Jövőre

Jövőre nem lesz külön szülinap. Jövőre egy ünneplés lesz. Kiválasztunk egy játszóházat, ahova a család mellett a kisbarátok is hivatalosak lesznek. Jövőre talán jobban oda tudok figyelni, és nem veszítem el magam és az egész lényegét valahol péntek este a kanapén.

Jövőre talán másképp lesz. Jövőre talán mindenkinek jó lesz. Jövőre talán jó lesz.

Vasárnap délre már mindenki összeveszett mindenkivel, de főleg velem, mert miközben pizsamában, egy kiflivéggel és egy csésze kávéval a gyomromban próbáltam megfelelő helyzetet (lakás felkészítése, harapnivaló pattintása) teremteni, hogy várhassuk Gergő óvodai cimboráit, nem voltam képes megfelelően reagálni az extra igényekre, és abból is sértődés volt, ha nem fogadtam el a segítséget, hiszen helyettem senki nem tud felöltözni, és a mosogatógépet sem tudják ki- és bepakolni, ha ott vagyok. Az pedig nem segítség, hogy folyamatosan szapulnak, sürgetnek, kritizálnak, és kitalálják, hogy akkor hazamennek. Ez volt a legszebb része. Azért lett vasárnap a haveros buli, hogy az unokaöcsém is itt lehessen, mert Kaposvárról nem tudtak volna újra feljönni. Miután szombaton nem kicsit késve érkeztek (ha lerobban a kocsi vagy mittudomén, az más, de nem ez volt, nem akarok beszélni róla), este kiderült, hogy másnap még a buli előtt el kell indulni, mert a sógoromnak munka van este. Az, hogy nem maradtak, az egy dolog. A másik, hogy a készülődés közepén, amikor minden perc ki van számolva, baromira nincs időm azzal foglalkozni, hogy mit visznek, mi hol van. Nyilván anyu is felpattant, hogy akkor ő is megy, pedig mondtam neki, hogy szeretnék elkészülni, aztán összerakom az edényeit, a befőttes üvegeket, a ruhákat, amiket sosem fogok már felvenni (egy kolléganője minden lepattanó ruhát befogad). Akkor jutottam be a fürdőbe, amikor már a cipőjüket vették. Fél óra volt még a buli kezdetéig, én meg akkor öltöztem föl és rajzoltam arcot. Hallottam, ahogy a sógorom méltatlankodva kérdezi, hogy tényleg rám várnak-e, hogy el tudjanak köszönni. Igen. Felöltöztem, elkészültem, csak azután mentem ki, és elégtételt éreztem a szombati 4 órás késésükért. Ronda dolog, de jólesett.

Este hosszan beszéltem a húgommal telefonon; elemeztünk a hétvégét. Nem titkoltam, hogy nem voltam boldog az egész miatt. Beismertem, hogy bár nem érzem, hogy hisztizem volna (anyu szerint igen, de anyu szerint mindig hisztizek, ha nem úgy csinálok valamit, ahogy szerinte jó), de ha mégis, akkor fenntartom rá a jogot. Nem biztos, hogy mindig nekem kell más hisztijét tolerálni.

Jövőre ilyen nem lesz. Jövőre nem ilyen lesz. Lesz egy szülinap hármasban és lesz egy "nyilvános".