Karácsony 2012 miverzió

Szép karácsonyi emlékeim vannak a gyerekkoromból: reggeli után apu beállította a fát, mi közben a húgommal kampókat vagy cérnát tettünk a szaloncukorra, apu a szaloncukrokkal megadta a fa formáját, feltette az izzósort, mi pedig felpakoltuk a díszeket. Közben karácsonyi dalokat hallgattunk, vagy valami tematikus filmet néztünk. Ebédre fel volt díszítve a fa, délután csomagoltunk (ha korábban nem), este ajándékozás és vacsora. Tökéletes volt. Még akkor is, ha néha összevesztünk.

Valami hasonlót képzeltem én is el. Tavaly nem volt aktív résztvevője a Karácsonynak, csak figyelt, vagy azt sem. Idén viszont már határozottan benne volt. Romantikus álmaimban díszítős-sütögetős délelőtt-délután, ajándékozós este szerepelt All I want for Christmas... aláfestéssel. Nagyon nem az lett. Nagyon-nagyon nem az. Helyette hárman háromféleképpen éltünk meg a mai napot.

Gergő: éjszaka többször ébredt, viszonylag korán kezdte a napot. Annyira, hogy délelőtt elfáradt. Reggeli után nem sokkal elaludt az ölemben a kanapén. Másfél órán keresztül húzta a lóbőrt, esélyem sem volt kislisszolni alóla, úgyhogy nagyjából a délelőtt egészét pizsamában nyomtam le. Ébredés után ebéd és fadíszítés. Nem is próbáltam letenni ebéd után, hiszen nem sokkal előtte ébredt. Éppen az ajándékait akartuk a fa alá csempészni, ezért ölbe vettem, amikor elkezdett egyenletesen szuszogni. Elaludt. Délután 5-kor. Három órát aludt. Kisebb-nagyobb hiszti közben sikerült ünneplőbe varázsolni, de nem hagyta magát igazán lefényképezni a fa alatt, mert mindenáron a kamera másik oldalára akart kerülni. Végül kisebb rávezetéssel előkerültek az ajándékok. Öröm és boldogság. Vacsorára csak tejfölt és sajtos pogácsát volt hajlandó enni. Kevéssel éjfél után aludt el, miután 2-szer vagy 3-szor visszatapsolt.

Péter: amikor a reggeli estiműszakértcserébe ejtőzésem után átvettem a frontot, Gergő full éjszakai cuccban nyomta (ezt megszoktam, csak nagyon extrém esetben öltözteti fel). Miután néhányszor kiimádkoztam a kezéből az okostelefont (az egyik szabály, hogy Gergő jelenlétében nincs kütyüzés, de csak engem nem kell erre folyamatosan figyelmeztetni, mert nincs olyanom), megreggeliztünk, és elment a mosdójáratra (nem rövid), közben Gergő elaludt az ölemben. Amíg Gergő aludt, elő sem került a szobából, majd kijött azzal az ötlettel, hogy valami idióta videót kellene készíteni, mert lehet vele nyerni valamit, de gyorsan ám, mert holnap estig lehet elküldeni. Nem pörögtem rá, nem arattam vele osztatlan sikert. Miközben a hajam festettem, ellenállhatatlan kütyüzhetnékje támadt, valamit akkor és azonnal fel kellett tenni a facebookra (Karácsonykor b+), majd hajfestés után a következő idillt találtam a nappaliban: Péter elnyúlva a kanapén meccset néz (Karácsonykor b+), Gergő a kanapé mellett a földön játszik a vonatokkal, fa sehol. Jeleztem nemtetszésem, mire felcsattant, hogy mit kellene csinálnia helyette. Mondtam, hogy pl. a fát beállítani. Erre azt kaptam meg, hogy nem tudta, hova kell tenni (száz napja fixáltuk, hogy idén hol lesz a helye), majd valahogy oda kerültünk, hogy nem tudok láblógatva sziesztázni, amíg nem csináltam meg, amit kell. Erre neki valami miatt az illett oda, hogy nem vittem még vissza a könyvtári könyvet, pedig számtalanszor kapacitált rá, mert el fogom felejteni (btw 28-án jár le), és különben is csak akkor van olyan, hogy elkésett a faállítással, ha 25-én még nincs meg. Kiabálás, sírás. A meccset lecserélte egy youtube-os karácsonyi listára (a semminél jobb, értékelendő). Történt még néhány finomság, de említésre sem méltó a többi között. Végül az i-re a pontot az tette föl, amikor konkrétan egyedül maradtam az asztalnál a második adag tésztámmal.

Én: Éjjel alig aludtam, mert Gergő többször behívott, végül egészen korán átjött hozzánk, és sokáig maradt, mielőtt magamra hagytak Péterrel. Felkeltem, kávét főztem, reggeliztünk, elpakoltam. Ölembe kérte magát csatlakozási szándékkal. Felvettem. Elaludt. Túsz voltam egész délelőtt. Elzsibbadtam, de annyira édes volt, hogy meg sem mertem mozdulni. Ekkor még azt hittem, jó kis napunk lesz. Amikor felébredt, megkértem Pétert, hogy pelenkázza és öltöztesse át, de az elsőhöz én is kellettem (nyilván). Ebéd előtt elmentem befesteni a hajam (utolsó doboz, aztán soha többet itthoni hajfestés), közben a fent említett dolgok történtek. Ebédre maradékot ettünk, kávét főztem, lemostam a festéket a hajamról. Ekkor kaptam az arcomba a fa nélküli meccsnézést. Nem is maga a meccs vágta ki a biztosítékot, hanem az a tény, hogy Péter magasról tesz az egészre (saját bevallása szerint kb. 10 éve nem tud rápörögni a Karácsonyra), és nem jut el hozzá, hogy most nem róla van szó, hanem Gergőről. Idén nekem sem ment a készülődés, még most sem érzem igazán, de Gergő miatt erőt vettem magamon, és mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy varázslatos legyen. Egyedül viszont kevés vagyok hozzá. Valami iszonyú izzadtságszagú izé lett az egészből, nem Karácsony. Amikor egyedül maradtam a túrós tésztámmal (holnap lesz nagy családi ebéd, ma nem volt időm és erőm fullmenühöz), letettem a villát, hagytam ez egészet, lecseréltem az ünneplős ruhámat melegítőre, lemostam a sminket (nélküle fényképen sem szívesen mutatkozom :D), és lezártnak tekintettem a Karácsonyt mára.

Gergő már 2 órája alszik, nagyjából Péter is azóta, én meg még mindig itt vagyok, mert nem tudok aludni, még fortyog az agyam. Menni kellene aludni, mert reggel jönnek anyuék, aztán a húgomék, de úgysem tudok elaludni. Azért megpróbálom, mert a holnap sem lesz egyszerű...

Boldog Karácsonyt mindenkinek! Részemről a kedves sms-ekre sem tudok válaszolni, mert nem érzem a csít...

Okoskodók

Kevés dologtól forr fel jobban az agyvizem, mint amikor valaki a jelenlétemben neveli a gyerekem, vagy tesz a nevelésére vonatkozó javaslatot. Csak tetézi a dolgot, ha az adott személynek nincs gyereke. A partvonalról tét nélkül könnyű okosnak lenni. Tudom, ezt már számtalanszor leírták mások, nem vagyok egyedül. Az emberek nagy többségének elborul tőle az agya, mégsem fogynak az okoskodók. A baj az, hogy általában olyanok mondják, akiket nem akar az ember megbántani, mert alapvetően jóban vannak. Ez a baj ezzel. Ők megbánthatnak, beszólhatnak, bírálhatnak, okoskodhatnak, de én vagyok a bunkó, ha visszaszólok. Ha olyan a szituáció meg is teszem, de legutóbb nem tettem. Azt hiszem, az fogott vissza, hogy többen voltunk, és nem akartam jelenetet.

Minden rosszindulat nélkül kívánok az okoskodóknak nehezen kezelhető gyereket, mert akkor megtudják, hogy Gergő mennyire nem az, hanem csak egy kétéves, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

Ha rosszindulatú vagyok, akkor egyáltalán nem kívánok nekik gyereket. A gyerek érdekében...

Karácsonyra várva

Valahogy nem érzem az idén a Karácsonyt. Persze, tudom én, hogy már nincs 2 hét, de valahogy nem tudok úgy rápörögni, mint eddig. Valószínűleg az sem segít, hogy eddig összesen egyszer jutottam el tematikus helyre (Vörösmarty tér, 2 héttel ezelőtt). Szerdán délelőtt a Kerekítőn karácsonyi dalokat (is) énekeltünk, beszéltünk róla, hogy az utolsó foglalkozás Karácsony előtt 5 nappal lesz, de akkor sem olyan az egész, mint máskor. Annyira nem, hogy ugyan klasszikus adventi koszorút sosem készítettem, hanem inkább asztaldíszt, de idén még azt sem.

Próbálkozom elkapni a fonalat. Dekorációkat nézegetek (amikor van időm), és amikor Gergő alszik (azaz nem a Minimax-ot vagy Thomas valamelyik részét kell nézni, és a picurrádiót is kikapcsolhatom :D), azonnal a TV Paprikára kapcsolok. Tele van karácsonyi menüvel. Szerencsére. Ha a karácsonyi hangulatot nem is hozta meg egyelőre, de abszolút pozitív hatása van a táplálkozásunkra. Kedden este végignéztem Jamie Oliver és Nigel Slater karácsonyi/szilveszteri/újévi ötleteit, azóta csak főzök meg sütök, pedig hétvégén kimaradt a piac, ezáltal elég kevés alapanyag van/volt itthon. Jó, hogy holnap már szombat van és megyünk a piacra, mert már tényleg nincs miből főznöm. :)

Azért valamennyire segít ezen a karácsonytalan érzésen a TV Paprika. Lassan ahhoz is kedvem lesz, hogy nekiálljak a bejgliknek, ha már megint megígértem az egész családnak (igen, még a húgom anyósának is, mert bolond vagyok :D), hogy ezt én vállalom. Ők süssenek mást, aztán cserélünk. ;) Annál is inkább el kellene kezdeni, mert idén gesztenyéset is szeretnék sütni. Kedden beszélt róla az egyik szomszéd lány, és egészen felpiszkálta a fantáziámat. Még akkor is érdekel, ha alapvetően nem szeretem a gesztenyét. Kis mennyiséggel kezdek, aztán meglátjuk, kell-e valakinek.

Amellett, hogy nem kapott el a karácsonyi láz, minden nap megriaszt, amikor Gergővel kinyitjuk az adventi naptár aznapi ablakát és/vagy látom a szembeszomszéd lány számlálóján, hogy milyen kevés nap van hátra. Csak azt nem tudom, mikor fogok bejglit sütni. Főzni tudok, amikor Gergő alszik vagy éppen elfoglalja magát valamivel, de azt ott lehet hagyni, ha menni kell, a bejglit viszont nem. Legalábbis azt a változatot, amit én szoktam sütni, azt nem lehet, mert nem kell keleszteni a tésztát, hanem minél gyorsabban tölteni, tekerni, és elkezdeni sütni. Nem egyszerű ez...

Mondanám, hogy csak el kellene menni ajándékokat vásárolni, máris jönne a hangulat, de ez sem jó, mert csak a gyerekek kapnak ajándékot, azokat pedig már beszereztük. Kellene egy fa, fel kellene díszíteni hamarabb, hátha az segítene...

Addig meg itt van a világvége. Buliba megyünk. Viszünk magunkkal törölközőt, hátha stoppolni kell. :D

Az élet szép

Kicsi szét vagyok esve, de muszáj magam összeszedni, mert lassan el kell kezdenem a karácsonyi készülődést. Összeszedem az aktuális jó dolgokat, hátha sikerül feltöltődnöm.

A Kerekítő bevált. Minden szerdán egy farkaséhes és hullafáradt Gergővel jövök haza. Leginkább hullafáradt. Ma annyira, hogy enni sem volt hajlandó, csak bújni és aludni.

Alakul a házban a téli gyerekpörgetés. Múlt héten nálunk voltak, tegnap mi mentünk le egy emelettel lejjebb. Bővítjük a kört, akkor talán többször is összejöhetünk. :)

Ma először mondta ki Gergő rendesen, hogy Thomas. Először meg sem értettem. :) Eddig csak To volt.

A fokhagyma felkerült Gergő top 10 étele közé. Ha 2 fej fokhagymát teszek a tepsis krumpli közé, akkor annyit eszik meg. Nem bánom, mert egészséges. Még akkor sem, ha 2 napig párolog a pórusaiból. :)

Ma nem volt verekedés a Kerekítőn. Igaz, néhány gyereken lökött egyet, de nem lett belőle sírás.

Imádja a citerát. Jövő héten elviszem Klárihoz felhangolni az enyémet. Igaz, hogy nem tudok eljátszani egyetlen dalt sem, mert nem megy a kottaolvasás (annak idején -25 éve- utánzással tanultam, azaz a tanár után játszottuk a dalokat), de arra jó lesz, hogy egyszerűbb dalokat el tudok Gergőnek játszani.

Megtört Thomas egyeduralma, már Caillou is befigyel. :)

Caillou

Nem tudom elégszer megköszönni Partnak, hogy felhívta a figyelmemet a picurradio-ra. Nagyon szuper. Egész délutánokat ugrálunk/táncolunk végig. Pont erre van szükség télen. :)

Azt vettem észre, hogy már nemcsak tologatja mozdonyokat, hanem konkrét helyzeteket játszik el. Pl. Dízel majdnem leesik a szakadékba, de Thomas megmenti, ahogy a mesében. Még mondja is hozzá, hogy Ajaj, dízelmozdony! :)

Sikít és csapkod

Figyelem már egy ideje, próbálok összefüggést találni a viselkedésében. Ha jól emlékszem, a csapkodás kezdődött hamarabb. Minden bevezető nélkül odamegy a gyerekekhez és rácsap a fejükre. Nem durván, de ahhoz eléggé, hogy megijessze őket, és sírjanak. Ugyanez a sikítással. Odamegy, megáll a célszemély előtt, és irgalmatlanul belesikít az arcába. Erre két reakciót figyeltem meg: a gyerek visszasikít vagy elkezd sírni.

A szülők reakciója nagyon különböző és független attól, hogy egyébként milyen viszonyban vagyunk. Vadidegenek képesek úgy reagálni, hogy ne foglalkozzak vele, majd lerendezik egymást között, és közeli ismerősök húzzák össze a szemöldöküket és fegyelmezik Gergőt. (Az utóbbira alapból ugrom, de nyilván elszámolok tízig, mielőtt kinyitnám a számat.)

Eddig lerendeztem annyival, hogy odamentem a bántalmazott gyerekhez Gergővel, és kértem, hogy simogassa meg, elmondtam párszor, hogy ne verje meg, mert az neki fáj. A szülők megértőbben fogadták, mert a kicsi gyerek próbálja az erejét, de már lassan 2 éves, kevésbé nézik el neki az effajta kitöréseket. Mármint a szülők, mert kezdek afelé hajlani, hogy ne én oldjam meg a problémákat. Jó, ha durván odacsap (vagy készül odacsapni), akkor azért odamegyek, de nem vagyok benne biztos, hogy jó az, ha állandóan leállítom.

A héten több konkrét eset történt különböző szülői reakciókkal.

1. Helyszín: IKEA, éttermi dühöngő. Gergő néhányszor rácsapott egy kislány fejére. A kislány egy kukkot sem szólt, inkább a bátyja nézett csúnyán Gergőre. Amikor apuka előkerült, utólag elnézést kértem, de mondta, hogy ne foglalkozzak vele, nagyobb testvérei vannak a kislánynak, nem veszi fel ezeket a dolgokat.

2. Helyszín: Kerekítő. Gergő rácsap egy kisfiú fejére. Nem erősen, éppen csak hozzáért a fejéhez. A kisfiú egetrengető ordításba kezdett. Odavittem Gergőt, mondtam neki, hogy sír a kisfiú, amiért bántotta. Anyukának is mondtam, hogy ne haragudjon, nem bántásból csinálja Gergő, így ismerkedik, de a nő csak megrántotta a szemöldökét. Hazamentek.

3. Helyszín: játszótér. A Kerekítőn megismert kisfiú (nem az, aki elsírta magát) sapkáját állandóan megrántja, próbálja levenni. A kisfiú anyukájával kórusban mondjuk, hogy az a sapka jól van a kisfiú fején, és a kisfiút is próbáljuk nyugtatni, de nincs semmi baj. Megbeszéltük, hogy ez egy ilyen korszak, próbálják felmérni az erőviszonyokat.

4. Helyszín: lift. Játszótérre menve Gergő belesikít a szomszéd kisfiú arcába, mire ő éktelen sírásba kezd, anyukája pedig azonnal fegyelmezi Gergőt, hogy ne sikítson, mert akkor... már nem is emlékszem, mi lesz.

Amellett, hogy kellemetlenül érzem magam, és egyáltalán nem tetszenek ezek a Gergő-féle megnyilvánulások, egyre inkább nehezemre esik beleavatkozni, akkor is inkább csak azért, hogy ne tűnjek a bántott gyerek szülője előtt nemtörődömnek. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egy kisebb lökésre vagy taslira, sikításra sírással reagálnak a gyerekek.

Egyébként a Kerekítőn megismert kisfiú anyukájával áll egymáshoz legközelebb a véleményünk erről a csapkodós-sikítozós dologról. Megbeszéltük, hogy ha nem történik durva erőszak, akkor hagyni kell a gyerekeket megvívni a saját csatájukat, játszmáikat, különben az óvodában (vagy a bölcsődében, aki megy) megeszik a többiek.

Nem minden gyereket inzultál ám Gergő. Megfigyeltem, hogy azok kapják a taslit, akik megállnak előtte és csak néznek. Mintha így akarná felrázni őket. A sikítást pedig a kisebb gyerekek kapják az arcukba, akikkel így próbálja felvenni a kapcsolatot, hiszen azt látja/hallja, hogy sokat sírnak, vagy egyáltalán sírnak. A szomszéd kisfiú pl. mindig sikít, amikor elhagyják a lakást vagy hazaérnek. Gergő ilyenkor meg is jegyzi, hogy B. sír. Tehát nem bántani akarja ő, hanem a saját nyelvén próbálja megértetni magát. :)

Éjszakák és nappalok közt elveszve

Annyi minden történt mostanában, olyan gyorsan pörögnek a napok, hogy esélyem sincs mindent feljegyezni. Van az a szabály nálunk, hogy ha Gergő ébren van, nincs laptop és iPhone. Reggel gyorsan ránézek az e-mailekre (válaszolás esélytelen), aztán kikapcsolom a gépet. A délutáni alvás alatt visszakapcsolom, de válaszolni meg hosszabb lélegzetvételű dolgokat írni nem tudok, mert közben szaladgálok a lakásban, teszem a dolgom. Ébredéskor ott hagyom abba, ahol éppen tartok, és újra kikapcsolom. Legközelebb akkor látok monitort, amikor Gergő végre elkezdi az éjszakai pihenést, ami mostanában nem ritkán 11 óra körül van. Ilyenkor már nem rohangálok, de befigyel a tévé is, meg aztán olyan matt az agyam, hogy képtelen vagyok gondolkozni.

Úgy hangozhat, mintha a laptop körül forogna a világom, mintha remegnék a bekapcsolásért, pedig nagyon nem. Pár hete új napirendet vezettem be, azaz újjal próbálkozom. Nem tudom, meddig bírom, mert főképp az estéimet érinti, de muszáj valamit kitalálni. Rászoktam arra, hogy este főzök (legalábbis előkészülök), miután Gergő elaludt, hogy a délelőttök szabadok lehessenek, de ebéd is legyen. Baromi nehéz éjszaka azzal foglalkozni, hogy mi legyen a másnapi ebéd. (Mondjuk, most pont nem foglalkoztam vele, mert vendégeik voltak este, úgyhogy lesz majd tepsis krumpli, az gyorsan megvan, és amíg sül, játszhatunk.)

Nagyjából így néz ki egy nap:

7 óra körül ébredés. Péter és Gergő elkezdi a napot a nappaliban és/vagy a gyerekszobában, én kapok egy kis időt az éjszakai műszak miatti alváskiesés bepótolására. Esélytelen, de a semminél jobb.

8-9 óra körül reggelizünk. Ahogy kijön. Nem kapkodunk. Főleg, ha Péter itthonról dolgozik. (És általában úgy van.)

10 órára mindenki elkészül. Péter elvonul dolgozni, mi pedig lemegyünk a játszótérre (amíg nem fagyunk oda, de talán még akkor is, mert kell). Szerda délelőttönként a játszóteret lecseréljük a Kerekítőre.

Dél körül ebéd. 

Ebéd után kezdődik a rövidebb-hosszabb improvizációs játék, amit mi altatásnak hívunk. Jó esetben egyetlen tankolással egybekötött gyors elalvás. Rosszabb esetben valamelyik hosszabb mesefilm dvd-n való megtekintése közbeni, tankolásokkal tarkított elalvás. Legrosszabb esetben több hosszabb rajzfilm dvd-n való megtekintése, tankolás, játék és egyéb finomság utáni nemalvás. Az utóbbi kegyetlen, mert esik-kel, kezelhetetlen, fáradt, de képtelen elaludni.

Délután: ha gyorsan elalszik, akkor egészen normális időben ébred, akár egy újabb játszótér vagy játszóház bejátszhat. Ha a hosszabb elalvást választja, ezáltal később ébred, akkor jöhet a komolyabb pörgetés: IKEA vagy nagyobb bevásárlás, ahol jól elfárad, mert tolhatja a kosarat. Ha képtelen elaludni, akkor egy idő múlva feladom, és felkészülök a korai esti elalvásra. Ilyenkor általában valahol kidől (kanapén, ölben, ágyán), és kb. ugyanúgy alakul az éjszaka, mint általában.

Akárhogy alakult a délután, este 11 körül már legtöbbször alszik. Amikor először fordult elő, hogy 10-kor még nem aludt, kétségbeestem. Már nem tudom, mennyi ideje tolta ki az elalvást, de már nem tudom magam felhúzni. Új lélektani határt állítottam fel: ha éjfél előtt elalszik, boldog vagyok. Eddig ez még mindig sikerült. Tudom, óvoda meg minden, akkor majd korábban kell ébredni, nem lehet sokáig fent maradni, de az még messze van. Addig még bármi lehet.

Éjszaka általában egyszer ébred 2-3-4 óra körül. Tankol (gyorsan vagy hosszan... inkább az utóbbi), és alszik tovább. Mostanában rászokott arra, hogy hajnalban nem kiabál, hanem nemes egyszerűséggel átjön hozzánk a két becsukott ajtón keresztül (igen, profi módon bánik a kilinccsel), befekszik közénk, tankol, elalszik. Ha Péter nem horkolna, mint egy medve, egészen idilli hajnalaink és reggeleink lennének, de mivel horkol, kénytelen vagyok átcuccolni Gergő ágyára. Tudom, Tajgetosz, de képtelen vagyok a horkolástól aludni, és ha köztünk van Gergő, nem bökdösöm Pétert a horkolás abbahagyása (vagy legalább a felfüggesztése) érdekében, nehogy felébresszem Gergőt. Ha valaki tud a kispárna fejre szorítása, orr befogása stb. módszereknél hatásosabb és hosszabb távú megoldást horkolásra, kérem, árulja el! :)

Szét vagyok esve. Elfelejtek dolgokat, ezért mindent felírok, de elhagyom a cetlit vagy nem jut időm a dologra. Borzasztó ez, de próbálok nem azzal foglalkozni, amit csinálnom KELLENE, hanem azzal, ami FONTOS. Ami NEKEM/NEKÜNK fontos. A szövegláda fedele kipattant, és csak alvásidőben csukódik vissza. A legtöbbet használt szó mostanában a dízelmozdony, ami Gergő nyelvén kb. úgy hangzik, hogy dízelnyoszdosz. Utazás közben folyamatosan mondja, amit lát. Elsősorban a közlekedési eszközök (busz, villamos-vitati) és az autók, azoknak is a márkája érdekes. Hozzáteszi, hogy kinek van olyan autója. Tele van Budapest Fordbandi, Suzukimama és Opelapa márkákkal. :)

Ma 23 hónapos. 1 hónap múlva 2 éves lesz. Durva, ahogy telik az idő...