Fent-lent

Elég vegyesre sikerült az elmúlt hét, nem is tudom, hol kezdjem, hogy foglaljam össze.

Egyrészt van örö é bódottá, mert változatlanul minden rendben a gyerekkel, és végre sikerült úgy beszabadulni a kreatív hobbiboltba, hogy nem kellett kapkodni, ráértünk nézelődni. Ennek eredményeképpen szép papíráruval és némi dekorcuccal tértünk haza, amiből hajnalba nyúlóan készítettem a családnak szóló meghívókat. Úgy döntöttünk ugyanis, hogy november közepén eleget teszünk az elvárásoknak és a várakozásoknak, és megejtünk egy kiscsoportos esküvőt. Péter igyekezett lefaragni belőle, én hozzáadni a létszámhoz, így egyeztünk meg 12 főben. Egészen pontosan 11 felnőtt és 1 gyerek, amennyiben mindenki eljön. Izgatottan készültünk a meghívó átadására, mivel az egészet teljes titokban szerveztük meg. Senki sem sejtett semmit. Azaz a húgomék megneszelték, hogy ha valamit mondani akarunk, az csakis ez lehet, de mivel nem kaptak megerősítést -vasárnapig-, nem tudhatták biztosan. :) Végül jól sült el, volt nagy meglepetés.

A hétvége mégsem erről szólt, hanem az unokaöcsém 1. születésnapjának ünnepléséről. Hihetetlen fazon a kissrác. Este kényelembe helyeztem magam a kanapén, vártuk az Indiana Jones legújabb részét, amikor Matyi odasettenkedett, és a Simogasd meg Gergőt! mondatra az enyém mellé tette a pici kezét, és megsimogatta a hasam. Aztán újra és újra. Hihetetlen édes!

Annyira jó, hogy bármennyi szenny, rosszindulat és káosz szakad az utóbbi időben a családunk nyakába, mindettől meg tudják/tudjuk védeni ezt a gyereket. Ebben óriási szerepe van a húgoméknak, akiknek iszonyú erőfeszítés árán, de sikerül előtte jókedvűnek, derűsnek látszani. Szükségük is van rá, hogy megőrizhessék az ép eszüket. Múlt héten el kellett adni a lakást. Nem egészen önszántukból. Néhány bútort hétfőn elhoztunk, mert még nem tudták, hova fognak menni, és ott elférnek-e majd. Sírva pakoltam a cuccainkat, hiszen előző nap még az ő szobájukban voltak, még az ő cuccaik voltak bennük. Aztán tegnap érkezett a jó hír: sikerült egész jó áron albérletet találniuk. Nem kell az anyósékhoz menni. A sok rossz közül ez a lehető legjobb megoldás.

Mivel a hálószobába kerültek az elhozott bútorok, nem itt kezdjük a festést. Már azt sem tudjuk, hol. Naponta változik annak függvényében, hogy mi az, amit a húgomék bútorai közül még el kell szállásolni, mi az, amit egyelőre nem kell csináltatni. Jelen állás szerint érkezik még egy ülőgarnitúra (irodájukban volt eddig) és egy elemes szekrénysor (szintén az irodából). Már csak valami akasztós szekrényt kell szerezni, de lehet, azt nem is kellene csináltatni. Ez a része még elég képlékeny, de elég valószínű, hogy a nappalival fogunk kezdeni. Már csak azért is, hogy vendégfogadásra alkalmas legyen a lakás. Aztán jöhet a gyerekszoba, hogy normális helye legyen a gyereknek, a végén pedig a hálószoba. Muszáj mindennek beleférni januárig, mert ami addig nem készül el, az már nem is fog.