Burukk

Iszonyú ez a meleg. Tegnap délután 5 körül 34,5°C-ot mutatott az autó külső hőmérője. Előtte árnyékban állt, mindössze egy ötperces utat tettünk meg vele a napon. Te jó ég! Kezd az élettel nem összeegyeztethetővé válni a hőség, és sejtésem szerint lesz ez még rosszabb is. Tudnám értékelni, ha nem érnénk el a 2007-es állapotot.

Számtalan hátránya van egy régiépítésű ház földszinti lakásának, de az vitathatatlan előnye, hogy ilyenkor kellemes hőmérséklet uralkodik benne. Nem is tudom, mit csinálnék most egy ultranapos lakásban. Szép, szép, ha fényárban úszik a lakás, de most egyetlen porcikám sem kívánja. Bekuckózom a hűvös lakásba, és csak akkor mozdulok ki, amikor nagyon muszáj. Tegnap kimerészkedtem teregetni. Arconcsapott a hőség. Nem fehér embernek való ez.

Régi ház, vastag fal ide vagy oda, az éjszakák itt sem kellemesek. A takaró alatt meleg van, anélkül meg nem tudok aludni. Ha végre sikerül elaludni, akkor arra kelek, hogy szomjas vagyok. Aztán mosdó-járat. Újra szomjas, újra mosdó... Amikor éppen semmi bajom nem volt, hangos burukkolásra ébredtem. Félálomban azt hittem, bagoly, és erősen gondolkoztam, mi vitte rá szegény párát, hogy ekkora utat megtegyen csak azért, hogy a fülembe daloljon. Hiába van a Városliget a közelben, nem hiszem, hogy a ritkás-ligetes facsoportok megfelelő lakhelyet tudnának neki biztosítani, tehát messzebbről kellett jönnie. Mire mindezt végiggondoltam, el is jutott az agyamig, hogy állandó udvartársaink egyik képviselőjével van dolgom. Egy galamb lökte ki az éterbe a maga szomorúságát. Gondolom, ő sem tudott aludni a melegtől. Panaszkodhatott volna halkabban is, azzal is hasonló eredményt ért volna el. Azzal a különbséggel, hogy engem hagyott volna aludni.

Mire újra sikerült elaludnom, Péternek jelzett a telefon, hogy kelni kell. Jétékvezetés. Ebben a hőségben. Ezzel szinte egyidőben a felső szomszéd elkezdte zubogtatni a vizet a kádba, valamelyik másik kedves szomszéd pedig max. hangerőn hallgatta a reggeli híreket. Mindezt vasárnap reggel 7 órakor. Még nem értük el az ebédidőt, amikor már túl voltunk a Kispál és a 30Y szomszédfiú által erősen kedvelt számain -szintén max. hangerőn-, és megtudtam, mely ősi foglalkozást űzi az új szomszédék Vivien nevű 8 év körüli kislányának édesanyja. Értem én, hogy meleg van, és mindenki kitárja az ablakot, de én is szeretném. Anélkül, hogy belemásznánk egymás életébe.

Tudom, hogy erősen házisárkányosodom és kezdek hasonlítani gyerekkorom szomszédbácsijára, aki vízzel öntötte le a ház előtt hangoskodó gyerekeket -nem belső udvar, az egy fokkal azért jobb-. Lesz ez majd jobb is, de ez a meleg az én agyamat is meglágyítja.