Több program, mint nap

A napsütés még tartja magát, állítólag még jó ideig így is marad. Jó ez. Legalább ez feldob kicsit. Nem jó ez az állástalanság, munkakeresés. Nagyon nem. Mindenki dolgozik körülöttem, ezáltal fontos, vagy annak érezheti magát. Amikor azt hallom, hogy valaki panaszkodik a munkahelyére, a körülményeire, meghallgatom, megértem, de mélyen belül azt érzem, hogy neki legalább van mire panaszkodnia. Lassan itt a nyár. Ősszel kezdtem a munkakeresést. Sok idő. Az igaz, hogy történnek dolgok, de amíg nincs konkrétum, nincs vége a keresésnek. Jöhetne már.

Holnap már május. Az utolsó tavaszi hónap. Írországban már nyár. Meleg van. Ma egész délután az erkélyen tobzódtunk. Azaz Péter ott dolgozott, én viszonylag hamar bemenekültem az árnyékos lakásba. Nem sokáig bírom a tűző napot, főleg, ha nincs nálam megfelelő harciruházat. Meg különben is. Nem riogatom a szomszédokat.

Reméljük, holnapra sem jön az eső. Van program bőven. Legalább az van. Hétvégén nem érzem annyira fölöslegesnek magam, akkor senki sem dolgozik. Vasárnap titkos akció keretén belül beugrom anyuhoz anyák napjára. Nem tud róla. Remélem, nem lép le a városból valamelyik barátnőjével, hogy közösen áztassák magukat a kedvenc gyógyfürdőjükben. Majd a húgom kiszedi belőle a terveit. Mindenesetre úgy készülök, hogy vasárnap Salgótarjánban leszek.

Minden, amit a hétvégére tervezünk, szombatra marad, mivel vasárnap nem leszek itt. Program van bőven, csak az a kérdés, tudunk-e osztódni, hogy mindenhol ott legyünk. A tervek: 1. Városliget, Majális. 2. Péter meccsre megy. Kérdés, hogy megyek-e vele. 3. Göd, kerti mulatság, névnapozás. 4. hetekkel ezelőtt megbeszélt társasjátékozás, ami ma jutott Péter eszébe. 5. fagyizás valahol.

Itt a május.

Mozgalmas hétvége

Már egy ideje halogattam a posta megközelítését, pedig több okból is esedékes volt. Akkor vált igazán sürgetővé, amikor a megrendelt Avon csomag várakozott rám az illetékes postán, és csak pár napom volt átvenni, különben visszaküldték volna. Hogy ne csak saját felelősségemre hanyagoljam a postára menést, Péter is adott egy levelet, hogy adjam fel. Ha már nem csak a saját cuccaim miatt fontos a dolog, akkor fele sem tréfa. Persze, a délelőttöt sikerült mosással és szüttyögéssel eltölteni, így a délutáni napsütésben indultam el. A Kodály köröndön találkoztam a Critical Mass résztvevőivel. Szerencséjük volt, hétágra sütött a nap, nem vitte el az eső az egészet. Persze, szerintem egy kis eső nem okozott volna nekik gondot. Elég elszántnak tűntek. Megvolt a hangulata, ahogy végig az Andrássy úton csak a biciklisek hosszú, tömött sorát lehetett látni. :) Mivel nem siettem, türelmesen megvártam, amíg elegen összegyűltünk a zebránál, és megállították a bicikliseket, hogy átmehessünk. Tetszett.

A postán meglehetősen gyorsan vettem az első két akadályt, azaz az Avon csomag átvételét és a levél feladását. Az ajánlott szelvényemmel már nem volt ilyen szerencsém. Ugyan sorban nem kellett állnom, de rendesen bejártam a postát. Mivel régen vettem már át a postán ajánlott levelet, megkérdeztem az üvegkalitkájában békésen szotyizgató portás bácsit, merre találom az adott részleget. Az ügyféltérbe küldött, ahol a leveleket veszik fel. Bepróbálkoztam a kislánynál, akinál feladtam a levelet, de -ahogy vártam- felküldött az első emeletre. Mivel az oldalt található lépcső felé mutatott, bátran felcaplattam. A sorszámadó automatánál nem találtam megfelelő kategóriát, így besétáltam. Csend és hullaszag, alig hallható papírzörgés. Amikor végre észrevettek, nagy szemeket meresztettek rám, és meglátva a kezemben lobogtatott papírdarabot, elirányítottak a megfelelő helyre. Valóban az első emeletre kellett mennem, de nem az ügyféltérben található lépcső igénybevételével, hanem a portásfülke másik oldalán kellett felmennem. Portás bácsi úgy szotyizgatott, ahogy hagytam. :) Miután megtaláltam a megfelelő részleget, itt is gyorsan végeztem, és a szikrázó napsütésben hazasétáltam a körúton.

Alig értem haza, Péter is befutott (meccsen volt), összekaptuk magunkat, bevágtuk magunkat Kisautóba, és a Daubner felé vettük az irányt, hogy zárás előtt szerezzünk sütit és kávét. :)

A vasárnap korán kezdődött: hajnalban keltünk, hogy minél hamarabb kinyilvánítsam az akaratomat a kerületi képviselő személyével kapcsolatban, majd irány Göd, hogy Péter is megtehesse ugyanezt. Azért volt szükség a korai kezdésre, mert 9-kor Péternek jelenése volt Újpesten. Igen, meccs. Persze, ez még nem indokolta volna a hajnali aktívkodást, viszont délután újabb meccs volt, és a kettő között necces lett volna egy gödi kiruccanás. Az első fordulókor kiderült, hogy kiemelt a körzete, esélyes volt, hogy nagy lesz a sor. Nem volt az, de jobb félni, mint megijedni. A délelőtt további eseményeiről nem nagyon tudok számot adni, ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal végigaludtam. :)

Este az esélytelenek nyugalmával néztem az események alakulását az m1-en, amit viszont Péter aludt végig, mivel igen kivett belőle a két meccs a tűző napon.

A napsütés még tart, és remélem, így is marad. Igaz, tegnap volt egy kis eső, de annyi kell. Attól szép zöld a fű. :)

Ami pedig a mai napot illeti: vásárolni voltunk. Még a múlt héten kinéztem a katalógusban a rendkívül kedvezményes árú elektromos grillsütőt, így összekötöttük az éppen aktuális bevásárlással, és vele együtt érkeztünk.

Természetesen azonnal ki kellett próbálni, így a mai ebéd mindenféle grillezett cucc volt caprese salátával kísérve. Mindez a napos erkélyen. Jó ez. :)

Nyaff

Jönnek az interjúk egymás után, de egyikből sem lesz semmi. Egyelőre. Nem mondom, hogy hosszú a lista, de messze több az egy hétre eső interjúk száma, mint az előtte eltelt néhány hónapban összesen.

Múlt héten egy olyan cégnél jártam, ahová hónapokkal ezelőtt jelentkeztem, és nem vártam semmit, mert kaptam tőlük nemleges választ. Felhívtak azzal, hogy most van náluk üresedés, és ha még aktuális, akkor menjek be hozzájuk. Másnap. :) Így megy ez. Attól függetlenül, hogy nem náluk fogok dolgozni, eddig ezen az interjún éreztem messze a legjobban magam. Persze, az ember nem azért jár interjúra, hogy élvezkedjen, csak megjegyeztem. Jó volt végre, hogy nem felülről beszélnek velem, és nem azt éreztetik, hogy nem vagyok elég jó nekik, bármit teszem. Nem mellesleg összefutottam egy volt kolléganőmmel, aki alig 1 hónapja dolgozik ott. Kicsi a világ.

A héten eljött annak az interjúnak a napja, amit még akkor beszéltem meg, amikor ugyanehhez a céghez mentem interjúra egy másik pozícióval kapcsolatban. Nos, mit is mondhatnék a tegnapiról? Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy komolyan eljátszottam a gondolattal utána, hogy hagyom az egész álláskeresést a francba, és elmegyek hajléktalannak. Tisztában vagyok vele, hogy nem egyedi az esetem, mások is keresnek állást ilyen hosszú ideig, de nekem nem megy ez a lábtörlő-élet. :( Nem is tudom, az interjú melyik része késztetett ilyen gondolatok megszülésére, talán globálisan úgy, ahogy volt. Az eredeti információ szerint egy Krisztina nevű nőhöz hívtak be. Ehhez képest két pasi jött értem a recepcióra. Ezzel még nem volt semmi bajom. :) Megvártuk, amíg megérkezik a kolléganőjük. Gondoltam, ő lesz Krisztina. Judit volt. Ekkor még nem tulajdonítottam túlzott jelentőséget annak, hogy ki(k) ül(nek) az asztal másik oldalán. Hanem aztán szépen lassan kiderült, hogy tök más pozícióról van szó, és mindenféle idióta kérdésekre válaszolgatok, azaz próbálok válaszolgatni. Nehéz, ha azt sem tudom, miről van szó. Addigra ugyanis nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem arról van szó, amire jelentkeztem. A hölgy arrogáns volt, szinte számonkérő, olyan felülről beszélt velem, mint talán még eddig senki. Na, jó, talán a múltkori research-ös interjún túlszárnyalták. Érdekes volt eladni magam -legalábbis megpróbálni- egy olyan állásra, amiről fogalmam sincs. Persze, mindezt úgy adta elő a csaj, mintha tisztában lennék a részletekkel. A kedvencem az volt, amikor megkérdezte, miért érzem, hogy fel kellene engem venniük, miért járnának velem jól. Ezen a ponton jutott eszembe Terézanyu, és igen nagy erőfeszítésbe került, hogy ne azt válaszoljam, hogy "Basszus, nálatok van üres állás!", másrészt szívesen odavágtam volna, hogy előbb beszéljen arról, mit kellene csinálni, és akkor majd elmondom, tudnám-e azt végezni, és ha igen, hogyan. Mintha azt kédeznék, hogy szoktam kaját készíteni. Vajaskenyeret vagy csirkepörköltet? Nagyon nem mindegy... Lehet, hogy csak én reagálom túl az egészet...

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Péter (Ajtó :D) meghallotta, ki interjúztatott, annyit fűzött hozzá, hogy ha tudta volna, nem engedett volna el. :) Két ismerőse is eljött már a cégtől az illető hölgy miatt. Na, én meg kifogtam. Ráadásul egy olyan helyett, aki állítólag jófej. Gondolkoztunk, mi lehet az ügy hátterében. Nagyon valószínű, hogy időközben betöltötték az eredeti állást, és mivel máshova továbbra is kerestek valaki(ke)t, és úgyis meg volt beszélve az időpont, hát, leinterjúztattak arra. Csupán nekem felejtettek el erről szólni. Attól, hogy egy állásra elküldöm a pályázatom, még nem jelenti azt, hogy az adott cég összes álláshirdetésére elküldöm. Vagy de?

Van még néhány apróság, amin felhúztam magam, de azokat meg sem említem, mert leírva valószínűleg pitiáner hülyeségnek tűnnek. Lehet, ezeket csak azért vettem észre, azért jegyeztem meg, mert addigra már pont tele volt mindenem a csajjal és a helyzettel...

Vasárnapi megmozdulás

Vasárnap eljött a nap, amire Magyarország régen készült. Először fordult elő, hogy nem a salgótarjáni (lakótelepi) általános iskolába kaptam behívót. Nem lenne igaz, ha azt írnám, hogy most először szavaztam Salgótarjánon kívül, hiszen egyszer a Szív utcai iskolába jelentkeztem át (ha jól emlékszem, a legutóbbi önkormányzati választások alkalmával), a vizitdíjjal kapcsolatban pedig a dublini magyar nagykövetségen nyilvánítottam véleményt. Most viszont intézkedés nélkül, az eredeti behívómmal jelentem meg a Szív utcai iskolában. Eredeti tervek szerint urnanyitásra mentem volna, de azt hiszem, nem lepek meg senkit, ha azt mondom, nem sikerült a korai kelést abszolválni. :) Nem húzhattam sokáig, hiszen kis kitérővel délután már Salgótarjánban volt jelenésem, másnap pedig a helyi munkaügyi központban. Logikus lett volna, ha nem hagyom ki az átjelentkezési csavart, és ebben az esetben a budapesti behívómat Salgótarjánba kérem át, de erre nem gondoltam, csak vasárnap jutott eszembe ez a lehetőség, amikor már mindegy volt.

Mindenki letette a voksát a kiválasztott jelölt és lista mellett, majd este körbeültük a tévét, vártuk az eredményeket. Nagy csodát nem vártunk, egy ideje nyilvánvaló a következő miniszterelnök személye, csak az arányokra voltunk... lettünk volna kíváncsiak.

Este 7-kor várakozásteljesen meredtünk a képernyőre. Az elején úgy tűnt, meg is kapjuk, amire várunk, aztán kiderült, hogy mégsem. Néhány... azaz jó néhány szavazókörben nem záródott le a szavazás, az OVB erre beintett, és meghosszabbította a kampánycsendet. Az ilyenkor szokásos információáramlás, feldolgozottság függvényében történő latolgatás helyett megkaptuk, amint az OVB tagjai (vagy kik?) magyarázzák egymásnak, miért is kell a kampánycsend meghosszabbítása, és miért nem. Izgi. Helyette az interneten kerestünk némi információmorzsát -mivel az eredeti rendelkezések szerint este 7-kor vége a kampánycsendnek, és az interneten történő információáramlást nem lehet olyan gyorsan és egyszerűen leállítani, mint a tévén vagy a rádión-, és miután azt sem találtuk megfelelőnek, a tévét bekapcsolva hagytuk, mivel csak hozzávetőlegesen tudták megmondani, mikor kezdődik a tájékoztatás, és nekiálltunk Honfoglalózni. :)

Amikor végre lezártnak nyilvánították a kampánycsendet, készen kaptuk az információkat, szinte végeredményeket toltak az arcunkba. Elmaradt a választókörzetenkénti esélylatolgatás. Nem volt az igazi, na.

Ha nem is tölt el boldogsággal az eredmény -mert hiába van még egy forduló, az már csak az arányokon változtathat, az eredmény már megvan-, azt sem mondhatom, hogy váratlanul ért. Annak örülök, hogy van olyan párt, amelyik túlszárnyalta a hozzá fűzött reményeket, egy másik viszont aggasztóan jól szerepelt. Érdekes 4 évnek nézünk elébe, az biztos. Hogy mennyire lesz érdekes, az majd a második forduló után kiderül.

Az eredménnyel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Egyrészt nem tölt el boldogsággal, másrészt arra gondolok, hogy ha ez kell az embereknek, akkor legyenek vele boldogok. Én meg majd eldöntöm, akarok-e hozzá asszisztálni...

Magyarország választott. Egy ideig most megint velünk foglalkozik a világ. 15 perces hírnév.

Hivatalos

Az elmúlt hétre több hivatalos dolog jutott, mint az előtte eltelt hónapokra összesen. Kezdődött azzal, hogy kedden megbeszéltem egy interjú-időpontot szerdára. Az utóbbi hetek és hónapok tükrében már ennyi is elég lett volna, hogy jobban érezzem magam, de itt nem álltunk meg. Szerdán délelőtt készülődtem, rendezgettem a gondolataimat -nem sok sikerrel-, amikor csörgött a telefon. Teljesen függetlenül az aznapi interjútól, ugyanattól a cégtől kerestek, csak egy másik részlegtől. Gyorsan megbeszéltünk egy időpontot 22-re. Ha ők nem tudnak egymásról, nem én leszek, aki felvilágosítja őket. :) Arra nem számítottam, hogy a recepción összefutok azzal a lánnyal, aki behívott a második interjúra. Szerencsére elég nagy a cég ahhoz, hogy ez ne legyen probléma, ettől függetlenül kicsit kellemetlenül éreztem magam. Nem tudom, milyen benyomást tettem az interjún a csajra, de remélem, ahhoz is elég nagy a cég, hogy az esetleges rossz teljesítményem nem befolyásolja a 22-i interjú kimenetelét. :)

Két interjú -még akkor is, ha ugyanannál a cégnél- egy hétre már több a reméltnél, de itt sem álltunk meg. Csütörtökön egy másik cégtől kerestek, pénteken már mentem is az újabb interjúra. Érdekes volt. Nem tudom, mit gondoljak. Elfelejtettem már a fejvadász cégek gusztustalan arcát. Az egy dolog, hogy érdekes, mert pörög, látja az ember az összefüggéseket, a folyamatot, valami izgalmasnak a részese lehet egy-egy kiválasztás során, de ami mögötte van... Nem mondom, hogy elfelejtettem, csak a munkáltatói részről való hozzáállás csapott arcon. Fejbekólintott. Azzal tisztában vagyok, hogy az elmúlt 2 évben mindenféle változás ment végbe, a gazdasági válság erősen érintette a fejvadász cégeket (is), és a researcher a tápláléklánc alján helyezkedik el, de akkor is. Az egy dolog, hogy úgy éreztem magam, mintha forgalommal szemben vezetnék egy olyan autóban, amin nincs fék, ezért folyamatosan szlalomoznom kell, hogy elkerüljem az ütközés(eke)t a szembejövőkkel. Olyan kérdéseket tettek fel nekem, amikhez -véleményem szerint- semmi közük. Konkrétan rákérdeztek az előző munkahelyem árbevételére, felépítésére, jutalékrendszerére. Értem én, hogy szeretnék tudni, milyen iparághoz tartoztak a partnercégek, de szerintem az bőven elég, ha azt mondom, hogy pl. kerestünk banki felsővezetőket. Miért kell az nekik, hogy milyen fizetéssel vették fel az adott jelöltet, és főleg, hogy ebből a cég mennyit kapott? Komolyan elgondolkoztam, hogy esetleg a lojalitásomat teszik próbára, és azt mérlegelik, mit vagyok képes elárulni első szóra. Igyekeztem elterelő válaszokat adni; hivatkoztam arra, hogy már 2 éve nem dolgozom ott, a pénzügyi adatokra pedig nem volt rálátásom. Nem is állítottam valótlant, mert bár bizonyos dolgokat elkerülhetetlenül tud az ember -főleg a saját projektjeivel kapcsolatban-, konkrétan nem foglalkoztam vele. Utáltam az egész helyzetet. Egyrészt nem tudtam, pontosan mit akarnak tőlem -árulást vagy lojalitást-, másrészt nem volt kedvem bizalmas dolgokat elárulni. Ha tudtam, ha nem. Miután megkínoztak, nekemszegezték a kérdést, miszerint mennyit szeretnék keresni. Olyan összeget mondtam, ami szerintem jelenleg Budapesten minimum kell a túléléshez -annak tudatában, hogy a researcher éhbért kap-, erre szemmel láthatóan megnyúlt az arcuk. Olyan bruttót sikerült benyögniük, ami a 7 évvel ezelőtti bruttó fizetésemnél is alacsonyabb. Ehhez adnak borítékban még valamennyit, esetleg jutalékot, egyéb juttatást. Ez együtt sem közelíti meg azt, amit én nettóban mondtam. Örök parám, hogy esetleg túl sokat kérek, de ebben az esetben be sem férkőzött az agyamba semmiféle azzal kapcsolatos érzés vagy gondolat, hogy kevesebbet kellett volna mondanom. Tudom én, hogy keveset keres a researcher, de ez akkor is durva volt. Csak azért erőltettem némi mosolyt az arcomra, mert az egyik csaj közvetett ismerősnek számított. Tudom, az ember nem ugrál, ha nincs munkája, de ezt ennyi pénzért nem. Már csak abban reménykedem, ez nekik is lejött, és nem nekem kell megmondani, hogy szívesen vállalom, de szorozzák be valamennyivel azt a bruttót, vagy a nettóval kezdjenek valamit. Persze, lehet, azért ilyen nagy a szám, mert jelenleg nem ez az egyetlen folyamatban lévő pályázat... vagy tárgyalás... vagy mi...

A munkakeresés szempontjából aktív hetet nagyszerűen lezárta a mai munkaügyi központba való beugrás. Persze, tudok jobb programot is hétfő reggelre, de legalább megint letudtam néhány hónapra. :)

A héthez tartozik még az ország vasárnapi megmozdulása, de azt hiszem, az egy külön bejegyzést érdemel...