Tegnap este kipróbáltuk a dolgozói járatot. Pont tele lett velünk a tízszemélyes kisbusz. Szélsebesen száguldottunk, negyed körül már megérkeztünk az Árpád-hídhoz. Onnan a többiek mentek a metróhoz, én pedig lassú léptekkel elindultam hazafelé, hogy véletlenül se érjek haza korábban, nehogy megzavarjam az altatást. Nem tudom, mi késztetett, hogy ránézzek a telefonra -talán az időt akartam megnézni-, mert az utcán ritkán van wifi, mindenesetre ott várt egy üzenet Pétertől, amit akkor tölthetett le a telefon, amikor megérzett egy wifit. Csak egy szó volt: Alszunk. Gyorsabban kezdtem szedni a lábam, hiszen semmi okom sem volt húzni az időt. Valóban aludtak. Péter ugyan azt kérte még napközben, hogy ébresszem fel, mert szeretne valamit dolgozni, de aztán elhalasztotta a zuhanyzásom utánra, végül azt mondta, nincs már ereje hozzá. Fogtam a párnám és bevackoltam magam a helyemre és úgy aludtam reggelig, amikor Gergő jelentkezett egy reggeli összebújásra.
Alalkulnak a dolgok, a fiúk jól szórakoznak délutánonként, Gergő viszont bepisil az óvodában a délutáni alváskor. Beszéltünk róla az óvónőkkel, és az az általános vélemény, hogy a munkába állásomra reagál így, majd elmúlik. Szerencsére nem kell ezért kivenni az óvodából. Hallottam olyat, ahol igen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése