Lyukasagy

Annyira tele van az agyam a dolgaimmal, az ötleteimmel és azok megvalósításával, hogy egészen konkrétan elfelejtettem, hogy tulajdonképpen én munkanélkülin vagyok, és jól nem mentem el a múlt héten esedékes időpontra. Elfelejtettem. Arra sem emlékszem pontosan, hogy 21-én vagy 22-én kellett (volna) menni. Ma már nem zörgök a papírokkal, mert az most mindegy, mikor nem mentem, de holnap mennem kell. Majd mondok valamit a lyukas agyamról, a kánikuláról, a gyereknapról vagy mittudoménmiről. Vagy csak egyszerűen bevallom az igazat. :)

Ez az egész nagyjából leképezi az agyam jelenlegi működését. :)

Mit is...

Túlzás lenne azt állítani, hogy meseszerű az életem, de kevés dolgon kívül nem bántam meg semmit, mert valamiért azt csináltam, amit csináltam, nélkülük nem itt és így lennék most és nem lenne az a halom jó dolog, ami van.

Egy dolgot biztosan megbántam. Azt, hogy nem kezdtem el korábban és jobban foglalkozni azzal, amit most szeretnék. Ha nem csak sóhajtozva dédelgettem volna az álmaimat, akkor talán már lenne olyan, amit megvalósítottam volna.

Sok dolog megváltozott bennem az utóbbi időben. Lehet, hogy a feng shui tanfolyam eredménye. Nem arra gondolok, hogy -ahogy anyu mondja- varázsoltam, hanem inkább arra, hogy meg kellett vívni itthon a harcokat az egyes tárgyak eltávolítására, átrendezésére. Támadtak családon belül és kívülről is, értetlenkedtek, szinte lehülyéztek, ez pedig arra késztetett, hogy felvegyek egy jó vastag páncélt. Nem is páncélt, inkább valami köpenyt, amit csak megrázok, ha ba... ööö... piszkálnak. Egy ideje nem nagyon érdekel, hogy mások mit gondolnak. Ezzel leginkább saját magam lepem meg minden alkalommal.

Nem arról van szó, hogy nem foglalkozom másokkal, inkább arról, hogy az nem érdekel, hogy mit gondolnak az életemről, az életünkről és arról, ahogyan élünk, amiket teszünk. Meghallgatom, ha úgy érzem, hogy tényleg érdekli az illetőt az én álláspontom, véleményem a témában, akkor elmondom, ha nem akkor csak megrántom a vállam.

37 kellett ehhez. Jó sok időt elpazaroltam arra, hogy másoknak megfeleljek, és még több energiát arra, hogy feldolgozzam azt, hogy nem sikerül(t). Most azt tanulom, hogy ezt (már bocsánat) leszarjam.

Barátság is ment már rá arra, hogy nem tudtam egyidőben megfelelni mindenkinek és minden szituációban, nem tudtam több szerepben játszani. Az egyik konkrét példa már 4 éves, amikor nem tudtam felszólításra részvétet nyilvánítani. Olyan sokszor próbáltam már kiírni magamból a történetet, most is megtettem, de kitöröltem. Nem megy. Eddig egyetlen egyszer mondtam el az egészet elejétől a végéig. Másfél hete Brüsszelben egy barátnőmnek valamennyi gyümölcsös sör elfogyasztása után. Megértette, de azt kérdezte, miért nem tettem meg. Utólag én is azt mondom, hogy meg kellett volna tennem, de annyira más szituációban és lelkiállapotban voltam akkor. Most másképpen tenném, az biztos, de már nem tudom.

Nem is erről akartam írni, most meg azt sem tudom, mit is akartam. Megártott a napsütés.

Furcsa

Többen kérdezték, itt is megemlítem.

Ha furcsa, tőlem távó állónak tűnő dolgokat lát valaki a faceboon a nevem alatt vagy azzal összefüggésben, nem kell megijedni. Nem vírusos a gépem, nem is törték fel a profilomat, csak elkezdtem azt, amivel alaptőkét szerzek a vágyott tevékenységnek. Nem a legjobb, de annál biztosan jobb, mint kiállni a sarokra, ahol ráadásul még nekem kellene fizetni területfoglalásért meg esztétikai rombolásért, bevétel meg nem lenne... :D

Szóval, ez van, egy ideig ezt a békát lenyelem, mert siránkozással nem viszem előrébb a dolgokat, valamit tenni kell. Nem halok bele.