A sztédzsing még

Nem hagy nyugodni ez a sztédzsing. Muszáj, hogy legyen valami értelme, különben nem jött volna létre mint piaci termék. Ma megvilágosodtam.

Miután csupán az, hogy feltettünk néhány képet a lakásról (a kiürített konyháról, a furcsán üres fürdőről, az erkélyről és a házról kívülről, plusz alaprajz) elkezdte vonzani az érdeklődőket, és senkit sem zavart, hogy dobozok vannak a nappali egyik falánál, mert mondtuk, hogy elkezdtünk csomagolni, Péter is belátta, hogy hülyeség pénzt kidobni a sztédzsingre.

Azt azért megjegyezte, hogy esetleg a kislakásom esetében lenne értelme. Azonnal rávágtam, hogy azt én is meg tudom csinálni. Nem lakik már ott senki, ami nem kell oda, arra semmi szükség, mehet a rászorulóknak vagy valahova.

És akkor rájöttem, hogy mi az értelme a sztédzsingnek. Nagyjából ugyanaz, mint a bejárónőnek. Akinek nincs ideje vagy éppen lakberendezési érdeklődése, megbízhat valakit, hogy csinálja meg helyette. Így logikus. Csak annak kellett eljutni az agyamig, hogy ezért valaki szokott fizetni. Sosem voltam úrilány. 😂

Ha egyszer lesz vállalkozásom, akkor tuti sok dologgal fogok foglalkozni. Beleveszem ezt a sztédzsinget is. 😂

Számvetés

Számomra is furcsa, hogy meg tudjuk venni OTT és AZT a lakást, AHOL és AMELYIKET megvesszük, hiszen ennyire nem vagyunk eleresztve. Van viszont egy halom tényező, javarészt tőlünk független, amelyekkel összeáll az egész a lakássá, ami megfelelő méretű 3 gyerekkel, van kertje (ami hivatalosan zöldtető, de funkcióját tekintve kert), nincs a világvégén.

1) A lakást, amiben most lakunk, majdnem a feléért vette Péter 8 éve, mint amennyiért most el lehet adni. Teljesen független tőlünk, hogy felmentek a kerületben a négyzetméterak, de nekünk nagyon jól jön.

2) A 12 évvel ezelőtt vásárolt kislakásomat, ami akkor, abban az élethelyzetben tökéletes volt nekem, szintén a vételár duplájáért tudjuk eladni, mert az ilyen kislakásokat most nagyon viszik befektetésnek.

3) Péter örökölt egy házat az anyuja után, amit végre sikerült eladni.

Összességében nem tudnánk megvenni, ha nem ment volna fel a lakások értéke, és Péter anyuja élne. Borzasztóan irigylésre méltóak vagyunk. Tényleg.

Slusszpoénként van egy másik ház Gödön (egy nagyon lepukkant példány), ami Péter nagyszüleié volt, és közös örökség az unokatesójával, akit először ki kellene vásárolni, hogy el lehessen adni a házat, de az csak hitelből lehetséges.

Ha valaki le tud tenni 8,5 milliót most, később kb 10-et, szerintem viheti is, de ilyen ember nem létezik. :/

Sztédzsing

Tegnap esti beszélgetés

Péter: Akárhogy is nézem, úgy tudjuk eladni ezt a lakást, ha elhívjuk Juditékat, és azt tesszük, amit mondanak.

Én: Megmondják, mit pakoljuk el a dobozba és tegyünk arrébb?

P: Arrébb?

É: Hát, ki a képből, hogy ne látszódjon.

P: Nem érted. Amit eltesznek, azt el kell vinni a lakásból. "Megsztédzsingelik" a lakást, és az úgy marad.

É: És a dobozoknak tudnak valami tuti helyet?

P: Nem, azt nekünk kell megoldani, hova tesszük.

É: Ja, értem. Megmondják, mit kell elrakni ahhoz, hogy jól nézzen ki a lakás, de nem mondják meg, hova a nyüves francba tegyem a dobozokat, amik miatt gyakorlatilag nem tudunk elpakolni.

P: Igen. Nagyjából.

É: Pont ugyanezt csinálom. A sztédzsing megy fejben, csak a dobozokat nem tudom hova tenni. Én ezért egy árva vasat sem fogok fizetni senkinek, az biztos.

Most ott tartunk, hogy összepakoljuk, amire az elkövetkező pár hónapban tutira nem lesz szükségünk (téli cuccok, kinőtt ruhák, olyan dolgok, amik nélkül addig kibírjuk), és úgy megsztédzsingeljük a lakást, hogy rá sem ismerünk. Aztán ebből fogok megélni, mert ezek szerint van rá kereslet, és van olyan hülye, aki ezért fizet. :)

Lakást eladni nem könnyű

Sőt, kifejezetten nehéz. Azt gondoltuk, sokkal könnyebb lesz; csak bedobjuk a ház fb csoportjába, és csőstől jönnek az érdeklődő családok, akiknek egy gyerekkel kicsi lett a másfél szobás, de maradnának a házban. Másnak ez így ment. Tavaly. Nekünk nem. Érdeklődés az van, de amikor válaszolok a Melyik lakás? és a Mennyibe kerül? jellegű kérdésekre, alig kapok választ. Konkrétan négyen nézték meg, de mindannyian még egy kicsit nagyobbat szeretnének. Hajrá, mert a házban alig van, és ami van is, nem eladó.

Első körben feldobta Péter az ingatlan.com-ra, majd miután ez kizárólag egyetlen ingatlanost vonzott be, tovább gondolkoztunk. Biztosan lett volna több ingatlanos is, ha nem írja be a hirdetésbe Péter, hogy ha lehet, ne jelentkezzenek. Az egyedüli jelentkező a vevői oldalról érkezett, állítólag többnek is keres hasonló lakásokat. Amikor már szinte indult, és gondoltam, tisztázzuk, ki fogadja őt föl, meg mertem jegyezni, hogy mi nem szeretnénk ingatlanost fogadni (azaz végső esetben igen, de nem őt), flegmán visszakérdezett, hogy Láttatok nálam papírokat? Ezt is a válla fölött, mintha az anyját szidtam volna. Biztosak vagyunk benne, hogy nem fog jelentkezni, mert nem érdekelte az egész igazán. Eleve késett félórát, mert nem nézte az időt, másrészt nem engedtük, hogy fényképezzen a lakásban (csak a kilátást), mert ezek mégiscsak a mi cuccaink, és majd mi csinálunk olyan képeket, amikkel el lehet adni a lakást. (Megtudtam, hogy ez kölön szakma vagy mi, és staging vagy home staging a becsületes neve. Mik vannak?) A konyháról már készült. :)

Miután ez sem pörgött eléggé, tegnap este gondoltunk egy merészet, és készítettünk egy fb oldalt a lakásnak, azaz az erkélynek. :) Elkészítettük, feldobtuk, megosztható. Hátha... :)

Közben a kislakásomat is áruljuk. Oda sem megyek inkább. Annak az eladása is eléggé megvisel, amiben laknuk, pedig ez a Péteré. A sajátom rosszabb.

Megint egy költözés, megint egy pozitív változás, mégis kikészülök tőle. Van, ami nem változik sosem.