Hivatalos

Az elmúlt hétre több hivatalos dolog jutott, mint az előtte eltelt hónapokra összesen. Kezdődött azzal, hogy kedden megbeszéltem egy interjú-időpontot szerdára. Az utóbbi hetek és hónapok tükrében már ennyi is elég lett volna, hogy jobban érezzem magam, de itt nem álltunk meg. Szerdán délelőtt készülődtem, rendezgettem a gondolataimat -nem sok sikerrel-, amikor csörgött a telefon. Teljesen függetlenül az aznapi interjútól, ugyanattól a cégtől kerestek, csak egy másik részlegtől. Gyorsan megbeszéltünk egy időpontot 22-re. Ha ők nem tudnak egymásról, nem én leszek, aki felvilágosítja őket. :) Arra nem számítottam, hogy a recepción összefutok azzal a lánnyal, aki behívott a második interjúra. Szerencsére elég nagy a cég ahhoz, hogy ez ne legyen probléma, ettől függetlenül kicsit kellemetlenül éreztem magam. Nem tudom, milyen benyomást tettem az interjún a csajra, de remélem, ahhoz is elég nagy a cég, hogy az esetleges rossz teljesítményem nem befolyásolja a 22-i interjú kimenetelét. :)

Két interjú -még akkor is, ha ugyanannál a cégnél- egy hétre már több a reméltnél, de itt sem álltunk meg. Csütörtökön egy másik cégtől kerestek, pénteken már mentem is az újabb interjúra. Érdekes volt. Nem tudom, mit gondoljak. Elfelejtettem már a fejvadász cégek gusztustalan arcát. Az egy dolog, hogy érdekes, mert pörög, látja az ember az összefüggéseket, a folyamatot, valami izgalmasnak a részese lehet egy-egy kiválasztás során, de ami mögötte van... Nem mondom, hogy elfelejtettem, csak a munkáltatói részről való hozzáállás csapott arcon. Fejbekólintott. Azzal tisztában vagyok, hogy az elmúlt 2 évben mindenféle változás ment végbe, a gazdasági válság erősen érintette a fejvadász cégeket (is), és a researcher a tápláléklánc alján helyezkedik el, de akkor is. Az egy dolog, hogy úgy éreztem magam, mintha forgalommal szemben vezetnék egy olyan autóban, amin nincs fék, ezért folyamatosan szlalomoznom kell, hogy elkerüljem az ütközés(eke)t a szembejövőkkel. Olyan kérdéseket tettek fel nekem, amikhez -véleményem szerint- semmi közük. Konkrétan rákérdeztek az előző munkahelyem árbevételére, felépítésére, jutalékrendszerére. Értem én, hogy szeretnék tudni, milyen iparághoz tartoztak a partnercégek, de szerintem az bőven elég, ha azt mondom, hogy pl. kerestünk banki felsővezetőket. Miért kell az nekik, hogy milyen fizetéssel vették fel az adott jelöltet, és főleg, hogy ebből a cég mennyit kapott? Komolyan elgondolkoztam, hogy esetleg a lojalitásomat teszik próbára, és azt mérlegelik, mit vagyok képes elárulni első szóra. Igyekeztem elterelő válaszokat adni; hivatkoztam arra, hogy már 2 éve nem dolgozom ott, a pénzügyi adatokra pedig nem volt rálátásom. Nem is állítottam valótlant, mert bár bizonyos dolgokat elkerülhetetlenül tud az ember -főleg a saját projektjeivel kapcsolatban-, konkrétan nem foglalkoztam vele. Utáltam az egész helyzetet. Egyrészt nem tudtam, pontosan mit akarnak tőlem -árulást vagy lojalitást-, másrészt nem volt kedvem bizalmas dolgokat elárulni. Ha tudtam, ha nem. Miután megkínoztak, nekemszegezték a kérdést, miszerint mennyit szeretnék keresni. Olyan összeget mondtam, ami szerintem jelenleg Budapesten minimum kell a túléléshez -annak tudatában, hogy a researcher éhbért kap-, erre szemmel láthatóan megnyúlt az arcuk. Olyan bruttót sikerült benyögniük, ami a 7 évvel ezelőtti bruttó fizetésemnél is alacsonyabb. Ehhez adnak borítékban még valamennyit, esetleg jutalékot, egyéb juttatást. Ez együtt sem közelíti meg azt, amit én nettóban mondtam. Örök parám, hogy esetleg túl sokat kérek, de ebben az esetben be sem férkőzött az agyamba semmiféle azzal kapcsolatos érzés vagy gondolat, hogy kevesebbet kellett volna mondanom. Tudom én, hogy keveset keres a researcher, de ez akkor is durva volt. Csak azért erőltettem némi mosolyt az arcomra, mert az egyik csaj közvetett ismerősnek számított. Tudom, az ember nem ugrál, ha nincs munkája, de ezt ennyi pénzért nem. Már csak abban reménykedem, ez nekik is lejött, és nem nekem kell megmondani, hogy szívesen vállalom, de szorozzák be valamennyivel azt a bruttót, vagy a nettóval kezdjenek valamit. Persze, lehet, azért ilyen nagy a szám, mert jelenleg nem ez az egyetlen folyamatban lévő pályázat... vagy tárgyalás... vagy mi...

A munkakeresés szempontjából aktív hetet nagyszerűen lezárta a mai munkaügyi központba való beugrás. Persze, tudok jobb programot is hétfő reggelre, de legalább megint letudtam néhány hónapra. :)

A héthez tartozik még az ország vasárnapi megmozdulása, de azt hiszem, az egy külön bejegyzést érdemel...