Lazulás

A héten lazára vettük a formát. Kedden festettünk utoljára. Szerdán szülésfelkészítőre voltam hivatalos, csütörtökön pedig jött anyu, nem akartuk, hogy festékszagban kelljen aludnia. (Jó kifogás sosem árt. :D) Tegnap délután ment haza, elvileg ma semmi sem gátol minket abban, hogy folytassuk a falszínezést, de mindkettőnket elnyomott az éjjel megérkezett eső. Csak ülünk egyik helyről a másikra, fetrengünk jobbról balra, és jól elcsesszük az időt. Ebben profik vagyunk. A javaslatomat, miszerint holnap kezdjük a narancssárga felkenését, Péter egy szempillantás alatt elfogadta. Azt még nem tudom, hogy lesz ebből hónap végére rendberakott nappali. :)

Attól, hogy nem festettünk, még elég produktív volt a hétvége. Pénteken jelenésem volt a védőnőnél, most anyu is elkísért. Kaptam még 1 hónap haladékot, azaz egyszer még mehetek hozzá, csak azután kell a 13. kerületi védőnői szolgálatnál jelentkeznem, majd akkor küldi át az anyagomat. Be vagyok tojva, na. Annyi rosszat lehet hallani a védőnőkről, a mostani pedig annyira jó, hogy félek átkérni magam, pedig nem lehet elkerülni. Lassan meg kell ismerni azt is, aki még évekig fogja osztani az észt gyermekneveléssel kapcsolatban. Kár, hogy nem maradhat a mostani.

Szombaton szereztünk sütit a Daubnerből. A pozsonyi kifli és a flódni megkóstolása után anyu eljátszott a gondolattal, hogy visszaküldi a frissen vásárolt sütőjét. :) Elsősorban azért zarándokoltunk oda, hogy megmutassuk anyunak, milyen tortát választottunk novemberre, de csak az ízét tudtuk. Pár napja ugyanis eltűnt az esküvői torták albuma. Még jó, hogy tudjuk, milyet szeretnénk. Állítólag ők fejből tudják, milyet lehet náluk kapni, így el tudjuk majd mondani, ha eljön az ideje. Hát, remélem.

Vasárnap anyu nem sietett haza, nyakunkba vettük az egyik plázát. A cél ruha volt. Nekem. Novemberre. Szkeptikusan álltam a dologhoz, biztos voltam benne, hogy nem találunk olyat, amivel mindketten elégedettek leszünk. Tévedtem. Megtaláltuk az arany középutat. Mindenki boldog. Már csak cipő kell, és nagy meglepetés nem érhet novemberben. Ja, talán még egy fehér esernyő nem ártana. Mégse már a világoszöld esőkabátomat kelljen magamra kapnom! Esernyőm azóta sincs, hogy Dublinban kifordította a szél. :)

Ha már Dublin... Ma olyat tapasztaltam, amit eddig csak ott: éjjel megáztak a kiteregetett ruhák. Lehetett volna annyi eszem, hogy nem hagyom kint éjszakára, de mára még nem mondtak esőt, én meg vagyok olyan hülye, hogy el is hittem...