Odafigyelés

A Facebookon osztották meg az ismerőseim ezt a cikket. Ennek kapcsán eszembe jutott két eset.

Az egyik pár éve történt, mindegy is, mikor, nem az a lényeg. Arra már nem is emlékszem, hogy került szóba, hogy anyu a mozgássérülteknek fenntartott helyre (a mozgássérült parkoló kifejezés olyan idétlen, mintha maga a parkolóhely lenne mozgássérült) parkolt. Régi barát -anyut is ezer éve ismeri- vicceskedve megjegyezte, hogy anyu milyen bátor. Eltűnt az arcáról a mosoly, amikor közöltem vele, hogy semmi bátorság meg vagánykodás nem volt a dologban, hanem volt igazolványa. Jogosan, nem elintézve. Ebben nekem az a szomorú, hogy hamarabb jut az emberek eszébe, hogy valaki bátorságból/nemtörődömségből áll be arra a helyre, mint az, hogy neki (is) van fenntartva és jogosan veszi igénybe.

A másik pár héttel ezelőtt történt a Westend mélygarázsában. Nem sok családoknak fenntartott parkolóhely van; ha jól sejtem, szintenként kettő. Nem viccből vannak azok sem kialakítva, hanem eredetileg az lenne benne a buli, hogy olyan szélesek, hogy akkor is ki lehet venni a gyereket az ülésből (amihez, ugye, teljesen ki kell nyitni az ajtót), ha a két szomszéd rááll a vonalra. Az csak plusz, hogy általában ezek is a bejárathoz közel vannak, hogy ne kelljen a gyerek(ek)kel sokat csalinkázni az autók között. Próbáltunk az egyik ilyenre lecsapni. Odahajtottunk, de mindkettő foglalt volt. Már mentünk volna tovább, amikor kiszúrtuk, hogy nincs gyerekülés hátul. Ilyenkor nincs mit tenni, csak a szánkat lehet húzni meg hülyebunkózni, de nem fog az autó magától elgurulni. Igen ám, de ült benne valaki. Konkrétan a sofőr ült az autóban és telefonált. Péternél elgurult a pöttyös, és hiába mondtam neki, hogy hagyjuk, keressünk más helyet, de ilyenkor képtelenség visszafogni, és tulajdonképpen igaza van. Kiszállt, beszélgettek, aztán annyit láttam, hogy a pasi elhajt. Nahát. Péter mesélte, hogy felvilágosította a pasit, hogy a családoknak fenntartott helyen parkolt, és lesz szíves máshova állni. A pasi közölte, hogy a családjára vár, vásárolnak. Amikor Péter megjegyezte, hogy nem lát gyerekülést, flegmán annyit kérdezett, hogy Csak az a család, ahol gyerek van? Nos, alapból nem feltétlenül, de ebben az esetben igen, hiszen pont a gyerekülés miatt van az egész. Nem tudom, ezután mit mondott neki Péter, de elhúzta a csíkot.

És akkor még nem írtam arról, hányszor és hány helyen látom azt, hogy lazán, figyelmetlenségből, nemtörődömségből vagy mittudomén miből állnak be két helyre. Egy időben fényképeztem a Duna Plaza parkolójában, de meguntam, mert van egy autó, ami mindig ugyanoda áll be két helyre. Mozog közben, mert nem pontosan ugyanott áll, de ugyanazon a két helyen.

Aztán van az, hogy nyáron kinéztem a szálloda ablakából, és nem hittem el, hogy az emberek olyan lusták, hogy nem képesek 50 métert megtenni az ÁRNYÉKOS parkolóig, hanem beállnak a mozgássérülteknek fenntartott helyre, a tilosba, a kanyarba, ahova ráadásul odatűz a nap.