Tegnap napközben telefonáltak, hogy másképp alakultak a dolgok, és hétvége helyett már ma reggel 7.30-ra (!) tudnak jönni anyuhoz lefesteni a a házat kívülről, kivágni a fenyőfát és megkurtítani a meggyfát. Az első sokk után megbeszéltük anyuval, hogy tulajdonképpen jól jött ki, mert neki bár dolgoznia kell, mi itt vagyunk Gergővel felügyelni a munkát (és hordani a vizet meg a kávét), és így szabad lesz a hétvége.
Nem volt egyszerű 7.30-ra kávézva, felöltözve, megfésülködve várni az embereket, de sikerült. Nem is értem. :) Megegyeztünk, hogy a első homlokzat lefestésével kezdik, hogy befejezzék dél körül, és Gergő aludhasson. Ebből csupán kettő dolog nem valósult meg: nem végeztek délre, de mindegy is, mert Gergőnek esze ágában sem volt aludni. Végül 5 óra körül dőlt el, mialatt kidobtam a kukába az aktuális lecserélt pelenkát.
Az eseményekkel kapcsolatos benyomások megörökítése előtt jöjjön némi háttérinformáció. Adva van 1) egy régi barátnő(nek gondolt) szomszéd, aki kb. 10 éve kifacsart sztorikat pletykált anyuról, és azóta nem nagyon beszélnek. Az utóbbi időben már kedélyesen elcsevegnek a teraszokon keresztül, de hiába próbálkozik a nő, anyu úgy intézi, hogy ne jöjjön be a lakásba. Próbálkozik rendesen; lassan a fia összes régi játékát áthurcolja a srácoknak. Ma pl. egy ehhez hasonló abakusszal, egy pici plüssmacival és egy tűzoltóautóval állított be; 2) egy kiállhatatlan közvetlen szomszéd, aki majdnem az összes szomszédot cseszteti valamivel. Az egyiket azzal, hogy miért nem cseréli ki a teraszán az elválaszó üveget szebbre, a másikat azzal, hogy milyen keskeny a lépcsője, anyut meg kb. mindennel: miért cserépbe ülteti a paradicsomot ahelyett, hogy beásná a kertbe, ajánlkozik, hogy felássa, átjár a kertbe, hogy azt a szedret is leszedje, ami átlóg anyuékhoz (szedje, ha akarja, csak ne járkáljon át), osztja az észt, hogy mikor, mivel, kivel és mit kellene csinálni, ja, és hogyan.
A homlokzatfestés valamennyire közös biznisz a közvetlen szomszéddal. Nemrég halt meg a férje, most rávetette magát a lakásra. A közösködés kimerül ugyan annyiban, hogy ugyanazok az emberek végzik, de nem állja meg, hogy ne szóljon bele. Fél doboz festéken kukacoskodik, és kérdezés nélkül áttette anyuhoz a maradékot, mert neki annyival kevesebbet kellett kifizetni, és úgyis ők jönnek ide is. Amikor nem kaptuk föl AZONNAL a vödröt, azzal basztatott minket, hogy ne álljon a melegben a festék, nem tesz jót neki. Azért sem vittük le azonnal. Volt még néhány apróbb beszólása, de azokra már nem is emlékszem, annyira eltörpülnek a nagyok mellett.
Mialatt két ember festette elől a ház falát, addig a harmadik (és a rövid időre megjelent negyedik) kivágta a fenyőfát. Előtte megbeszéltük a pasival, amit anyu mondott, hogy 2 m magasan szeretné meghagyni a fát, hogy ráfuttasson szedret vagy bármit. Mire a pasi a fának támasztotta a létrát, már majdnem az összes unatkozó nyugdíjas szomszéd kint volt, és kórusban osztotta az észt. Csak álltam a teraszon, és hallgattam, hogy mindenfelől érkeztek az utasítások, hogy anyu mit szeretne. Éppen csak szotyit meg pattogatott kukoricát nem vettek magukhoz. A pasi rutinos ilyen ügyekben, csak tette a dolgát szótlanul. :)
Nyilván a közvetlen szomszéd is kint tátotta a száját. Amikor azzal kóstolt be, hogy vegyem le Gergőről a pelenkát, hagy pisiljen szanaszéjjel, mert úgy lesz szobatiszta, csak hümmögtem valamit (elég nyilvánvaló, hogy Gergő nem azzal a módszerrel lesz szobatiszta, hogy leveszem róla a pelenkát egyik napról a másikra, de ezt nem volt kedvem az orrára kötni). Amikor viszont eljött a meggyfa megkurtításának ideje, nem bírtam ki szó nélkül. Pasi fogta a motoros fűrészt és feltette a fa ágai közé. Egyértelmű volt, hogy felmászik, és úgy vágja le a nemkívánatos ágakat. Amikor a nő megkérdezte, nincs-e nekik egy nagy festőlétra, azt hittem, neki kell valamire, aztán folytatta, hogy óvatosan másszon a pasi, mert könnyen törik a meggyfa, és akkor leesett, hogy a pasit osztja. Pont úgy nézett ki a pasi, mint aki először mászik meggyfára hasonló célból. Levágott a pasi kb. 3 nagy ágat, éppen készült lemászni, amikor a nő elkezdte utasítgatni, hogy az egyik ágcsonkból még vágjon le. Mondta a pasi, hogy az ott még hajtani fog, de a nő közölte, hogy az úgy csúnya. Párszor ide-oda repkedett a csúnya és a kihajt szó, aztán nem bírtam, és mondtam a pasinak, hogy maradjon úgy. A nő nem szólt semmit, de gyorsan bement. Nem érdekel, ha haragszik, de ne gondolja már azt, hogy azért, mert anyu helyett én voltam itthon a munkálatok alatt, átveheti az irányítást. Amikor erőltetett nevetéssel beszélgetni próbált, hogy egészen sok fény lesz a kertben, csak mondtam valami semmiséget (kb. azt, hogy ja), de legszívesebben azt mondtam volna, hogy majd akkor lesz fény, ha kivágja a szedret, ami anyuéknak beárnyékolja a kert felét, de a termésért átgázol anyu veteményesén (dolgozunk az ügyön, hogy ez megszűnjön).
A volt barátnő másféle pofátlansággal húzta ki a gyufát. Könnyen rájöhetett, hogy anyu nem akarja, hogy bejöjjön a házba. Ha összefutnak a ház előtt, elbeszélgetnek általános semmiségekről, de anyu következetesen és ügyesen hárítja a nő lakásba való bejutását. Elől dolgoznak a festők, én az emeleti nappaliban Gergővel, amikor hallom a nő hangját a konyhából. Elöntötte a vér az agyam a nyilvánvaló pofátlanság miatt. Tudta, hogy anyu nincs itthon, és azt is, hogy mi viszont igen, és azzal az ürüggyel, hogy hozott valami játékot Gergőnek (remélem, lassan kiürül a padlás), beengedte magát a bejárati ajtón. Igyekeztem nem bunkózni, de elég hűvösre sikerülhetett a beszélgetés (pedig tényleg igyekeztem, a vázolt terveikre is igyekeztem érdeklődve reagálni, de iszonyú mérges voltam), mert az időközben érkezett másik szomszéd (őt nagyon szeretem) rákérdezett, hogy idegesít-e a volt barátnő. Nagyjából vázoltam a helyzetet, de nem is nagyon kellett, mert abszolút érti, hiszen ott lakik ő is kb. 30 éve. Az egészben nem az zavar, hogy bejött, hiszen nem rablás szándékával jött, hanem az a tény, hogy pontosan tudta, hogy olyat tesz, amit anyu nem szeretne, és ha anyu itthon lett volna, esélye sem lett volna rá. A nyilvánvaló pofátlanság az egyik olyan emberi tulajdonság, amit nagyon nehezen tolerálok.
Ha egyszer olyan helyzetben leszünk, hogy ilyesmiben gondolkozzunk, az biztos, hogy sorházba nem szeretnék költözni. Nyilván van ennél sokkal rosszabb is, pl. tízemeletes panelházban biztos kellemetlenebb élni, mint a kertes sorházban, de szerintem a panelban nem másznak bele az emberek ennyire egymás életébe, mert hiába vannak szorosan egymás mellett a lakások, legalább nem látják egymás minden egyes percét, amit a lakáson kívül tölt.
Nyilván a közvetlen szomszéd is kint tátotta a száját. Amikor azzal kóstolt be, hogy vegyem le Gergőről a pelenkát, hagy pisiljen szanaszéjjel, mert úgy lesz szobatiszta, csak hümmögtem valamit (elég nyilvánvaló, hogy Gergő nem azzal a módszerrel lesz szobatiszta, hogy leveszem róla a pelenkát egyik napról a másikra, de ezt nem volt kedvem az orrára kötni). Amikor viszont eljött a meggyfa megkurtításának ideje, nem bírtam ki szó nélkül. Pasi fogta a motoros fűrészt és feltette a fa ágai közé. Egyértelmű volt, hogy felmászik, és úgy vágja le a nemkívánatos ágakat. Amikor a nő megkérdezte, nincs-e nekik egy nagy festőlétra, azt hittem, neki kell valamire, aztán folytatta, hogy óvatosan másszon a pasi, mert könnyen törik a meggyfa, és akkor leesett, hogy a pasit osztja. Pont úgy nézett ki a pasi, mint aki először mászik meggyfára hasonló célból. Levágott a pasi kb. 3 nagy ágat, éppen készült lemászni, amikor a nő elkezdte utasítgatni, hogy az egyik ágcsonkból még vágjon le. Mondta a pasi, hogy az ott még hajtani fog, de a nő közölte, hogy az úgy csúnya. Párszor ide-oda repkedett a csúnya és a kihajt szó, aztán nem bírtam, és mondtam a pasinak, hogy maradjon úgy. A nő nem szólt semmit, de gyorsan bement. Nem érdekel, ha haragszik, de ne gondolja már azt, hogy azért, mert anyu helyett én voltam itthon a munkálatok alatt, átveheti az irányítást. Amikor erőltetett nevetéssel beszélgetni próbált, hogy egészen sok fény lesz a kertben, csak mondtam valami semmiséget (kb. azt, hogy ja), de legszívesebben azt mondtam volna, hogy majd akkor lesz fény, ha kivágja a szedret, ami anyuéknak beárnyékolja a kert felét, de a termésért átgázol anyu veteményesén (dolgozunk az ügyön, hogy ez megszűnjön).
A volt barátnő másféle pofátlansággal húzta ki a gyufát. Könnyen rájöhetett, hogy anyu nem akarja, hogy bejöjjön a házba. Ha összefutnak a ház előtt, elbeszélgetnek általános semmiségekről, de anyu következetesen és ügyesen hárítja a nő lakásba való bejutását. Elől dolgoznak a festők, én az emeleti nappaliban Gergővel, amikor hallom a nő hangját a konyhából. Elöntötte a vér az agyam a nyilvánvaló pofátlanság miatt. Tudta, hogy anyu nincs itthon, és azt is, hogy mi viszont igen, és azzal az ürüggyel, hogy hozott valami játékot Gergőnek (remélem, lassan kiürül a padlás), beengedte magát a bejárati ajtón. Igyekeztem nem bunkózni, de elég hűvösre sikerülhetett a beszélgetés (pedig tényleg igyekeztem, a vázolt terveikre is igyekeztem érdeklődve reagálni, de iszonyú mérges voltam), mert az időközben érkezett másik szomszéd (őt nagyon szeretem) rákérdezett, hogy idegesít-e a volt barátnő. Nagyjából vázoltam a helyzetet, de nem is nagyon kellett, mert abszolút érti, hiszen ott lakik ő is kb. 30 éve. Az egészben nem az zavar, hogy bejött, hiszen nem rablás szándékával jött, hanem az a tény, hogy pontosan tudta, hogy olyat tesz, amit anyu nem szeretne, és ha anyu itthon lett volna, esélye sem lett volna rá. A nyilvánvaló pofátlanság az egyik olyan emberi tulajdonság, amit nagyon nehezen tolerálok.
Ha egyszer olyan helyzetben leszünk, hogy ilyesmiben gondolkozzunk, az biztos, hogy sorházba nem szeretnék költözni. Nyilván van ennél sokkal rosszabb is, pl. tízemeletes panelházban biztos kellemetlenebb élni, mint a kertes sorházban, de szerintem a panelban nem másznak bele az emberek ennyire egymás életébe, mert hiába vannak szorosan egymás mellett a lakások, legalább nem látják egymás minden egyes percét, amit a lakáson kívül tölt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése