Az autó

Hihetetlenül megtáltosodom most, hogy vége a munkaprogramnak (ez úgy hangzik, mintha munkatáborban lettem volna, pedig nem is). :) Végre megírom, hogy is volt a történetünk az autóval. Olyan gyorsan lezajlott, hogy el sem hittem, hogy velünk történik.

Kezdődött azzal, hogy amint megtudtuk a születendő gyerekek számát, az első gondolatunk az volt, hogy idővel nem fogunk elférni a lakásban, de a legfontosabb az autó mérete volt. A Corsába lehetetlen bepajszerolni három gyerekülést. Péter beszélt a becsületesnepperrel, hogy ilyen és ilyen paraméterekkel keresünk használt autót. Ez volt az első kompromisszum, hiszen azon voltunk, hogy ha veszünk, csak új autót veszünk, mert nem értünk hozzá, ki tudja, ki használta stb, de nem szerepelt a közeli terveinkben, mert nem volt miből. Most viszont helyzet van, a tetőn nem utazhat senki.

A srác azonnal mondott néhány autót, ami éppen volt neki, de én mindegyikre húztam a számat. Nem tetszett a színe és/vagy a márkája. Bocs, de van néhány márka, amit nem tudok elképzelni, hogy a miénk legyen. Nincs vele rossz tapasztalatom, csak valahogy nem és kész. Mindenkinek van valami hülyesége. Nekem több is van. :)

Közben Péter meglátta a facebook-on, hogy az unokatestvére árul egy Honda Accordot. Megkérdezte, befér-e hátra három gyerekülés, bár tudta, hogy nem. A válasz az volt, hogy valóban nem, de eladó a másik autójuk is, egy Honda FR-V. Szürke. Csípőből dobtam a témát, mert nekem olyan autó nem kell, amiben elől 3 ülés van (mindig a Fiat Multipla jutott eszembe, az meg annyira nagyon csúnya szegény), ráadásul szürke, ami nekünk feng shuilag egyáltalán nem jó (mondom, hogy több hülyeségem is van :D). Zöld kell vagy fehér. Ennyiben maradtunk.

Péter azért nem hagyta annyiban, felvette a fonalat az unokatesójával, nem foglalkozott a folyamatos finnyogásommal. Amikor a rendszámot megtudtam, végképp elzárkóztam a kocsitól, de ez sem tántorította el. Felhívta az autószerelőjét, hogy ha egy autót szeretne átnézetni, amit esetleg megvesz, mikor viheti. 2-3 hét. Az nem jó, addigra talán elkel. Akkor valamikor reggel 9-re vigye oda. OK, de nem biztos, hogy Tárnokról odaér vele a XI. kerületbe időre, mindenesetre megpróbálja.

Normális esetben itt van vége a beszélgetésnek a szerelővel, annyira nem beszédes, szinte mogorva. Most viszont valamiért nem tette le a telefont, hanem elkezdte kérdezni Pétert, hogy milyen autóról van szó. Szürke Honda FR-V, és igazából arra lenne kíváncsi, hogy az ercsi Honda szervíz milyen alapos mukát végzett. Szürke Honda FR-V? Ercsi Honda? Amikor a szerelő elkezdte leírni Péter unokatesóját, hogy ő lehet-e a tulajdonos, szó bennakadt. :) Kiderült, hogy néhány hete jártak náluk egy vevőjelölttel. Az autó rendben van, megvehetjük. Ez milyen? :)

Péter hívja az unokatesóját megerősítésként, hogy járt-e a Honda a Nagysurány utcában. Most az unokatesó nem jutott szóhoz, majd mondta, hogy igen, de Péter honnan tudja. Kiderült, hogy igen elsápadt, mert a vevőjelölt egy idióta volt, akitől alig tudtak szabadulni, akadékoskodott, látszott, hogy nem ért az autóhoz. Az a fajta, akinek nem szívesen adod el az autódat (vagy bármidet), és azt hitte, Péter dílere vagy valami hasonló.

Kiderült, hogy csak puszta véletlen az egész, sosem láttuk a pasit. Később, már az adásvételnél jót hüledeztünk az egészen.

Megvettük. Minden ellenérzésem ellenére. Igaz, hogy csak úgy mentem bele, ha lecseréljük a rendszámot (csökkenő, ez megint egy hülyeségem). Futottunk is több kört több okmányirodában, de nem sikerült. Akkor már megvolt az autó, és én is beletörődtem. Azóta megszerettem, és az nagy élmény, hogy mindhárman elől tudunk ülni. Ha pedig megszületnek a kicsik, velük is kényelmesen elférek majd hátul, ha úgy alakul.

Hát, így. :)

Képem nincs a kocsiról, nem szoktuk fényképezni (nem is értem, az ellopott autókról miért van kép minden irányból és szögből), de keressetek rá szürke Honda FR-V-re a neten, pont olyan. :)

A helyzet fokozódik

Komolyan mondom, könyvet írok erről az egészről, ha egyszer túl leszünk rajta. :) (Aztán a bevételből jól megvesszük az áhított kertes házat. Probléma megoldva. :D)

Mindig van valami újdonság, valami feldolgozni való a házunk táján. Kezdődött azzal, hogy amikor egyáltalán kiderült a kistesó léte, Gergő kijelentette, hogy márpedig neki fiú kell. Kettő perc alatt meggyőzhetővé vált, hogy a lány is jó, csak elég volt azt a félmondatot elejteni, hogy a lány valószínűleg nem fogja akarni az ő játékait. Ekkor még csak adagoltuk, nem mondtunk semmi konkrétat.

Elmentünk az orvoshoz. Ott kiderült, hogy ketten vannak. Sokkhatás. Gyakori húbazmegelés, feldolgozás, már elfogadás (már máshogy nem tudom elképzelni).

Következő vizsgálaton mintha lánynak látná az egyiket az orvos. A másik törökülésben. OK. Lánynév kiválasztva, ami már Gergőnél is megvolt. A biztonság kedvvéért választottuk egy másik lánynevet. Nem volt nehéz, abból több is van, mint kellene. :) Ment a találgatás. Szerintünk két lány. Gergő kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy fiú és egy lány. Fiú nevünk annyira nincs, hogy Péter kijelentette, hogy nem hajlandó a témával foglalkozni, ha nem muszáj, és különben is úgyis lány mindkettő. :)

Hosszú hetek teltek el ebben a bizonytalanságban. (Közben azért nem unatkoztunk, nem ez töltötte ki minden gondolatunkat.) Eljött a következő vizsgálat ideje. Kecses(nek gondolt) mozdulattal felfekszem a vizsgálóágyra, hasamra zselé, műszer, kukkolás indul.

Jó húsban vannak, méretek, szívverések rendben. OK, akkor nézzük, mi újság az alvégen. Hopp, egy kuki. Összenézünk Péterrel, hogy akkor itt az idő gondolkodni a fiúnéven. A biztonság kedvéért nézzük meg a kislányt is, csak a megerősítésért. Viccből megjegyeztem Péternek, hogy ha mindkettő fiú, felmondok. Tettem ezt a legnagyobb nyugalommal, hiszen a másik lány. Altest bemérve, és a monitoron megjelenik egy újabb kuki. Ránézek az orvosra, hogy nem ugyanazt kapta el kétszer, de szinte bocsánatkérően mosolyog, hogy ez bizony egy másik kisfiú.

Kész. Lefagytam. Csak hisztérikus röhögésre voltam képes. Persze, örül az ember bármilyen neműnek, nem is arról van szó, csak látom magam előtt a sorsomat 3 fiúval. :D Jaj. :D

Szóval, nem elég, hogy egy fiúnevet sem tudunk magunkból kikínlódni, kettőt kell. Ez valami karma, az már biztos. :D

(Nem kérek ötleteket, köszönöm, már több helyről kaptam jobbnál jobbakat. Úgy néz ki, megoldjuk januárig, de még semmi sem biztos. :D)

20 hét. Szerintem ultrabrutál nagy, de lehet, ez a képről nem jön le.

Coming out

Van még itt valaki? Ha nincs, akkor is úgy érzem, úgy tisztességes, ha beszámolok arról, miért is voltam ilyen csendben az utóbbi időben. Konkrétan azért, mert nagyjából 1 hónapja (vagy kicsit több) nem kapcsoltam be a laptopot, a telefonról meg nagyon nem szeretek hosszabban pötyögni. A laptop nem bekapcsolása is már egy okozat, az hallgatásom oka nem ez.

Ahogy már azt ősszel is említettem, nekünk -szinte- az is elég, ha rágondolunk, és máris sikerül. Ezúton követek meg mindenkit, akinek ez akár évekbe is telhet. Nem szeretnék nagyon talányosan fogalmazni: Gergőnek kistestvére lesz. Ez még önmagában nem nagy szenzáció, az viszont már az, hogy nem egy. :)

Igen, ikrek. Igen, sokkot kaptam. Igen, 1 hétig a tagadás fázisában leledzettem, képtelen voltam felfogni, hogy ez velem megtörténhet. Anyu születése előtt nagymamám szült ikerfiúkat, és ugyan nem sokkal a háború után történt, alig éltek 4 napot, de akkor is megszülettek, és mivel ez anyai ágon öröklődik, és kihagy egy generációt, anyu nyugodtan hátradőlhetett. Annyira reménykedtem benne, hogy ha valamelyikünk, akkor a húgom nyeri ezt meg, de nem. Persze, ettől még ő is megnyerheti, de nem hiszem, hogy újra belevágnak. Szeptemberben születik a kistesó náluk. Egyedül.

Nem tudunk még semmi konkrét dolgot, csak annyit, hogy megvannak, jól vannak, ketten vannak, kétpetéjűek, tarkóredők rendben. Ennyi nekem most elég is.

Egy "normál" babavárás ebben nagyjából ki is merül. Ez viszont nem normál. :) Főleg úgy, hogy már van egy Gergő, így hirtelen egy háromgyerekes nagycsalád leszünk. OK, hogy ennek van egy halom előnye, de hátránya, azaz megoldásra váró problémája is.

1. A Corsa hátsó ülésére nem fér el 3 gyerekülés, de ha két gyerekülés van, akkor egy felnőtt nem fér el kényelmesen. --> Autó kell. Elkezdtünk nézelődni kényelmesen, aztán Péter belefutott az unokatestvére hirdetésébe. Nem eresztem bő lére -ha mostanában itthon wellness-ezek, akkor írok róla egy külön bejegyzést-; röviden annyi, hogy 1,5 hete egy 9 éves Honda FR-V tulajdonosa vagyok, mert az én nevemre vettük. :)

2. 2 éven belül kicsi lesz a lakás.Tudom, hogy mindent meg lehet oldani, de ha elképzelem az életemet 3 gyerekkel egy emeleti lakásban, sokkot kapok. Tudom. Más is megoldja, de én nem vagyok más. Úgyhogy most ráfekszünk, és eladunk minden örökséget, behajtjuk a jogos jussokat, és keresünk egy kertes házat. Nem megyünk vidékre. Az nekünk változatlanul nem megoldható. A 11. kerületben gondolkozunk, mert ott van a kiszemelt iskola, és a 4-es metró óta a közlekedés sem horror a belvárosba.

3. Kell egy újabb kiságy, ikerbabakocsi, hordozó. Ruhán kívül nagyjából mindenből kettő kell. Még jó, hogy 3 gyerek után magasabb a családi adókedvezmény. :)

Az pedig, hogy mi van velem...? A hányingeren túlvagyok, most állandóan éhes vagyok. Most is. Nincs itthon kaja. Nem bírom a hőséget. Képtelen vagyok főzni. A fiúk az Ikeában. Legalább ők esznek.

Hát, így.

Szétcsúszva

Úgy érzem, szétesem. Tudom, nagyjából ezzel kezdem minden bejegyzést, de tényleg így van. Amikor úgy érzem, hogy végre megtaláltam a megfelelő időbeosztást, amivel nem csúszom el a dolgaimmal, amikor már éppen kezdem úgy érezni, hogy ez végre beválik (ami egyébként így is van), akkor jön valami extra feladat, ami mindent borít. Ez nem az időbeosztás hibája, még csak nem is az enyém, hanem a körülményeké. Ja, hogy a körülményeket én alakítom? Akkor mégis az enyém. :)

Tehát saját hibámból adódóan papírkutya vagyok. Semmivel sem haladok, ellenben mindennel el vagyok maradva. Jó lenne összeszedni magam, mert 3 hónap múlva véget ér ez a csodás időszak ezen a csodás munkahelyen, és akkor sem megyek tovább, ha újabb hosszabbítás lesz. Ez megint az én hibámból adódik. Az eddiginél sokkal jobban rá kell vetnem magam a megvalósításra. Annak a megvalósítására, hogy létrehozzak magamnak egy munkahelyet, egy munkát, amit itthonról tudok végezni. Nincs más megoldás. Amiről papírom van, azt nem tudom csinálni, amiről meg nincs papírom, azt nem csinálhatom.

Az biztos, hogy nem megyek vissza valami irodába, ahova akkor is be vagyok zárva, ha éppen nincs munka. Inkább dolgozom itthon éjszaka is, ha úgy jön ki a lépés.

Taposom az utat, mert helyettem nem teszi meg senki, legfeljebb ad egy térképet a kezembe. Most ezeket a térképeket bújom, amikor úgy tűnik, hogy lógok a neten.

Több ötletem van, de egyiket sem érzem annyira erősnek, hogy kizárólag abból lenne elég bevételem.

Ha megvan, szólok, addig igyekszem nem szétesni. :)

Vasárnapi kálvária

Nálunk aludt a húgom sógornője és az unokahúga, mert programjuk volt mindkét hétvégi napra. Szerveztük, hogy' jutnak el egyik helyről a másikra, busz, villamos, hány jegy kell. Ma délre Csömörre kellett menniük. Az első gondolat a metró-metró, de már megint nem jár a kék metró (vagy korlátozva jár, vagy mittudomén, nálunk pótlóbusz jár, és engem csak ennyi érdekel), és mivel a pótlóbusz nem kötöttpályás, ráadásul át is kellene szállni, a 32-es busz lett a befutó. Megkérdeztem a csömöri kolléganőmet, honnan indul pontosan a busz. Számtalanszor jártam már az IKEA környékén, de csak egyszer jöttem haza busszal, amikor fontos volt, hogy ne kelljen átszállni, mert tudtam, hogy Gergő el fog aludni. Azt viszont nem tudtam, honnan indul a csömöri busz, úgyhogy csak remélem, hogy jól adtam át az információkat. Egy ponton megkérdeztem Pétertől, nem megyünk-e az IKEAba, és akkor el tudnánk őket vinni. Mondta, hogy mehetünk, de nincs nyitva. Eltátogtam egy cifra káromkodást, fújtam kettőt, szidtam, aki szerintem megérdemli, és kikísértem a lányokat a buszhoz.

Gergő hajnalban hányt. Nem keveset. Egyelőre nem tudjuk, mitől, mert miután több részletben kijött, aminek ki kellett jönnie, ájulásszerűen elaludt, láza nem volt, azóta sincs. Volt ugyan egy pont, amikor kategorikusan kijelentette, hogy nagyon fáj a hasa, öltözzünk és menjünk a doktorbácsihoz/doktornénihez, de nem gondoltuk, hogy az ügyeletre kellene menni az első hányás miatt. Jelzem, élete során még sosem hányt, méltatlankodott is rendesen. Ma ugyan ebből a szempontból minden rendben, ám valamit enni kellene, ami nem hergeli a felpiszkált gyomrot. Kitalálta, hogy menjünk a Burger House-ban, ami alapvetően jó ötlet, mert kézműves hamburgerek vannak, amit a fiúk szeretnek, és nekem is van fogyasztható táplálék, de most nemet kellett mondanunk. Telefonon konzultáltam a húgommal, megszavaztuk a natúr húst. Csak csirkemell van itthon, azt próbáltam eladni, de Gergő csirkecombot kért. Bőrrel. A bőr a lényeg. Ilyenkor két választás van. 1) Beleerőltetjük a csirkemellett az amúgy is terhelt gyomrába, vagy 2) felhajtunk sült csirkecombot a föld alól is. Sokan nem értenének velünk egyet, de mi a másodikat választottuk. Nem gondoltuk, hogy olyan nagy feladat lesz, bár azt sejtettük, hogy nem lesz egyszerű, hiszen vasárnap van. Péter majdnem 1 órán keresztül bújta a netet olyan hely után, ahol van csirkecomb és nyitva van vasárnap. A Burger House-ban csak csirkemell van, sajnos. :( Végül elindult. Gergő várta a csirkecombot, én nekiálltam a rizottónak a felnőttek részére. Péter folyamatosan tájékoztatott, hogy merre jár, hányadik állítólagos nyitva lévő helyről pattant vissza. Végül kikötött egy csárdában, ahol kért egy csirkecombot egy gyerek részére, kezével imitálva a csirkecomb gyerekkéz általi tartását. 20 percet mondtak, 15 perc múlva ment vissza, addigra már a pulton meredt a comb, de ami a nagyobbik baj, hogy ki volt filézve és nem volt rajta bőr, ráadásul baromi drága volt. Gergő természetesen nem ette meg, hanem a bőr után nyávogott, majd kitalálta, hogy hamburgert és sült krumplit szeretne enni a Burger House-ban. Nyilván, nemet mondtuk, mert semmi szükség újabb hányásra, úgyhogy némi vergődés után evés nélkül elaludt. Klassz. :/

Biztosan sokan gondolják most, hogy így jár, aki pattan a gyerek kívánságára, de én a beteg gyomrú gyerekem kajaóhaját nem hagyom figyelmen kívül.

Ez a vasárnapi zárva tartás bevásárlásügyileg is bosszantó, de az, hogy már enni sem lehet.... Ha ez nem lenne, Péter besétált volna a legközelebbi Don Pepébe vagy más kifőzdébe és elhozott volna egy jól megtermett sült csirkecombot bőrrel. Ehhez képest bejárta az egész várost, és nem kapott (mert ez nem az, amit keresett). Eh...

Kitörnék

Az lehet az oka, hogy itt a tavasz, és valahogy úgy vagyok összerakva, hogy ilyenkor zuhanok meg a legjobban. Nem tudom. Ilyenkor a megújulásról kellene szólni mindennek, és megteszek én minden tőlem telhetőt, osztom az észt mindenfelé, meg ezazhajrágyerünk, nekem valahogy mégsem megy ez most. Megint. Még mindig. Többek között ezért is nem jövök mostanában erre. Persze, ez csak az egyik ok. Dolgozom az új helyen (nem munkahely, még ugyanott húzom az igát, amiről jól nem írtam, pedig már 1 hónapja tart a folytatás), javarészt oda írkálok mindenféle pozitív dolgot, a negatív érzéseket, gondolatokat, dolgokat pedig jól elnyomom magamban. Ennek nagymestere vagyok; taníthatnám, hogyan kell raktározni a dolgokat, hogy aztán egy jól irányzott mozdulattal a megfelelő időben felrobbantsak magam körül minden, hadd szálljon fröcskölve mindenre a szar (írhatnám szebben is, de az nem szemléltetné megfelelően). Hülye skorpió egy kis tűz-sárkánnyal megspékelve...

Közben felrobbanok belülről a tehetetlenségtől. Itt van ez a munkahely. Olyan, amilyen, ez most mindegy. A legrosszabb, hogy későn jövök haza, és mostanában Gergő megint nem alszik el Péterrel. A legújabb, hogy meg sem fürdik. Mire mindannyian elkészülünk, mesét is olvastam, nagyjából éjfél van.

Megint szóba került, hogy keressünk nekem egy olyan állást, hogy ne későn jöjjek haza. Tudom, hogy ez lenne a kézenfekvő, és rajtam kívül kb. senki sem érti, miért nem álmaim netovábbja. Ha én reggel elmegyek itthonról, és akkor jövök haza, amikor Gergőt hozom az óvodából, tehát egyáltalán nem vagyok itthon egyedül, akkor rövid úton szétesem. Ha mindenki akkor jönne haza, akár működhetne, viszont Péter havonta 3-4 napon kívül itthonról dolgozik, és évek távlatából megállapítható, hogy ennek több a hátránya, mint az előnye.

Nekem fontos a hely, a közeg, ahol lakom. Ha nem jut időm rá, nem működöm. A megoldást abban látom, hogy kiváltom a munkát valami olyan pénzkeresti lehetőséggel, ami nem foglalja le teljes egészében az időmet. Nem ugyanazt az időintevallumot minden egyes nap akkor is, ha nincs éppen munka.

Páran tudjátok, hogy korábban (már években számolhatjuk) elvégeztem egy feng shui tanfolyamot, amivel azóta is rendszeresen, napi szinten foglalkozom. A feng shuival, nem a tanfolyammal. Most is éppen fejlesztem a tudásom. Első körben arra gondoltam, ezzel kellene kezdeni valamit. Ha tudtok olyat, aki éppen költözés, lakáskeresés előtt áll, és szeretné a feng shui segítségével tenni, gondoljatok esetleg rám. Tudok segíteni abban, hogy melyik lakást vegye meg, melyikre még csak ne is gondoljon, mivel járhat, ha egyik vagy másik lakást választja, hogyan lehet orvosolni a lakás esetleges hibáit, hiányosságait (amelyiket nem lehet, azt a lakást nem is javaslom). Ha már megvan a lakás, benne is élnek, akkor is tudok segíteni.

Vannak még ötleteim, de egyelőre erre gondoltam. Muszáj kitörnöm ebből a helyzetből.

Kivel beszél?

Hétvégén történt. Talán én szólítottam meg Pétert, mert mondtam valamit, nem emlékszem, de az biztos, hogy elhangzott a neve. Gergő annyit fűzött hozzá, hogy Mrs. Péter. Legalábbis így értettünk mindketten. Először azt hittem, rám gondolt, el is húztam a számat, mert ez olyan, mint a Péterné. Kérdeztük, hogy ki az a Mrs. Péter, és azt mondta, hogy Akivel szoktál beszélni, apa. A gépeden. És ebben a percben leesett, hogy Péter így kezdi a céges megbeszéléseket:

Hi, this is Péter. :)

Dögrovás

Nem emlékszem, mikor voltam utoljára ilyen cefetül. Úgy tűnt, megúszom. Mindenki kidőlt körülöttem, de még akkor sem gyanakodtam, amikor Gergőt is elérte. Kivártam a megfelelő alkalmat, összeszedtem mindenkitől, amit tudtam, és amikor Gergővel kiírt a gyerekorvos táppénzre, kiválogattam a legszebb dolgokat és ágynak estem.

Félórás váltással ráz a hideg és ömlik rólam a víz. Ugatva köhögök, állandóan fújnom kell az orrom. Lázam is van (vagy csak volt, nem tudom, nem mérem, mert úgysem veszek be rá semmit). Fáj a derekam, de nagyon. Sajog az egész hátam fekve is. Tegnap egész nem nem tudtam felkelni, csak este segítettem Gergőt lezuhanyoztatni, de közben ültem a fürdőszobaszőnyegen.

Ma kénytelen leszek összeszedni magam, mert jönnek Péterhez a Monopolys srácok játszani. Akármilyen szarul vagyok, olyan nincs, hogy legalább a konyhát-nappalit ne kapjam össze fogadóképessé, és ne mossak föl, ha jönnek hozzánk. Ez annyira jellemző, hogy amikor itt a hétvége agonizálásra, pont akkor jönnek hozzánk mindkét nap. Holnap is jönnek, igen. Péter gimis oaztálytársáék. Vége a pihenésnek. :(

Mégis

Most, hogy megpecsételtem a blog sorsát, megtáltosodni látszom. Hirtelen felindulásból elkezdtem írni az elmúlt hónapokról a titkos helyre, mert rájöttem, hogy a levegőben hagytam.

Látok a statisztikában olyan blogot forrásként, amit nem ismerek, és zártságából adódóan nem is látok. Ez nem baj, nyilván oka van, nekem is van zárt blogom, ami nem tartozik a külvilágra, de azért érdekelne, ki mindenki jár erre és főleg, hogy miért. :)

Szünet

Nem tudom, miért van, de mostanában hanyagolom ezt a blogot. Nem arról van szó, hogy nem történik semmi, de annyira hétköznapi, hogy én is unnám leírva. Mindeközben a fejemben pörögnek a gondolatok és a tervek, de azokat meg nem tudom leírni, mert nincs egységes kép, csak gondolatfoszlányok.

Abban szinte biztos vagyok, hogy ebben a formában nem tudom folytatni, mert az egész blog koncepciója nem folytatható úgy, ahogy szeretném. Ez a hazajöttem, itt vagyok kezd elfáradni. Sok témán túlhaladtunk, pl. a babakocsis városnézéssel sem tudok már mit kezdeni. Valamit szeretnék, valami mást, csak még nem állt össze a kép. Szeretném azt a sok mindent, ami foglalkoztat, valami egységes rendszerbe foglalni. Valami olyasmit szeretnék, amiben helyet kapna a feng shui, a vegakaja, a véleményem a dolgokról, de ez a blog ehhez tűl személyesen indított. Aztán lehet, hogy visszatérek ide is, ha van valami olyan mondandóm, ami meg majd oda nem való. :)

A lényeg az, hogy mostanában azért vagyok csendben, mert nem tudom, hogy milyen formában folytassam. Ha összerántottam, szólok. Addig vagy jövök ide, vagy nem. :)

Ki

Azt hiszem, szeretnék kivonulni a társadalomból. Jó messzire. Távol mindenkitől.

Jövőre

Jövőre nem lesz külön szülinap. Jövőre egy ünneplés lesz. Kiválasztunk egy játszóházat, ahova a család mellett a kisbarátok is hivatalosak lesznek. Jövőre talán jobban oda tudok figyelni, és nem veszítem el magam és az egész lényegét valahol péntek este a kanapén.

Jövőre talán másképp lesz. Jövőre talán mindenkinek jó lesz. Jövőre talán jó lesz.

Vasárnap délre már mindenki összeveszett mindenkivel, de főleg velem, mert miközben pizsamában, egy kiflivéggel és egy csésze kávéval a gyomromban próbáltam megfelelő helyzetet (lakás felkészítése, harapnivaló pattintása) teremteni, hogy várhassuk Gergő óvodai cimboráit, nem voltam képes megfelelően reagálni az extra igényekre, és abból is sértődés volt, ha nem fogadtam el a segítséget, hiszen helyettem senki nem tud felöltözni, és a mosogatógépet sem tudják ki- és bepakolni, ha ott vagyok. Az pedig nem segítség, hogy folyamatosan szapulnak, sürgetnek, kritizálnak, és kitalálják, hogy akkor hazamennek. Ez volt a legszebb része. Azért lett vasárnap a haveros buli, hogy az unokaöcsém is itt lehessen, mert Kaposvárról nem tudtak volna újra feljönni. Miután szombaton nem kicsit késve érkeztek (ha lerobban a kocsi vagy mittudomén, az más, de nem ez volt, nem akarok beszélni róla), este kiderült, hogy másnap még a buli előtt el kell indulni, mert a sógoromnak munka van este. Az, hogy nem maradtak, az egy dolog. A másik, hogy a készülődés közepén, amikor minden perc ki van számolva, baromira nincs időm azzal foglalkozni, hogy mit visznek, mi hol van. Nyilván anyu is felpattant, hogy akkor ő is megy, pedig mondtam neki, hogy szeretnék elkészülni, aztán összerakom az edényeit, a befőttes üvegeket, a ruhákat, amiket sosem fogok már felvenni (egy kolléganője minden lepattanó ruhát befogad). Akkor jutottam be a fürdőbe, amikor már a cipőjüket vették. Fél óra volt még a buli kezdetéig, én meg akkor öltöztem föl és rajzoltam arcot. Hallottam, ahogy a sógorom méltatlankodva kérdezi, hogy tényleg rám várnak-e, hogy el tudjanak köszönni. Igen. Felöltöztem, elkészültem, csak azután mentem ki, és elégtételt éreztem a szombati 4 órás késésükért. Ronda dolog, de jólesett.

Este hosszan beszéltem a húgommal telefonon; elemeztünk a hétvégét. Nem titkoltam, hogy nem voltam boldog az egész miatt. Beismertem, hogy bár nem érzem, hogy hisztizem volna (anyu szerint igen, de anyu szerint mindig hisztizek, ha nem úgy csinálok valamit, ahogy szerinte jó), de ha mégis, akkor fenntartom rá a jogot. Nem biztos, hogy mindig nekem kell más hisztijét tolerálni.

Jövőre ilyen nem lesz. Jövőre nem ilyen lesz. Lesz egy szülinap hármasban és lesz egy "nyilvános".