütés, ami akadályozná az elalvásban. Az utóbbi két napban szinte ugyanolyan menetrend szerint zajlottak az események. 7 körül fürdés, evés, 8 előtt alvás. 8 körül ébredés, evés, visszaalvás. 11-éjfél körül ébredés, evés. Hajnalban mág 1-2-szer ébredés, majd 6 körül napkezdés. A visszaalvás ilyenkor már nehézkes. Ma 6-8-ig kínlódtunk, majd miután elaludt, visszakúsztam a helyemre és 9-ig meg sem mozdultam. Kellett. Nagyon. Kérem vissza az eddig hülyének nevezett napokat. Nem voltak hülyék azok. Visszavonom.

Ha mindez nem volna elég, kb. 2 napja beintett a Chrome. Nem akar dolgozni. Most az Explorerrel szívok. Olyan lassú, hogy kedvem lenne sikítani, a bloggerrel pedig nincsenek jóban. Bármit is csinálok, úgy széthúzza a bejegyzést, hogy rossz ránézni. Legyen már valami!

Nehéz nap után nehéz éjszaka

2011-07-20T08:10:00.009+02:00

Amikor lehülyéztem a hétfői napot, még nem tudtam, mit beszélek. Tegnap megkaptam. Volt már nehéz nap, amikor a túlélés volt az elsődleges cél, de ilyen még nem. Valószínűleg leírva nem lesz ugyanolyan, de megpróbálom.

Tegnapra virradóra Gergő kétszer is felébredt, mindkétszer alaposan belakmározott. Ezzel még nem is volt baj, ahogy azzal sem, hogy reggel 6-kor kezdte a napot. Amikor nem akart visszaaludni, akkor még azt hittem, időben eltolja a dolgokat. Majdnem így lett, de valahogy mégsem. 9-kor már tízóraizott, mert elkezdte dörzsölgetni a szemét, és ha csak inni kapott volna alvás előtt, akkor minden borult volna. A gyümölcs után aludt, majd megkapta a főzeléket ebédre. Próbáltam elaltatni utána, de nem ment. Csak riszált, nyűglődött és bukott. Sokat. Szenvedett. Előkaptam a hétfőn felfújt medencét, kicibáltam a teraszra, felöntöttem egy kevés vízzel, majd beletettem Gergőt. Azt a földöntúli boldogságot! Pacsált, tempózott (volna, ha mélyebb lett volna a víz), sikongatott.

Addig hagytam játszani, amíg ki nem hűlt a víz, akkor megint rápróbáltam az evéssel egybekötött altatásra. Sikerült. Éljen! Aludt majdnem 2 órát, ezalatt végre sikerült felszámolnom az irdatlan koszt a padlóról és ennem valamit. Kis risza után jött az uzsonna. Ezután már nem aludt. Nem is kellett volna, a napi kettő tökéletesen elég, csak az volt a baj, hogy az ébren töltött ideje nagyjából abból állt, hogy nyígott, riszált, bukott, enni kért, ívben megfeszítette a hátát, bukott, játszott, bukott... Tulajdonképpen egész nap bukott.

Péternek dolga volt munka után, ezért egyedül fürdettem Gergőt. Az elején (még télen) próbáltuk tartani a 19.30-as fürdetést. Akkor ment is, de nyáron kivitelezhetetlen, mert sokáig világos van, akkor pedig nincs alvás. Mostanában este 8 előtt ritkán a van fürdés, tegnap viszont 7 körül már bármit vetettem be (móka, éneklés...), nem tudtam tovább húzni az időt. Kimostam a kádat, engedtem bele kevés vizet és kezdődhetett a móka. Sok mindennel együtt az is kimaradt a dokumentációból, hogy egy ideje már nagykádban fürdik Gergő. Kinőtte a kiskádat. Amellett, hogy minden úszik körülötte, nem is kényelmes már neki. Birtokba vette a nagykádat. Ez így jó, mert nem kell benne fogni, éppen annyi víz van benne, hogy pancsolhasson, de ne merüljön el, egyedül is tudom fürdetni. Már kipróbáltuk, ki tudom-e venni Gergőt, így nyugodtan álltam neki. Hihetetlen, ahogy az addig tomboló gyerek egycsapásra megváltozik, amint vízbe kerül. :) Hagytam, hogy kijátssza magát, ezzel is húztam az időt, majd evés és bealvás következett. Nem volt nehéz elaltatni, 19.45-kor már húzta a lóbőr. Ilyen még sosem volt. Hiába fürdettük picikorában korábban, az altatás sokkal hosszabb procedúra volt, ilyenkor még sosem aludt.

Csodálkoztam volna, ha reggelig bírja. Nem is. Negyed óra múlva jelentkezett némi repetáért. 3 óra múlva ismét. Aztán még kétszer hajnalban, de nem néztem az órát. 6 körül kezdte a napot és úgy szerettem volna, ha visszaalszik, de nem ez történt. Dörzsölgette a szemét, ez bizakodással töltött el, ugyanakkor egyértelműen jelezte (száját összeszorítva nyálat fúj, buborékoztat), pelenkatelepakolás várható. Addig viszont nincs alvás, ez már tapasztalat. Nemrég minden megérkezett, amire vártunk, evett, bealudt. Nekem is kellene, mert eléggé lóg a szemem, de annyi más dolgom lenne. Többek között haladni kellene a dokumentációval, amíg el nem felejtem az apró élményeket.

Az eső meg csak esik. Valószínűleg a tegnap esti vihar is közrejátszott abban, hogy Gergő ilyen nyugtalanul aludt. Nem csodálom. Ha kicsi lennék, félnék. Néha még most is. Hülye egy idő ez. Azt hiszem, ma nem kell meglocsolnom az erkélyen a virágokat...

Eső előtt, eső után...

2011-07-18T21:59:00.003+02:00

Hülye egy nap volt a mai. Ha nem is hülye, de mindenképpen eltért a normálistól. Ha van egyáltalán olyan, hogy normális. Az utóbbi időben annyi minden megváltozott, hogy már én sem tudom, mi a normális. Maradjunk annyiban, hogy a mostanában kialakult rendszerhez képest volt hülye nap

Az még normális volt, hogy hajnali 3 óra körül jelzett Gergő gyomra. Mostanában szokott. Az is normális, hogy nem sokkal 6 után indította a napot. Az viszont már nem, hogy ezután nem akart visszaaludni. Nem tudom, meddig, de érzésem szerint kb. 1 órán keresztül tettem egy oldalról a másikra, hátha az a baj, hogy mindent kiszürcsölt. Csak a risza ment. Egyszer pelenkát is kellett cserélnem, mert irgalmatlanul telerakta (ez nem normális, korábban szokta vagy később). Nem tudom, mikor aludt el, mert én is. Az biztos, hogy amikor 9-kor feleszméltem, még aludt. Egészen 10-ig. Mivel csak ekkor kezdtem készíteni a tízóraiját (alvó gyerek mellett nem botmixerezek, bár lehet, nem ébredne fel, de nem kockáztatok), kicsit késve kapta meg, majd némi risza meg ivás után visszaaludt. Így szokta, tízórai után rendszerint alszik egyet, csak korábban. Ma 3-kor ebédelt, ami után már nem volt hajlandó visszaaludni. Sehogy sem volt jó, csak a nyűglődés ment. Mivel estére beborult, nem tűzött a nap, kicsit korábban fürdettük, mert kezdett fáradni. Nem volt nehéz elaltatni. Semmi risza nem volt evés közben; békésen evett, majd beájult.

Tudom, mi volt a baja. Az, ami nekem is. Alig hajtotta álomra a fejét, elementáris erővel megérkezett az eső, majd ugyanúgy, ahogy jött, távozott. Érkezett egy újabb hullám, de már annak is csak az emléke maradt. Szívesen mondanám, hogy ezzel megoldódott minden, vége az ülnek a fejemen érzésnek, de nem így van. Sajnos. Valami azt súgja, hogy lesz még ebből valami az éjszaka folyamán.

Meleg van. Nagyon. Ma talán jobb volt kicsit, de nem jelentősen. Nem tudom, mikor töltöttünk utoljára itthon egy teljes napot. Talán szerda óta ma először. Mindenfelé jártunk és mindenfélét csináltunk, amit meg kellene örökítenem, amíg frissek az élmények, de nem megy. Ha 1 órát ültem ma összesen, akkor sokat mondok. Azt sem egyfolytában. Nem lehet így megörökíteni. Nem panaszkodom, mert jól van ez így, csak mondom. Van néhány bejegyzés, ami kiegészítésre, befejezésre és publikálásra vár. Még az idén utolérem magam. Ígérem.

Beavatás

2011-07-16T11:05:00.003+02:00

Gergő egy jól irányzott célzással lebukta Péter iPhone-ját. Az előbbi huncut mosollyal, az utóbbi szentségeléssel reagált, én meg haraptam a szám, nehogy felröhögjek. Nem az volt a vicces, hogy félig emésztett cuccal lett tele az iPhone, hanem az, hogy eddig hiába mondtam Péternek, hogy ne kütyüzzön, ha Gergőt fogja. Persze, én nem a bukástól féltem, csak nem szeretném, ha Gergőnek természetes lenne az állandó kütyüjelenlét. Ilyen az, amikor az ember olyan helyről kap segítséget, ahonnan egyáltalán nem várja. :)

Úszás

2011-07-15T21:33:00.004+02:00

Amikor megláttuk, hogy van ilyen kupon, nem sokat gondolkoztunk rajta, gyorsan megvettük. Egy ideje már foglalkoztunk a témával, hogy jó lenne Gergőt babaúszásra vinni, de eddig csak a terv volt meg. Kerestük a megfelelő helyet és időpontot, de csak a nézelődésig jutottunk. Kellett egy lökés. Ez a kupon pont ilyen volt. Már csak arra kellett vigyázni, hogy ne járjon le. Egyik nap fogtuk magunkat és elautóztunk a Pólus Hotel uszodájába egy nyílt napra, majd nem sokkal később újra, hogy életében először olyan vízbe mártsuk Gergő habtestét, ami hűvösebb a testhőmérsékleténél. Nem számolva azt, amikor itthon hűvösebb vízbe fürdettük, ahogy tanácsolták, hogy ne érje váratlanul az uszoda vízének hőfoka. Itthon nagyon tetszett neki a lubickolás, úgyhogy nagy reményekkel érkeztünk az első foglalkozásra.

Úgy döntöttünk, Péter megy be Gergővel a vízbe, én pedig a partról fényképezem őket. Ennek megfelelően én csak nylonzacskót húztam a cipőmre, Péter viszont nekivetkőzött. Vettünk Gergőnek egy úszógatyát, ami remekül kiváltja az úszópelenkát, így azt nem is kell venni. Sokkal jobb, ha megfelelően van rögzítve, nem mozdul el. Mondjuk, drágább is volt egy úszópelenkánál, de csak egyszer kellett megvenni. Olyan, mint egy kis rövidnadrág. A nyílt napon láttuk a gatyákat a többi gyereken, és úgy döntöttünk, nekünk (azaz Gergőnek) zöldet, esetleg sárgát szeretnénk. Nincs baj, a kékkel, de ha lehet mellőzzük, a legtöbb kapott ruhája kék. Amikor aztán lejutottunk a gatyavásárlásig, a csaj beletúrt a dobozba, és nagy nehezen talált egyet Gergő méretében. Választhattunk: elfogadjuk ezt, vagy kopasz hátsóval mártjuk a vízbe a gyermeket, amit nyilván nem engedtek volna. Elfogadtuk. Szerencsére nem rózsaszín volt ez az utolsó darab, hanem sötétkék. Határeset. Inkább ez, mint a semmi. Azóta megszerettem, ez Gergő úszónadrágja és semmi más.

A foglalkozás bemelegítéssel kezdődött: mondókára mozgatás. Gergő imádta. A vízben aztán nem volt olyan mosolygós, de nem is sírt. Volt olyan baba, akit pár perc múlva ki kellett vinni, olyan kétségbeesve sírt, pedig nem először voltak. Kiderült, hogy a szokásosnál hűvösebb volt a víz. Gergő jól tűrte. Igaz, hogy nem kacagott hangosan, de nem is sírt.

A szauna is kipróbálásra került; az oktató csaj tanácsára hosszú, tömött sorban vonultak a szülők megmelengetni az úszás alatt átfagyott csöppségeket. :)

Úgy tervezzük, őszre veszünk bérletet, de még nem látjuk a beosztást és az sem tiszta, hogy mehetünk-e szombatonként. Egyedül nem tudom kicipelni Gergőt a Pólushoz bkv-val. :( A szombati közelebb is lenne, meg aztán akkor Péter tuti nem dolgozik. Majd meglátjuk.

Sorban

2011-07-14T17:21:00.003+02:00

Ma délután, kistesco. A szomszéd lánnyal és a 7 hetes Áronnal végre sikerült összehozni egy közös sétával egybekötött bevásárlást. Megmutattam neki a nemrég felfedezett szuper zöldségest, majd betértünk a kistescoban, hogy -többek között- vegyek egy bort az esti vendégségbe. Egymás mellett állnak a pénztárak, de csak egy sor van. Az első pénztártól 1-2 méterre van egy Kérjük, itt várakozzanak!"tábla. Már végeztem, a babakocsi orrát beállítottam a táblához, és igaz ugyan, hogy üres volt az összes pénztár, de mielőtt elindultam volna az egyik felé, hátranéztem, hogy jön-e Zsuzsi. Ekkor két blúzos-szoknyás-magassarkús lány kikerült, hogy a pénztárhoz férjen. Miközben elmentek a babakocsi mellett az egyik nekiment a hűtőpultnak. Csak annyit hallottam, hogy a másik lány kérdezi tőle, hogy A csípőd volt? A balul járt lány látványosan fogta az oldalát, vetett rám egy futó rosszalló pillantást, és hallottam, amint azon panaszkodik a barátnőjének, hogy beálltam az útba. Igen, valóban beálltam. A sorba álltam be. Mivel a kistesco azon részén már semmi látnivaló nincs, nyilvánvalóan nem szórakozásból álltam oda, és éppen hátranéztem Zsuzsira, mielőtt mentem volna fizetni. Igen, mindezt nem tettem túl gyorsan, mert baromi meleg van. Mit gondoltak, mi a fenét csinálok ott? Lehet, hogy velem van a baj, de én akkor is megkérdezem a környéken álldogáló vásárlókat, hogy a sorban állnak-e, ha egyértelműen nézelődnek, de akár a sorban is állhatnak. Zsuzsival csak összemosolyogtunk, de nem fecséreltünk szót a történtekre.

Ha megkérdezik, hogy sorban állok-e, valószínűleg elengedtem volna őket, még arrébb is tettem volna a babakocsit, hogy tuti elférjenek, de így azt kívánom, legyen jó kék az a folt...

Gasztroenterológia

2011-07-13T16:03:00.007+02:00

Amikor kértük és kaptuk ezt az időpontot, nagyon távolinak tűnt. Így, hogy gyakorlatilag minden táplálkzási probléma már a múlté, nem éreztem nehéznek a várakozást, de nyilván másképp gondolnám, ha minden napot küszködve éltük volna meg, ha a gond még nagyon is valós lett volna. Szerencsére nem így lett.

Pár nappal az időpont előtt telefonáltak a kórházból. Aziránt érdeklődött az asszisztens, hogy szeretnénk-e még menni, nem felejtettük-e lemondani az időpontot. Mondtuk, hogy persze, hogy megyünk, mert bár már nincs baj, ha megvan az időpont, nem hagyjuk veszni, nézzük meg, nincs-e valami rejtett probléma. Az asszisztens nem akart lebeszélni minket, csak azért hívott, mert állítólag sokan elfelejtik lemondani, csak egyszerűen nem mennek. Ehhez nincs hozzáfűznivalóm. Nem vagyunk egyformák. Eszünkbe sem jutott csak úgy nem elmenni, volt két jelölt is az ismeretségi körünkben, akiknek átadtuk volna, ha szükségük lett volna rá. Szerintem ez alap, de mondom, nem vagyunk egyformák.

A kórházban várakoás közben ki kellett tölteni egy adatlapot. Már nem tudom, hányszor és hol soroltam föl, milyen betegségek fordultak elő a családban és ki mire allergiás. Van, ahol ráharaptak erre-arra, kifejtést kértek, de olyan is volt, ahol csak legyintettek, hogy komolyabb dolgokra gondoltak. Mindeközben tök hülyén éreztem magam a makkegészséges gyerekemmel...

Szerencsére a doktornő egyáltalán nem így gondolta. Tökéletesen megértette, hogy nem akartuk kihagyni a látogatást akkor sem, ha nincs baj. Végighallgatta a történetet, megmérték Gergő hosszát és tömegét, mindent rendben találtak. A hosszmérés viccesre sikerült, ugyanis elsőre 72 cm lett. Kuncogva ránéztem Péterre, már nem tudtam, mit gondoljak, hiszen előtte való nap a gyo-v kombó 64 cm-t mért. Látták, hogy furcsálljuk az eredményt, ezért a másik asszisztens is megmérte Gergőt. 69 cm. Klassz. Mondjuk, ez volt a legközelebb ahhoz, amit pár nappal azelőtt mi mértünk itthon (68 cm). Egyébként meg teljesen mindegy. Látom, hogy egyre nagyobb, mivel nem győzöm cserélni a ruhatárat, elővenni a nagyobb cuccokat. Nincs baj. :)

A vizsgálat végén rákérdeztem a hozzátáplálásra. Annyira nem kapok eligazítást a védőnőtől, hogy az már tragikus, és az az igazság, hogy nincs is kedvem tőle megkérdezni. Meg aztán a gasztroenterológustól jobban elfogadom a tanácsot. Kérdezte, miket eszik. Elmondtam. Mondta, hogy ez mind jó, de adjak neki kekszet a gyümölcshöz. Mondtam, hogy már tervezem a babakeksz bevezetését, de csak a fejét rázta. Nem babakeksz kell, hanem sima háztartási. Visszajött a régi szokás, azt mondja, most megint azt javasolják, adjunk a babáknak glutént 6 hónapos kor környékén. Rajtam ne múljon! Vettünk darált háztartási kekszet (majd biztos elkezdem darálgatni... elég a gyümölcsöt botmixerezni), kb. 1 keksznyi mennyiséget kap a gyümölcshöz. Imádja. Eddig nem látok rajta olyan jeleket, hogy baja lenne tőle. Adok a dolognak egy hónapot, aztán meglátjuk.

Azt gondolom, jól döntöttünk, hogy elmentünk a doktornőhöz. Nem tudom, a szülészorvoson kívül volt-e valamelyik orvos ilyen kedves Gergő születése óta. Arról pedig nem is beszélve, hogy több információt kaptam tőle a hozzátáplálással kapcsolatban 10 perc alatt, mint a védőnőtől az elmúlt pár hónapban.

Hány cm egy 6 hónapos baba?

2011-07-12T09:34:00.008+02:00

Amióta Gergő betöltötte a 6 hónapos kort, ma először aludt vissza reggel. Volt ugyan egy egyórás risza, de visszaaludt. Azért lehet, mert ma mintha kicsit enyhült volna a hőség. Ezalatt azt értem, hogy csupán 27 °C van a lakásban.

Tegnap jelenésünk volt a gyerekorvosnál. 6 hónapos státusz. Komolyan hangzik, de nem sokban különbözött bármelyik másik alkalomtól. Eddig mindig nyitásra érkeztünk, mert csak annyit mondott a doktornő, hogy menjünk aznap, most először viszont időpontra mentünk, 8.45-re. Lelki szemeim előtt láttam egy faltól falig emberekkel megtelt várótermet, felkészültem a hosszas várakozásra. A maga 6 hónapos korával Gergő már nem számít olyan kicsinek, aki soron kívül behívnak. Péter nem tudott velünk maradni, csak kirakott minket a rendelő előtt és húzott haza dolgozni. Nagy levegőt vettem és betoltam a babakocsit a váróba. Alaposan meglepődtem, ugyanis összesen egy anyukát és egy apukát láttam fejenként 1-1 gyerekkel. Nem volt vészes. Gyorsan sorra kerültünk. Éppen csak annyira volt idő, hogy pár szót váltsunk a kint várakozó anyukával, már mentünk is be. Nem nagyon értem, hogy honnan tudja a gyerekorvos-védőnő (a továbbiakban gyo-v) kombó, hogy mindent tud-e Gergő, amit egy 6 hónaposnak tudnia kell, mert a mérlegelésen, fej- és hosszúságmérésen, valamint a fonendoszkópozáson kívül nem néztek semmi, pedig a kiskönyvben van mindenféle klassz dolog, amit lehet pipálgatni. Tulajdonképpen tök mindegy, mert mi itthon már régen kipipáltuk ezeket gondolatban, de akkor is. A mérésnél két vicces eredmény is született. Az egyik a tömeg, ami hajszálpontosan ugyanannyi lett, mint itthon az éhgyomri, a másik a testhossz, ami pedig kevesebb lett annál, amit mi kb. 1 hónapja mértünk. Nem fűztem hozzá semmit, csak magamban kuncogtam. Nem lehet 64 cm, ha lassan el kell csomagolnom a 68-as rugdalózókat, mert feszül a lábán. :)

Indultam volna haza, amikor Gergő egyértelmű jelét adta, hogy megéhezett. Mivel Péter nem tudott maradni, így gyalog mentünk haza, mérlegeltem, és úgy döntöttem, nem vágok neki a kb. 20 perces útnak úgy, hogy Gergő éhes. Megkérdeztem, hova vonulhatok el, és a védőnői szobába irányítottak. Gergő boldogan kortyolgatott, és jól be is aludt. Az sem zavarta, hogy közben bejött egy másik védőnő egy kisfiúval és az anyujával státuszvizsgálatra.

Az orvosi-védőnői rendelőt is megjelöltük. Mi lesz a következő? :)

Hőség

2011-07-10T20:36:00.003+02:00

Nem fehér embernek való, ami itt most van. Múlt héten még azon keseregtem, hogy bármennyire is szeretem az őszt, nyáron nem jó, vasárnap eszkimószerkóban támadtuk be az állatkertet, most meg hőségriadó van. Még jó, hogy nem vagyunk szívbetegek...

Gergő sem bírja ezt a hőséget. Gyakran -érzésem szerint állandóan- szomjas, inni kér, de csak pár slukkot szlopál. Kb. 30 perc múlva újra. Alig alszik napközben. Ha mégis beájul, nem alszik tovább 1 óránál. Már nem tudom, mit adjak rá, mindenben melege van. Leginkább az jött be, ha csak a pelenkát hagytam rajta. Félek, hogy esetleg megfázik (tudom, hőségriadó, de akkor is), de nem viseli magán a textilt. Vizet nem óhajt inni, csak fintorog és kiköpi. Maradok én folyadékforrásnak. Még bírom. :)

Most aludt el. Korábban a megszokottnál, de kidőlt. Számítok egy hajnali evésre. Mostanában így szokta. Nem baj. Majd csak vége lesz ennek az őrült kánikulának...

Fél

2011-07-09T09:38:00.008+02:00

Fél évvel ezelőtt gondolatban nyakonharaptam, aki a sima szülést használta a császármetszés párjaként és reflexből hülyének néztem, aki kihagyhatatlanul csodálatos élményként emlegette az szülést. Ennyi időnek kellett eltelni ahhoz, hogy letisztuljon bennem, hogy valóban sima szülésem volt; Gergő a maga ütemében, viszonylag gyorsan, minden probléma és komplikáció nélkül született. Volt némi extra vérveszteség, de hála az orvosomnak, ebből ott és akkor semmit sem érzékeltem, csak annyit, hogy jó sokáig tart az utómunka. Harmadnap beszéltünk róla, amikor már nem volt olyan sokkoló. :) Ami pedig a kihagyhatatlanul csodálatosságot illeti... nos, ha itt még nem is tartok, de a fájdalomra már halványabban emlékszem, mint arra a másodpercre, amikor Gergő megszületett, ahogy a kezembe adták, amilyen büszkén Péter vonult vele, ahogy anyu mosolygott. Minden más kezd mellékessé válni, bár még emlékszem annak a vasárnapnak minden percére.

A pihegő csomagból egy érdeklődő tekintetű, huncut, mozgékony, kúszó-mászó kislegény lett, aki azzal ünnepel, hogy hajnali 2 órakor ébredt egyet enni, majd nem óhajtott reggel visszaaludni. Nem csodálom. Meleg van. Nagyon. Akartam sütni egy fél tortát, de képtelen vagyok bekapcsolni a sütőt...

Vásárlás babakocsival 7.

2011-07-08T13:34:00.007+02:00

A legutóbbi Avon rendelésnél észrevettem, hogy bővült a postalista, ahova lehet kérni a csomagot. Megörültem, mert eddig a Nyugatinál lévő nagypostára jártam, és mindig macerás volt megszervezni a logisztikát. Boldogan fedeztem fel a listán az Árpád-hídnál lévő postát, megjelöltem, elküldtem a megrendelést és vártam.

Úgy terveztem, hogy Gergő ebédje és a délutáni alvása között elszaladunk a csomagért. Aztán Gergő megfúrta a tervet. Ebéd után kellemesen elszüttyögött a játszószőnyegén, én utcaképesre varázsoltam magam, betettem a hordozóba és vettem volna a cipőm, amikor elkezdett nyígni. Legörbült szájjal. Halálosan komolyan. Megszomjazott. Kivettem a hordozóból, elvittem megitatni. Bealudt. Ennek máskor nagyon szoktam örülni, de ott és akkor legörbült a szám. Lemondtam a csomagról, pedig nagyon szükségem volt az arclemosóra, ami benne lapult. (Tudom, hogy lehet nélküle élni. :D) Szerencsére nem vedlettem át itthoni játszósba, mert nemsokkal délután 2 után Gergő felébredt. Frissen, üdén és boldogan. Gyorsan összekaptam magam és mégis nekiindultunk a postának. Igyekeztem, mert csak 15.30-ig van nyitva, nem akartam potyára menni. Háromszor leizzadtam, mire odaértünk, ugyanis nem tudtam pontosan, hova esik a Váci út 73, így nem maradtam az árnyékos páros oldalon, hanem figyeltem a házszámokat a napos páratlan oldalon. Klassz volt. :S

Megörültem, amikor megtaláltam a postát, de akkor még nem tudtam, hogy korai volt az örömöm. Egy nagy lépcső alján találtam magam. A biztonság kedvéért megkérdeztem két cigarettázó nőtől (ilyenekkel volt tele a lépcső alja :S), hogy valóban a lépcső tetején találom-e a postát. Igenlő választ adtak, és felajánlották, hogy hagyjam náluk a babakocsit, vigyáznak rá. (Mi van??!!) Természetesen erről hallani sem akartam, és elkezdtem fokról fokra felcibálni a babakocsit a lépcsőn. Az egyik nő odaugrott segíteni, és néhány lépcsőfokot már megtettünk, mire a biztonsági őr észlelte a helyzetet. Ekkor cseréltek. Megköszöntem a segítséget és bevettem magam a postára.

Szerintem én voltam az első, aki Avon csomagot kért erre a postára, de ezen egy pillanatig sem csodálkozom. Ha nem is az első voltam, akkor is benne lehetek az első tízben, annyira rutintalanul kezelték az egészet. Kézzel írott átadási dokumentumot tolt elém a csaj. Körzetszámot nem kértek, az enyém volt az egyetlen ilyen doboz. Semmi rosszat nem mondhatok róluk, megkaptam a csomagot, csak olyan furcsa volt az egész. Nem tudom megfogalmazni. Ahogy kiértem, a biztonsági őr már elkapta a babakocsi egyik felét, együtt vittük le a lépcsőn. Közben megkérdeztem, hogy valóban ez az egyetlen megközelítési módja a postának. Érdeklődtem rámpa ügyben, de nemleges választ kaptam. Arra is rákérdeztem, hogy mi van azzal a lehetőséggel, hogy a mozgássérültek a hátsó bejáraton is mehetnek (a posta a NYUFI épületében van). Valóban van ilyen, de ők sem tudnak átjönni a postára, hanem áthívnak nekik valakit a postáról. Hmmm...

Azt hiszem, utoljára kértem ide a csomagot, de legalábbis addig, amíg Gergő babakocsival közlekedik az utcán. Szerintem legközelebb a Duna Plazával próbálkozom. A Nyugatinál közelebb van, ha nem is annyira, mint az Árpád-híd...

Vásárlás babakocsival 6.

2011-07-06T20:51:00.009+02:00

Anyu telefonált, hogy mégsem jó Gergő születési anyakönyvi kivonatának a másolata az ügyintézéshez (gyes vagy mi jön most...), hanem csakis az eredeti. Klassz. Ha kicsit hamarabb eszükbe jut, elküldhettem volna anyuval. Úgy őriztük eddig, mint a hímes tojást, nehogy összegyűrődjön. Mennyivel könnyebb lehetett annak idején a miénket megőrizni a gyűrődéstől! Az még kicsi volt és olyan, mint egy füzet, ez viszont egy A4-es lap. :S

Nem volt mit tenni, fel kellett adni postán. Múlt héten ki kellett cserélni a SIM kártyámat, miután kiderült, hogy napokig nem azért nem csörgött, mert nem hívott senki, hanem azért, mert elromlott. Ilyet sem hallottam még! A SIM kártya kicserélésekor kaptam néhány nyomtatványt, meg azért is, mert lecseréltem a netes jelszót. Mindehhez egy mappa is járt. Jó nagy pocséklás, de most kivételesen jól jött. Beletettem a féltve őrzött dokumentumot, és bevettük magunkat a Duna Plazába. A cél: borítékvásárlás, levélfeladás, sóvásárlás a mosogatógépbe és körömlakk hígító beszerzése megbízásra. Még itthon kinéztem a papírboltot, célirányosan közelítettem meg. Jól vizsgázott, babakocsival is jól lehet benne lavírozni, ráadásul olyan árukészlete van, hogy bármelyik kreatív bolt megirigyelhetné. Ezután következett a posta. Bementem, húztam egy sorszámot. Alig helyezkedtem el az egyik pultnál, hogy megcímezzem a borítékot, amikor szólítottak. Nem ehhez voltam szokva, jól meg is lepődtem. A hölgy nem túl kedvesen kért meg, hogy álljak félre és ha készen vagyok, soron kívül mehetek. Amikor jelentettem, hogy végeztem, Gergő elkezdett dünnyögni. Ahogy meglátta a hölgy, hogy nem vagyok egyedül, rögtön kedvesebb lett. Bakker, gyerekkel és kölyökállattal tényleg bármit el lehet érni. :) A dm-ben már otthonosan mozogtam a babakocsival, jártam már ott párszor. Sót kaptam, de a körömlakk hígító hallatán csak rázta a fejét a pénztároslány, és javasolta, nézzem meg a metrószinten a körmösboltban. Mivel legfelül voltam, futottam még néhány kört, benéztem az összes illatszerboltba és drogériába, de sehol sem találtam. Végül elszántam magam és életemben először nekiindultam a mozgólépcsőnek babakocsival. Meglepően könnyen ment. Nem tudom, mitől féltem. A javasolt boltban aztán valóban kaptam hígítót. A jól végzett munka örömével indultam haza.

Számtalan fel- és leliftezés, mozgólépcső igénybevételével minden elérhető a Duna Plazában. Ez tetszik.

Ha már lift. Hétfőn jöttünk hazafelé valahonnan, állunk a lift előtt. Érkezik mellénk egy srác, együtt várunk. Megérkezik a lift, abban a pillanatban két liftszerelő is befut. Megkérdezzük a srácot, hányadik emeletre megy. Harmadikra. Mivel mi a hatodikra, bevesszük magunkat a lift belsejébe. Közvetlenül mögöttünk száll be a két liftes, a lift megtelik. Rájukmeredek, majd váltunk egy sokatmondó pillantást a sráccal, talán fintorgunk is egyet, majd lépek egyet beljebb, hogy beférjen. A liftesek mindeközben nem mozdulnak. Ha rajtuk múlik, a srác várhatott volna a következőre. Én vagyok a hülye, hogy ezt megjegyeztem?

Házon kívül

2011-07-06T20:50:00.007+02:00

Egy ideje már tervezem, hogy összeírom, milyen nyilvános helyeken etettem eddig Gergőt. Olyan diszkréten és észrevétlenül tettem mindezt, hogy H-S Kata sem távozott volna felháborodva a helyszínről. ;)

Igyekszem időrendi sorrendben haladni, de nem biztos, hogy sikerül.

- IKEA: tulajdonképpen nem volt nyilvános, mert elvonultam Gergővel a baba-mama szobába, de közben beengedtem egy anyukát pelenkázni, úgyhogy ez is ér;

- Westend tetőterasz;

- gyógytornász várójában;

- vendégségben kétszer;

- fodrásznál: korábban érkeztem, Gergő megéhezett;

- esküvőn: baba-mama szoba, de akkor is házon kívül;

- Harapó Mókus Vendéglő;

- Siófok, szabadstrand;

- Állatkert: egyszer a gorillák és a Madagaszkár-ház közötti viszonylag eldugott padon, egyszer pedig a baba-mama szobában;

- Vörösvári úti McDonald's.

Ezeken kívül számtalanszor etettem a kocsiban. A helyszín elég változatos: Gödön a kertben (a házban hideg volt, csak arrafelé volt dolgunk) és a ház előtt, a mogyoródi aquaparkban (rendezvénysátras lagzi), Siófokra menet kétszer, onnan vissza szintén kétszer.

Eddig ennyi. A lista folyamatosan bővül. :)

Állatkerti séta

2011-07-04T21:29:00.010+02:00

Nem azért vagyok csendben, mert nem történik semmi. Pont ellenkezőleg. Programok, történések jönnek-mennek, én meg próbálom tartani a sebességet, de nem megy. Annyira futja az erőmből, hogy jó kis jegyzeteket készítek magamnak, hogy ne felejtsem el, mit szeretnék megörökíteni.

Szombaton volt az unokatesómék esküvője, ahova anyuék hivatalosak voltak. Megbeszéltük, hogy előtte és utána beugranak. Így készültünk. Aztán anyu az egyik esti skypeolás alkalmával mellékesen megjegyzi, hogy a húgomék készülnek hozzánk, ha minden igaz, szombaton este érkeznek. Csak pislogtunk Péterrel, mint hal a szatyorban. Tök új volt nekünk az egész. Örülök, ha jönnek, nem arról van szó, hogy nem, csak annyi, hogy nem volt róla szó. A bevásárlást az utóbbi időben komoly logisztikai tervezi előzi meg, a maradék időben nem tudtuk elintézni, így minimális vendégfogadást tudtam pattintani. Nem éreztem jól magam tőle, de nem hagytam, hogy ez rányomja a bélyegét a hétvégére.

A nagy családi összeröffenés apropója pedig az volt, hogy anyu kitalálta, hogy szeretné elvinni az unokáit az állatkertbe. A húgomék szombat délután befutottak, úgyhogy semmi akadálya nem lett volna, ha a gyerekek tízóraija után elindulunk. Addigra anyuék is megérkeztek az esküvőről. Igen ám, de addig szüttyögött mindenki, amíg elérkezett az ebédidő. Szerencsére anyu hozott egy hadseregnek elegendő bablevest és palacsintát, így nem kellett főznöm, de az ebéddel jó sok idő elment. Nem sokkal indulás előtt robbant a szokásos bomba: van a családban két személy, akik képtelenek hosszú időt egy légtérben eltölteni, azaz az egyik nem bírja a másik jelenlétét. Egy ideig megy a dolog, de ha konkréttá válik a helyzet, mindig robban a bomba. Most sem volt ez másképpen. Óriás odamondások, beolvasások, sírások után fantasztikus hangulatban indultunk el az állatkertbe.

Az idő nem volt valami vidám, szerintem ez is hozzájátszott a család hangulatához. Ettől függetlenül az állatkerti séta jól sikerült. A húgomék kisfia majdnem 2 éves, óriási lelkesedéssel futott állattól állatig. Nagy kedvenceit, a tigrist és a majmokat is megtaláltuk. (Másnap láttuk a híradóban, hogy született 3 kistigris, őket vasárnap még nem lehetett látni... sajnos.)

A legnagyobb élmény a kecskesimogatás volt. Kijöttünk az Ausztrália-házból, a húgomék elindultak a tevék felé, de Péter megkérdezte tőlem, a másik irányba mi van. Mondtam, hogy lámák meg alpakák. Tavaly sem hoztak lázba, most sem. Nem túl szépek, ellenben baromi büdösek. Péter viszont szerette volna őket megnézni, így tettünk arra egy kitérőt. Érdemes volt. Sok más mellett ez a rész is változott tavaly óta (pl. a zsiráfok távolabb kerültek a nézőktől, helyükre antilopok érkeztek): kevesebb alpaka volt, helyettük viszont kecskék voltak. Hegyi kecskék. Kicsik és nagyok. Volt egy, amelyik olyan kicsi volt, hogy állandóan kiszökött, mert átfért a rácson. Amikor megláttam, szóltam a gondozóknak, de rutinosan kérdezték, hogy "Ekkora?" (mutatták), mert akkor nem tudnak mit csinálni. Olyan kicsi, hogy ötpercenként kiszökik. Nem megy messzire, ott téblábol a karám mellett, de mindig kijön. :) Gyorsan szóltunk a húgoméknak, a férje bement az unokaöcsémmel a kecskék közé. Az egyik közvetlenkedő kecske első dolga az volt, hogy kikötötte Bandi cipőfűzőjét. A szájával. :) Nem egyszer. Miután kijöttek, Matyi visszanézett, a mutatóujját a kecske felé mozgatva annyit mondott, hogy "Cipő...". Mindezt olyan hangsúllyal, mint egy tanítónéni. :D

Kétszer áztunk meg. Egyszer a tigris és a fókák környékén, egyszer pedig a kecskesimogatás után. Az utóbbi javát a baba-mama szobában bekkeltem ki, Péter és a húgomék ízeltlábúakat néztek (fúúúúúúj...), anyuék meg ültek az esernyő alatt. Jó buli... :)

Jó kis nap volt, de a bomba nem robbant fel nyomtalanul. Nem szokása. Majd lesz valahogy...

Gergő egészen jól bírta. Minimális nyígással csinálta végig velünk az egészet, leginkább mosolygott vagy aludt. Már ilyesmit is lehet vele szervezni. :)

Beleél

2011-06-30T17:12:00.003+02:00

Nem ismerem őket. Sosem találkoztunk. Ők sem tudják, ki vagyok. Ugyanúgy, ahogy nekem sincs fogalmam arról, kik járnak erre azokon kívül, akiket ismerek vagy tudok róluk. Valamikor rájuk találtam kattogtatás közben. Érdekes volt, amit írtak, időről időre visszarántanak. Ők azon blogok írói, akiket rendszeresen vagy rendszertelenül olvasok. Az egyikük érdekes, izgalmas és elgondolkodtató dolgon esik át. Lombikprogramban vesz részt. Éppen a beültetésnél tart, azon megy az izgulás, hogy mennyi tapad meg, ha egyáltalán... Olvasom és észrevétlenül belefolyok. Kicsit úgy, mint a Pleasentvilleben. Beszippant a történet. Tegnapra virradóra azt álmodtam, hogy hasonló beavatkozáson vettem részt és négyesikreim születtek. Négy tökegyforma gyerek. Négy Gergő. Nem emlékszem, milyen neműek voltak, csak úgy érzem, volt köztük lány is, de az biztos, hogy megkülönböztethetetlenül egyformák voltak. Mára pedig azt álmodtam, hogy spermabankból szereztem Gergő apját (bocs, Péter... :D), és nem értettem, miért mondja mindenki, hogy Péterre hasonlít. :) Persze, mindezeket a reggeli visszaalváskor álmodom, amikor nem is igazi az alvás.

Holnapra vajon mi lesz? :)

Mindig van valami

2011-06-30T13:33:00.004+02:00

Annyi minden kavarog fejemben, hogy nem tudom összeszedni a gondolataimat. Csapongok mindenfelé. Az elmúlt napokban többször is leültem és elkezdtem leírni, ami bennem van, de abbahagytam, visszaolvastam, kitöröltem. Azon túl, hogy olyan kusza, hogy én sem értem, mit akartam írni, még unalmas is. Tömény nyűgösködés és világfájdalom, pedig nem ezek töltik ki a napjaimat. A jó dolgok mindennaposak, és úgy megszoktam őket -mert a jóhoz könnyű hozzászokni-, hogy ha valami nem várt vagy rossz dolog történik, hajlamos vagyok befordulni.

Mára is van. Tulajdonképpen tegnap kezdődött, amikor kiderült, hogy használhatatlan a telefonom. Nem tudok hívást kezdeményezni, sms-t írni, de engem sem lehet hívni, és az sms-eket sem kapom meg. Az ügyfélszolgálat nem vette föl. Az sem, ami azonnali kapcsolást ígér, ezért értelemszerűen drágább. Ma újra megpróbáltam. Először valami tök más jelentkezett, pedig a szám jó volt. Másodjára sikerült eljutnom egy ügyintézőhöz, és egészen odáig úgy éreztem, végre sínen vagyunk, amikor jelszót kért. Hogy mit? Nem a PIN kódot, nem a netes jelszót. Akkor mit? Az kellett volna, amit regisztrációkor megadtam. Pfff... 3 éve kb. 10 perc alatt vettem meg ezt a SIM kártyát, foglalkoztam is én akkor azzal, hogy milyen jelszót adok. Van néhány tippem, de nem akartam telefonon keresztül próbálkozni, inkább bevállaltam, hogy elfelejtettem. Ezzel azt értem el, hogy nem tudott a hölgy segíteni. Be kell sétálnom személyesen valamelyik képviseletbe. A legközelebbi a Duna Plazában van. Volt egy a háztól 5 perc sétára is, de megszűnt. Nyilván. Miért is ne? Ezer más dolgom volna, mivel péntek estére vendégek érkeznek, hétvégén pedig a családom jön, a húgomék itt is alszanak, a lakás meg szalad.

Gergő nemrég elaludt. Délelőtt még nyűgösködött, de ahogy megérkezett az eső, ebéd után beájult. Érzékeny az időjárásra, ahogy én. Úgy éreztem, szétmegy a fejem. Lehet, neki is, csak még nem tudja mondani. Alszik. Most kellene tenni-venni, de le vagyok lassulva. Hülye időjárás...

Ezt a történetet és a hozzá tartozó videót pedig tegnap kaptam, azaz megosztotta egy ismerősöm facebookon. Három gondolatot hoz ki belőlem, az egyik következik a másikból. Az első az, hogy mennyire képtelen lennék rá, nem kizárólag a videón szereplő dolgokra, hanem az egészre általában. Ettől rossz érzésem van, mert milyen ember az olyan, aki így gondolkodik. Ezen elmélázok kicsit, aztán gyorsan megnyugtatom magam, hogy nem is kell ilyesmit véghezvinnem. Ekkor jön a harmadik gondolat, a hála amiatt, hogy nem is kell ilyesmit tennem. Hatalmas sóhaj. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen jó is nekünk, csak azért, mert nem minden olyan, ahogy azt elképzeltük, pedig attól, hogy nem olyan, még lehet jó. Sőt...

Betemetve

2011-06-27T12:00:00.002+02:00

Rájöttem, másnál miért van rend és tisztaság, nálunk pedig miért nincs. 3 feltételnek kell teljesülnie és/vagy jelleggel, hogy ne temessen maga alá a házimunka: 1) nincs gyerek (vagy már nagy), 2) valaki vigyáz a gyerekre, 3) valaki más takarít. Mindhárom feltételtől baromi messze vagyok, az első kettőt nem is bánom. Ami pedig a harmadikat illeti... családom férfitagjaira nem számíthatok. Az egyikre a kora miatt, a másikra alapbeállítottság miatt. Idegent nem hívok. Több szempontból sem. Anyut sem. Több szempontból sem. :)

Marad az, hogy lopott 10-20 perc alatt masszírozok valamit a lakáson. Néha elég, de legtöbbször nem. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom összehangolni a dolgokat? Persze, most is takaríthatnék meg pakolhatnék siránkozás helyett, de néha le kell ülni.

Mennyi időnek kell eltelnie, mennyi idősnek kell lennie Gergőnek, hogy megint azt érezzem, van időm a lakást puceválni?

Az a baj, hogy nagyon sok olyan dolog van, amibe bele sem kezdek, ha nem tudom, hogy több órám van rá. Dobozokat kellene átnézni, de ha kipakolom, vissza is kellene tenni a cuccokat vagy mindjárt a helyére (előbb helyet kellene csinálni), egyik sem olyan dolog, amit eldobok, ha Gergő ébred. Nem tudok úgy élni, hogy félig kipakolt dobozok között kell szlalomozni. Így aztán minden marad ott, ahol átmenetileg helyet találtunk neki. Ez így nem jó. Nagyon nem, de nem tudom, hogy kellene... Kíváncsi vagyok, más hogy csinálja...

Amikor minden borul

2011-06-25T21:55:00.008+02:00

Elkiabáltam, hogy van szép napirend. Még meg sem száradt a virtuális tinta a bejegyzésen, amikor megbomlott a motívum. A tegnapi nap elég őrültre sikerült (babaúszásos nyílt napom voltunk meg bevásárolni), mégis rendezettebb volt a mainál. Szívesen fognám az időjárásra, a fognövesztésre, fejlődési ugrásra (ha egyáltalán van most ilyen), bármire, csak ne arra, hogy vége a jó világnak. Az a helyzet, hogy B-A. Gergő nevű kiskorú minden percet elvesztegetettnek érez, amit alvással tölt, ezért igyekszik minimalizálni azt. Nem tudom, neki jó-e, de akkor ő az egyetlen.

Tegnap este a szokásos módon történt minden: játék, fürdés, evés, alvás. Annyi időt kaptunk, hogy megnézzük Erin Bronkovich történetét, elmélázzunk rajta (régen láttam már), és már emelkedtem a kanapéról, hogy bevegyem magam a fürdőszobába, amikor bejelzett a bébiőr. Éjfélkor. Pfff... Vártunk egy kicsit, hátha csak felriadt, de visszaalszik (nem ritka), és amikor nyilvánvaló volt, hogy risza van, először Péter ment be felmérni a terepet. Ha csak nyugtatás kell, marad, ha viszont éhezés van, megyek. Az utóbbi volt. Nyilván. Úgy evett Gergő, mintha nem is tudom, mikor kapott volna utoljára. Gondoltam, ezzel sokáig kihúzza. Gyorsan befejeztem a megkezdett mozdulatot: lezuhanyoztam, és azzal a tudattal hajtottam párnára fejem, hogy most aztán alaposan kialszom magam. Aha.... Nem sokkal 6 óra után ébredtem a bébiőrre. Ahhoz képest ez korai, hogy Gergő máskor sokkal korábban alszik el és alig kel korábban. A szokástól eltérően a reggeli két része között nem költöztünk át a nagyágyba, maradtuk a gyerekszoba ágyán (nem a kiságy :D). Abban bíztam, Gergő visszaalszik, ahogy szokott, és akkor én is. Így is történt. Nem tudom, mennyit aludhattunk, de valamikor 9.30 és 45 között ébredtem. Ez nagyjából normális, mert amikor egy órával korábban ébred Gergő, akkor annyival korábban kelünk a visszaalvás után. Itt még azt gondoltam, jó lesz a nap, csak be kell hozni a csúszást. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem sikerült.

A tízórai első fele után jött a risza. Ez normális, így szoktuk, ilyenkor (is) játszunk. A második fele után viszont a bealvás szokott jönni, ma viszont ekkor is risza volt. Bármit csináltam, csak a risza ment. Játék, bohóckodás, minden volt, aztán eljött az ebéd ideje. Szemmel láthatóan tetszett neki a menü, de csak immel-ámmal fogyasztott. Kapott utána inni, gondoltam, majd akkor bealszik. Nem így lett. Pelenkacsere és némi pihenő után újabb próbálkozás evésügyileg. Mérsékelt fogyasztás, ivás, risza, majd 16.30 körül végre bealudt. Gondoltam, eljött az én időm, némi pihenés után felsöprök (a porszívót nem szereti, csak akkor, ha valaki van vele közben; amikor alszik, eszembe sem jut bekapcsolni), feltörlök, pakolgatok. Alig 1 óra múlva ébredt, gyakorlatilag semmit sem haladtam, alig jutottam túl a pihenés és ebédelés részen.

Persze, minderre ketten voltunk itthon, nem egyedül kellett helytállnom, mégis kikészített, hogy nem tudom, mi van, és megrémültem attól, hogy Péter este elmegy szülinapra, én meg egyedül maradok és nem tudom, óhajt-e Gergő aludni. Péter tervezett indulása a fürdetés kezdete előtt volt, meglibbentette, hogy hagyjuk ki a fürdetést, esetleg kezdjük korábban. Az előbbiről szó sem lehet, az utóbbi problémás, mert redőny hiányában nehéz korábban altatni Gergőt (túl világos van), viszont fürdés után az következik, nem is hozom már ki a szobájából. Feszült voltam és mérges, amiért ezt az egyébként is rettenetes napot így kell lezárni, és azért is, hogy ez csak engem érdekel. Muszáj volt valamit kitalálni, mert Gergőnek fürdeni kell. Végül mindketten engedtünk: javasoltam egy korábbi fürdetést, ami ugyan később volt Péter tervezett időpontjánál, de korábban a szokásos fürdetésnél, így bevállaltam egy hosszú altatást. Annyi volt csak a kérésem, hogy nagykádas legyen. Tegnap voltunk a babaúszásos nyílt napon, ott azt kaptuk házi feladatként, hogy szoktassuk Gergőt a nagyobb és hűvösebb vízhez. Szoktatásról szó sem volt. Az első pillanattól kezdve imádta. Ugyan búvárreflex már nincs, de ez nem is baj. A gyógytornász azt mondta, el kell felejtenie, mire úszni visszük, úgyhogy így van jól.

Nem volt egyszerű a nap, de végül sikerült szépen lezárni a nagykádas fürdéssel. Az altatás hosszabb volt ugyan a szokásosnál, de nem volt különösen macerás. Volt már rosszabb is. Minden rendben van, csak néha megijedünk. Elkényeztetett minket Gergő, ezért megijedünk, ha szokatlan dolog történik. Jobb, ha hozzászokunk. :)

A lift rejtélye

2011-06-23T18:55:00.005+02:00

Reggel a ház levelezőlistáján figyelt a levél a közös képviselőtől. Az állt benne, hogy neki sikerült a gyártócég hibabejelentő számán elérni egy diszpécsert (nekünk két napon keresztül nem sikerült...), a szervizes pasi jelentkezni fog, amint tud érdemi információval szolgálni. Nagyon úgy hangzott, hogy ma is gyalog kell lecipelnem Gergőt és a babakocsit, ha ki akarunk mozdulni a lakásból. Így is lett. Kaptam egy fülest, miszerint van egy jó zöldséges a környéken. Felkerekedtünk, hát, hogy beszerezzünk néhány szép barackot Gergő ebédjéhez.

Ma másik módszerhez folyamodtam. Azt választottam, hogy földöcögtettem a babakocsit Gergővel együtt a kilencedik emeletre, át a tetőn a B lépcsőházba, le a lifttel, ki a szabadba. Itt találkoztam a takarítóval, majd miután megtárgyaltuk, mekkora szívás ez a meleg meg a liftnélküliség, abban maradtunk, hogy szóljak neki, ha visszaértünk, segít a cipekedésben. Ha nem találkoztunk volna, külön ezért nem hívtam volna föl, de éppen szembejött. Együtt fellifteztünk a B lépcsőház kilencedik emeletére, átsétáltunk a tetőn, be a mi lépcsőházunkba, majd segített lecipelni a babakocsit a hatodik emeletre. Nagy segítség volt, sok időt és energiát megspórolt nekem.

Búcsúzásképpen beszélgettünk még a liftről. Kiderült, ő többet tud, mert találkozott a szerelőkkel, ő engedte be őket múlt héten. Nem lettem boldogabb attól, amit hallottam. Az van, hogy -ahogy ő tudja-, a szerelő azon nyomban ki tudta volna cserélni a motort, és már régen boldogan használhatnánk a meggyógyított liftet, de mivel még garanciális, nem nyúlhat bele, a gyártóval kell egyeztetni (vagy mi). Pfff... Nagyobb a baj, mint hittem. Ebben az évben már nem lesz lift, ha ilyen sebesen haladnak a dolgok. Marad a cipekedés, az izzadás és a puffogás. :S

Pénteki kiegészítés: délelőtt összefutottunk a szerelőkkel a kilencedik emeleten. Érdeklődésünkre azt a választ kaptuk tőlük, hogy reményeik szerint ma lesz lift. Délután jöttünk haza, lift és szerelők sehol, viszont a kilencedik emeleten eltűnt az értesítés a liftajtóról (ami arról tájékoztat, hogy nem tudják, mikor lesz készen, és addig a B lépcsőház liftjét használjuk, türelmet kérnek meg minden...). :S

Lifttelenül

2011-06-22T15:04:00.004+02:00

A ház 2,5 éves fennállása óta többször volt már probléma a lifttel. A hibaelhárítás eddig nem volt több némi masszírozásnál, ami valószínűleg tetszett a liftnek, de a mélyen megbújó hibákat nem orvosolta. Nagyjából 1 hónapja jelentettük be, hogy nyikorog a lift. Lehetett tőle létezni (akkor még), de nyilvánvaló volt, hogy valami nem volt kerek. Nem történt semmi. A zaj egyre hangosabbá vált, a nappaliban ülve (ez a lakás legtávolabbi része a lifttől) simán tudtam, mikor jönnek-mennek a szomszédok. Csütörtökön nagyon bedurvult. Nyikorgott, köhögött. Péter fogalmazta meg jól, amikor ahhoz hasonlította a hangot, mintha egy fém öltözőszekrényt húznának valami kövön. Borzalmas volt. Amikor a bébiőr bejelzett a hangra (szerencsére Gergő nem ébredt föl), Péter felhívta az illetékest és kikapcsoltatta a liftet. Nem kockáztattuk, hogy felébreszti a házban lakó gyerekeket, különösen Gergőt. Azt gondoltuk, másnap jönnek, megnézik, orvosolják a problémát és mindenki boldog lesz. Na, persze... túl szép lett volna.

Másnap találtunk egy A4-es lapra nyomtatott értesítőt a liftajtón, miszerint a hiba komolysága miatt a karbantartó nem tudja megmondani, meddig tart a javítás. Klassz. Puffogva lecűgöltük a nyaralás cuccait a hatodik emeletről, és lélekben készültünk ugyanerre visszafelé. Azt gondoltuk, ha pénteken nem sikerült megoldani, valószínűleg rápihennek egyet hétvégén, ezért vasárnap este még tuti nem lesz lift, de hétfőn jól ráfekszenek és minden szép lesz meg jó. Hm...

A közös képviselő vagy a gondok (vagy a kettő együtt) úgy tekintette a problémát megoldottnak, hogy kinyitotta a B lépcsőház tetőkijáratát, így azon keresztül elérhettük azt a liftet, így csak 3 emeletet kell lépcsőzni, amennyiben ezt a variációt választjuk. Péter elintézte, hogy a kulcshoz tartozó buzogányszerű cuccal (ami a kapukat nyitja), bejussunk a B lépcsőházba és onnan a garázsba. Nem volt egyszerű, többször kellett szólni, ugyanis először nem engedte őt be a rendszer. Az utolsó fordulónál azt a módszert választottuk, hogy én lesétáltam 6 emeletet, Péter pedig felcipelte a babakocsit Gergővel együtt a kilencedik emeletre, ott a tetőn keresztül át a B lépcsőházba, le a lifttel, be a garázsba. Itt akadt el. Nem nyílt a garázsajtó. Visszafordult, át a lépcsőházon, ki az utcára, be a mi kapunkon, be a garázsba. Mindeközben én a garázsban vártam rájuk és már mindenfélét vizionáltam, ahogy ilyenkor szoktam. :S

Természetesen vasárnap nem volt lift, ahogy azt vártuk. Azt viszont nem vártuk, hogy hétfőn sem lesz. Morogtam ugyan, de elfogadtam (inkább beletörődtem), hogy nem megyünk sétálni, bármilyen szép is az idő. Majd kedden. Ahogy mi azt elképzeltük... Reménykedve mentem ki a lifthez, nyomtam a hívógombot. Semmi. Pfff... Grrrr... Muszáj volt kimozdulni a lakásból, többek között azért, mert elfogyott az alma, ami mostanában Gergő ebédjének szerves része, illetve szerettem volna venni néhány csengő barackot, mert ki akartam próbálni, házi kutyulmányként is akkora szerelem-e, mint bébiétel formájában. Ha valaki akkoriban arrafelé járt volna (szerencsére nem tette), a következő jelenetnek lehetett volna szem- és fültanúja: egy darab punnyadt nőnemű lény szaladgál a félemeletek/emeletek között, hol egy hordozót (benne egy darab kiskorúval), hol egy babakocsialjat cipelve, néhány emelet megtétele után erősen fújtatva. Mindezt csillogó homlokkal. Jó volt. :S A földszintre érve próbáltam a hordozót az aljra rögzíteni, de mivel nem volt rendes világítás, nem láttam pontosan, mit csinálok. Folyt rólam a víz, szentségeltem (igen, a gyerek füle hallatára...), majd feladtam, és inkább kimentem az előtérbe, hátha ott jobbak a fényviszonyok. Az is a történethez tartozik, hogy a lépcsőházból ki- és bejutáshoz minden esetben kettő darab ajtón kell keresztülenni magam. Tűzvédelmi szempontból ezek az ajtók baromi nehezen nyílnak és azonnal húzza vissza őket egy szerkezet, tehát amellett, hogy a babakocsit áttolom rajta, erősen tartani kell, nehogy becsukódjon, különben csúnyán visszapattanunk és kezdhetem az egészet elölről. Éppen két ilyen ajtón préseltem át magunkat, amikor a kapun éppen bejött két szomszéd ugrott, hogy segítsen. Kedvesek voltak, de ez már tényleg smafu volt a 6 emelet után. Az előtérben aztán újra megpróbáltam feltenni a hordozót, amikor rájöttem, hogy azért sem sikerült a lépcsőházban feltenni, mert fordítva próbáltam. Mire végre elindultunk, tacsakosra izzadtam és elfáradtam. Sétálunk vazze...

Visszafelé azt a módszert választottam, hogy bementem a B lépcsőházba, lifttel föl a kilencedik emeletre, át a tetőn, le 3 emeletet. Ez sem volt éppen leányálom. Ezúton szeretném megkérdezni az építtetőt vagy a tervezőt (vagy mittudoménkit), mégis hogy álmodta meg a normálisnál másfélszer magasabb lépcsőfokot a tetőkijárathoz? Miután bepréseltem a babakocsit a -szintén nehezen nyíló és gyorsan záródó- ajtón, szinte átmenet nélkül jött ez a lépcsőfok. Őrült egy ötlet!

A visszautat az is nehezítette, hogy vettem néhány dolgot a kistescoban, így kezdetben három részletben szállítottam a cuccokat, majd először egyik kezemben a szatyorral, másikban a hordozó+Gergő kombóval, utána az aljjal tettem meg a távot. Mire leértem a hatodik emeletre, Gergő bealudt és ráhúzott 1 órát lakáson belül. Legalább neki tetszett a buli. :)

Még ma sincs lift. Már készülök lélekben a túrához, mert sétálni muszáj. Gergőnek szüksége van rá. Remélem, már nem szívatnak minket sokáig...!

"A Balaton ez itt vagy nem?"

2011-06-20T15:19:00.009+02:00

Ha nem velünk történt volna, hanem valaki úgy meséli, el sem hiszem, hogy igaz. A pénteki napunkról van szó. Aznap indultunk életünk első közös családi nyaralására. Délután 2-től lehetett elfoglalni a szállást, úgy terveztük, hogy Péter elcsúsztatja a túlórákat, és dél körül indulunk. Túl szép lett volna...

Péter a hét elején jelezte a közvetlen főnökének, hogy pénteken elcsúsztatja a túlórákat. Ilyen ügyekben egyébként nem vele, hanem az amerikai nagyfőnökkel kell egyeztetni, vele viszont korábban abban maradtak, hogy ha megvan a heti óraszám, akkor azt -bizonyos határokon belül- úgy tologatja, ahogy neki jó. Eljött a péntek dél és Péter írt a céges cseten a csajnak, hogy ő akkor lelép és jó hétvégét mindenkinek. A csaj kiakadt, hogy mégis hogy képzeli, hogy délben lelép, mert az milyen sok idő. Leordította a hajat a fejéről és közölte, hogy írásban akarja látni, hogy az amerikai elengedte. Pff... Kezdődött a menet. Az, hogy Péter írt az amerikainak (nem volt fönt a cseten, ezáltal nem volt bejelentkezve a céges hálózatra, meg kellett várni, amíg megteszi), ő elolvasta és kicsit cirádásabban ugyan, de azt válaszolta, hogy tőle akkor csúsztatja Péter a túlórákat, amikor akarja, 3 órát vett el a nyaralásunkból. Közben szépen komótosan összepakoltam ugyan a cuccainkat, de akkor kezdődött a lecuccolás a hatodik emeletről, amikor Péter végre elengedhette a gépet. Újabb másfél óra ment el azzal, hogy először gyalog fel a kilencedikre, át a B lépcsőházba, le a földszintre lifttel, ki az utcára, be a lépcsőházunkba, onnan a garázsba, majd ugyanez visszafelé. A lift egy külön bejegyzés témája, már készül.

Egy tankolás és két Gergő etetés beiktatása után végül kevéssel este 9 után landoltunk a szálláson. Szerencsére az előtérben hagyhattuk a babakocsi alját, mert sehogy sem tudtuk volna felcipelni a másodikra. A szobában őrült meleg fogadott minket. Volt ugyan légkondi, de nem akartuk bekapcsolni, nehogy Gergő megfázzon. Ezt a véleményünket tartottuk is... kb. 10 percig. Olyan szinten folyt rólunk a víz, hogy aludni sem tudtunk volna. Elszántan nyomkodtuk a gombokat a távirányítóján, de nem akarta az igazságot. Itt kezdte az agyam feladni a harcot a pénteki történésekkel. Péter lement a recepcióra megkérdezni, mit csinálunk rosszul. Azt a választ kapta, hogy a légkondi csak csukott ajtó mellett működik. Becsuktunk mindent. Semmi. Ekkor felhívtuk a tulajdonost, aki azt a tippet adta, hogy nézzük meg a légkondi bekapcsológombját. Nem a távirányítón, hanem a szerkezeten. Lehet, hogy az előző lakók kikapcsolták. Pfff...

Ezután gyorsan előszedtem, ami az estéhez szükséges, Péter kinyitotta a kiságyat (ezúton is nagyon szépen köszönjük :*) és kezdődhetett a fürdetés. Na, ez még érdekes volt. Mivel nem volt kád, csak zuhanytálca, mi pedig nem vittük a kiskádat, mert nem fért be, más módszerhez kellett folyamodni: Péter beállt a zuhany alá, a kezébe adtam Gergőt, bekentem fürdetővel (Gergőt), majd lezuhanyoztam róla. Úszott az egész fürdőszoba, de nem érdekelt. :) Szerencsére Gergőt egyáltalán nem zavarta, hogy teljesen idegen helyen hajtja álomra a fejét. A szokásos módon beájult vacsora után és reggelig úgy is maradt. :)

Persze, hogy jól aludt, hiszen neki volt a legjobb helye. :) Nem tudom, melyikünk ágya volt a rosszabb, de szerintem az enyém, mert nem elég, hogy rettenetesen kényelmetlen volt, még borzalmasan nyikorgott is. Igyekeztem mozdulatlanul aludni, nehogy felébresszem Gergőt, bár szerintem engem jobban zavart, mint őt. :)

Ettől függetlenül szuper volt az egész. Meg aztán ne nyafogjon az, aki rendkívül akciósan, ráadásul kuponnal nyaral. Nyilván nem ez volt a legjobb szállás Siófokon, de jó volt ez. Másnap felfedeztük a környéket: a dm-ben vettünk pelenkát meg bébiételt, a McDonald'sban kávézni akartunk, de nem volt McCafé, sétáltunk, kimentünk a szabadstrandra, kaptam papucsot, este elmentünk vacsorázni. Nyaraltunk, na. :)

Gergő előtt ismét megemelem a kalapom, mert az egészet minimális nyígással csinálta végig, azt is csak az étteremben tette, mert meleg volt, ő meg elfáradt.

Lángost ugyan nem ettem, pedig nagyon készültem rá, de valahogy nem jött szembe. Majd legközelebb. Már tudjuk, hogy Gergővel már lehet nyaralni. :)

Napirend 5 hónap elteltével

2011-06-16T16:39:00.005+02:00

Kezdetben nem volt napirend, akkor evett Gergő, amikor akart, a köztes időben aludt, minimálisat volt ébren. Már tudjuk, hogy evés szempontjából ez nem volt jó, de most nem erről szeretnék írni, sokkal inkább azt szeretném megörökíteni, hogy alakult a napirend az elmúlt 5 hónapban.

Amikor lefogyott, a kórházban azt az ukázt kaptuk, hogy szigorúan háromóránként ennie kell. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ez volt a legnehezebb időszak, mióta Gergő velünk van. Éjjel-nappal háromóránként etetni embertpróbáló feladat volt, de Gergőért bármit. :*

Amikor elkezdett szépen hízni, a védőnővel konzultálva úgy döntöttünk, az éjjel 11 óra utáni éjszakai evések miatt nem ébresztjük. Ha ébred és kéri, akkor kap, de egyébként hagyjuk aludni. Nem kérte. :) Már nem tudom, mikor volt az, hogy a fürdés utáni evés volt az utolsó aznap, de egy jó ideje már 11-kor sem ébresztjük. Ha kel, akkor természetesen kap enni, de szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt ilyen. Általában az van, hogy fürdés után teletömi a bendőjét és alszik reggelig, azaz hajnalig. Ez a vacsora lehet rövid vagy hosszú, attól függ, mennyit evett napközben.

Pár napja vettem észre, hogy a napközbeni alvásoknak szép mintája van. Előtte is aludt valamennyit, időnként nem is keveset, de általában a karomban abszolválta, úgyhogy nem ér. Nem erőltettem rá semmit, akkor aludt, amikor akart, próbáltam alkalmazkodni hozzá. Nem nagyon ment. Volt olyan nap, amikor még felöltözni sem volt időm, de nem tudtam, mit kellene tennem. Aztán Húsvétkor hazamentünk anyuékhoz pár napra. Éviék is ott voltam, így mindenki a saját gyerekével aludt a szobában (kivéve anyuékat). Napközben a nappaliban etettem Gergőt, mert ott volt kényelmes a fotel, de fürdetés után már nem szoktam kivinni a szobából, így bent kellett találni valami megoldást. Először az ágy szélén ülve próbálkoztam, de nagyon kényelmetlen volt. Néhány próbálkozás után kiakadt a hátam. Gondoltam egyet és magam mellé fektettem Gergőt és úgy etettem, mint a kezdet kezdetén. Könnyebb és kényelmesebb volt, ráadásul nem izzadtunk össze. Nem tudom, miért hanyagoltam ezt a módszert. Evés után Gergő kellemesen beájult, könnyedén át lehetett tenni a kiságyba. Azóta néhány kivételtől eltekintve így eszik, szépen be is alszik, amikor kell. Napközben is. :) Ennek tükrében a következőképpen alakul a napirend:

5-6 óra között ébredés. Mondanám, hogy reggel, de ez nálam még nagyon komolyan hajnal. Pelenkacsere, a reggeli egyik felének elfogyasztása, majd bandázás a nagyágyban.

6-7 óra között a reggeli második felének elfogyasztása a nagyágyban, utána bealvás (én is :D).

9 óra körül ébredés. Kezdődik a nap, ilyenkor még Péter is itthon van. Kávézás, Gergő részéről aktívkodás.

10-12 óra között tízórai két részletben, utána bealvás (én nem). Ilyenkor 1-1,5 órát alszik, én ebédelek, mosok, takarítok, vagy amit éppen kell.

14 óra körül ebéd, ez újabban valamilyen gyümölcs, mert elkezdődött a hozzátáplálás. Eddigi eredmény: alma semleges, őszibarack pozitív, sütőtök pozitív, meggy negatív (almával keverve semleges).

Ebéd után játék és séta, ha az idő engedi (ma pl. nem voltunk, mert elromlott a lift, és a fene cipeli a babakocsit Gergőstől 6 emeletet le meg fel). Közben kisebb-nagyobb evések. Nem számolom és nem mérem. Annyit és akkor eszik, amikor kér.

16 óra körül bealvás az evésbe, ez mostanában jó hosszúra sikerül, ma pl. 2,5 óra volt. Lehet, másnak ez nem hosszú, de nekem az. :)

Az esti fürdetésig ismét kisebb-nagyobb evések, közben játék, móka.

19 óra körül hazaér Péter, ő is beszáll a mókába, én előkészülök a fürdetéshez, szétnézek vacsoraügyben.

20-21 óra körül fürdetés. Nincs értelme korábban kezdeni, amíg világos van, nem alszik el Gergő, csak szenvedünk. Ő is, mi is. Fürdés után bealvás a vacsorába, ez 22 óra körül történik. A vacsora hossza változó, a napi fogyasztástól függ. Ájulásig eszik magát, könnyen berakható a kiságyba. Ha nem történik semmi extrém, reggelig... azaz hajnalig ott is marad.

Még meg kell szoknom, hogy kétszer is van viszonylag sok időm egyhuzamban, bátran bele lehet kezdeni nagyobb dolgokba. Eddig nem mertem, mert nem tudtam, mennyi időm van. Na, majd most. :)

Nyilván nem ilyen szép szabályos minden nap, ha jönnek hozzánk vagy mi megyünk, eltolódnak az időpontok erre-arra, de nagyjából sikerül tartani, nem is nehéz. Gergő szól, amikor éhes, nekem csak azt kell eldönteni, mit kapjon és hogyan. A többi adja magát. Jó ez. Szeretjük. Remélem, így lesz még egy darabig...

Eseménydús hétvége

2011-06-14T16:08:00.009+02:00

Sűrűre sikerült az idei pünkösdi hosszúhétvége, és ez így van jól. Ha nagyon akarom, mondhatnám, hogy már pénteken elkezdődött, hiszen Péter aznap itthonról dolgozott és elég laza napja volt. Nem azt mondom, hogy nem dolgozott, mert nagyon is, de nem volt a géphez kötözve. Reggel megejtettük az ortopédia kontrollt és a gyógytornász meglátogatását, aztán húztunk haza. Fejben készültem a hétvégére, rendeztem a gondolatokat, hogy mihez mi kell és mikorra.

Szombaton volt az egyetlen nap, amikor nem hozzánk jöttek, hanem mi mentünk. Mostanában egyre gyakrabban kimozdulunk Gergővel, teszteljük, figyeljük, hogy reagál, feszegetjük a korlátokat. Persze, mindezt úgy, hogy nem kínozzuk, nem cipeljük magunkkal, ha nagyon nem akarja, és azonnal távozunk, ha látjuk, hogy valami nem kerek (pl. a múlt heti lagzi).

Nem keltünk korán. Azaz Gergő minden reggel tesz egy erőtlen kísérletet a nap korai elkezdésére, de könnyen rábeszélhető a visszaalvásra. (Az új napirend megérdemel egy saját bejegyzést.) Nem sokkal 10 óra előtt ébredtünk családilag, alaposan bele kellett húzni, hogy elkészüljünk és időben elinduljunk. Csodák csodájára ez meg is történt, és ugyan belekalkuláltunk az útba egy ebédet, mégis csúsztunk, mert Gergő is megéhezett, ahhoz viszont meg kellett állni. Mókás lett volna úgy etetni Gergőt, hogy közben be van kötve a hordozóba. :) A külső szemlélőnek biztosan az lett volna, nekem kevésbé... Szóval, jól elkéstünk, ezúton is bocsánatot kérek, de aki minket ismer, tudja, hogy az is nagy szó, ha ugyanabban a napszakban érkezünk mostanában, amikorra megbeszéltük. :) Helyes településeken mentünk keresztül, és az is nagyon tetszetős, ahova készültünk. Csend, béke és nyugalom. Minden, ami itt nem adott. (Néhány hete beindult az élet a Hajógyári szigeten, nemsokára itt a Sziget, minden van itt esténként, csak nem csend. :S) Ezúton is bocsánat (ezért is), hogy nem voltunk tisztelettudó vendégek: Gergő telerakta a pelenkát, Péter elkapta az xbox-ot, én nem tudtam kommunikálni, csak makogtam. A végén még a használt pelenkát is az ajtó előtt hagytam, pedig előtte még eszemben volt...

Vasárnap a szokásos módon indult a reggel, aztán beraktam a kenyérsütőgépbe a pizzagolyó tésztájának hozzávalóit, ugyanis délre érkezett Péter egyik kollégája, aki ráizgult a pizzagolyóra, amikor Péter közzétette a facebook-on, hogy az milyen finom. Megszerveztük, jött, nekem sem volt ellenemre, hogy ez legyen az ebéd. :) Délután aztán sütöttem egy újabb adag pizzagolyót, ha már lendületben voltam, mert Péter húgáék jöttek hozzánk. Nem mondom, hogy kevés pizzagolyót ettünk, de még mindig nincs elegünk belőle. :)

Tegnap nagyon hasonlóan indult a nap, csak annyi volt a különbség, hogy a pizzagolyó helyett a grillezni kívánt cuccokat szeleteltem, fűszereztem. Szerencsére az idő kegyes volt hozzánk, talán túl kegyes is. Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan hétvége, amikor egyik nap sem esett az eső. A nap végére kellemesen elfáradtunk, senkit sem kellett különösebben ringatni, Gergő is bonyodalom nélkül bekómált és úgy is maradt reggelig (azaz hajnalig, ez is majd a napirendes bejegyzésben).

Szinte fizikai fájdalmat okozott mindenkinek, hogy eljött az első munkanap és Péternek az irodában kell töltenie a napot. Egy ismerős lány viccesen megjegyezte, hogy kiteregette a ruhákat és mindenki reszkessen. A szárító halálugrása óta minden ilyesmit komolyan veszünk, nem merjük megtenni, hogy ne, így munkába indulás előtt Péter behozta az erkélyről a grill elektromos részét, a többit fedél alá húzta (nem mindenhol van az erkély fölött másik erkély, nem egyformák a lakások, de még az emeletek sem). Utólag kiderült, hogy jól tette. Kora délután megérkezett a vihar. Először csak fújt a szél és esett az eső. Gyorsan becsuktam az erkélyajtókat, azokat is, amik csak bukóra voltak kinyitva. Hamar kiderült, hogy jól tettem. Jégeső kopogott az erkély járólapján, a szél oda is befújta az esőt és a jeget, ahova csak nagyon ritkán. Ijesztő volt, csak néztem, és arra gondoltam, milyen jó, hogy nem hétvégén érkezett.

Ha lehet, a mostani hétvége is ilyen legyen, mert megtámadjuk a Balatont. Ha nem is a mártózás az elsődleges cél (nekem még az utolsó sem, egyáltalán nem szerepel a listámon), azért jó lenne egy kis napsütés.

Nyilvános

2011-06-13T21:30:00.004+02:00

Múlt héten volt egy riport a nyilvános szoptatásról. H-S Kata hivatásos celeb és BG riporter is elmondta a véleményét a témával kapcsolatban. Alaposan felbosszantottak.

Az előbbi kifejtette, mennyire irritálja (már nem tudom, pontosan mely szót használta), ha egy nő nyilvánosan szoptat. Talán azt mondta, megbotránkoztatja, de nem vagyok benne biztos. Elmesélte, hogy egyszer távozott egy étteremből, mert egy nő nem átallotta megszoptatni éhes gyermekét. Erre csak azt tudom mondani, hogy az ő baja, ha képes ezzel elrontani a saját estéjét, szórakozását. Mi a fenének kell ennyire foglalkozni másokkal? Persze, nyilvánvalóan vannak olyan dolgok, amik nem a nyílt színre valók, hanem határozottan a négy fal közé, de szerintem ez nem feltétlenül az a kategória. Igenis vannak olyan szituációk, esetek, amikor nem lehet másképp csinálni. Vegyük például azt az esetet, amikor Gergő már nagyon éhes volt, én meg próbáltam bejutni a Westend baba-mama szobájába, végül a tetőteraszon etettem meg. Hú, az erkölcstelen mindenemet! Ha a fent említett nőszemély meglátott volna, bizonyára üveghangon visított volna anélkül, hogy tudta volna, előtte mennyit álltam a sorban és mennyit köröztem a tetőteraszon, amíg azt a padot kiválasztottam, amit a legeldugottabbnak ítéltem. Visszatérve az éttermes sztorihoz kevéssé tudom elképzelni, hogy a felháborodást kiváltó nő az étterem kellős közepén kezdett bele a szoptatásba, alaposan kiválasztva azt a helyet, ahol a legjobb a megvilágítás. Sokkal inkább úgy történhetett, hogy az egyik oldalsó asztalnál történt mindez, és csak az vette észre, aki nagyon akarta. Itt megjegyzem, szombaton én is az étteremben etettem meg Gergőt, ugyanis éppen befejeztük az evést és indultunk volna, hogy ne késsünk el, amikor a fiatalember egyértelművé tette étkezési szándékát. Nem volt mit tenni, elfordítottam a széket az étterem üres része felé, és a jelenlévőknek a hátamat mutogatva megetettem a gyerekemet. Egyetlen rosszalló pillantást vagy megjegyzést nem tapasztaltam. Ha lett volna, arra is magasról tettem volna, mert egyrészt úgysem látom őket többet, másrészt a gyerekem fontosabb néhány pampogónál.

A másik hölgy azt mondta, ő nem tudna nyilvános helyen szoptatni, mert az túl intim, viszont hosszasan ecsetelte, hogy szokott táplálkozni a csemetéje. Konkrétan elmondta, mit és hogyan csinál a gyermek. Ezzel az erővel már meg is mutathatta volna.

Jelezném egyébként, hogy lehet úgy szoptatni nyilvánosan, hogy abból a felületes szemlélődő csak annyit vesz észre, hogy egy anya a karjában tartja a gyerekét. Azon én is ki tudok akadni, ha a villamoson utazva találkozom szoptató nőkkel, az már tényleg igénytelenség, de általában nekik ez a legkisebb bajuk. Ha meg lehet oldani, hogy valamennyire elvonulva megetessem a gyerekem, akkor megteszem. Legutóbb a fodrásznál tettem mindezt. Amikor elkezdtem, még csak hárman voltunk (plusz Gergő): a fodrász, a lány, akinek a haját éppen csinálta és én, aki kicsit korábban érkeztem. Mire befejeztem, benépesült a fodrászat, főként pasikkal (három fodrászpasi dolgozik ott), de senki sem botránkozott meg. Legalábbis nekem nem mondták. Befordultam a sarokba, magamhoz öleltem Gergőt. Nem láttak semmit, csak a testtartásomból tudták mi történik. :)

Még azt megjegyezném, hogy egyes számú versenyzőnk kirakta már ezét-azát mindenféle magazinokban. Kérdem én, az mennyivel jobb?

Beszűkülve

2011-06-12T08:47:00.003+02:00

Egy ideje gyakrabban járunk felnőtt társaságba Gergővel, és azt vettem észre magamon, hogy ha a beszélgetőpartner nem kisgyerekes és nem a gyereknevelés/gondozás kezdeti nehézségei vannak napirenden, akkor csak makogok. Lehet, hogy nem így van, de ezt érzem és szerintem ez iszonyú gáz.

Ma délután érkezik hozzánk egy srác pizzagolyózni, aki teljesen gyerekmentes és valószínűleg hidegen hagyják a gyerekekkel kapcsolatos témák. Még sosem találkoztunk (azaz egyszer elmentünk egy egyetemi színi előadásra, amiben szerepelt, de az nem ér, mert ezzel az erővel ismerek egy halom színészt), csak Péter elmondása alapján tudok róla dolgokat, nem mondhatom, hogy ismerem. Szegény. Idejön lelkesen és kap egy beszűkült érdeklődési körű, ideggyenge, leharcolt valakit... Na, jó, az nem teljesen igaz, hogy nem is érdekel más a gyereknevelésen kívül, mert nagyon is, de nem tudok hozzászólni érdemben a dolgokhoz. Van véleményem, de azok meg olyan markánsak, hogy legtöbb esetben csak Péternek adom elő őket (vagy éppen itt :D), mert valamilyen szinten még bennem van, hogy nem szeretném, ha elítélően néznének rám csak azért, mert nem úgy vélekedek dolgokról, ahogy egy kisgyerekesnek kellene vagy éppen túl szélsőségesen.

Igen, hajlamos vagyok a szélsőségekre, ezt elismerem. Ezzel együtt a világ nem fekete és fehér nekem, de vannak dolgok, amikkel kapcsolatban nincsenek árnyalatok. (Nem ismerem pl. a teljesen vega fogalmát, mert a vega az vega. Nincs kicsit, nagyon vagy teljesen. Ezt egyébként tegnap kérdezte az étteremben a pincér. A rendelés felvételekor kérdezte (az volt a kérésem, hogy gyors és vega legyen a kaja), hogy teljesen vega legyen-e, mert elvileg van rajta bacon. :D)

Már megint jól elkanyarodtam az eredeti témától és már nem is tudom felvenni a fonalat. Megörökítem inkább azt, hogy úgy néz ki, vége a jó világnak, és ez lesz az általános éjszakai rutin, amit Gergő anyuéknál elkezdett. Tegnap este 7 óra körül értünk haza, fürdetni korán volt (hiába fürdetjük, etetem, altatom Gergőt, ha nincs kellő szürkület/sötét, nem alszik el), viszont jelzett a gyomra, így adtam neki enni. Bealudt. A nap folyamán nem aludt keveset, ugyanis a vendégségbe vezető úton oda és vissza is végig aludt, reggel 10-kor riadtunk fel közösen a nagyágyban... Este 8 után nem sokkal elkezdett nyűgösködni, törölgette a szemét, jeleket küldött azzal kapcsolatban, hogy ő bizony menne aludni. Nem ellenkeztünk. Megfürdettük, elkezdtem etetni, Péter pedig elugrott a Tescoba bevásárolni a hétvégére, hogy legyen mit enni adni a vendégeknek. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű menet, de kicsit azért könnyebbre számítottam. Először elfogyasztotta Gergő, amit az egyik oldalon termeltem, majd azt is, amit a másikban. A kettő között ment a risza (húgom által bevezetett fogalom, amikor a gyermek alvás helyett aktívkodna inkább). Vállra tettem, próbáltam ringatni. Risza. Újra kezdtem az egyik oldal-másik oldal szeánszot. Alig mertem elhinni, amikor beájult. Óvatosan az ágyába tettem, de felriadt. Szokott ilyet, de a következő pillanatban már alszik tovább. Most nem. Megsimogattam a fejét, kapott puszit és kiosontam. Próbálom mostanában az önálló elalvásra szoktatni, több a siker, mint a kudarc. :) Úgy tűnt, működik a dolog, de pár perc múlva éktelen sírásba kezdett. Enni kért. Még jó, hogy mielőtt Péter elindult, elmosta a cumisüveget, így nem kellett sokáig kínoznom Gergőt. (Bennem már nem volt több, ezért fordultam a tápszer felé.) Már alig lötyögött az alján, amikor kiköpte. Risza. Basszus. Vállra tettem, ringattam. Risza. Kérte a maradékot. Odaadtam. Risza. Büfiztettem, ringattam. Risza. Betettem a kiságyba. Fejsimogatás, puszi, kiosonás. A bébiőr felől halk morajok jöttek, semmi sírás. Aztán a morajok is megszűntek. Elaludt. Éljen!

Mehettem volna aludni, de azt választottam, hogy megvárom Pétert. Csendben elpakoltuk a szajrét. Mire mindennel végeztünk, elmúlt éjfél. Gergővel ellentétben engem nem kellett elringatni, aludtam, mint akit agyonvágtak. A hajnali 3.44-es ébresztő fájt. Nem is fájt, inkább megijesztett. Ha nem tudok kezelni egy hirtelen dolgot, abba marok, aki a legközelebb van. Szegény Péter... Elmosattam vele a cumisüveget, végül nem volt rá szükség. Gergő fogyasztott némi táplálékot, majd bealudt. 6-kor kelt ismét. Kezdődhetett a nap. Reggeli után bevittem a nagyágyba cimbizni. Mi aludtunk volna, Gergő részéről ment a risza. Aztán megéhezett. Kapott. Bealudt. Nem tudom, mikor, mert én is. Úgy hallom, most kezd ébredezni. Riasztom Pétert is (együtt alszanak), mert nemsokára kezdeni kell a készülődést az ebédhez, az pedig nem megy, ha Gergőt is nekem kell szórakoztatnom. Alapvetően nincs ellenemre, de most főzni kell.

Szeretem a hétvégéket, főleg, ha hosszúak. :)

Ortopédia búcsú

2011-06-10T15:43:00.005+02:00

Anyu csak akkor szembesült a ténnyel, hogy mi sem maradunk náluk a pünkösdi hétvégére (a húgomék korábban bejelentették, anyu abban bízott, hogy legalább mi maradunk), amikor már ott voltunk. Többek között azért kellett visszajönni, mert jelenésünk volt pénteken (azaz ma) az ortopédián kontrollra. Kivételesen nem hajnalra kaptunk időpontot, hanem 10 órára, így bőven volt idő elkészülni. Azt, hogy így is sikerült elkésni, nem kommentálnám. :) Nem kellett hozzá sok, csupán egy utolsó pillanatban megéhezett Gergő nevű 5 hónapos baba.

Rutinosan foglaltuk el a rajtállást a vizsgáló előtt, ahol Péter ismerőst is talált. Miért pont itt ne talált volna? :) Nem kellett sokat várni, alig álltunk ott 10 percet, amikor hallottam, hogy Gergő nevét mondja az asszisztens. Sokkal gyorsabban ment minden, mint az első látogatáskor és az előző kontroll alkalmával. Pillanatokon belül a doktornő kezei között találta magát Gergő. Legutóbb azt kaptuk ukázba, hogy nappalra el lehet hagyni a terpeszbetétet, csak estére kell kínozni vele Gergőt. Az első néhány este rá is adtam becsülettel, aztán néhányszor elfelejtettem. Egyik este új pelenkát kellett volna neki elővenni, ehelyett gondoltam egyet, és betettem a fiókba. A pelenkára azért volt szükség, mert először be kellett pelenkázni Gergőt ugyanúgy, mint máskor, és erre kellett ráadni a terpeszbetéttel kibélelt másik pelenkát. Amikor a felső pelenka tépőzáras része kinyúlt, másikat vettem elő. Legutóbb nem vettem elő másikat, úgy döntöttem, elég volt a terpeszbetétből. Nem vagyok felelőtlen, nem akarok rosszat Gergőnek, de már nem láttam értelmét. A gyógytornász Anita szerint is szépen fejlődött, megszűnt a kezdeti jobbra húzása is (csak jobbra fordította a fejét), de az is benne volt a döntésemben, hogy az unokaöcsémnek is kellett volna hordania, de Kaposváron nem lehetett kapni, így nem volt neki, mégis tökéletes a csípője. A nagy melegben nem akartam olyasmivel kínozni Gergőt, aminek a szükségességéről nem voltam teljesen meggyőződve.

Tartottam tőle, hogy a doktornő ki fogja szúrni, de lapítottam. Alaposan megvizsgálta Gergőt, mindent tökéletesnek talált. Kérdezte, hogy kellett-e terpeszbetétet hordania, mondtam, hogy csak estére. Erre Gergőhöz intézte a szavait, miszerint biztosan nagyon szépen mosolygott, ha csak éjszakára kapta a betétet. Megnyugtattam, hogy először állandóra kapta, csak az első kontroll után kellett (volna) éjszaka. :) Persze, Gergő izgett-mozgott vizsgálat közben, a doktornő megjegyezte, hogy mindjárt átfordul. Mondtuk, hogy már egy ideje forog. Elkerekedett szemmel kérdezte, hány hónapos. -Öt. -Akkor jó. :)

A csípőultrahang sem talált semmi rendellenességet, a doktornő a tökéletes szót használta Gergő csípőjére. :) Azt mondta, a terpeszbetétet tegyük el a következő gyereknek. Nagyon vicces...

A neurológia után az ortopédiát is kipipáltuk, ide sem kell többet jönni. Már csak a gasztroenterológia maradt. Ha egyáltalán elmegyünk. Nem sok értelmét látom, mert szerintem irgalmatlanul ki fognak röhögni, hogy egy éppen csak nem guruló babával állítunk be táplálékfelszívódási zavar gyanújával. :) Amiért mégis arrafelé hajlunk, hogy elmegyünk, az a doktornő. Sok jót hallottunk róla, ráadásul nagyon nehéz bekerülni, ha nem magánrendelésre akar menni az ember. Még van 1 hónapunk a döntésig.

Lagzi kánikulában

2011-06-09T14:16:00.005+02:00

Nem könnyű kisgyerekkel felnőttprogramot szervezni, de még az sem egyszerű, ha csak jelen kell lenni. Szombaton férjez adtuk a középiskolás barátnőmet. Amikor megkaptuk a meghívót, tudtuk, hogy elmegyünk, csak azt nem, meddig tudunk maradni.

Előző este érkeztünk anyuékhoz, minimális alvás után (mármint a felnőtteknek minimális) a gyerekek elég korán kezdték a napot, ami nem is volt baj, mert kellett idő a készülődésre. Dögmeleg volt, az a párás, nehéz fajta, amikor az ember nehezen mozog, és a zuhanynak sincs sok értelme. Lassan haladtunk, a két gyerek nehezítette a pályát, de ment minden. Gergő megkapta ugyanazt a kisinget, amit a múltkori esküvőn viselt és egy farmer rövidnadrágot. Ennyi volt az összes ruha rajta, plusz a pelenka. Vittünk váltóruhát baleset esetére és egy zoknit, hátha lehűl a levegő. Az előbbire azért nem volt szükség, mert nem voltunk olyan sokáig, hogy legyen idő lebukni, az utóbbira pedig a hőség miatt. Tulajdonképpen az előbbire is a hőség miatt nem került sor, mert azért kellett hazamenni.

Indulás előtt túléltünk egy óriási vihart felhőszakadással. Szerencsére pont elállt, mire indulni kellett, így szárazon megúsztuk a kocsiba pattanást. Alig hagytuk el a várost, leszakadt az ég. Alig bírt az esővel az ablaktörlő. Csak arra tudtam gondolni, hogy szegény Betty a szép ruhájában rommá fog ázni, meg különben is milyen szívás már, ha az ember esküvőjén esik az eső. Néhány településen átautóztunk, mire elállt az eső. Nem úgy történt, hogy szépen elcsendesedett, hanem mintha nem lett volna szabad belépnie a következő faluba. Mintha lett volna egy határ. Volt eső, nincs eső. Mi meg ott álltunk (haladtunk) a csuromvizes kocsival. :)

A városkába érve se nyoma, se előszele nem volt az esőnek. Persze, felkészítettünk mindenkit, hogy mi vár rájuk (ránk), ha errefelé jön, amiben részünk volt. Csak abban reménykedtünk, az étteremig eljutunk szárazon. Utána már szinte minden mindegy. Ja, gondoltuk mi...

16 órára voltunk hivatalosak a városka polgármesteri hivatalának házasságkötő termébe. 2 perccel hamarabb ott voltunk, mégis elkéstük. Ez milyen már? Szerencsére nyitva volt az ajtó és nem voltak sokan, a fal mellett jól elfért a babakocsi. Nem maradtunk le semmiről.

Megtaláltuk az éttermet, és a helyünket is. Nem volt könnyű, mivel a húgomnak és nekem tulajdonképpen nem volt helyünk, ismeretlen emberek neve állt az ültetőkártyán: X-né Y Z mindkettőnknél. Mi viszont két másik variációt választottunk asszonynévnek: a húgom X-Y Z, én pedig maradtam Y Z. Mindegy, így is tudtuk, hol a helyünk. :) Iszonyú meleg volt odabent. Először nem tűnt fel, mert ugyanolyan meleg volt, mint kint, nem volt hirtelen más, ahogy beléptünk. Akkor kezdett furcsa lenni a dolog, amikor azt vettük észre, hogy nem kapunk levegőt és alattomban gyöngyözni kezdett a homlokunk. Elkezdtem keresni a szememmel a légkondit, amit alap esetben utálok, de ott és akkor ölni tudtam volna érte. Megtaláltam ugyan, de valami nem stimmelt, mintha nem lett volna bekapcsolva. Kerestem Betty tekintetét, és amikor elkaptam, elmutogattam neki, hogy mit kellene tenni és kivel annak érdekében, hogy működésbe hozzuk a légkondit. Visszamutogatott, hogy nem működik. Ekkor jött a pánik, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nem fog változni. Gergő is kezdett nyűgösködni. Igyekeztünk minél többször kivenni a hordozóból, hogy levegőzzön a háta, felváltva hordtuk sétálni az udvarra, folyamatosan jártam vele szobára enni-inni, de csak addig tudtuk húzni az indulást, amíg megettük a levest és a másodikat. Bármennyire szerettem volna maradni, megvárni, hogy beinduljon a buli, haza kellett menni, mert Gergő nem bírta tovább a kiképzést. Attól féltünk, hőgutát kap szegény.

Ennyi volt az első igazi felnőttprogram Gergővel. Voltunk ugyan már egy esküvőn, de az teljesen nyitott volt, sátras, és nem volt igazi buli, csak amolyan állófogadásféle, és csak beugrottunk. Most viszont úgy terveztük, hogy addig maradunk, amíg Gergő bírja. Olyan kép is volt előttem, hogy Gergő megtáncoltatja a menyasszonyt, de másképp alakult. Ha nem lett volna ilyen meleg, szerintem simán belefért volna.

Hazamentünk, megfürdettük Gergőt, és éppen elkezdett evezni Álomföld felé, amikor hallottuk, hogy megérkeztek a többiek is. Matyi sem bírta sokáig.

Konklúzió: kisgyerekkel bármilyen program 40°C-ban nem OK. Főleg, ha nincs légkondi és minimális a légmozgás.

Amit még szeretnék megjegyezni az estével kapcsolatban, az a dohányzás megoldása. Képesek voltak az ajtó, és az időközben kinyitott ablak elé telepedni, úgy kellett szólni nekik (nem mi tettük :D), hogy ezt mégse kellene. Aztán anyu próbálta lehűteni Gergőt, kigombolta az ingét, legyezgette, sétált vele, amikor a cigisek közül felpattant egy csaj, és megkérdezte, elveheti-e. Anyu nemleges válasza hallatán meglepődött, mire anyu diplomatikusan csak annyit mondott, hogy Gergő nagyon nyugtalan. Csak nekem fura ez? Eszembe sem jutna elkérni egy őrjöngő, idegen kisbabát, akin látszik, hogy valami nagyon nem kerek, és akivel még a családja sem bír. Mindezt úgy, hogy az előző pillanatban nyomtam el a cigit és nyilván nem mostam kezet... Velem van a baj!?

Gergő és az alma

2011-06-09T12:43:00.005+02:00

Mivel Gergő 2 hónapos korától kap több-kevesebb tápszert (mostanában napi egyszer egy teljes étkezést helyettesítve), abban maradtunk a védőnővel, hogy nem kell megvárni a 6 hónapos kort, hanem 5 hónaposan el lehet kezdeni a hozzátáplálást. Igaz ugyan, hogy ma tölti Gergő az 5 hónapot, de nem kell ezt napra pontosan nézni, így anyuéknál megismertettük vele az alma ízét. Hétfő volt a nagy nap. Sokfelől hallottam, hogy először párolva kell adni a babáknak az almát, de én ezt kihagytam. Nem lustaságból, csak azért, mert ebben maradtunk a védőnővel. Nem lettem fanatikus követője a védőnőnek, de valamihez muszáj tartanom magam. Ha nem mond oltári hülyeséget, megfogadom a tanácsát.

A húgom választott egy szép almát és megmutattam Gergőnek. A reakció váratlan volt: hatalmas vigyor, mintha azt is mondta volna, hogy Végre! :) A sztorihoz hozzátartozik, hogy vasárnap Matyi nagyon nem akart rendesen enni, és anyu kínjában azt mondta neki, hogy mutassa meg a babának (Gergő), hogy kell szépen enni. Matyi mutatta, Gergő pedig nagyon figyelt, közben nagyokat sóhajtott, mintha azt mondta volna, hogy Ne csak mutassátok, adjatok is valami rendes kaját, de izibe'! :) Évi meghámozta, lereszelte az almát, Péter tartotta Gergőt az ölében, én meg közelítettem a szája felé a kiskanállal. Először egy kis rosttal próbálkoztam, de azzal nem tudott mit kezdeni, kidolgozta a szájából. Félrekotortam, és csak a levéből vettem a kanálra, azt tettem a szájába. Picit összevonta a szemöldökét, de inkább csak a koncentrálástól. Nagyon komolyan ízlelgette, néhány kanállal be is nyomott belőle. Úgy döntöttünk, elsőre ennyi elég, kapott testmeleg ebédet és bevágta a szunyát. Hatalmasat aludt. Másnap ugyanígy. Tegnap elég összevissza nap volt, elmaradt az almaevés, ma meg azért, mert nem hoztunk. Esélyem sincs eljutni a piacra, nem is szívesen indulok el ebben a szélben. Holnap majd veszünk az esedékes nagybevásárlás alkalmával. Még a jövő héten is próbálkozunk az almával, és ha kiderül, hogy szereti és nincs tőle semmi baja, akkor jöhet a barack, utána szépen sorban a többi. Igyekszem majd megörökíteni, mert nekem is fontos dolgok ezek. Jó lesz visszaolvasni évek múlva. :)

Ja, és nem azért szándékozom piacra menni, hogy bioalmát vegyek. Volt idő, amikor nagyon hittem benne, de mostanában nem. Az ok csak annyi, hogy magyar almát szeretnék. A kistescoban nincs igazi gyümölcsválaszték, a nagyba meg nem tudok eljutni Péter és a kocsi nélkül; se fel, se le nem tudok szállni a metróból, azaz nem tudok a földfelszínre jutni. :S

Zrínyi kirohanása

2011-06-09T12:41:00.008+02:00

Az első terv az volt, hogy csütörtökön este indulunk, amikor Péter végez a munkával. Ahogy közeledett az időpont, egyre biztosabbak voltunk benne, hogy nem szeretnénk megismételni a húsvéti erőltetett menetet, amikor munka után indultunk, kicsivel este 10 után landoltunk anyuéknál. Gergő ugyan aludt a kocsiban, de az nem ugyanaz, mintha ágyban tette volna, ráadásul még fürdés és vacsora előtt volt, ezáltal kellőképpen nyűgösen ébredt. Matyi meg azért volt nyűgös, mert meg akarta várni Gergőt, de majd' elesett az álmosságtól, mire befutottunk. Ilyet többet sose!

Jó lett volna, ha be tudok pakolni csütörtökön, de a ruhák nagy része a szárítón lógott (ebben a párás időben lassabban száradtak a mostanában megszokottnál), így csak pénteken tudtam bepakolni. Csütörtök este még el kellett szaladni a gyerekekhez is, így hazaérve már kezdtük a fürdetést, utána meg nem akartam csörögni. Úgy terveztük, hogy nagyon korán indulunk, mintha gyógytornára mennék, különben elcsúszik a nap. Gondolom, nem meglepő, hogy az utóbbi történt. Mivel Gergő mostanában gyakran eszik, nem tudtam egyhuzamban bepakolni, csak az evések közötti időszakokban. Így elaprózva viszont nagyon nehéz, hogy ne felejtsem el, mi az, ami még feltétlenül szükséges.

Gergő szórakoztatását megosztottuk egymás között Péterrel, én vállaltam az etetést (más választásom amúgy sem volt :D), Péter pedig folyamatosan hordta a cuccokat a kocsiba. Mindezek mellett pattintani kellett valami rendfélét, mert megkértünk egy ismerős lányt, hogy legalább egyszer öntse nyakon a muskátlikat az erkélyen. Tudom, hogy aki viráglocsolást vállal, nem azért jön, hogy alaposan szétnézzen, de nekem fáj, ha vállalhatatlan a lakás. Főleg, ha nem vagyok ott. Így aztán még bele kellett férnie egy gyors felmosásnak is, ez pedig a pakolástól vette el az időt.

Volt néhány olyan élelmiszer, ami nem bírta volna ki a távollétünket (krumpli, hagyma...), így azokat bezacskóztam és kikészítettem a pultra. Volt némi tej is, azt Péter bevállalta (a bevitt folyadék félúton távozni akart, alig bírta ki szegény anyuékig :D), a bacont és a kolbászt külön tettem, hogy ne vegye át más a szagát.

Jóval később a tervezettnél, de abban a tudatban ültünk a kocsiba, hogy most kivételesen minden nálunk van. Ez így is volt, de nem ment ez ilyen egyszerűen. Anyuékhoz érve gyorsan megfürdettük-megetettük-elaltattuk a gyerekeket és levonultunk a konyhába vacsorázni. Ahogy előkerültek a felvágottak a hűtőből, eszembe jutott, hogy hoztunk bacont és kolbászt. Kérdeztem Pétertől, behozta-e a kocsiból. Mondta, hogy nem találkozott vele, és abban sem biztos, hogy egyáltalán elhoztuk-e. Ajaj! Akkor a pulton maradt. Az ablakokat becsuktuk, hogy egy esetleges óriásvihar ne rendezze át a lakást a távollétünkben, így ha a húskészítmények valóban a pulton maradtak, iszonyat szag lesz, mire visszaérünk. Próbáltuk összerakni az eseményeket. Kérdezte Péter, hova készítettem. Mondtam, hogy a pultra, és azt is, hogy indulás előtt még meg is kérdeztem, felnyalábolta-e a szatyrokat. Egyikünk sem tudta felidézni az indulás előtti pillanatokat, és mivel nem találtuk a cuccokat, abban maradtunk, hogy a pulton maradt és készültünk a bűzre.

Tegnap hazaérve az volt az első dolgunk, amint kinyitottuk az ajtót, hogy beleszagoltunk a levegőbe. Semmi rohadásszagot nem éreztünk, ez furcsa volt. Ahogy beljebb mentünk, a pultot kezdtük vizslatni. Nem volt ott a szatyor! :O Néztünk egymásra, aztán a pultra, megint egymásra, megint a pultra. Nem értettük. Nagyon nem. Ha sem a kocsiban, sem a pulton nem volt, akkor valami történt az anyuékhoz vezető úton, a szatyrot beszippantotta egy arra tévedt Bermuda-háromszög vagy egy repülő csészealj. Ötletünk sem volt, mi történhetett.

Amikor megérkeztünk, csak a legszükségesebbeket hoztuk fel magunkkal, a többit Péter hordta föl, amíg én megvacsoráztattam Gergőt. Így történt, hogy az egyik forduló alkalmával diadalittas mosollyal az arcán felmutatta a zacskót. Nem tűnt el, csak átalakult. A bacon valami irgalmatlan büdös valamivé, a kolbász megúszta. Hozzá sem mertem nyúlni, meg sem közelítettem az objektumot, de Péter bátor volt és beleszagolt. A Nagyon büdös? kérdésemre annyit válaszolt, hogy Gergő szokott hasonlókat termelni egyes napokon.

Összességében azt kell mondjam, elég jól megoldottuk a dolgokat, csak kisebb veszteséget kell elkönyvelnünk (bacon). Lehetett volna nagyobb is, mivel otthon derült ki, amikor megerősítést várva megkérdeztem anyutól, hogy jól tettem-e, hogy alaposan nyakonöntöttem az orchideát vízzel, hogy nem kellett volna. Sőt, azt is le kellett volna öntenem, amit nem szívott föl. Pfff... kinyírtam azt a két virágot (is), ami eddig a legtovább bírta az ápolásomat vagy annak a hiányát. Szerencsére túlélték. Tudják, hogy nálam keménynek kell lenni annak a virágnak, amelyik a túlélésre hajt. :)

Jövő héten megint megyünk, csak akkor Kaposvárra. Úgy tervezem, hogy előző nap bepakolok, aztán meglátjuk, mi sikerül. :)

Viharos hét

2011-06-09T11:31:00.005+02:00

Kivontam magam a forgalomból egy időre. Nem volt szándékos, csak így alakult. Pénteken a fővárost Salgótarjánra cseréltük, hogy eltöltsünk néhány napot anyuékkal és a húgomékkal, valamint férjhez adjuk a középiskolás barátnőmet. Vittem ugyan gépet, de nem volt kedvem bekapcsolni. Azaz egyszer bekapcsoltam, de csak áttöltöttem a képeket a fényképezőgépről. Amikor kettesben vagyunk itthon Gergővel, a szunyálásai alatt rabolok rá a netre, olvasok és írok mindenfélét, anyuéknál viszont ilyenkor ezer más, sokkal érdekesebb dolog volt: játék, beszélgetés, főzés vagy éppen alvás.

Persze, ahogy nálunk lenni szokott, nem volt ilyen idilli az egész hét. Kemény hullámhegyek- és völgyek voltak, talán kicsivel több volt a most a völgy a szokásosnál. Nem akarok mindent az időjárásra fogni, de tény, hogy mindenkiből kihozta a kevésbé kedves, türelmes és toleráns énjét. Kőkeményen előjöttek mélyen meglapuló, régen érlelődő feszültségek, véleménykülönbségek, vélt vagy valós sérelmek. Volt olyan pont, amikor azt mondtam, fogom a holmimat és Gergővel együtt elbújok valahova a család és a világ elől.

Könnyebb lett volna, ha pár napig (vagy csak egy napig, az is bőven elég lett volna) tart a nehéz, nyomott, fülledt idő, aztán megérkezik a várva várt vihar, elsöpör mindent: fülledtséget, feszültséget, de sajnos, nem így lett. Hiába érkezett meg a vihar, a zápor, a katarzis elmaradt. Azt sem mondhatnám, hogy aznapra legalább elintézte a dolgokat, mert nem. Nem változott semmi. A feszültség, a fülledtség a levegőben maradt. Pattanásig feszült idegek és összecsapások jellemezték a hetet. Voltak szép pillanatok is, és alapvetően mindenki örült, hogy együtt vagyunk, de nem volt könnyű. Az sem segített, hogy mindkét gyerek érzékenyen reagál a frontokra, ilyen pedig volt minden egyes nap. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy Gergő készül valamire, ugyanis annyit eszik, mint még talán soha. Látom és érzem, hogy hízott. Gyakorlatilag evett és aludt, a fennmaradó időben szórakoztatást igényelt.

Megváltozott az alvási szokásai is. A fürdést követő evés és beájulás megmaradt, de egyik éjszakát sem aludta végig anyuéknál. Volt, hogy éjfélkor kelt és nem volt hajlandó visszaaludni, amíg nem tömte meg a gyomrát. Másik éjjel 4-kor kért enni, megint máskor 2.45-kor gondolta úgy, hogy eljött az evés ideje. Ekkor nem volt neki elég, hogy elfogyasztotta, amit termeltem (mindkét oldal), kevernem kellett neki egy fél adag tápszert is. Megijedtem, hogy ez már mindig így lesz, de tegnap hazajöttünk, és helyreállt a világ rendje: este 10-től reggel 6-ig aludt Gergő. Most megint alszik, belealudt a tízóraiba, ahogy mostanában szokta. Azt hiszem, már mozgolódik, úgyhogy lassan bekukkantok a szobába.

Megér egy bejegyzést az is, ahogy elhagytuk pénteken a főhadiszállást. Ha még akkor is érdekesnek találom, amikor legközelebb lesz időm pötyögni, akkor megörökítem.

Vásárlás babakocsival 5.

2011-06-02T13:27:00.010+02:00

Szerencsére elég a napi egyszeri tápszer, az viszont kell. Anélkül hangosan kopogna Gergő szeme, és valószínűleg ismét fogyásnak indulna, eltűnne a helyes kis tokája. Tegnap eljött a tápszer ideje. A víz megmelegítve (forralt és lehűtött víz, de picit melegítettem rajta, hogy kellemes legyen), fogom a tápszeres zacskót. Ajaj! Alig zörgött valamennyi az alján. Elfelejtettem, pedig kedden megállapítottuk Péterrel, hogy első dolgunk egy recept kiváltása. Kivételesen nem halmoztunk fel belőle, mert nem tudjuk pontosan, mennyi ideig tart egy doboz. Hanyagok vagyunk, tudom. Egyébként szerintem csak statisztikának jó, mert tök mindegy, mennyi ideig tart egy doboz. Az a lényeg, hogy naponta mennyit eszik. Beszorozhatnám, összeadhatnám, de nincs kedvem, mert szerintem fölösleges. Talán majd egyszer, ha nagyon ráérek...

Mivel nem volt elég a kevéske por egy étkezéshez, tűzoltásként azt kapta Gergő, amit időközben én termeltem, majd elindultunk a beszerzőkörútra. A cél: Valeriana gyógyszertár, Váci út és Frangepán út sarka. A Váci útig semmi gond nem volt, csak kimentem a Dagály utcáig, azon pedig a Váci útig. Egyetlen zebrán kell átmenni, de ez nem akámilyen zebra. Nem is a zebrával van a baj, hanem a kereszteződéssel, a telezölddel. Valószínűleg több ilyen cucc is van város- és országszerte, de egyelőre csak ehhez volt szerencsém. Nem szeretem. Sajnos, nem tudtam elkerülni, mert a másik lehetőség az lett volna, hogy elmegyek a Forgách utcáig, és ott megyek át a (szintén óriáshosszú, de legalább nem telezöldes) zebrán, az viszont nagy kerülő.

Az út előtt még beugrottam a B lépcsőházba, ahol egy 1 hetes Áronnak (azaz a szüleinek) átadtam azokat az apró babaruhákat, amiket nemrég visszakaptunk egy másik Árontól. :) Még sütött a nap, amikor becsöngettem hozzájuk, de elég csúnya volt az ég. Azon viccelődtünk, hogy ha nem sietek, napszúrás helyett bőrig ázunk. Hát, nem sok kellett hozzá. A Dagály utcára érve apró szemű eső kezdett hullani, mire az említett zebráig értünk, már nyilvánvaló volt, hogy megszívtuk. Vártunk egy kicsit, mivel eső ide vagy oda, nem ugrunk a kocsik közé, és amikor zöld lett, elindultam a babakocsival. Igen ám, de ilyenkor majdnem mindenkinek zöld a lámpa, éppen csak annak nem, aki a Váci útról érkezik. A Dagály utcáról és a Frangepán utcáról bármerre lehet kanyarodni, plusz a zebrán is szabad az út. Akár kocsiban ülök, akár gyalogosan szeretnék átjutni, mindig félek ennél a kereszteződésnél. Szerintem agyrém, de nem tudom, hogy lehetne megoldani, nem értek hozzá. A lényeg, hogy átjutottunk.

Tulajdonképpen voltam már ebben a gyógyszertárban, úgyhogy nem volt ismeretlen a dolog, tudtam, hogy nincs rámpa. Nem ért felkészületlenül. Most annyival volt egyszerűbb a dolog, mint legutóbb, hogy nem a mózeskosárba tettem Gergőt, hanem a hordozóba. Nem volt benne semmi szándékosság, nem gondoltam végig, hogy ezzel könnyebben lavírozok. Egy ideje már nem használjuk a mózeskosarat, nagyjából azóta, hogy Gergő elkezdett forgolódni, emeli a fejét, megtartja magát az alkarján. Szerintem nem is fér már el rendesen a mózeskosárban.

Szóval, legyűrtem a két lépcsőfokot a babakocsival, beszlalomoztam a gyógyszertárba. Addigra rettenetesen zuhogott az eső. Megkérdeztem a gyógyszertáros nőt, hogy meddig vannak nyitva, és amikor kiderült, 1 órával tovább, mint gondoltam, engedélyt kértem a vihar kibekkelésére. Nyert ügyem volt, mert Gergő alaposan elvarázsolta a hölgyet, még olvasnivalót is akart nekem adni. Máskor is Gergővel megyek ügyet intézni. :)

Amikor úgy ítéltem meg, alábbhagyott annyira az eső, hogy hazaérünk bőrig ázás nélkül, elhagytuk a biztonságos gyógyszertárat és elindultunk. Visszafelé nehezebb volt átjutni a zebrán, ugyanis szemből kezdődnek a lámpák zöldülni. Ez szép magyaros mondat, de nem tudom másképp megfogalmazni. Az van, hogy ahhoz, hogy átjussak a másik oldalra, először a szervízúton kell átosonni, utána a Váci úton, végül a másik szervízúton. A visszaúton a szemközti oldal szervízútjánál lett először zöld a lámpa, utána a Váci úton és annál a szervízútnál, ahol álltam. Mire végre elindulhattam, akárhogy szedtem a lábam, a Váci út kétharmadánál már piros volt a lámpa. Totál felelőtlen szülő benyomását kelthettem, aki áttolja a babakocsit a piroson, pedig nagyon nem. Korábban is nehéz volt engem rávenni, hogy lelépjek a járdáról, ahol és amikor nem szabad, Gergő születése óta meg sem fordul a fejemben ilyesmi. Annál a pár másodpercnél, amit nyerhetnék, többet ér, hogy ne tépje ki a kezemből a babakocsit valami őrült, aki teljes gázzal áthajt a sárgán (vagy az éppenpiroson). Ez a zebra nem lesz a kedvencem. Le kell cserélni, esetleg a gyógyszertárat, de azt nem szívesen, mert kedvesek és babakocsival is lehet benne mozogni.

Sikerült hazaérni a vihar második felvonása előtt. Már itthon voltunk pár perce, amikor megérkezett az égszakadás és a földindulás. Sokkal nagyobb volt, mint amit a gyógyszertárból figyeltünk. Jó volt itthon lenni.

Lusta szerda

2011-06-01T10:26:00.005+02:00

A tegnapi vihar eléggé megtépázta a családot. Gergő és én szabályosan kidőltünk; öntudatlanul horpasztottunk a kanapén. Arra még emlékszem, hogy óriás cseppekben elkezdett esni az eső és friss illat érkezett a nyitott ablakon keresztül, de másra nem. Egy ideig harcoltam, keményen küzdöttem, de elvesztettem a csatát, Álommanó legyűrt, csatlakoztam Gergőhöz, aki már akkor jó ideje Álomföldön hancúrozott.

Péternek nem volt lehetősége a csatlakozásra, dolgoznia kellett. Minden alvás ellenére este megint nem volt szükségem ringatásra. Képzelem, ő mennyire fáradt lehetett a délutáni szunyóka nélkül.

Ma reggel Gergő korán kezdte a napot. Nem tudom, mikor csinált ilyet utoljára: 6 óra előtt ébredt és benyújtotta az igényt a reggeli elfogyasztására. Mit 6 óra előtt?! Ezzel azt sugallom, hogy nem sokkal 6 óra előtt ébredt, pedig alig múlt 5 (azaz öt) óra. Az még nem is reggel. Nálam ez még erősen hajnal. Nem baj, nem volt mit tenni. Látszott Gergő arcán, hogy nem viccel, így elkezdtük a reggeli rutint. Pelenkacsere, ruhacsere, reggeli első felének elfogyasztása, bandázás a nagyágyban, a reggeli második felének nagyágyban történő elfogyasztása. Eddig nagyjából ugyanúgy történt, ahogy máskor. Hanem, ami ezután jött... Először csak Péter kómált be. Még ez is normális, így szoktuk. Reméltem, hogy Gergő is követi őt Álomföldre, és akkor én is beszállhatok a csónakba, hogy csatlakozzam hozzájuk. Nem tudom, ez volt-e a sorrend, de az tény, hogy mindhárman áteveztünk. Amikor felébredtem, gyanús volt a dolog, kérdeztem Pétertől, figyelte-e az órát. Álmosan rápillantott, és azonnal kinyílt a szeme: 9 óra volt. :) 10-re a város másik végében kellett lennie, azaz összesen alig 30 perce volt a kávézásra, felöltözésre, reggeli pepecselésre. Lehet, hogy sikerült, mert ilyen gyorsan még nem láttam őt elkészülni.

Szeretem az ilyen reggeleket. Nincs jobb dolog annál, amikor még vissza lehet aludni, és a család is partner benne. Gergő megint alszik. A tízórai elfogyasztása közben átevezett. Az élet szép. :)

Első gyereknap

2011-05-29T22:36:00.004+02:00

Vannak tökéletes napok. Gergő első gyereknapja ilyen volt.

Nem tudtuk pontosan, anyuék mikor érkeznek (anyu, a húgom és az unokaöcsém), de gyanítottuk, hogy délelőtt, így korán reggel felkeltünk, hogy az utolsó simításokat el tudjuk végezni a lakáson. Ugyan még mindig nem tökéletes, de legalább a raktáráruház jelleg megszűnt. Különben meg mutasson valaki egy olyan kisgyerekes lakást, ahol minden az élére van állítva, porcica sehol, mindig minden el van pakolva! (Bejárónő alkalmazása jelen esetben nem ér. :D)

Amikor megérkeztek, még volt némi teendőm az ebéddel, de amint a sütőbe került, kezdődhetett a gyereknap megünneplése. Várhattunk volna vele ebéd utánig, de nem bírtuk ki. :) Látni akartam az unokaöcsém arcát, amikor meglátja, mit szereztünk be neki. Ahogy a legtöbb gyereknek, neki is van alvócimbije. Az övé Peti, egy kék-fehér csíkos, fiúfejű morzsolókendő. Szegény már elég leharcolt és a mosását sem könnyíti meg, hogy Matyi mindenhová magával cipeli. Péter megtalálta, hol lehet kapni, és mindjárt kettőt vettünk belőle. Biztos, ami biztos. Nagy volt az öröm. Először egyet vett el a húgom a szatyorból. Matyi boldog Pepe! kurjantással vetődött rá. Aztán előhúzta a húgom a másikat. Újabb Pepe! sikkantás. Magához ölelte őket, kérdően nézett a húgomra: Pepe? Hát, majdnem megzabáltuk, olyan édes volt. Csillogott a szeme, azt hitte, abból a zacskóból hullanak a Pepék. :) Szerencsére elfogadta őket, nem dobta a sarokba Nem Pepe! felkiáltással. Féltem tőle, de nem így lett. A húgom tájékoztatása szerint azóta többször aludt egyik vagy másik testdublőrrel. :)

Gergő faautót és buborékfújót kapott. Jogos lenne a kérdés, hogy minek egy nem egészen 5 hónapos babának buborékfújó. Viccből kapta. Az unokaöcsémnek nagy kedvence mostanában, bubónak hívja. Amikor Húsvétkor (ekkor találkozott a két fiú először hosszabb időre) meglátta Gergőt, amint gyártja a buborékot a szájával, rámutatott és közölte: bubó. Másnak és így leírva nem vicces, belátom. :) Nekünk viszont aranyos.

Szerencsére gyönyörű idő volt, szikrázott a nap, kimehettünk a gyerekekkel az erkélyre. Anyu hozott nekünk szép muskátlit, Péter elszaladt virágföldért, anyu beültette. A muskátlit, nem Pétert. :) Végre felszereltük a virágládákat az erkélykorlátra. Sokkal mutatósabb, mint a földön állva.

Estére jól elfáradtunk, de senki sem bánta. Mindenki feltöltődött. Az ilyen hétvégéknél nincs is jobb a világon. Talán csak akkor, ha egy teljes héten át tartana. :)

Kellemes csalódás

2011-05-27T18:29:00.007+02:00

Szeretek pozitívan csalódni az emberekben. Ma pont ez történt. Egy kedves szomszéd segítségével feltámadt, amiről már lemondtunk, amitől elbúcsúztunk, és amit meggyászoltunk.

Percekkel ezelőtt ülök a kanapén, Gergő az előuzsonna vagy utóebéd (vagy tudom is én, mi) után alszik a karomban, amikor csöngetnek. Péter dolgozott a másik szobában, utólag kiderült, hogy nem is hallotta a csöngőt. Először nem is akartam ajtót nyitni, hiszen nem vártunk senkit, és ilyenkor az esetek nagy többségében térítők vagy szórólaposok állnak az ajtó előtt. Valami miatt mégis úgy döntöttem, megnézem, ki és mit akar. Karomban a kómás Gergővel kinyitottam az ajtót. Először nem is láttam, ki van ott. Azt hittem, nem bírt várni és elment. Aztán megláttam a lányt. Sosem láttam azelőtt, de gyorsan betettem a szimpatikus embereknek fenntartott képzeletbeli dobozba, mert ez volt a kezében:

A zokni. Az a zokni, amit néhány hete lefújt a szél az erkélyről a szárítóval és több babaruhával együtt. Nagyon sajnáltuk, mert amellett, hogy nagyon édes, kölcsöncuccról van szó. Kérdeztem a lányt, hogy hol volt a zokni, de nem tudta megmondani, mert nem ő találta, hanem valaki betette az ablakába. Még szerencse, hogy a megtaláló a mi lépcsőházunkhoz tartozó ablakot választott, ugyanis a ház kertje az első emeleten van, alatta a teremgarázs. A házban 5 lépcsőház van, egyenként 2-3 kertkapcsolatos lakással. Csak a mi lépcsőházunkba tudtunk WANTED plakátokat elhelyezni, a többibe nincs bejárásunk. Az is lehet, a takarító pasi említette a kertésznek, hogy ha fűnyírás közben talál valamit, az az A lépcsőházhoz tartozik. Az biztos, hogy nem a takarító volt a megtaláló, mert ő már talált 2 db fekete pöcköt (szintén széláldozat), ami a virágládát hivatott a korláthoz rögzíteni, és azt egy zacskóban találtuk Kisautó szélvédőjén. Ha ezt is ő találta volna meg, nem a lány ablakában kötött volna ki.

Mindegy is, ki találta meg. A lényeg, hogy megvan. Igaz, ebben a melegben Gergő nem hord zoknit, de lesz még ősz az idén. :)

Vásárlás babakocsival 4.

2011-05-27T17:19:00.009+02:00

Szerdán pizzagolyóra fájt a fogam. Gyorsan megnéztem, van-e itthon elég liszt meg élesztő, aztán belepakoltam a tészta hozzávalóit a gépbe. Már javában pörgette, amikor elővettem a fagyasztott spenótleveleket olvadni és rájöttem, hogy egy darabka sajt sincs itthon. Ha hamarabb eszembe jut, neki sem állok, de már nem volt visszaút. Megvártam, amíg csipog a gép, beleszórtam a fűszereket, dobtam Gergőre egy vékony sortot, a lábamra flip-flopot (nyár van vagy mi a szösz), és elindultunk. Nagybevásárlás szóba sem jöhetett, nem akartam cipekedni a melegben, de néhány apróságot muszáj volt venni a sajt mellett.

A cél: Tesco Express (a továbbiakban kistesco), Budapest XIII. Dunavirág utca

Az oda- és a visszaúton nem volt semmi érdemleges, ha azt nem számítjuk, hogy szinte végig díszkővel van kirakva a járda, ezáltal Gergő feje úgy pattogott, mint a ping-pong labda.

A bejáratnál megtorpantam, mert azt vártam, kinyílik a fotocellás ajtó, de nem történt semmi. Nem tragédia, képes vagyok kinyitni az ajtót, csak meglepődtem. Nem voltam még kistescoban. A sorok között remekül elfért a babakocsi, jól lehetett lavírozni. Néhány vásárló arcán láttam, nem tetszik, hogy kicsit jobban előre kellett hajolni a zöldségesszatyorért, mert pont ott volt a babakocsi, de velük nem foglalkoztam. Elérte vagy elérte? Hát, akkor meg? Ezek a vásárlók mind nők voltak. A férfiak sokkal intelligensebben vásárolnak, ezt már korábban megfigyeltem. Nők közül csak a kisgyerekesek vagy az idősebbek figyelnek oda a másikra. A többi teszi a dolgát, mert muszáj bevásárolnia, és szeretné minél előbb letudni. A babakocsi akadályozza a szintidő teljesítésében. Értem én, csak leszarom. (Már bocsánat, de klasszikust csak pontosan. :D)

Az ajtó kifelé sem működött automatikusan. Előre mentem, kinyitottam az ajtót, már húztam kifelé a babakocsit, mire odaért a biztonsági őr, hogy segítsen. Tolt egyet a kocsin, mintha nem bírnám el. Aranyos. :)

Első önálló bevásárlás Gergő születése óta, ha a dm-eset nem számoljuk, de nem számoljuk, mert akkor nem vettem élelmiszert. :)

Összességében: teljesíthető. Nem volt rámpa, de lépcső sem, úgyhogy akadálymentesnek ítélem a helyet. Jó lesz.