Múlt héten valamelyik nap elég ramaty volt az idő, és már éppen azon voltam, hogy áthívom a gyerekpörgető csapatot, amikor érkezett egy meghívás a nyolcadikról ugyanebben a témakörben. Gyorsan visszaigazoltam.
Jól telt az idő, a gyerekek tündérek voltak (akkor ugyan elnyomtam egy mosolyt, amikor az eddig jófiúként számontartott másfél éves szomszédsrác lekevert egyet az egyetlen kislánynak). Már a lelépesről beszélgettünk, amikor megjegyeztem, hogy csak tésztát főzök és ráteszem a tonhalat, a fiúk imádják. Erre mondta a vendéglátó csaj, hogy náluk ez nagyon nem így van. Neki mindig frissen kell készíteni mindent. A rántott húst be sem panírozhatja előre, mert megázik a panír, és nem ropog. :O A krumplipürét is frissen kell készítenie, nem jó, ha ebédre megcsinálja, este pedig megmelegíti, mert kiül a szélén a margarin. :O (Azt most hagyjuk, hogy a margarintól kiráz a hideg.)
Az sem mindegy, hogy mit főz. Mindenképpen legyen hús (ezt sok helyről hallottam), de abból sem mindegy, milyen. Egy másik lánynak sokat kell főznie/sütnie húsból, mert a férje szerint az milyen kellemetlen, ha elfogy a hús, de még enne.
Nálunk ez pont fordítva van. Harapófogóval kell kihúznom Péterből, hogy mit szeretne enni, de általában azt mondja, hogy mindegy. A mennyiségnél meg inkább azon veszünk össze, hogy inkább kevesebbet kellene szerinte főznöm, és inkább eszik mellé valamit, csak ne kelljen kidobni. Ezt megértem, én is utálok ételt kidobni (nem is teszem gyakran, sőt, majdnem soha), de elég nehéz kiszámolni. Annál viszont sokkal jobb, hogy az egész napot végig kellene főznöm, hogy mindig minden friss legyen, vagy állandóan egy hadseregnyi mennyiséget kellene összeütni.
Egyre kevésbé élvezem egyébként a főzést, mert muszáj, az meg nem jó... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése