Ürügy

A szomszéd Zitáék fürdőfelújítása jó ürügyet szolgáltat a lustaságra. Tele a folyosó sitteszsákkal (elvileg szombaton viszik el), minden csupa finom por, még a csukott ajtó alatt is bejön. Ami nem, azt meg behordjuk a cipőinken. Úgy döntöttem, nem töröm magam, inkább megvárom a felújítás végét. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem esik nehezemre a dolog. Mivel nem tudom kivinni a szárítót a folyosóra, az utóbbi időben nem mostam, mert nem látom értelmét a lakásban teregetni. Arra ráérek télen. :) Vasárnap vagy hétfőn úgyis megyünk anyuékhoz, majd ott mosok. Igen, képes vagyok áttcipelni a szennyest fél Magyarországon. Az utóbbi időben magamhoz képest furcsa dologkra vagyok képes (vagy éppen alapdolgokra nem képes), de már kezdem megszokni. Kis rumli nem rumli. :)

Fürdőszobák

Most már biztos, hogy a június a fürdőszobák hónapja. Tulajdonképpen nem most kezdődött, még csak nem is az idén, de most került pont a végére. Akkor kezdődött, amikor Péter megvette a lakását, és úgy gondolta, nem élet az élet masszázskád nélkül. Azóta már tudja, hogy ez nem így van, de ehhez el kellett telni néhány évnek. A katalógusban szereplő kádméretek a valóságnak nem feleltek meg, a kád nem fért be rendesen, beüzemelni sem tudták a hivatalosan kirendelt szerelők. Szerencsétlenkedtek vele legalább fél évet, amikor kiderült, hogy nem fog működni. Pénzt nem adnak vissza, így alternatív megoldásként érkezett egy gőzkabin a kád helyett. Sehogy sem illett a fürdőszobába, ormótlan, sötét. Ha ez nem lett volna elég, gyakorlatilag beszereléstől kezdve folyamatosan problémák voltak vele. Hol az egyik, hol a másik funkciója nem működött. Persze, egy zuhanykabin alapvető funkciója, hogy lehessen benne zuhanyozni, és ha a gőzölője működik, az nem hátrány, de ha már ezt adták a használhatatlan masszázskád helyett, legalább működjön. A hosszú hónapokig, éveig tartó huzavona végére a múlt héten pont került. Zuhanykabin vissza a feladónak, pénz vissza Péterhez. Persze, a sztori nem ilyen rövid és egyszerű, aki elolvassa a levelezést, nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen a forgalmazó hozzáállásán. :S

A pénzvisszafizetés ígéretével a zsebünkben szétnéztünk kádfronton. Nem masszáskádat, nem gőzkabint, csak egy normális kádat kerestünk alapfunkcióval. :) Keresgélés közben ahányszor megemlítettük a dilettáns céget, mindig megértő sóhaj és bólogatás volt a reakció. Nem Péter az első, aki a saját hibájából tanulta meg, hogy nem feltétlenül kell hinni a szép, színes marketingnek. Már csak azt várjuk, hogy megérkezzen a csaptelep, és bekerülhet az a kád a helyére, amire a fürdőszoba olyan régen vár. :)

Miközben ment az egyeztetés kádügyben, a közvetlen szomszédaim belefogtak a fürdőszobájuk felújításába. Múlt péntektől hétfőig ment a fúrás, kopácsolás, néha iszonyú hanghatásokkal, de máshogy nem tudják. Szerencsére nem a házban szokásos munkamorállal dolgoznak, nekik is érdekük, hogy minél hamarabb végezzenek, így nem húzzák az időt. A neheze már kész, látják az alagút végét. Ezzel együtt én is. Már nagyon várom, hogy kivihessem a szárítót a folyosóra. Amíg száll a por és tele a folyosó sitteszsákokkal, nem lenne túl okos dolog mellettük szárítani a ruhákat.

Mivel a szomszédban egyelőre használhatatlan a fürdőszoba, és vagyunk olyan jóban, napközben a mi mosdónkat használják, esténként pedig Zita szüleihez mennek. Volt olyan, hogy aludni ugyan a szülőknél aludtak, de a húgához kellett menni fürdeni, mert pár napig volt valami baj a fürdővel. Ekkor megjegyeztem, hogy már csak az hiányozna, hogy nálam is legyen valami. Másnap reggel Péter azzal fogadott, hogy ne ijedjek meg, de kiégett az izzó a fürdőben. :)

Lassan, de biztosan minden készen lesz. Akkor majd találunk mást, amivel lehet szenvedni. :)

Burukk

Iszonyú ez a meleg. Tegnap délután 5 körül 34,5°C-ot mutatott az autó külső hőmérője. Előtte árnyékban állt, mindössze egy ötperces utat tettünk meg vele a napon. Te jó ég! Kezd az élettel nem összeegyeztethetővé válni a hőség, és sejtésem szerint lesz ez még rosszabb is. Tudnám értékelni, ha nem érnénk el a 2007-es állapotot.

Számtalan hátránya van egy régiépítésű ház földszinti lakásának, de az vitathatatlan előnye, hogy ilyenkor kellemes hőmérséklet uralkodik benne. Nem is tudom, mit csinálnék most egy ultranapos lakásban. Szép, szép, ha fényárban úszik a lakás, de most egyetlen porcikám sem kívánja. Bekuckózom a hűvös lakásba, és csak akkor mozdulok ki, amikor nagyon muszáj. Tegnap kimerészkedtem teregetni. Arconcsapott a hőség. Nem fehér embernek való ez.

Régi ház, vastag fal ide vagy oda, az éjszakák itt sem kellemesek. A takaró alatt meleg van, anélkül meg nem tudok aludni. Ha végre sikerül elaludni, akkor arra kelek, hogy szomjas vagyok. Aztán mosdó-járat. Újra szomjas, újra mosdó... Amikor éppen semmi bajom nem volt, hangos burukkolásra ébredtem. Félálomban azt hittem, bagoly, és erősen gondolkoztam, mi vitte rá szegény párát, hogy ekkora utat megtegyen csak azért, hogy a fülembe daloljon. Hiába van a Városliget a közelben, nem hiszem, hogy a ritkás-ligetes facsoportok megfelelő lakhelyet tudnának neki biztosítani, tehát messzebbről kellett jönnie. Mire mindezt végiggondoltam, el is jutott az agyamig, hogy állandó udvartársaink egyik képviselőjével van dolgom. Egy galamb lökte ki az éterbe a maga szomorúságát. Gondolom, ő sem tudott aludni a melegtől. Panaszkodhatott volna halkabban is, azzal is hasonló eredményt ért volna el. Azzal a különbséggel, hogy engem hagyott volna aludni.

Mire újra sikerült elaludnom, Péternek jelzett a telefon, hogy kelni kell. Jétékvezetés. Ebben a hőségben. Ezzel szinte egyidőben a felső szomszéd elkezdte zubogtatni a vizet a kádba, valamelyik másik kedves szomszéd pedig max. hangerőn hallgatta a reggeli híreket. Mindezt vasárnap reggel 7 órakor. Még nem értük el az ebédidőt, amikor már túl voltunk a Kispál és a 30Y szomszédfiú által erősen kedvelt számain -szintén max. hangerőn-, és megtudtam, mely ősi foglalkozást űzi az új szomszédék Vivien nevű 8 év körüli kislányának édesanyja. Értem én, hogy meleg van, és mindenki kitárja az ablakot, de én is szeretném. Anélkül, hogy belemásznánk egymás életébe.

Tudom, hogy erősen házisárkányosodom és kezdek hasonlítani gyerekkorom szomszédbácsijára, aki vízzel öntötte le a ház előtt hangoskodó gyerekeket -nem belső udvar, az egy fokkal azért jobb-. Lesz ez majd jobb is, de ez a meleg az én agyamat is meglágyítja.

Hirtelen utazás

Mostanában elgondolkoztam rajta, hogy talán mégsem nekem van igazam, és közeledik a világvége. Egyik természeti csapás követi a másikat, most éppen minket ért el. Azaz minket is, mert pl. Lengyelországban sem rózsás a helyzet. Szerencsére nem lakom közel a Dunához, és anyuék is elég magasan laknak ahhoz, hogy ne érje el őket a belvíz, de a helyzet elég tragikus. Pedig a javát "csak" a híradóból ismerjük. Kisebb-nagyobb települések vannak elvágva a külvilágtól, és ez csak a kisebbik bajuk. Lakhatatlan házakat, utcákat mutatnak minden csatornán. Tisztában vagyok vele, hogy könnyen beszélek a biztonságos kanapéról, de egy tegnapi megmozdulás még ebben a hadiállapotban is kiverte nálam a biztosítékot. Nem biztos, hogy tengap történt, de a tegnapi híradóban mutatták. Egy ázottan és csapzottan is jófejnek tűnő kutyát láncra verve találtak mentés közben az egyik háznál. Ha mentem a saját és a családom életét, de nem tudok magammal cipelni egy kutyát, akkor is legalább eloldozom. Csak halkan jegyzem meg, hogy valószínűleg a kutya követné a családot. Persze, ha én lennék az a kutya, eszem ágában sem lenne követni ilyen embereket. Még szerencse, hogy arra jártak a mentők.

Igaz, hogy eszméletlen magas a víz és mindent elönt (ráadásul az előrejelzés szerint ma este tetőzik), mégis szép idő van napok óta. Leglábbis azo(ko)n az országrésze(ke)n, ahol mostanában jártam. Ennek örömére pénteken kimentünk a Felvonulási térre (vagy 56-osok tere vagy mi) a Nemzeti vágtára. Mielőtt mindenki megdöbbenne, aki ismer, megnyugtatásukra közlöm, hogy nem a pacik tesközelsége vonzott. Sokkal inkább azok a kis fastandok, amelyek közül legalább egy mélyén guggolós csirkesütőt sejtettem. Nem tudom, mitől guggolós, hiszen a csirke úgy áll benne, mint egy állószoláriumban azzal a különbséggel, hogy karóba van húzva.

Kb. így néz ki, csak modernebb. Ezt a netről szedtem.

Még május elsején néztem ki a Városligetben, de akkor nem mertem megvenni, mert nem voltam benne biztos, hogy anyunak tetszene. Amikor megemlítettem, mit láttam, kideült, hogy anyu látott ilyet valahol, és azóta piszkálja a fantáziáját, és erősen gondolkozik, hogy beszerezzen egyet. Azóta keresem a kirakodóvásárokat, és kezdtem belenyugodni, hogy legközelebb augusztus 20-án lesz rá alkalmam, amikor megláttam a vágta fastandjait. Tulajdonképpen nem bántam meg, hogy kimentünk, mert így nem piszkál a kihagyott lehetőség, de nem volt sok értelme. A fastandok nem azok voltak, amiknek látszottak. Azaz fastandok voltak, de egytől egyik ételt rejtettek. Nem gondoltam volna. Biztosra vettem, hogy megjelenik néhány fafaragó és egyéb kézműves a Nemzeti vágta oldalában, de nem így történt. A keresés tovább folytatódik.

Valami csodával határos módon Péter nem kapott meccset vasárnapra, szombat késő délután felvetette, hogy mi lenne, ha hirtelen felindulásból leruccannánk Salgótarjánba. Azt hittem, viccel, de gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem. Anyuéknál éppen konyhafelújtás van, így a teraszon kempingeztünk az elektromos sütővel és a fürdőben mosogattunk. Másfél napig vicces volt, de elhiszem, hogy anyunak már mindene tele van vele és alig várja, hogy elvonuljanak a munkások és újra birtokba vegye a konyháját. Hétvégén megnézzük az eredményt. Biztosan szép lesz, anyu pedig boldog az új szupersütővel.