Tegnap délután telefonált Csöpi, hogy tudok-e nekik segíteni a tájékozódásban, ha a gyereknap tiszteletére feljönnek Ádámmal (az unokája) az Állatkertbe. Persze, rávágtam, hogy jöjjenek nyugodtan, de még nem tudtam, képes leszek-e rá. Nem voltam túl ugrálós kedvemben, de örültem a találkozás lehetőségének, nem akartam lemondani a lekvárság miatt. Magam is meglepődtem, amikor reggel nyoma sem volt semmi gyengeségnek. Csöpiék busza korábban érkezett, én pedig -szokás szerint- kicsit elaludtam, de jó időt futottam, és időben felvettem őket a Nyugatinál. Egy laza sétával az Állatkertbe értünk. Ádám 5 percenként kérdezte, hogy messze vagyunk-e még. :) Én is szívesebben mentem volna trolival, de egyetlen árva példány sem húzott el mellettünk, úgyhogy jó döntés volt gyalog elindulni. Legnagyobb meglepetésemre nem volt sor a pénztárnál. Túl korán mentünk vagy válság van? Mindenesetre nem volt rossz. Szereztünk egy térképet, és nekivágtunk. Nem tudom, mikor voltam utoljára az Állatkertben, de az biztos, hogy még az előző évezredben, és abban a korszakomban, amikor a kockás pitontól nem lehetett elvonszolni. Most nem találtam a pitont. Volt kígyó bőven, de ő vagy valami leszármazottja már nem. Volt viszont zsiráf, kicsi is. Sosem figyeltem meg tüzetesen kiszsiráfot, most vettem észre, hogy szőrös a szarva vagy mije. Cuki. :)
Úgy tűnik, a levegő és a mozgás jót tett, mert éreztem magamban erőt ahhoz, hogy megmásszam a kilátót az Állatkertben. Félúton megbántam, de nem akartam visszafordulni. Valaki megszámolta a lépcsőket és felírta a kilátó tetején a falra: 20 lépcső az kapuig, aztán 92 a csigalépcsőn. Teljesen elszédültem, mire felértem.
Ádám kiszúrta, hogy a Városligetben vannak árusok, úgyhogy az volt a következő cél. Hiba volt. :) Mire végeztünk, mindenkinek fájt valahol: Csöpinek a lába, Ádámnak a vádlija, nekem a derekam. Szép banda. Közben eltűnt a napsütés; először csak ijesztgetett, majd megeredt az eső. Persze, rajtam papucs volt, ami egy idő múlva egyáltalán nem védte a lábam az időjárás viszontagságai ellen. Csúsztam benne előre meg hátra, mire hazaértünk, beszereztem egy jóképű vízhólyagot. Így mulat a magyar gyereknapon. :)
Mindent összevetve jó volt a mai nap. Elhalálozni sem akartam, az erőm sem hagyott el, mozogtam, beszélgettem, levegőn voltam. Most hallom a tévében, hogy megint jég volt az ország egyes részein. Megint megúsztam egy kis (na, jó... nagy) esővel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése