Nem tudom, milyen így 38 évesen. Leírva ijesztő. Kimondva is. A hétköznapokban nem érzem magam öregnek akkor sem, ha hamvasan fiatal kollégák is vannak körülöttem, viszont egy belvárosi bulieste felér egy arculcsapással. Legutóbb a Vakegérben a 2000-es évek zenéje ment egyetemi zenékként aposztrofálva. Egyetemi, ja... A legtöbb számnak az eredetijét ismertem vagy azt sem. Végtelenül öregnek éreztem magam. Aztán ott van az az este is, amikor Mitziékkel végigsétáltunk a belvároson a fiatalok között. Próbáltam nem arra gondolni, hogy Gergőnek kevesebb ideje van egy ereszdelahajam buliig, mint nekem a legutóbbitól mostanáig. Jó, ez túlzás, de akkor is...
Egyre erősebb a gyanúm, hogy nekünk a pókokon és a hangyákon kívül nem lesznek háziállataink. Mire Péter elfogadta a számára elfogadhatatlant, azaz belement a kutyatartásba, Gergő kereken kijelentette, hogy nem szeretne kutyát. Konkrétan így hangzott a beszélgetés egyik reggel a buszhoz sétálva:
Én: -Gergő, szeretnél kiskutyát?
G: -Nem.
Én meglepődve: -Nem szeretnél kiskutyát?
G: -Nem.
Én: -Tényleg nem?
G kicsit már türelmetlenül: -Neeem.
Téma lezárva. Ha ő nem szeretné, akkor nem erőltetjük, azaz erőltetem, mert nincs értelme. Sejtem ám, mi lehet a háttérben. Beszéltünk már róla többször, és tudom, hogy nagyon szeretne cicát (azt mindenképpen, de általában kutyát is), de azt is megbeszéltük, hogy ahhoz el kell költözni családi házba, és akkor nem lakhatunk az Esztergomi úton, ő viszont itt szeretne lakni. Nem akar elköltözni. Inkább nem kér kutyát. Az most mindegy, hogy ebben az esetben szó sem volt költözésről, mert ha ilyen könnyen lemond róla, akkor rövid időn belül kizárólag az én kutyám lesz, ami az ellátást illeti...
Ma Börzsönyligetben voltunk Péter kollégáival egy bográcsozós összeröffenésen. Jó volt, kellemesen csalódtam, de ezt majd legközelebb írom meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése