Szép karácsonyi emlékeim vannak a gyerekkoromból: reggeli után apu beállította a fát, mi közben a húgommal kampókat vagy cérnát tettünk a szaloncukorra, apu a szaloncukrokkal megadta a fa formáját, feltette az izzósort, mi pedig felpakoltuk a díszeket. Közben karácsonyi dalokat hallgattunk, vagy valami tematikus filmet néztünk. Ebédre fel volt díszítve a fa, délután csomagoltunk (ha korábban nem), este ajándékozás és vacsora. Tökéletes volt. Még akkor is, ha néha összevesztünk.
Valami hasonlót képzeltem én is el. Tavaly nem volt aktív résztvevője a Karácsonynak, csak figyelt, vagy azt sem. Idén viszont már határozottan benne volt. Romantikus álmaimban díszítős-sütögetős délelőtt-délután, ajándékozós este szerepelt All I want for Christmas... aláfestéssel. Nagyon nem az lett. Nagyon-nagyon nem az. Helyette hárman háromféleképpen éltünk meg a mai napot.
Gergő: éjszaka többször ébredt, viszonylag korán kezdte a napot. Annyira, hogy délelőtt elfáradt. Reggeli után nem sokkal elaludt az ölemben a kanapén. Másfél órán keresztül húzta a lóbőrt, esélyem sem volt kislisszolni alóla, úgyhogy nagyjából a délelőtt egészét pizsamában nyomtam le. Ébredés után ebéd és fadíszítés. Nem is próbáltam letenni ebéd után, hiszen nem sokkal előtte ébredt. Éppen az ajándékait akartuk a fa alá csempészni, ezért ölbe vettem, amikor elkezdett egyenletesen szuszogni. Elaludt. Délután 5-kor. Három órát aludt. Kisebb-nagyobb hiszti közben sikerült ünneplőbe varázsolni, de nem hagyta magát igazán lefényképezni a fa alatt, mert mindenáron a kamera másik oldalára akart kerülni. Végül kisebb rávezetéssel előkerültek az ajándékok. Öröm és boldogság. Vacsorára csak tejfölt és sajtos pogácsát volt hajlandó enni. Kevéssel éjfél után aludt el, miután 2-szer vagy 3-szor visszatapsolt.
Péter: amikor a reggeli estiműszakértcserébe ejtőzésem után átvettem a frontot, Gergő full éjszakai cuccban nyomta (ezt megszoktam, csak nagyon extrém esetben öltözteti fel). Miután néhányszor kiimádkoztam a kezéből az okostelefont (az egyik szabály, hogy Gergő jelenlétében nincs kütyüzés, de csak engem nem kell erre folyamatosan figyelmeztetni, mert nincs olyanom), megreggeliztünk, és elment a mosdójáratra (nem rövid), közben Gergő elaludt az ölemben. Amíg Gergő aludt, elő sem került a szobából, majd kijött azzal az ötlettel, hogy valami idióta videót kellene készíteni, mert lehet vele nyerni valamit, de gyorsan ám, mert holnap estig lehet elküldeni. Nem pörögtem rá, nem arattam vele osztatlan sikert. Miközben a hajam festettem, ellenállhatatlan kütyüzhetnékje támadt, valamit akkor és azonnal fel kellett tenni a facebookra (Karácsonykor b+), majd hajfestés után a következő idillt találtam a nappaliban: Péter elnyúlva a kanapén meccset néz (Karácsonykor b+), Gergő a kanapé mellett a földön játszik a vonatokkal, fa sehol. Jeleztem nemtetszésem, mire felcsattant, hogy mit kellene csinálnia helyette. Mondtam, hogy pl. a fát beállítani. Erre azt kaptam meg, hogy nem tudta, hova kell tenni (száz napja fixáltuk, hogy idén hol lesz a helye), majd valahogy oda kerültünk, hogy nem tudok láblógatva sziesztázni, amíg nem csináltam meg, amit kell. Erre neki valami miatt az illett oda, hogy nem vittem még vissza a könyvtári könyvet, pedig számtalanszor kapacitált rá, mert el fogom felejteni (btw 28-án jár le), és különben is csak akkor van olyan, hogy elkésett a faállítással, ha 25-én még nincs meg. Kiabálás, sírás. A meccset lecserélte egy youtube-os karácsonyi listára (a semminél jobb, értékelendő). Történt még néhány finomság, de említésre sem méltó a többi között. Végül az i-re a pontot az tette föl, amikor konkrétan egyedül maradtam az asztalnál a második adag tésztámmal.
Én: Éjjel alig aludtam, mert Gergő többször behívott, végül egészen korán átjött hozzánk, és sokáig maradt, mielőtt magamra hagytak Péterrel. Felkeltem, kávét főztem, reggeliztünk, elpakoltam. Ölembe kérte magát csatlakozási szándékkal. Felvettem. Elaludt. Túsz voltam egész délelőtt. Elzsibbadtam, de annyira édes volt, hogy meg sem mertem mozdulni. Ekkor még azt hittem, jó kis napunk lesz. Amikor felébredt, megkértem Pétert, hogy pelenkázza és öltöztesse át, de az elsőhöz én is kellettem (nyilván). Ebéd előtt elmentem befesteni a hajam (utolsó doboz, aztán soha többet itthoni hajfestés), közben a fent említett dolgok történtek. Ebédre maradékot ettünk, kávét főztem, lemostam a festéket a hajamról. Ekkor kaptam az arcomba a fa nélküli meccsnézést. Nem is maga a meccs vágta ki a biztosítékot, hanem az a tény, hogy Péter magasról tesz az egészre (saját bevallása szerint kb. 10 éve nem tud rápörögni a Karácsonyra), és nem jut el hozzá, hogy most nem róla van szó, hanem Gergőről. Idén nekem sem ment a készülődés, még most sem érzem igazán, de Gergő miatt erőt vettem magamon, és mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy varázslatos legyen. Egyedül viszont kevés vagyok hozzá. Valami iszonyú izzadtságszagú izé lett az egészből, nem Karácsony. Amikor egyedül maradtam a túrós tésztámmal (holnap lesz nagy családi ebéd, ma nem volt időm és erőm fullmenühöz), letettem a villát, hagytam ez egészet, lecseréltem az ünneplős ruhámat melegítőre, lemostam a sminket (nélküle fényképen sem szívesen mutatkozom :D), és lezártnak tekintettem a Karácsonyt mára.
Gergő már 2 órája alszik, nagyjából Péter is azóta, én meg még mindig itt vagyok, mert nem tudok aludni, még fortyog az agyam. Menni kellene aludni, mert reggel jönnek anyuék, aztán a húgomék, de úgysem tudok elaludni. Azért megpróbálom, mert a holnap sem lesz egyszerű...
Boldog Karácsonyt mindenkinek! Részemről a kedves sms-ekre sem tudok válaszolni, mert nem érzem a csít...
Hhhhh... -ölelés-
VálaszTörlés