Kilogol

Péter itthonról dolgozik. Ez azt jelenti, hogy ha éppen nincs konkrét munkája, akkor csinálhat mást is (a munkahelyen is tart kávé-, tea- és ebédszünetet az ember :D), csak legyen fent a céges hálózaton, azaz legyen belogolva. Már anyu is megtanulta, hogy ez mit jelent. :))

Valamelyik este azt latolgatta, hogy meg tud-e oldani egy reggel 6 órai munkát. Abban maradtunk, hogy ha az előző esti -nem túl fontos- program ugrik, akkor simán belefér. Kérdeztem, hogy 6-kor kell kelnie, vagy akkor már be kell logolni. Az utóbbi volt a helyes válasz. Közölte, hogy 5.30-kor kilogol az ágyból. Azt hittem, direkt mondta, de nem. Óriás röhögés. Itt tartunk. :D

Tajgetosz

Az, hogy csendben vagyok, nem jelenti azt, hogy nem történik semmi. Pont ellenkezőleg. Egészen jól haladunk. Rájöttünk, hogy tudjuk saját magunkat kezelni: nem szabad egyszerre túl nagy és távoli célt felállítani, mert azt elszüttyögjük. Külön-külön is nagyok vagyunk ebben, együtt meg főleg. Persze, a nagy cél (lakás lakhatóvá tétele januárig) megmaradt, csak felszabdaltuk. Az első kiscél a nappali kifestése, átrendezése a rendelkezésre álló bútorokkal. Jól állunk. Nem mondom, hogy hétvégére 100%-os lesz, de jobb, mint volt. Az is valami.

Végre megvettük a festéket a hálószoba falára is, úgyhogy már csak a sorrendet kell eldönteni, mármint a szobák sorrendjét. Most a hálószoba elég üres, logikus lenne azzal folytatni, de a gyerekszobának időre kell elkészülnie. Azzal viszont nagyobb a munka, és kellene hozzá néhány szekrény, amikbe az ott állomásozó dobozok és szatyrok tartalmát rejthetjük.

Járok a szülésfelkészítőre. Gyakorlatilag ez az egyetlen fix programom, de ez legalább hetente. Már csukott szemmel is odatalálok. Később még jól jöhet. :) Ha tud, Péter is eljön velem, hogy okosodjon. Múlt héten jó volt, hogy jött. Nem bírtam a teremben maradni, azt hittem, megfulladok. Ha kinyitottuk az ablakot, valaki fázott. Kimentem a folyosóra, magamhoz tértem, visszamentem. Aztán kezdődött elölről. Nem kaptam levegőt. Újra kimentem, de akkor már nem akartam visszamenni. Zavartam volna a többieket a ki- és beslattyogással. Péter jegyzetelt. :) Azt hittem, csak a levegőtlenség, a sok összezárt ember okozta a rohamot, ugyanis a terem leghátsó részén találtunk helyet, nehezen bírom, ha nincs szabad utam a kijárat felé. Évekkel ezelőtt egy BS-beli koncert utolsó fázisában tört rám hasonló, amikor pár másodperc alatt kivert a víz, és olyan pánikba estem, mint még soha. Ki kellett jutnom. Bármi áron. Most is hasonló volt. Enyhébb ugyan, és legalább ültem, de azt hittem, lefordulok a székről. Aztán hazajöttünk, eltelt pár óra, és egyszer a hálószobából a nappaliba jöttem ki, amikor megéreztem Péter arcszeszét. Nem használja gyakran, mert nem nagyon szeretem, de aznap a felkészítő előtt bent volt az irodában, és gondolta, oda jó lesz. Kiderült, hogy nem szimplán nem szeretem, hanem nem is bírom. Van néhány illatszer, amitől nem kapok levegőt, és menekülnöm kell a közeléből. A hátsó, kijárattól szinte elzárt hely és az arcszesz gyilkos kombinációnak bizonyult. Tajgetosz-jelölt vagyok, ez már nyilvánvaló...

Sokáig semmire sem voltam allergiás, aztán pár éve elkezdtek mindenféle bőrelváltozások megjelenni a kezemen, szememen. Nem volt szép és viszketett is. Féltem, lepra vagy pikkelysömör vagy mittudomén. Egyik sem hangzott túl jól. Szerencsére anyu gyakorlott az ilyen dolgokban, gyorsan megállapította, hogy csak ekcémával állunk szemben, ami nem halálos és nem is fertőz. Allergiás vagyok valami(k)re, és így jelenik meg. Klassz. A teszt kimutatta, hogy többek között a kobaltra (kék szemfestékben van...) és a ragasztó minden formájára allergiás vagyok. A celluxra is. A papírragasztóra is. A sebtapaszra is. Mondom, Tajgetosz... A festés arra is jó volt, hogy megtudtam, erre a festékre is allergiás vagyok. Olyan ronda a kezem, mintha hetekig Domesztoszban áztattam volna, és még fáj is. Kilószámra kenem rá a Neogranormont, Sudocremet, mindent, ami jónak gondolok. Alakul, de még mindig nem szalonképes. Van még 2 hete, hogy elmúljon. Találtam egy pár gumikesztyűt itthon. Mától csak ebben vagyok hajlandó festeni, különben nem lesz bőr a kezemen.

Lazulás

A héten lazára vettük a formát. Kedden festettünk utoljára. Szerdán szülésfelkészítőre voltam hivatalos, csütörtökön pedig jött anyu, nem akartuk, hogy festékszagban kelljen aludnia. (Jó kifogás sosem árt. :D) Tegnap délután ment haza, elvileg ma semmi sem gátol minket abban, hogy folytassuk a falszínezést, de mindkettőnket elnyomott az éjjel megérkezett eső. Csak ülünk egyik helyről a másikra, fetrengünk jobbról balra, és jól elcsesszük az időt. Ebben profik vagyunk. A javaslatomat, miszerint holnap kezdjük a narancssárga felkenését, Péter egy szempillantás alatt elfogadta. Azt még nem tudom, hogy lesz ebből hónap végére rendberakott nappali. :)

Attól, hogy nem festettünk, még elég produktív volt a hétvége. Pénteken jelenésem volt a védőnőnél, most anyu is elkísért. Kaptam még 1 hónap haladékot, azaz egyszer még mehetek hozzá, csak azután kell a 13. kerületi védőnői szolgálatnál jelentkeznem, majd akkor küldi át az anyagomat. Be vagyok tojva, na. Annyi rosszat lehet hallani a védőnőkről, a mostani pedig annyira jó, hogy félek átkérni magam, pedig nem lehet elkerülni. Lassan meg kell ismerni azt is, aki még évekig fogja osztani az észt gyermekneveléssel kapcsolatban. Kár, hogy nem maradhat a mostani.

Szombaton szereztünk sütit a Daubnerből. A pozsonyi kifli és a flódni megkóstolása után anyu eljátszott a gondolattal, hogy visszaküldi a frissen vásárolt sütőjét. :) Elsősorban azért zarándokoltunk oda, hogy megmutassuk anyunak, milyen tortát választottunk novemberre, de csak az ízét tudtuk. Pár napja ugyanis eltűnt az esküvői torták albuma. Még jó, hogy tudjuk, milyet szeretnénk. Állítólag ők fejből tudják, milyet lehet náluk kapni, így el tudjuk majd mondani, ha eljön az ideje. Hát, remélem.

Vasárnap anyu nem sietett haza, nyakunkba vettük az egyik plázát. A cél ruha volt. Nekem. Novemberre. Szkeptikusan álltam a dologhoz, biztos voltam benne, hogy nem találunk olyat, amivel mindketten elégedettek leszünk. Tévedtem. Megtaláltuk az arany középutat. Mindenki boldog. Már csak cipő kell, és nagy meglepetés nem érhet novemberben. Ja, talán még egy fehér esernyő nem ártana. Mégse már a világoszöld esőkabátomat kelljen magamra kapnom! Esernyőm azóta sincs, hogy Dublinban kifordította a szél. :)

Ha már Dublin... Ma olyat tapasztaltam, amit eddig csak ott: éjjel megáztak a kiteregetett ruhák. Lehetett volna annyi eszem, hogy nem hagyom kint éjszakára, de mára még nem mondtak esőt, én meg vagyok olyan hülye, hogy el is hittem...

Sárgák

Végre eljutottunk oda, hogy néhány fal elnyerte végső színét. Tegnap nekiestünk a sárga festéknek, és minden utunkba kerülő párhuzamos falat lekentünk. Szigorúan addig nyújtózkodtam, amíg elértem, nem álltam se székre, se létrára. Jobb a béke. Most van egy halom sárga falunk. Easter Morn vagy Vanília Parfé. Attól függően, hogy a magyar vagy az angol nevét nézzük. Nekem mindkettő tetszik.

Hiába kezdődik Péter munkaideje 13.30-kor, néha muszáj délelőtt is dolgoznia, mert valamelyik időzónában (gyakran a miénkben) valaki csak akkor ér rá. Elvileg az amerikai (keleti parti) időzónához igazították Péter munkaidejét, mert velük dolgozik a legtöbbet, de igazodott ő már Indiához, Amerika nyugati partjához, Mexikóhoz... is. Most is éppen dolgozik, ezért a délelőtt kiesik festési szempontból. Elértünk ugyanis a merőleges falakhoz (egymáshoz képest ezek is párhuzamosak), ezek viszont a sárga helyett Harvest Fruits 2/Barack Parfé fantázianevű színt kapnak. Az elnevezés ellenére határozottan halványnarancsnak tűnt a kihelyezett mintán. Remélem, nem lesz budoár hatása a nappalinak. Eddig nagyon tetszik a sárgával.

Holnap jön anyu. Konferenciája lesz, nálunk fog aludni. Szegény még nem tudja, hogy milyen állapotok uralkodnak a nappaliban. Többek között azért hajtottuk a festést, hogy mire jön, meglegyen, de egyáltalán nem biztos, hogy végzünk. A rumli eltüntetésével biztosan nem. Arra van másik határidő. Hónap végére mindenképpen meg kell csinálni. Úgy tervezzük, addigra a gyerekszobával is készen leszünk. Jól haladunk, csak a dobozok lassítanak rajtunk. Egy üres lakást már régen kimázoltunk volna.

A tegnapi nap megállapítása: a szivacsos festőhenger sokkal jobb a szőrösnél.

Elkezdtük

Valami furcsa félálomban telnek a napok. Csak azt veszem észre, hogy megint sötét van, kezdődhet az esti rutin, az éjszakai forgolódás, közben nem történik semmi. Aztán újra átgondolom, és rádöbbenek, hogy mennyi minden történt. Észrevétlenül. Agyalás közben.

Szerdán először jártam a kórház területén. Azt nem mondom, hogy sok dolgot intéztem, mert elbénáztam, de legalább megtudtam, hol az osztály. Valami miatt nem ugyanazt az időpontot tudta az egyik orvos, mint a másik, így másfél órával a szülésfelkészítő tanfolyam kezdete után érkeztem a tett helyszínére. Már vége volt. Letörtem, mint a bili füle, mert nagyon készültem rá, de a nővérke (szülésznő?) megnyugtatott, hogy nem maradtam le semmiről. Jövő héten már az új(onnan megtudott) időpontban megyek.

Pénteken aztán újra jelenésem volt a kórházban. Eljött a rettegett cukorterheléses vérvétel ideje. Hogy ez a lötty milyen rossz! Túl lehet élni, de valami borzalom. Kg-nyi citrommal is olyan édes, hogy marja a torkom. Készültünk könyvvel, hogy valahogy kibírjuk a várakozás 2 óráját (Péter is elkísért), végül ki sem nyitottuk. Arra futotta az erőnkből, hogy lenyomtunk néhány parti backgammont az iPhone-on. Főleg nálam bukott meg a dolog, nem tudtam koncentrálni az aligalvásos éjszaka, a korai kelés, a vérvétel és a cukros létől eltekintve üres gyomor miatt. Szerencsére az orvos éppen bent járt, így időtöltés céljából megmutatta a szülőszobát és az osztályt. Előtte biztosítékot kértem, hogy nem fogja megzavarni a szülőszoba a nyugalmamat, mert nem szerettem volna újra kezdeni a cukorterheléses vizsgálatot. :) Miután megnyugtatott, hogy erről szó sincs, bemerészkedtünk. A szülőágy láttán elfogott a pánik, de miután nincs visszaút, igyekszem vele megbarátkozni. Levezetésként megnéztük az osztályt, egy üres szobába is bementünk. Na, az jobban tetszett. Barátkozom a gondolattal, hogy 3-4 napot fogok ott eltölteni egy babával, akinek a sorsa jó néhány évig az én kezemben lesz. Ijesztő ám ez!

Közben igyekszünk órákat, félórákat elcsípni a festésre. A siker viszonylagos. Nehezen haladunk, mert tele van a lakás dobozzal, de igyekszünk. A hálószobán kívül (az majd később) mindenhova megvan a festék, húztunk próbacsíkokat a falra, megállapítottuk, hogy jó lesz. Elkezdtünk glettelni, ahol kell. Nem tudom, hogy képzelem a többesszám használatát, mivel ebben én nem vettem részt. Szóval, Péter elkezdett glettelni, mert néhány helyen megrepedt a fal a mozgás miatt. Sajnos, szükségünk lesz némi fehér festékre, mert ott is volt hiba, ahol fehéren hagyjuk a falat (plafon alatti sáv). Erre még ki kell találni a módszert, mindenesetre ott elkezdjük a festést, ahol nincs baj a fallal, különben sosem végzünk. Lassan itt a november. Nem tudni, meddig tudok hatékonyan részt venni a dologban.

Akaratlanul is eszembe jutnak a húgomék, akik elhagyják a fészküket, hogy egy ideig máshol verjenek tanyát, mialatt mi a színekkel szórakozunk...

Fent-lent

Elég vegyesre sikerült az elmúlt hét, nem is tudom, hol kezdjem, hogy foglaljam össze.

Egyrészt van örö é bódottá, mert változatlanul minden rendben a gyerekkel, és végre sikerült úgy beszabadulni a kreatív hobbiboltba, hogy nem kellett kapkodni, ráértünk nézelődni. Ennek eredményeképpen szép papíráruval és némi dekorcuccal tértünk haza, amiből hajnalba nyúlóan készítettem a családnak szóló meghívókat. Úgy döntöttünk ugyanis, hogy november közepén eleget teszünk az elvárásoknak és a várakozásoknak, és megejtünk egy kiscsoportos esküvőt. Péter igyekezett lefaragni belőle, én hozzáadni a létszámhoz, így egyeztünk meg 12 főben. Egészen pontosan 11 felnőtt és 1 gyerek, amennyiben mindenki eljön. Izgatottan készültünk a meghívó átadására, mivel az egészet teljes titokban szerveztük meg. Senki sem sejtett semmit. Azaz a húgomék megneszelték, hogy ha valamit mondani akarunk, az csakis ez lehet, de mivel nem kaptak megerősítést -vasárnapig-, nem tudhatták biztosan. :) Végül jól sült el, volt nagy meglepetés.

A hétvége mégsem erről szólt, hanem az unokaöcsém 1. születésnapjának ünnepléséről. Hihetetlen fazon a kissrác. Este kényelembe helyeztem magam a kanapén, vártuk az Indiana Jones legújabb részét, amikor Matyi odasettenkedett, és a Simogasd meg Gergőt! mondatra az enyém mellé tette a pici kezét, és megsimogatta a hasam. Aztán újra és újra. Hihetetlen édes!

Annyira jó, hogy bármennyi szenny, rosszindulat és káosz szakad az utóbbi időben a családunk nyakába, mindettől meg tudják/tudjuk védeni ezt a gyereket. Ebben óriási szerepe van a húgoméknak, akiknek iszonyú erőfeszítés árán, de sikerül előtte jókedvűnek, derűsnek látszani. Szükségük is van rá, hogy megőrizhessék az ép eszüket. Múlt héten el kellett adni a lakást. Nem egészen önszántukból. Néhány bútort hétfőn elhoztunk, mert még nem tudták, hova fognak menni, és ott elférnek-e majd. Sírva pakoltam a cuccainkat, hiszen előző nap még az ő szobájukban voltak, még az ő cuccaik voltak bennük. Aztán tegnap érkezett a jó hír: sikerült egész jó áron albérletet találniuk. Nem kell az anyósékhoz menni. A sok rossz közül ez a lehető legjobb megoldás.

Mivel a hálószobába kerültek az elhozott bútorok, nem itt kezdjük a festést. Már azt sem tudjuk, hol. Naponta változik annak függvényében, hogy mi az, amit a húgomék bútorai közül még el kell szállásolni, mi az, amit egyelőre nem kell csináltatni. Jelen állás szerint érkezik még egy ülőgarnitúra (irodájukban volt eddig) és egy elemes szekrénysor (szintén az irodából). Már csak valami akasztós szekrényt kell szerezni, de lehet, azt nem is kellene csináltatni. Ez a része még elég képlékeny, de elég valószínű, hogy a nappalival fogunk kezdeni. Már csak azért is, hogy vendégfogadásra alkalmas legyen a lakás. Aztán jöhet a gyerekszoba, hogy normális helye legyen a gyereknek, a végén pedig a hálószoba. Muszáj mindennek beleférni januárig, mert ami addig nem készül el, az már nem is fog.

Szabadnap

Péternek van egy halom szabadnapja. Mivel nyáron nem voltunk sehol, csak anyuéknál, akkor meg nem vett ki szabadságot, jól felhalmozódtak. Ez egyáltalán nem baj, hiszen a szabadidő mindig jól tud jönni. Múlt héten próbálta beosztani őket. Nem készülünk ugyan arra, hogy januárig szemtől szembe találkozunk a gyerekkel, mindenesetre december végét kivette. Még mindig volt jó pár nap, amit ki kellett venni. Az egyik ilyen a mai volt. Voltak terveink, mindig vannak, de alig a fele fért bele. Ellustálkodtuk az időt, ami abból a szempontból hasznos, hogy Péter (is) kipihenhette magát. Már az esti filmek alatt elkezdte. Amíg pihent, nekiálltam kreatívkodni. Gyorsabb, egyszerűbb, tisztább munkára gondoltam, ehelyett hiába pepecseltem vele majdnem hajnali 4-ig, ma délelőttre még maradt néhány apróbb simítás. A délelőtt azt jelenti, valamivel dél előtt sikerült felkelnem a hosszú hajnal miatt. (Még így is én voltam a gyorsabb kettőnk közül. :D) Persze, hogy később indultunk el itthonról, ezáltal később is értünk haza, így amit itthoni programnak terveztünk, abból semmi nem lett.

Voltunk viszont sütizni. Már régen kíváncsi voltam a Horváth cukrászda új épületére, és nem utolsósorban a emeletére, annak is a termékeire. Designcukrászat. Jól hangzik. Jó is. Nem az én tisztem, hogy reklámozzam a helyet, de régen ettem ilyen finom mignon-t. Cukorcipő volt a tetején. :) Pont erre volt szükségem egy ilyen esős-szeles-borús-barátságtalan időben. Kacérkodtam a kávéivással, de a héten már lecsúszott egy, és az éppen elég. A gyerek így is felnyomja a vérnyomásom. Ha nem ő, akkor nem tudom, mi. Rá tippelek, hiszen nagyjából együttélésünk kezdetétől nem kávézom, és a vérnyomásom magasabb, mint valaha. Tegnap 110/75 volt. Nocsak! A végén még ember lesz belőlem kávé nélkül is, és nem zombi. :)

A gyerek alvás-ébrenlét fázisai tökéletesen elkülöníthetőek egymástól. Azt is tudom, mikor ébred. Óriási bulival adja a világ tudtára. Sejtem, ha kint lesz, ugyanennek hangot is ad majd. Remek lesz. :))

Annyi minden történik velünk mostanában, leírva, elmesélve mégis olyan unalmasnak tűnik. Pedig zajlik ám az élet, mi is teszünk-veszünk, intézkedünk.

Kiderült, hogy 2011 elején két újabb baba érkezik az ismeretségi körünkbe. Úgy néz ki, az egyik szintén kisfiú. Lesz itt bandázás nemsokára. :)