Van élet a focin kívül is

Egyre kevésbé szeretem azokat a dolgokat, amiket mindenki szeret, és egyre kevésbé tartom alapnak azt, amit más annak tart. Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben van bennem egy ellenállás azzal kapcsolatban, amit mindenki, de legalábbis a nagytöbbség szerint muszáj úgy csinálni, mert úgy kell. Ez számomra értelmezhetetlen.

Ilyen pl. a sportválasztás. Nem nekem, hanem Gergőnek. Szeretném elkerülni a focit. Nem azért, mert nézni is utálom (OK, a nagy nemzetközi cuccokat megnézem, de az más), hanem azért, mert mások szerint annyira nagyon egyértelmű, hogy a fiúgyereknek focizni kell. Miért is?

Igen, szereti a labdát. Igen, szereti rugdosni. Én is szerettem, pedig még csak fiú sem vagyok. Nem mondom, hogy tiltani fogom, de igyekszem megmutatni neki, hogy más is van a focin kívül, ami adott esetben sokkal jobb, érdekesebb, többet ad.

Konkrétan tegnap este szegezték nekem a kérdést. Arra a kérdésre kellett válaszolnom, miért nem akarom, hogy Gergő focizzon, amikor annyira ügyesen rúgja a labdát. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy pont semmi közük hozzá, és ne kelljen már idegeneknek (nem idegenek, hanem barátok, de úgy értem, családon kívüliek) magyarázkodnom, hogy merre szeretném terelgetni a gyerekem. Olyan vitába egyébként sem szeretek belemenni, ami arról szól, hogy próbálnak meggyőzni, hogy mennyire nincs igazam. Ebben az esetben ráadásul olyan nincs, hogy valakinek igaza van, a másiknak meg nincs. Annyi, hogy másképp gondoljuk, és különben is tök mindegy, hogy mit szeretnének, úgyis az lesz, amit mi eldöntünk. Mi hárman Gergővel.

Azzal próbáltam rövidre zárni, hogy nem szeretném, hogy focizzon, mert minden kisfiú focizik, és rosszul vagyok ezektől az egyértemű(nek vett) dolgoktól. Akkor az egyik srác megkérdezte, hogy attól féltem-e, hogy esetleg barátokat szerez. Erre kb. annyit tudtam mondani, hogy Ugyan már!, de nem emlékszem pontosan. Szerencsére sikerült ejteni a témát, mert tényleg nem velük akartam ezt megbeszélni.

Az igazság az, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ne focizzon. Valamit olyat szeretnék, ami a sportoláson túl ad még neki valamit, amivel tartozhat valahova, szerezhet barátokat is. (Mert az szerintem óriási hülyeség, hogy csak a focival szerezhet barátokat.) Mostanában a lovaglásra gondolok. Múlt héten voltunk egy farmon, ahol olyan természetesen tartotta a póni orra elé a tenyerét, hogy szagolja meg, mielőtt megsimogatná, hogy csak néztem. Aztán ott van a tánc. Imád táncolni. Mostanában kéri az autóban, hogy kapcsoljuk be a rádiót, ő meg forgatja-mozgatja a kis testét a zenére, amennyire a gyerekülés hagyja. Szeretném elvinni táncolni. Ha nem tetszik, nem folytatja. A lényeg, hogy tudja, hogy van alternatíva, nem kötelező focizni.

A legutóbbi sportágválasztón volt egy jégtáncos stand. Még nem vittük korcsolyázni, nem tudjuk, mennyire tetszik neki, érdekli-e egyáltalán, de ezt a lehetőséget is nyitva hagyjuk. Azt mondták a lányok, hogy nagyon örülnek a fiúknak, mert kevesen vannak. Azon viccelődtünk, hogy ott biztosan jól lehet csajozni. :) Ha már csajozás... egyáltalán nem igaz, hogy a lányok a focistákat szeretik, és aki nem focizik, az nem népszerű a lányok körében. Nos, nekem pl. sosem tetszettel a focisták. Meg úgy általában az élsportolók sem.

Ha a focit választja, elfogadom (ha nehéz szívvel is), de ne azért tegye, mert úgy gondolja, csak azt lehet. Bárkinek szívesen elmondom ezt, aki kérdezi, de senki ne akarjon meggyőzni arról, hogy rosszul gondolom, pláne ne sajnálják Gergőt, hogy veszni hagyom a labdaérzékét...