Hirtelen utazás

Mostanában elgondolkoztam rajta, hogy talán mégsem nekem van igazam, és közeledik a világvége. Egyik természeti csapás követi a másikat, most éppen minket ért el. Azaz minket is, mert pl. Lengyelországban sem rózsás a helyzet. Szerencsére nem lakom közel a Dunához, és anyuék is elég magasan laknak ahhoz, hogy ne érje el őket a belvíz, de a helyzet elég tragikus. Pedig a javát "csak" a híradóból ismerjük. Kisebb-nagyobb települések vannak elvágva a külvilágtól, és ez csak a kisebbik bajuk. Lakhatatlan házakat, utcákat mutatnak minden csatornán. Tisztában vagyok vele, hogy könnyen beszélek a biztonságos kanapéról, de egy tegnapi megmozdulás még ebben a hadiállapotban is kiverte nálam a biztosítékot. Nem biztos, hogy tengap történt, de a tegnapi híradóban mutatták. Egy ázottan és csapzottan is jófejnek tűnő kutyát láncra verve találtak mentés közben az egyik háznál. Ha mentem a saját és a családom életét, de nem tudok magammal cipelni egy kutyát, akkor is legalább eloldozom. Csak halkan jegyzem meg, hogy valószínűleg a kutya követné a családot. Persze, ha én lennék az a kutya, eszem ágában sem lenne követni ilyen embereket. Még szerencse, hogy arra jártak a mentők.

Igaz, hogy eszméletlen magas a víz és mindent elönt (ráadásul az előrejelzés szerint ma este tetőzik), mégis szép idő van napok óta. Leglábbis azo(ko)n az országrésze(ke)n, ahol mostanában jártam. Ennek örömére pénteken kimentünk a Felvonulási térre (vagy 56-osok tere vagy mi) a Nemzeti vágtára. Mielőtt mindenki megdöbbenne, aki ismer, megnyugtatásukra közlöm, hogy nem a pacik tesközelsége vonzott. Sokkal inkább azok a kis fastandok, amelyek közül legalább egy mélyén guggolós csirkesütőt sejtettem. Nem tudom, mitől guggolós, hiszen a csirke úgy áll benne, mint egy állószoláriumban azzal a különbséggel, hogy karóba van húzva.

Kb. így néz ki, csak modernebb. Ezt a netről szedtem.

Még május elsején néztem ki a Városligetben, de akkor nem mertem megvenni, mert nem voltam benne biztos, hogy anyunak tetszene. Amikor megemlítettem, mit láttam, kideült, hogy anyu látott ilyet valahol, és azóta piszkálja a fantáziáját, és erősen gondolkozik, hogy beszerezzen egyet. Azóta keresem a kirakodóvásárokat, és kezdtem belenyugodni, hogy legközelebb augusztus 20-án lesz rá alkalmam, amikor megláttam a vágta fastandjait. Tulajdonképpen nem bántam meg, hogy kimentünk, mert így nem piszkál a kihagyott lehetőség, de nem volt sok értelme. A fastandok nem azok voltak, amiknek látszottak. Azaz fastandok voltak, de egytől egyik ételt rejtettek. Nem gondoltam volna. Biztosra vettem, hogy megjelenik néhány fafaragó és egyéb kézműves a Nemzeti vágta oldalában, de nem így történt. A keresés tovább folytatódik.

Valami csodával határos módon Péter nem kapott meccset vasárnapra, szombat késő délután felvetette, hogy mi lenne, ha hirtelen felindulásból leruccannánk Salgótarjánba. Azt hittem, viccel, de gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem. Anyuéknál éppen konyhafelújtás van, így a teraszon kempingeztünk az elektromos sütővel és a fürdőben mosogattunk. Másfél napig vicces volt, de elhiszem, hogy anyunak már mindene tele van vele és alig várja, hogy elvonuljanak a munkások és újra birtokba vegye a konyháját. Hétvégén megnézzük az eredményt. Biztosan szép lesz, anyu pedig boldog az új szupersütővel.