Helló Gazdagrét

Megnéztük. Megtetszett. Kérjük. Volt egy kis harc egy másik érdeklődővel, de a miénk. Nem is értem, minek egy könyvelőirodának kert.

Az alaprajz szabálytalan. Nem kicsit. Feng shuilag van benne teendő bőven, de nem is terv az unatkozás.

Most jön a neheze: eladni a lakást, amiben lakunk. Ehhez nagyon nincs erőm, de talán Péter is kapott most egy löketet a cselekvésre. :)

Hajrá.

A lakáscsere nevű rémálom

Jól sejtem, hogy nem jár erre már a kutya sem? Mindegy, azért én írom, mert most olyanom van. :)

Pénteken megnéztünk három lakást. Azaz volt három időpontunk. Tulajdonképpen a következő történt: 1) Az első lakást csak Péter nézte meg, mert addigra már megbeszéltük, hogy az nekünk nem lesz jó, de adtunk neki egy esélyt. Annál is rosszabb volt, ahogy gondoltuk. 2) Nemes egyszerűséggel nem jött el az ingatlanos, a telefont pedig nem vette föl, de mindegy is, mert csak azért nem mondtuk le, mert ez volt a középső időpont, azaz nem ezért kellett korábban odamenni a környékre, és nem ezért végeztünk később. 3) Úgy gondoltuk, ez lesz a befutó, mivel barátaink laknak 2 emelettel fölötte egy pont ilyen lakásban, csak kicsit variáltak rajta, tehát tudjuk, mit lehet(ne) kihozni belőle. Hát, ebből nem lehet, ráadásul a ház finoman szólva nem akadálymentesített. Már ahhoz, hogy az amúgy kicsi liftet elérjük, legalább 10 lépcsőfokon kell felcibálni a babakocsit, és mivel kicsi a lift, még fel a másodikra. Nem ez lesz a lakás, amit keresünk.

Vissza a startvonalra. Az eredileg kinézett lakást eltettük az agyunk egy nagyon távoli pontjába, mert 3 évig tuti nem lesz előrelépés az ügyben. Most úgy vagyunk, hogy olyat keresünk, amit akár véglegesre is el tudunk képzelni. Kiterjesztettük a keresést a kerüet távolabbi részeire. Ami eddig szóba sem jöhetett, mert azt mondtam, hogy a hf-re én ki nem költözöm, most az tűnik a legjobb választásnak. Gazdagrét. Erről egyből a Szomszédok jut eszembe, de nem abban a házban keresgélünk. Biztosan nem akadálymentesített. :D

Kedden megnézünk egy lakást. Ha tetszik, akkor begyújtjuk a rakétákat, fáradtságot nem ismerve kipofozzuk a mostani lakást, hogy jól el tudjuk adni (ebben az állapotban nem lehet, mert én is hányok a rumlitól), és uccu neki, költözünk. Várom is, meg a hátam közepére sem kívánom a macerát, de jó lesz már nagyobb lakásban pörgetni a gyerekeket.

Már a lakásavató meghívójának dizájnelemein gondolkozom. (Á, nincs ennyi időm nekem, de jól hangzik. :D)

Még mindig a lakás

Élünk. Nagyon is. Nem lazsálunk, pörgünk. Napjaink mennek el a lakáshelyzet megoldására, mert nem olyan egyszerű, ahogy elképzeltük, és ahogy néhány hónappal ezelőtt látszott.

Kezdjük az elején! Januárban megnéztünk egy lakást, beleszerettünk, osztottunk-szoroztunk, és az jött ki, hogy ha eladunk mindent és igénybe vesszük a csokot, akkor meg tudjuk venni. Januárban. Igen. Nem írtam el...

Ennek megfelelően elkezdtük intézni a dolgokat. Azért, hogy le tudjunk tenni némi foglalót, a legkönnyebben eladható dologhoz nyúltunk, azaz a teremgarázs beállóhoz. Jutányos áron eladtuk a szomszéd srácnak és a családjának azzal a szóbeli (sajnos) megállapodással, hogy amíg itt vagyunk, használhatjuk, hiszen nekik van másik beálló, és csak azért vették meg, mert valamikor majd szeretnének egy másik autót.

Futottuk a köröket a lakással, közben beszéltünk pár emberrel a házban, hogy esetleg érdkelheti őket a lakásunk, ha lépünk. Lépésről lépésre próbálom a lakást megtekinthetővé tenni, mert a jelenlegi állapotában nem lehet mutogatni, akkora a rumli. Az van ugyanis, hogy decemberben eladtuk a bútorok egy részét, amik nem voltak praktikusak, és venni akartunk megfelelőeket. Párat vettünk is, de közben jött a csok, és inkább költözünk. Azt hittük, májusra már nem leszünk itt. Ehhez képest...

Kiderült időközben, hogy baj van a használatbavételi engedéllyel, ebben a formában nem lehet megvenni a lakást, újabb terveket szövünk. Meg még mittudomén mivel is gond van, de a használatbavételi a legfontosabb, mert akkor elkezdjük bérelni, a jelenlegi lakást is kiadjuk, nem pedig eladjuk.

Nézegetünk más lakásokat is, de elég reménytelen a helyzet, amikor szól a szomszéd srác, hogy júliustól kiadná a garázsbeállót. Joga van hozzá, hiszen az övé, de akkor is megállapodtunk. Itt jön az, hogy szóban. Lakásvásárlásnál is előfordul olyan, hogy eladja a tulajdonos a lakást, mert kell a pénz az újhoz, de amíg beköltözhetővé teszi, maradhat a régiben. Le kellett volna papírozni. Június 20-a körül szól megint a srác, hogy kiadta a beállót, hónap végén jöhet akár a bérlő. Most az van, hogy nem elég, hogy megy a szarakodás (már bocsánat) a lakással, még  állhatunk a tűző napra a kocsival (irigylem magam a problémáimért, de akkor is), pedig megállapodtunk. Legalább megkérdezhette volna, hogy mi újság a költözéssel, hogy látjuk, meddig maradunk, és akkor megegyezünk egy határidőben, amikortól kiadja. Az a dühítő, hogy nagyon áron alul adta el neki Péter, simán benne van akár féléves bérleti díj is, de már mindegy. A foglalót persze, nem tudtuk letenni, mert akkor nyögte be az építtető, hogy gond van a papírokkal.

Várunk, reménykedünk, de tegnap reggel az az üzenet várta Pétert az építtetőtől, hogy nem tudta beadni a használatbavételihez szükséges papírokat, mert valami hiányzott. 6 éve volt rá egyébként. :/

Itt nem maradhatunk. A srácok heteken belül mászni fognak, és itt nincs hova. Átmeneti megoldáson gondolkodunk. Veszünk egy használt lakást a kinézett lakás közelében, oda bejelentkezünk, így lesz parkolójegyünk (vagy mi), és amikor jelenti az építtető a zöld utat, eladjuk, és megvesszük azt. Nem így terveztük, de ez lesz a megoldás. Pénteken megnézünk egy lakást.

Szeretnék már ezen túl lenni. Leginkább a pakoláson. A jelenlegi helyzetből szeretném kihozni a legtöbbet, hogy el tudjuk adni.