Élek

Nem vagyok sokkal jobban, éppen csak egy leheletnyivel, de megmaradok. :) Nem, orvosnál még nem voltam. Nem egyszerű egy egészségügyis családból származó gyereket orvoshoz cibálni. Még akkor sem, ha az ő érdeke. A szülőpárosomnak köszönhetően igen ritkán látta a pőre bőrömet orvos (teljesen pőrén utoljára talán a születésemkor), mivel ők általában tudták/tudják, mi a baj. A rendelőlátogatás kihagyható. Tudom, ideje felnőni, és nem anyucival meg apucival végeztetni a piszkos munkát, de olyan egyszerű így az élet. :) Jól van, jól van. Ígérem, hamarosan megmutatom magam egy kiválasztott szakembernek.

Hétvégén úgy gondolta az időjárás, hogy nem játszik össze velem, nem segít a túlélésben. Pénteken már mutatott magából valamit, de akkor még azt hittem, jött egy kis májusi eső, és majd jól továbbáll. Aha, ahogy azt Móricka elképzeli! Szombaton reggel még úgy tűnt, nem lesz nagy gáz. Összekaptam magam, amennyire csak tudtam, és többedmagunkkal nekivágtunk Tihanynak. Alig értünk ki a városból, már jelezte az idő, hogy szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy nem a Balaton partján fogjuk múlatni az időt a hétvégén. Mire Tihanyba értünk, szakadt az eső. Mivel láttam én már karón varjút, bepakoltam a Dublinban vásárolt, és ott jó szolgálatot tett esőkabátomat. Jól tettem. Az esernyő semmit sem ért volna. Az ismerős ír időjárás fogadott minket Tihanyban, és nem mozdult onnan. Persze, máshonnan sem, de ezt akkor még nem tudtuk.

Ha a meglévő bajaim nem lettek volna elegen, az időjárás okozta légnyomás-változás miatt (legalábbis én erre fogom) borzalmas fejfájás kapott el. Bármennyire szerettem volna, nem tudtam átmenni Péterrel az esti bulinak helyet adó bungalóba. Helyette magamra húztam a plédet, néztem a szombat esti filmkínálatot. Néha bealudtam, bevallom. Gondoltam, ha már így alakult, megnézem a Megasztár 5 esedékes válogatóját, de nem jött be a tv2. Francba! Valamikor a második film felénél -amiből nem láttam egyetlen képkockát sem, mert békésen aludtam- Péter hívott, hogy ne féljek, úton van. -Miért kellene félnem? -Miért, ott nincs áramszünet? -Úristen, áramszünet van, tök sötét! Gyere gyorsan! Ütemesen nyomkodtam a telefonomat, amikor elsötétült, hogy folyamatosan szolgáltasson fényt. Az egyetlen fényt, ami lehetséges volt abban a helyzetben. Iszonyúan félek a sötétben, ha egyedül vagyok. Egy pszichológus biztos el tudna csemegézni a bajaimon. Van egy pár. Egyszer, amikor áramszünet volt, és egyedül voltam a lakásomban, iszonyú erőfeszítések árán mécsest gyújtottam, annak a fénye mellett intéztem a dolgaimat, de nem voltam sokkal nyugodtabb. A mécses által a falra vetett árnyak ijesztőek. A nagy levesestálba hideg vizet öntöttem, arra a mécseseket, és meggyújtottam. Hagyományos mécsesek voltak, nem úszógyertyák, de nem volt jobb ötletem. Mivel a csomagoláson az állt, 2 órán keresztül ég egy mécses, 2 óránként keltem, és újakat gyújtottam, nehogy egyszer arra keljek, hogy tök sötét van. Reggelre nem sok oxigénem maradt. Mindenki gratulált, akinek meséltem, és én is tudom, hogy csúnya vége lehetett volna, de ott és akkor ez tűnt a legjobbnak. Szóval, így vagyunk mi: én és a sötétség.

Hétvégén újra kocsiba szállunk, ezúttal anyuék felé vesszük az irányt. Remélem, jobban leszek! Legalábbis szállítható állapotban. :)