Kisbusz

Tegnap este kipróbáltuk a dolgozói járatot. Pont tele lett velünk a tízszemélyes kisbusz. Szélsebesen száguldottunk, negyed körül már megérkeztünk az Árpád-hídhoz. Onnan a többiek mentek a metróhoz, én pedig lassú léptekkel elindultam hazafelé, hogy véletlenül se érjek haza korábban, nehogy megzavarjam az altatást. Nem tudom, mi késztetett, hogy ránézzek a telefonra -talán az időt akartam megnézni-, mert az utcán ritkán van wifi, mindenesetre ott várt egy üzenet Pétertől, amit akkor tölthetett le a telefon, amikor megérzett egy wifit. Csak egy szó volt: Alszunk. Gyorsabban kezdtem szedni a lábam, hiszen semmi okom sem volt húzni az időt. Valóban aludtak. Péter ugyan azt kérte még napközben, hogy ébresszem fel, mert szeretne valamit dolgozni, de aztán elhalasztotta a zuhanyzásom utánra, végül azt mondta, nincs már ereje hozzá. Fogtam a párnám és bevackoltam magam a helyemre és úgy aludtam reggelig, amikor Gergő jelentkezett egy reggeli összebújásra.

Alalkulnak a dolgok, a fiúk jól szórakoznak délutánonként, Gergő viszont bepisil az óvodában a délutáni alváskor. Beszéltünk róla az óvónőkkel, és az az általános vélemény, hogy a munkába állásomra reagál így, majd elmúlik. Szerencsére nem kell ezért kivenni az óvodából. Hallottam olyat, ahol igen...

Az esték

Nem akartam elkiabálni, ezért csak most írom, hogy miként is oldják meg a fiúk a délutánokat-estéket.

Általában tudom, merre járnak, mert üresjáratban beülök a wifisarokba (nem mindehol van jel), és akkor látom a Swarm-történetben, merre járnak/jártak. Rendszerint valami cukrászdában kötnek ki egy fagyi mellett, de egy süti sem kizárt.

Az első hét nem volt zökkenőmentes a fülgyulladás miatt. Az utolsó itthon töltött nap után arra jöttem haza este, hogy kidőlve alszik mindkét fiú a nappaliban(!). Nem voltam boldog, elő is vettem Pétert, de csak azt hajtogatta, hogy korán kelt. Ja, bocs. Másnap nem aludt Gergő, amikor hazaértem (a nappalis este előtt mindig ébren várt...), de pénteken síri csend fogadott. Nem mertem elhinni, azt hittem, szívatnak. :) A gyerekszoba ajtaja csukva. Óvatosan benéztem, ott aludtak békésen mindketten. Mivel betakarózni nem sikerült, nem tudtam volna Gergő mellé feküdni (akármilyen meleg van, nem tudok takaró nélkül aludni), hanem bevackoltam magam a helyemre, és végre kényelmesen aludtam egész éjjel. Nem panaszkodom, mert tök jó Gergő mellett alduni, de azért sokkal kényelmesebb a saját helyemen. Nem lenne muszáj amúgy mellette maradni, csak amíg elalszik, úgyis kijön, ha felébred és keres, de amíg nem magabiztos az éjszakai szobatisztaság, addig maradok mellette, és ahányszor megriad, próbálom kivinni pisilni. Mostanában bemondja, hogy nem kell, de ma reggelre nem sikerült megoldani szárazon az éjszakát. :(

A lényeg viszont az, hogy tegnap is aludtak a fiúk, amikor hazaértem. Mindketten. Amíg zuhanyoztam, Péter felébredt, kijött, megbeszéltük a szülői értekezletet, ami tegnap volt és nem tudtam menni. Amikor elkezdtem mesélni, tegnap mi volt bent, kijött Gergő, és méltatlakodva kérdezte Pétertől, miért jött ki a szobából. Amikor mondta, hogy azért, mert hazajöttem, felderült az arca, és a félkómás állapothoz képest gyorsan szalad és hozzámbújt. :) Nyilván nem volt kérdés, hogy felváltom Pétert Gergő mellett az éjszaka további részében, de nem bántam.

Kíváncsi vagyok, ma hova mennek. :)

Új útvonal

Tegnap felfedeztem magamnak a HÉV-et. Úgy értem, utaztam már HÉV-vel, de mindig csak akkor, ha Szentendrére mentem vagy a(z akkor) Békásmegyeren lakó barátnőmhöz, meg egyszer Gödöllőre, de azt gondoltam, az már a világ végén van, ahova HÉV-vel kell menni. (Egyszer interjúra is kellett mennem HÉV-vel, akkor a következő megálló már Dunaharaszti lett volna, és tényleg a világ végén volt.) Ezt át kellett értékelnem, és elfogadni, hogy Óbudán teljesen normál közlekedési forma a HÉV. Hazafelé már HÉV-vel jöttünk a csajokkal, de tegnap HÉV-vel is mentem. Egyedül. Oda is értem a munkahelyemre rendesen, nem tévedtem el a házak között csalinkázva. :) Ezzel a módszerrel 20-25 perccel később kelle indulnom. Kincset érő idő ez. :) Este ugyan szedem a virgácsaimat, miután leszállok a Népfürdő utcánál az 1-es villamosról, de nagyobb utakon megyek és gyorsan. Különben is... fél 11 körül már és még nem jár senki az utcán. Meg különben is... :)

Az utolsó szabad hétvége és ami előtte volt

Csütörtökön ülök az oktatáson, rápillantok a mobilra. Nem fogadott hívás az óvodából. Közben látom, hogy Péter írt facebook-on (menő munkahelyen wifi is van, bizony ám), hogy azért hívtak, mert Gergő füle fáj, alvás után menjünk érte. Kiszámoltuk, hogy ha pontosan 1 órakor abbahagyja a dumát a pasi, akkor kilövünk (2 lánnyal megbeszéltük, hogy elhozzuk az Árpád-hídig), ehhez képest csúsztunk pár percet. Esély sem volt odaérni a Madarász Viktor utcába rendelési időben -azaz rendelési időben odaértünk volna, de 30 perccel a rendelési idő vége előtt már nem vettek fel beteget...-, úgyhogy az ügyeletes kórházba mentünk, ami jelen esetben a János Kórház volt. Utaztunk egy keveset.  Kiderült, hogy az óvodában azon kívül, hogy fájt a füle, folyt is belőle valami. Klassz. Az orvos megállapította, hogy felsőlégúti megbetegedés folyományaként kialakult egy faszányos középfülgyulladás, ami ki is fakadt. Írt antibiotikumot, mellé Nasivint javasolt, és este ihat 8-10 kortyot, ha szomjas és fáj a füle, hogy kiegyenlítődjön a nyomás. Azóta nem nagyon fáj, de iszik rendesen.

Amikor meséltem, hogy szerda éjjel is fájt a füle (éjjel cseppentettem bele kövirózsa cseppet, és mivel reggel már nem fájt, láza sem volt, elvittük óvodába), és elkezdtem mondani, hogy mit adtam neki, befejezte a mondatomat, hogy biztosan Nurofent, és közben bólogatott. Elképedtem, hogy miért kellett volna belenyomnom a Nurofent, amikor nem volt láza, de ezt nem mondtam ki hangosan, csak befejeztem a mondatomat, hogy kövirózsa csepp volt az, amit kapott. Ekkor nem mondott semmit, csak a vizsgálat végén, amikor megkaptuk a receptet és megbeszéltük, hogy mehetünk kontrollra a Madarász Viktor utcába vagy a János Kórházba is, azért odavágta, hogy a kövirózsa cseppet nem tartja mainstream kezelési módnak. Így, ezekkel a szavakkal. Hümmögtünk, megköszöntük a szolgálatait és eljöttünk.

A hét utolsó napjai és a hétvége nagyjából abból áll, hogy reggel és este eljátszuk a Hogyan vegyük rá Gergőt, hogy önként és dalolva -esetleg némi zsarolást bevetve- bevegye a gyógyszert, mert ha egy kicsit is erőszakoskodunk, kihányja? című egyfelvonásos tragikomédiát. Mindemellett teljesen vidám, életerős, változatlanul kétemberes. Hétfőn még tuti nincs óvoda, és a kedd is necces, mert szeretném, ha addig itthon maradna, amíg tart az antibiotikum, de majd meglátjuk.

Következő hétfőn szülői értekezlet, én pedig nem tudok menni...

Ui: Kiosztottam meghívókat a másik bloghoz, akinek megtaláltam és/vagy emlékeztem az e-mail címére. Ha nem kaptál, de találkoztunk, beszéltünk vagy valamilyen módon már kommunikáltunk a blogon kívül és be tudlak azonosítani, és amennyiben kérsz meghívót, légyszi írj az oldalsávban lévő cuccon keresztül.

Elkezdődött

Tegnap aláírtuk a papírokat. Olyan része is volt, hogy a munkaadó nem szerepelhet előzetes engedély nélkül semmilyen nyilvános felületen, úgyhogy visszamenőleg átírtam Cégre, ahol eddig megemlítettem, ezután pedig csak ezt fogom használni.

Tegnap volt az eligazítás, bértárgyalás (haha... inkább bérelfogadás), ismerkedés, orvosi vizsgálat, fénykép készítése a belépőkártyához. Ez utóbbi elég vicces volt. Kaptunk egy papírdarabot, amit ki kellett tölteni a megfelelő helyen az adatainkkal, és amin volt egy kétjegyű szám vastag fekete filccel. Egyesével kellett a kijelölt fal elé állni, a papírdarabot pedig úgy kellett magunk elé tartani, mint rabosításkor az azonosítószámot. Annyira komikus volt az egész, hogy mindenki úgy vigyorgott, mint a vadalma. Kíváncsi vagyok a képekre. :) Próbáljátok ki! Írjatok valamit egy darab papírra, és kérjetek meg valakit, hogy fényképezzen le benneteket! Kizárt, hogy bárki komoly tud maradni, amikor maga elé emeli a papírt. Péter azt kérdezte, oldalról is lekaptak-e minket, mert úgy lett volna az igazi.

Ma folytatódott az oktatás. 3 különböző archiválással foglalkozó részleg vezetőjével ismerkedtünk meg. Mindegyik elmondta, az ő részlege mivel és hogyan foglalkozik. Érdekes volt, nem azt mondom, de mivel egyik sem az volt, ahova én kerültem, a végére eléggé elveszítettem az érdeklődésem. Végül a mi vezetőnk elengedett minket, mert holnap úgyis találkozunk, majd akkor elmondja, amit ő szeretne. Örültem, mert nagyon jöttem volna már haza.

Hazafelé az ellenkező oldali buszra szálltunk fel. A szerencsétlen busz előbb elment a garázsba, majd onnan visszafelé jövet megálltunk a Cég mellett, ahol tulajdonképpen fel kellett volna szállnunk, csak átmentünk a kereszteződésen. :) Szétnéztünk Óbudán. Nem lesz annyira gáz a be- és hazajárás, csak ki kell tapasztalni, mikor kell elindulni. 1 megálló az 1-es villamossal, aztán kb. 100 a 118-as busszal. Még mindig jobban jártam, mint az, akinek Csepelről, Pesterzsébetről, Pestszentlőrincről kell bejárnia ugyanide. Eldugulok.

Annyira nincs mostanában mivel foglalkoznunk, hogy úgy döntöttünk, nem húzzuk tovább, hanem tegnap belekezdtünk a 90 napos programba, már ami a táplálkozást illeti. Tegnap fehérjenap volt, ma keményítő. Nem egyszerű, mert nem készültünk fel rá alaposan, hanem egy családi hétvége folytán kiürített hűtővel kezdtük el, de holnap szénhidrát nap lesz, lehet enni pizzát. Alig várom! :) Venni kell egy halom gyümölcsöt meg magot, mert utána gyümölcsnap lesz. Magok nélkül nem élem túl. Főleg Péter nem. :)

Egyébként a Kunigunda útjára kerültem és a magasabb bért kaptam meg. Apró örömök az életben. :)