Az, hogy csendben vagyok, nem jelenti azt, hogy nem történik semmi. Pont ellenkezőleg. Egészen jól haladunk. Rájöttünk, hogy tudjuk saját magunkat kezelni: nem szabad egyszerre túl nagy és távoli célt felállítani, mert azt elszüttyögjük. Külön-külön is nagyok vagyunk ebben, együtt meg főleg. Persze, a nagy cél (lakás lakhatóvá tétele januárig) megmaradt, csak felszabdaltuk. Az első kiscél a nappali kifestése, átrendezése a rendelkezésre álló bútorokkal. Jól állunk. Nem mondom, hogy hétvégére 100%-os lesz, de jobb, mint volt. Az is valami.
Végre megvettük a festéket a hálószoba falára is, úgyhogy már csak a sorrendet kell eldönteni, mármint a szobák sorrendjét. Most a hálószoba elég üres, logikus lenne azzal folytatni, de a gyerekszobának időre kell elkészülnie. Azzal viszont nagyobb a munka, és kellene hozzá néhány szekrény, amikbe az ott állomásozó dobozok és szatyrok tartalmát rejthetjük.
Járok a szülésfelkészítőre. Gyakorlatilag ez az egyetlen fix programom, de ez legalább hetente. Már csukott szemmel is odatalálok. Később még jól jöhet. :) Ha tud, Péter is eljön velem, hogy okosodjon. Múlt héten jó volt, hogy jött. Nem bírtam a teremben maradni, azt hittem, megfulladok. Ha kinyitottuk az ablakot, valaki fázott. Kimentem a folyosóra, magamhoz tértem, visszamentem. Aztán kezdődött elölről. Nem kaptam levegőt. Újra kimentem, de akkor már nem akartam visszamenni. Zavartam volna a többieket a ki- és beslattyogással. Péter jegyzetelt. :) Azt hittem, csak a levegőtlenség, a sok összezárt ember okozta a rohamot, ugyanis a terem leghátsó részén találtunk helyet, nehezen bírom, ha nincs szabad utam a kijárat felé. Évekkel ezelőtt egy BS-beli koncert utolsó fázisában tört rám hasonló, amikor pár másodperc alatt kivert a víz, és olyan pánikba estem, mint még soha. Ki kellett jutnom. Bármi áron. Most is hasonló volt. Enyhébb ugyan, és legalább ültem, de azt hittem, lefordulok a székről. Aztán hazajöttünk, eltelt pár óra, és egyszer a hálószobából a nappaliba jöttem ki, amikor megéreztem Péter arcszeszét. Nem használja gyakran, mert nem nagyon szeretem, de aznap a felkészítő előtt bent volt az irodában, és gondolta, oda jó lesz. Kiderült, hogy nem szimplán nem szeretem, hanem nem is bírom. Van néhány illatszer, amitől nem kapok levegőt, és menekülnöm kell a közeléből. A hátsó, kijárattól szinte elzárt hely és az arcszesz gyilkos kombinációnak bizonyult. Tajgetosz-jelölt vagyok, ez már nyilvánvaló...
Sokáig semmire sem voltam allergiás, aztán pár éve elkezdtek mindenféle bőrelváltozások megjelenni a kezemen, szememen. Nem volt szép és viszketett is. Féltem, lepra vagy pikkelysömör vagy mittudomén. Egyik sem hangzott túl jól. Szerencsére anyu gyakorlott az ilyen dolgokban, gyorsan megállapította, hogy csak ekcémával állunk szemben, ami nem halálos és nem is fertőz. Allergiás vagyok valami(k)re, és így jelenik meg. Klassz. A teszt kimutatta, hogy többek között a kobaltra (kék szemfestékben van...) és a ragasztó minden formájára allergiás vagyok. A celluxra is. A papírragasztóra is. A sebtapaszra is. Mondom, Tajgetosz... A festés arra is jó volt, hogy megtudtam, erre a festékre is allergiás vagyok. Olyan ronda a kezem, mintha hetekig Domesztoszban áztattam volna, és még fáj is. Kilószámra kenem rá a Neogranormont, Sudocremet, mindent, ami jónak gondolok. Alakul, de még mindig nem szalonképes. Van még 2 hete, hogy elmúljon. Találtam egy pár gumikesztyűt itthon. Mától csak ebben vagyok hajlandó festeni, különben nem lesz bőr a kezemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése