Végünk van

Már egy jó ideje meg sem próbálom napközben betenni Gergőt a kiságyba. Hagyom a nagyágyon, a leesés elkerülése érdekében körberakom paplannal, párnával. Összesen egyszer esett le, de az még nagyon régen volt... lefordult, amikor egy pillanatra nem néztem oda. Sírt, de az iejedtségnél nagyobb baja nem lett. Egyszer megismételte anyunál ősszel, de az sem volt komoly. Edzett legény. Nem lett baja, de én megijedtem annyira, hogy egy darabig megint bepakoltam a kiságyba napközben, de nem tartott sokáig, mert nem aludt benne jól.

Egy idő múlva megint maradt a nagyágyon. Lassan átszokott a napi 2 alvásól 1-re, az átmeneti időszakban maga volt a káosz az alvása, majd szépen beállt, hogy dél körl ebédelt, aztán bealudt. Pár hete viszont megint elkezdett vadul fogzani. Az éjszakák a szokásosnál is rosszabbak lettek, gyakran ébred, rosszul alszik, korán kezdi a napot. Nem ritka, hogy hajnali 5 után nem sokkal már pislog, és nem lehet visszaaltatni. Ilyenkor átviszem Péterhez a hálószobai nagyágyra, én meg visszadőlök kicsit a gyerekszobában, hogy kinyújtsam a derekam, ami az éjszakai kényszerpózban eléggé megviselt (ritkán tudok és/vagy merek elnyújtozkodni Gergő mellett). Gergő ilyenkor már nem alszik vissza Péterrel sem. Mivel korán kezdi a napot, reggeli és szaladgálás után kár még valamit tízóraira, és nem sokkal 10 óra előtt ásítozik, dörzsöli a szemét, nyűglődik. Beájul, és úgy marad 2,5-3 órán keresztül. Mostanában az utóbbi a gyakoribb, és jól van ez így.

Ma is így történt. Majdnem pontosan 10 órakor zuhant álomba, kb. 30 perc múlva felsírt. Szerintem a foga volt, mert egy kis tejtől megnyugodott, és egészen du. 1-ig aludt egy pisszenés nélkül. Amikor meghallottam a finom nyüszögést, amivel jelzi, hogy felébredt, eldobtam mindent, és szaladtam, nehogy leessen. Kinyitottam a szobája ajtaját, és lemeredtem. Nem volt az ágyon, de az ágy mellett sem. Egyszer már fogadott az a kép, hogy állt az ágy mellett. Sosem fogom megtudni, hogy lemászott vagy leesett. Egy másodperc ezredrésze alatt véginéztem az ágyon, az ágy mellett, és miután egyik helyen sem találtam, folytattam a keresést a földön. Akkor megláttam. Ott állt közvetlen előtten, nézett rám vigyorogva, egyik kezével az ajtót markolászta. Összeraktam: felébredt, leszállt az ágyról, masírozott volna kifelé a szobából, de az ajtó az útját állta. Akkor szólt nekem, hogy nyissam ki. Itt a vég... már akkor sem lehetek nyugodt, amikor alszik. :)

Meglepetés áttörés

Tudtam, hogy rövid időn belül újabb foggal gyarapszik Gergő készlete. Minden jel erre mutatott; egy ideje a szokásosnál gyakrabban nyűgös, minden egyéb tünet nélkül betaknyosodott, bepirosodott a pelenkás testrésze (nem úgy, mint amikor érzékeny valamire), gyakran kéri az általam termelt nedűt, napközben rengetegszer bújik csak úgy. Alapból bújós, de mostanában még annál is jobban. Nem panaszkodom, mert imádom, de észrevettem. Figyeltem a fogait, amikor csak engedte, jól belenéztem a szájába, de nem láttam semmit. Vártam tovább. Hétfőn a védőnővel megbeszéltük, melyiknek kellene jönnie, de már akkor sem nagyon tudtam, melyikről beszél.

Tegnap este kiderült, hogy fölösleges lett volna megjegyezni, mivel Gergő ebben az esetben is magasról tesz a papírformára. Miután altatás után legalább háromszor ébredt (sikítva-nyüszítve) éjfélig, bementem az ínyét Dentinox-szál. Csak nagyon indokolt esetben veszem elő, mert nem akarom, hogy rászokjon. Most úgy éreztem, kell. Mivel Gergőt ismerve bárhol nőhet a következő fog, végigvezettem az ujjam az ínyén alul és fölül. Jobb oldalon fölül valami megszúrta az ujjam. Kizárásos alapon a régen várt fog. Egy őrlő. Szegény. Hát, ez kínozta ennyire. Ma este készültem, hogy amint kiderül, hogy a ma sem ússzuk meg Dentinox nélkül, átadom Péternek a fogtapintási lehetőséget. Megtalálta, amit én is, majd tovább kutatva rábukkant a párjára. Balra fölül egy újabb őrlő tört át. Minden elismerésem a minihősnek.

Romboló és festmény

Mivel szombaton sem lett borúsabb az idő, úgy gondoltunk, ne maradjunk a lakásban. Ha már lendületben voltunk, a visegrádi bobpályát céloztuk meg. Láttam magam előtt, ahogy Gergő vidáman suhan Péter ölében. Bobozás után a Beckett'sbe akartunk menni. Egyrészt kíváncsiak voltunk, hogy tényleg nem lehet-e bent dohányozni, másrészt 2 éve a közelében sem jártunk, meg aztán St. Patrick nap volt.

Jó terv volt, de Gergő az egészet áthúzta. Délelőtt egy szemhúnyást sem aludt. Lefárasztási céllal Péter levitte a játszótérre, ahonnan éhesen, álmosan jött föl. A cipőjéből legalább 1 kg homokot szórtam ki, de már fel sem vettem. Kár, hogy nincs itthon homokozó. A 3 nap alatt jól feltölthettük volna a felszállított homokmennyiséggel. :) Evett, ivott, majd bealudt. 15.15 körül ébredt.

Mire összeszedtük magunkat, nem volt értelme Visegrádig autózni, mert egyrészt elment volna a nap, mire odaérünk, másrészt a Beckett'sbe nagyon szerettünk volna menni. Megszavaztuk a Szent István park játszóterét. Sokan voltak, de szerencsére pont volt egy szabad hinta. Rövid himbálózás után Gergő nem találta viccesnek, helyett csúszdázni akart. Megközelítettük az objektumot, felvettük az alakzatot. Péter fent elengedte, én lent elkaptam Gergőt, aki imádta az egészet. Sok hasonló korú gyerek volt, szinte kivétel nélkül szülői felügyelettel. Volt néhány nagyobb is, rájuk -szemmel láthatóan- senki sem figyelt. Nem is volt ezzel gond, egyetlen kislány volt a kivétel. Az egyszerűség kedvéért hívjuk Rombolónak, mert nem tudom a nevét, ez pedig pont ráillik.... Erős a gyanúm, hogy Romboló szülei látótávolságon kívül beszélték meg aktuális nagyon fontos problémáikat, vagy láttak és hallottak mindent, csak éppen nem érdekelte őket. Nem tudom, melyik a jobb... :S Mindesetre Romboló úgy viselkedett, mintha a csúszda egyedül az ő szórakozására épült volna. Lecsúszott, majd néhány másodperc múlva újra a csúszda tetején volt, és csak az lebegett a szeme előtt, hogy lecsússzon. Mindegy, milyen akadályt kell a szent cél érdekében leküzdeni, esetleg kin kell átgázolni. Akadály témakörben szerepelt néhány kisebb gyerek, aki csillogó szemmel ültek a csúszda tetején, és várták, hogy apa vagy anya segítsen lecsúszni, valamint szülői kar, ami benyúlt, hogy megfogja az éppen csúszni készülő gyereket. Az utóbbit nemes egyszerűséggel eltolta maga elől; arra sem figyelt, hogy esetleg a mellette ülő kisebb gyerek majdnem leesik... Átgázolás témakörben volt megtaposott babaláb, elsodort babakéz (az utóbbi a csúszda szélébe kapaszkodott..). Néhány kör után már figyeltük a kiscsajt, egy apukával mindig figyelmeztettük egymást, ha közelített. Egyszer majdnem belefutottunk, mert nem átallott felvenni egy felsőt.

Egy idő után rábeszéltük Gergőt, hogy hagyjuk a harcot, és menjünk inkább a rugós mozgókára (vagy mi a neve...). Éppen üres volt, egy gombszemű kisfiú álldogált mellette bátortalanul. Mivel kétszemélyes a szerkezet, anyuka rábeszélte a fiát, hogy rázzon egyet a kisfiúval (végre valaki fiúnak nézte :D). A srácok ráztak, anyuka nézte Gergőt, és kibukott belőle, hogy olyan szép, mint egy festmény. Hozzátette, hogy holland festmény. Nem tudom, ez miért volt lényeges, de mindegy is. Imádom a nőt. Egy francia nő, aki szinte akcentus nélkül beszél magyarul kisfiúnak és festmyére illőnek nevezte Gergőt. Ilyen sem történik minden nap. :)

Némi homokozás után leporoltuk magunkat, és megközelítettük a Beckett's-et. Már az utcán feltűnt, hogy valami nem stimmel. 2 éve ugyanekkor (alig volt este 6 óra) pangott a hely, csak később érkeztek a koncertre az emberek. Ehhez képest most az üvegfalon keresztül nem lehetett mást látni, csak zöld koboldsapkákat. Ajaj... Ha már ott voltunk, beszagoltunk. A bejáratnál figyelmeztetett a tulajdonos, hogy talán túl zajos lesz Gergőnek, de nem hátráltunk meg. Találtunk egy sarkot, ahol leülni ugyan nem tudtunk, de jól körbe lehetett nézni. Gergő meg is tette. Forgatta a kis fejét, tátott szájjal bámulta a tömeget, a nyüzsgést. Imádta. A zajról csak annyit, hogy 1 hete baráti palacsintázós összejövetelen koppanásig tekerte a hangerőszabályzót és ropta a szoba közepén. Végül nem maradtunk, mert esztelenül sokan voltak, nem tudtunk leülni. Helyette elugrottunk az Oktogonra az Isztambulba vacsoráért.

Gergő jól elfáradt, de nem volt elég ahhoz, hogy a kiságyában töltse az éjszakát. Most ilyen korszaka van. Lesz ez mág jobb is. Tudom.

Süt a nap :)

A hétvégi szervezkedés már kedden elindult, amikor a húgom férje telefonált. Kérdezte, milyen babakocsi részek vannak nálunk, és mi anyunál. Nem értettem igazán, miért fontos, ugyanis az volt a terv, hogy Húsvétkor elvisszük anyuhoz a babakocsi összes általunk használt részét, átmossuk a huzatot, onnan ők viszik Kaposvárra (megy egy nemsokára születő babához), mi pedig elhozzuk az anyunál lévő esernyőre csukható babakocsit. Valóban ez volt a terv, de lehet, hogy korábban érkezik a baba. Nem kezdtem kukacoskodni, hogy az elején maximum a hordozóra lesz szükség, az első séta bőven Húsvét utánra esik, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, nem akarom adni a kocsit (húgoméktől kaptuk kölcsön).

Anyuval egyeztettünk, agyaltunk, hogy is lenne a legjobb. Vele toltak ki a legjobban; a háta közepére sem kívánta, hogy a csomagjai mellé még a babakocsi alkatrészeit is beillessze a kocsiba. Végül minden simán ment; anyu elhozta és átadta a szajrét az apukajelöltnek (továbbiakban AJ), AJ elhozta hozzánk az esernyőre csukható babakocsit, viszi a nálunk lévő alkatrészeket. Szabad kezet kaptam a húgomtól, hogy az általunk már nem használt babacuccokat is ráakasszuk AJ-re. Szabadkoztam, mert nem szeretem mosás-tisztítás nélkül át- és/vagy továbbadni a holmikat, de összesen 2 napom volt arra, hogy átadáskészre varázsoljak mindent. Nem ment. Megbeszéltük, hogy úgyis mindent átmosnak. Amilyen nyűgnek éreztem az egészet, amikor kedden beszéltem a sógorommal, annyire örültem, amikor AJ mögött becsuktam az ajtót. Nem is tudom, mióta nem használtuk már pl a játszószőnyeget, csak a helyet foglalta. Éljen a tavaszi lomtalanítás (ha ezek nem is lomok)! :)

Miután AJ elment, kocsiba vágtuk magunkat, és meg sem álltunk a Kopaszi-gátig, ahol csatkaloztunk egy bartánő-kisfia kombóhoz. Gergő megejtette az idei első hintázását. Egyszer már majdnem elvittük, de olyan nagyon fújt a szél, hogy megfutamodtunk. Most viszont annyira jó idő volt, hogy szinte Gergő volt az egyetlen gyerek sapkában. Ettől függetenül eszem ágában sem volt levenni róla. Könnyű, szellős, horgolt sapkája van, az még elfér rajta. Szerintem.

Mivel pénteken sem volt hűvösebb, és a nap sem sütött kevésbé, alvás és ebéd után megint elindultunk. Most a Hajógyári-sziget volt a cél. Nem tudtam róla, de elhittem Péternek, hogy van ott egy szuper játszótér. Tényleg van. Annyira jó, hogy teljesen tele volt. Gyerekek, felnőttek, kicsik és nagyon vegyesen tobzódtak a tavaszi napsütésben. Lovak is voltak; bátor gyerekek ültek nyeregbe és mentek körbe-körbe. Volt egy kiscsikó. Éhes volt, álmos vagy nem tudom, de annyira kis szerencsétlen volt. A megérkezésünk pillanatában egy embereset pisilt. Esküszöm, hogy majdnem 1 percig tartott a művelet. :) Álldogált a produktum mellett egy kicsit, majd nemes egyszerűséggel belefeküdt. Péter szerint igaza volt, hiszen a Szigeten voltunk. :) (Lesz kép, csak meg kell szereznem Pétertől.) Nagyon gyúrt arra Péter, hogy majd Gergővel mekkorát fognak csúszdázni, de amint megérkeztünk, és megláttam a csúszdakomplexumot, csúnyán megvétóztam a dolgot. Szép és jó, de nem Gergőnek való még (egy jó darabig). Maradt a játszótér, ahol viszont kis hinta után rárabolt a csúszdára. Nem olyan látványos, mint a nagy, de 1 évesen éppen jó. Sok gyerek volt; kisebbek és nagyobbak, de nagyjából Gergővel egyidősek. Egy kislány (Abigél odament Gergőhöz és adott neki egy puszit, aztán a kezét is megsimogatta. A mini szívtipró csak állt és nézett. Pár perc és néhány csúszás után megint egymás mellé kerültek, amikor Gergő elveszítette az egyensúlyát a homkozóban, és pelenkára zuttyant. Abigél anyukája azt hitte, a kislánya idézte elő a balesetet (jelzem, Gergő fel sem vette az egészet), és mondta neki, hogy figyeljen oda, mert a KISLÁNY elesett. Csendben mosolyogva mondtam, hogy kisfiú. Szabadkozott, de legyintettem, hogy megszoktam. Vajon a kék kabát, a fehér sapka, a barna nadrág vagy a barna cipő tette kislányossá Gergőt. A sapkára gyanakszom, de nem érdekel. Pasi és kész. :)

Hazafelé beugrottunk az óbudai Auchanba, mert kellett néhány dolog a túléléshez. Ha már ott voltunk, néztünk némi vacsorának valót.. Nem is elsősorban magunknak, nekünk majdnem mindegy, mikor eszünk, de Gergőnek közeledett a vacsoraidő. Először az üzletsoron próbálkoztunk egy pizzériában, de végignézve a kínálatot, Péter közözlte, hogy egyiket sem enné meg szívesen. Felszívtam magam, és betoltam a kocsit a boltba. Ott aztán észrevettünk egy.... hmm.... azt hiszem, grillpultnak nevezik az ilyesmit... szóval, egy grillpultot. Néztük, néztük, tetszett. Hát, még akkor, amikor észrevettem, hogy van rántott sajt menüben. Végül 2 db rántott sajtot (nem gumis), 10 dkg sültkrumplit és kb. 10 dkg rántott hagymakarikát vettünk 615 Ft-ért. Hárman laktunk jól belőle. Azóta is ezen csodálkozom. Ha nem esne ennyire ki, gyakrabban mennék, és nem aggódnék az ebéd vagy a vacsora miatt, de csak ezért nem megyünk ki.

Gergő 2 napja masszívan pörög a napsütésben. Kíváncsi vagyok, befolyásolja-e ez valamennyire az éjszakai alvását....

A Google rejtelmei

Kíváncsi lennék, kielégítő választ kapott-e a kérdésére, aki megkérdezte a Google-tól, hogy miért viszket mostanában állandóan az orra, majd a kidobott találatok között ezt a blogot választotta. :D Az is érdekelne, miért gondolta a Google, hogy ez a megfelelő hely a téma boncolgatásához... :)

Hétvége extrákkal

A hétvége a szokásos módon indult. Az első néhány órában. Az volt a terv, hogy elmegyünk az úszásra, utána hazaugrunk ebédelni, hajat mosni, kalácsot sütni, aztán át az esti palacsinzázás helyszínére, ott letesszük a cuccot, sétálunk egyet a belvárosban, majd vissza a helyszínre. 

Ennek megfelelően összaszedtük magunkat, bepakoltam az úszós cucckokat és Gergő tízóraiját. Az utolsó percben érkeztünk. Fejben gyorsan összeszedtem, mit kell felmarkolni (Gergő, táskám, úszóstáska). Basszus. Az úszóstáska. Péter rámnéz, kérdezi, hogy mi van vele. Mondom, hogy csak annyi, hogy nem hoztuk. Péter felől is érkezett egy basszus, de lehet, hogy valami erősebb volt. Ültem tehetetlenül, kattogott az agyam. Hajlottam a megfutamodásra, de Péter azt mondta, legalább köszönjünk be. Megpróbáltam rávenni, hogy ugorjon haza, de levezette, hogy nincs értelme, mert igaz ugyan, hogy 10 perc az út kocsival, de oda-vissza már 20 perc, plusz föl és le a 6 emelet. Behúzott nyakkal vázoltam a helyzetet a többiekkel. Nem mondom, hogy nem nevettek, de nem estek zavarba. Nóri azonnal felajánlotta András egyik használaton kívüli úszógatyáját (ők tartják az órát), törölköző is akadt Péternek.Ádáméktól (úszótárs) kaptunk törölközőt Gergőnek, és szerencsére volt raktáron egy úszógatya. Valami azt súgja, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik így jártak. :) Ettől függetlenül (vagy éppen ezért :D) jól sikerült a foglalkozás; nem is tudom, Gergő mikor volt utoljára ilyen együttműködő. Öltözéskor aztán átvillant az agyamon, és talán ki is mondtam, hogy még az nagyon hiányozna, ha pont a kölcsöntörölközőt pisilne le Gergő. Alig gondoltam ezt végig, amikor megtörtént: Gergő elegánsan és minden szégyenérzet nélkül rommá pisilte Ádám törölközőjét. Nem győztem elnézést kérni, Ádám anyuja kb. ugyanannyiszor megnyugtatott, hogy úgyis mindent kimos. Próbáltam elkérni a törölközőt egy mosásra, de nem kaptam meg (úgyis mindent kimos).

Miután ilyen jól jöttünk ki a kellemetlen helyzetből, abban a biztos tudatban érkeztünk a Fehérvári úti piacra, hogy ezután minden simán megy. Ehhez képest nem sok kellett egy újabb kellemetlen szituációhoz. Mivel a piacon nem jellemzően lehet kártyával fizetni, mielőtt kiszállok a kocsiból (egyedül megyek, mert Péter őrzi Gergő álmát, aki az uszoda és a piac között kb. félúton mindig bevágja a szunyát), mindig megnézzük, van-e nálam pénz. Álatlában Péter rábeszél, hogy vigyek kicsivel többet, nehogy valamit ott kelljen hagynom. Sosem kell a többlet, de mindig elteszem (naná :D). Most ís így indult: rábeszélt, elvettem a pénzt, tettem volna a pénztárcámba. Basszus. A pénztárcám. Beugrott, hogy valami miatt elővettem a héten, és nem tettem vissza. Ha nem beszél rá Péter, hogy tegyek még el pénzt, akkor ott áltam volna pénz nélkül a kis kék kosarammal. Imádtam volna... :S

Piac után megéheztünk. Gyorsan felmértük a helyzetet, és arra jutottunk, hogy mivel néhány alapvető dolgot be kellett szerezni (a palacsintás buli résztvevőitől is érkezett megrendelés, amit elfelejtettek), elgurultunk a Tescoba, ott enni is lehet. Előtte felugrottam a lakásba, hogy elpakoljam a hűtőbe való szajrét, felmarkoljam a kupnokat és a pénztárcámat. A liftben (már lefelé) jutott eszembe, hogy a kuponok nincsenek nálam, de nem akartam húzni az időt. Legközelebb is jók lesznek. Mivel Gergő még aludt, amikor a Tesco parkolójába érkeztünk, abban maradtunk, hogy én beugrom enni, mert kezdtem éhenhalni, Péter pedig marad Gergővel, mert ő még nem éhes. Pénztárca a kezemben, bele akartam tenni a táskámba. Pár napja visszaköltöztem az anyósülésre, ezért amikor az ölemben nem volt a táska, a következő mozdulattal Gergő mellett kerestem. Nem volt ott. Rámjött a röhögés. A táskám a babakocsin maradt, amire ledobtam, hogy a piacos szajréval meg a pénztárcámmal tudjak foglalkozni. Természetesen a telefonom is benne volt, ezért nem volt egyszerű megtalálni egymást a Tescoban, miután felébredt Gergő és bejöttek, de sikerült.

Azt hittük, ezután már tényleg csak jó jöhet. Erre utalt, hogy a palacsintás helyszín előtt, pár lépésnyire a kaputól sikerült parkolni, pedig durván belváros és szombat délután. A séta is jól sikerült. Végre élőben láttam József Attila szobrát a Kossuth téren. Tudtam, hogy ott van, de nem járkálok én arra, eddig nem volt alkalmam megtekinteni. Ha már ott voltun a közelben (és még a szobor is ott van), megnéztük. A buliba -többek között- limeot is vittünk, hogy legyen mit a Bacardi-Colaba tenni a többieknek. Többször emlékeztettük magunkat és egymást, hogy vigyük fel a kocsiból, mégis elfelejtettük. Amikor kiderült, hogy a kocsiban maradt, Péter lement, áttúrta a csomagtartót, majd feljött és közölte, hogy nincs ott. Biztosan felvittük a többi tescos szajréval együtt, csak nem vettük észre. Nem nagyon hittem, de eleinte ráhagytam, de nem hagyott nyugodni. Egyszerűen tudtam, hogy ott van. Amikor megérkeztek a többiek, és elkezdték gyártani az italokat, nem bírtam nézni, ahogy isszák a B-C-t lime nélkül. Lementem. Túrtam én is a csomagtartót, de nem találtam. Túrtam tovább. Tudtam, hogy kell lennie. Végül meglett. Nem csodálom, hogy Péter nem találta. Többek között azért, mert én tettem oda.

A palacsintás buli jól sikerült. A limeos közjáték után már tényleg minden jól sült el. Gergő csavargatta a potmétert, néha ütközésig elfordította. Az iszonyatos hangerőtől nem riadt meg, inkább nevetve rázta a kis testét. Táncolt. Este 10 körül jöttünk haza, addig pörgött az úr. Hazafelé aztán a Batthyány-örökmécsesnél már aludt (a Nemzeti Bank mellől indultunk :D), arra sem ébredt, hogy levettem a cipőjét és a felsőruházatát. Hajnalban kapott pizsamát, amikor először megébredt. Évente egyszer kimaradhat a fürdés... :)

Nem mehetek el mellette, mert az is a hétvégén történt, hogy Gergő megtanult simogatni odacsapás helyett. Szeretetből volt az is, de nem annak látszott, és a gyerekek nem nézték jó szemmel. .) Puszit is tud már adni. Igazit. Arcra. Hatalmas élmény. :) A puszidobás már ment, de arcra most adott először. Nekem. :*.

Popsikrém - gyógyszertári

Ha már alvázápolásnál tartunk, folytatom az első krémes tapasztalatokkal. Kezdetben vala a gyerekorvos által felírt cucc. Felírta, megvettünk, becsülettel kentük Gergő fenekére. Nem tudom, hány nap kellett hozzá, hogy rájöjjünk, valami nagyon nem stimmel. Égő vörös volt Gergő bőre a kezelt területen, ha hozzáértünk, sírt. Keservesen és következetesen. Néhol hámsérülést is felfedezni véltem. Megijedtem. Szerencsére ez még a kezdeti bénázási időszakban volt, amikor anyu masszívan jelen volt, így személyében bőrgyógyász vizsgálhatta a kérdéses bőrfelületet. Nézegette, tapogatta (Gergő közben kifejezte nemtetszését), majd közölte, hogy szerinte a popsikrém a ludas. Félretettük, és a sudocremehez nyúltunk. Kis idő múlva eltűnt a pirosság, a(z általam látni vélt) hámsérülés, Gergő nem sírt, ha tisztogattuk a pucér senekét. Végleg búcsút mondtunk a gyerekorvos által összeállított krémnek.

Ez annyira az elején volt, hogy szinte hetente jött az orvos látogatóba. Anyu is itt volt, úgyhogy a két szakmabeli megbeszélte, mi lehetett a gond a krémmel. Gyorsan kiderült, hogy a bór volt a bűnös. Állítólag nem minden baba bőre bírja. Klassz. Csak én nem értem, hogy ha szokott vele baj lenni (a bórral), akkor miért ez a doktornő alapértelmezett popsikrémje?

Azóta ki sem nyitottam a tégelyt, de szerintem még megvan...

Popsitörlő - babylove (dm sajátmárka)

A kezdőcsomagba, amit még Gergő születése előtt összeállítottunk, került popsitörlő is. Gondoltuk, ebből is megpróbáljuk a dm-es verziót. Ha nem válik be, jöhet a következő. Nehezen tudtuk eldönteni, melyik is legyen a sok közül, végül elsőként a zöld csomagolásúra esett a választásunk.

Illatra, tapintásra már az első használat alkamával tetszett. Gergő bőre bírta, engem sem borított el mindenféle kelés, úgyhogy hosszabb távú barátságot kötöttünk. Nem volt összehasonlítási alapom, mivel ez volt az első, amit próbáltunk, de tetszett. Felkerülhetett a rendszeresen beszerzésre kerülő cuccok listájára.

Az elején alig jártam ki a lakásból, az első 6 hétben egyáltalán nem. A bevásárlások így Péterre maradtak, én csak a listát írtam. Az egyik dm-es túra alkalmával azzal jött haza, hogy beszélgetett egy anyukával a dm-ben, és az ő javaslatára vett egy csomaggal a kék csomagolású popsitörlőból próbaképpen. Az anyuka tapasztalata szerint hatékonyabban tisztítja a babapopsit, ha szilárd cucc van benne. Igaza volt. Zongorázni lehet a különbséget. Azóta ez is felkerült az alapdolgok listájára. Kevesebb kell belőle, mert csak és kizárólag nagyobb kihívás esetén használjuk, de mindig van itthon.

Nem mondom, hogy unjuk a zöldet, de egyszer hazahoztunk egy sárga csomagolásút is. Bátrak voltunk/vagyunk, mert úgy néz ki, Gergő bőre -kevés kivételtől eltekintve- mindent bír. A márka kipróbálva, szerettük volna ezt is tesztelni. Hatékonyságát tekintve ugyanolyan, mint a zöld. Az illata krémesebb, a tapintása puhább. Nem tudom, melyiket szeretem jobban, ezért -hangulattól függően- mindkettőből szoktunk venni.

Egyetlen színt nem próbáltunk. A fehéret. Most hirtelen nem tudom, miért. Arra gyanakszom, hogy az ár-érték aránya nem szokott tetszeni, és mivel Gergő bőre nem igényli az extraszenzitív ápolást, nem érzem késztetésnek, hogy a kosárba rakjam. Nem mondom, hogy soha, de valószínű...

Nettó nulla

Emlékszem, az általános iskolában minden évben ezen a napon korábban érkeztek a fiúk a terembe, és minden lányt egy hóvirág és/vagy képeslap várt az asztalon. Akkor is, amikor abban a korban voltunk, amikor a fiúk eg a lányok nem nagyon kommunikálnak egymással, mert az ciki és félő, hogy egy szia után már összeboronál az osztály. Aznap ilyesmirő szó sem volt; minden lánynak járt a virág.

Arra nem emlékszem, hogy gimiben és a főiskolán mi volt ilyenkor, de nem tudom elképzelni, hogy ne lett volna valami. Akár néhány jó szó. A későbbiekben, ha volt olyan házon belül, akitől jólesett, hogy gondolt rám, sosem felejtette el. Nem kell nekem rózsacsokor meg óriásdobozos bonbon, elég egy odaillő mondat.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy senki sem köszöntött föl ma, mert néhány lánynak eszébe jutott, de remélem, senki sem haragszik meg, ha azokat most nem számolom. Így jön ki a nettó nulla. Muszáj innom egy pohár portóit...

Lehet, hogy nem kellett volna ezt megjegyeznem, de muszáj volt írni róla, különben megfulladok. Nem tehetem szóvá, mert az elég rosszul jön ki...

Boldog nőnapot...!

:*

Vannak könnyebb és nehezebb napok, de miután ezt olvastam, azt hiszem, jobban teszem, ha befogom a szám, mert minden nehézség ellenére jó dolgom van Gergővel. Nem mondom, hogy soha többet nem csúszik ki egy-egy panasz, mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még nehéz helyzetek és időszakok, de alapvetően szerencsém van. Pont.