Végre eljutottunk oda, hogy néhány fal elnyerte végső színét. Tegnap nekiestünk a sárga festéknek, és minden utunkba kerülő párhuzamos falat lekentünk. Szigorúan addig nyújtózkodtam, amíg elértem, nem álltam se székre, se létrára. Jobb a béke. Most van egy halom sárga falunk. Easter Morn vagy Vanília Parfé. Attól függően, hogy a magyar vagy az angol nevét nézzük. Nekem mindkettő tetszik.
Hiába kezdődik Péter munkaideje 13.30-kor, néha muszáj délelőtt is dolgoznia, mert valamelyik időzónában (gyakran a miénkben) valaki csak akkor ér rá. Elvileg az amerikai (keleti parti) időzónához igazították Péter munkaidejét, mert velük dolgozik a legtöbbet, de igazodott ő már Indiához, Amerika nyugati partjához, Mexikóhoz... is. Most is éppen dolgozik, ezért a délelőtt kiesik festési szempontból. Elértünk ugyanis a merőleges falakhoz (egymáshoz képest ezek is párhuzamosak), ezek viszont a sárga helyett Harvest Fruits 2/Barack Parfé fantázianevű színt kapnak. Az elnevezés ellenére határozottan halványnarancsnak tűnt a kihelyezett mintán. Remélem, nem lesz budoár hatása a nappalinak. Eddig nagyon tetszik a sárgával.
Holnap jön anyu. Konferenciája lesz, nálunk fog aludni. Szegény még nem tudja, hogy milyen állapotok uralkodnak a nappaliban. Többek között azért hajtottuk a festést, hogy mire jön, meglegyen, de egyáltalán nem biztos, hogy végzünk. A rumli eltüntetésével biztosan nem. Arra van másik határidő. Hónap végére mindenképpen meg kell csinálni. Úgy tervezzük, addigra a gyerekszobával is készen leszünk. Jól haladunk, csak a dobozok lassítanak rajtunk. Egy üres lakást már régen kimázoltunk volna.
A tegnapi nap megállapítása: a szivacsos festőhenger sokkal jobb a szőrösnél.
és most... :) de így már nem is olyan jó :D
VálaszTörlésszóval csak azt kérdeztem, hogy akkora halloween partyra vigyünk-e játszós/pakolós ruhát :)
Mit szeretnél pakolni? :D
VálaszTörlésA nappali fogadóképes állapotban lesz, legalábbis valamennyire, a gyerekszobához szerintem addig nem nyúlunk. :))
leszünk elegen. pikk-pakk összedobjuk :)
VálaszTörlés:))))
VálaszTörlésHa látnád, mi van a leendő gyerekszobában....! :D
annál gázabb nem lehet, mint ami nálunk volt januárban :))))))))))
VálaszTörlésNos, van egy relatív nagy szoba, de csak alig fél méterre lehet bemenni a sok cucctól. A cuccok szó pedig vegyesen jelent ruhát, könyvet, konyhai eszközt, befőttet...
VálaszTörlés