Sikít és csapkod

Figyelem már egy ideje, próbálok összefüggést találni a viselkedésében. Ha jól emlékszem, a csapkodás kezdődött hamarabb. Minden bevezető nélkül odamegy a gyerekekhez és rácsap a fejükre. Nem durván, de ahhoz eléggé, hogy megijessze őket, és sírjanak. Ugyanez a sikítással. Odamegy, megáll a célszemély előtt, és irgalmatlanul belesikít az arcába. Erre két reakciót figyeltem meg: a gyerek visszasikít vagy elkezd sírni.

A szülők reakciója nagyon különböző és független attól, hogy egyébként milyen viszonyban vagyunk. Vadidegenek képesek úgy reagálni, hogy ne foglalkozzak vele, majd lerendezik egymást között, és közeli ismerősök húzzák össze a szemöldöküket és fegyelmezik Gergőt. (Az utóbbira alapból ugrom, de nyilván elszámolok tízig, mielőtt kinyitnám a számat.)

Eddig lerendeztem annyival, hogy odamentem a bántalmazott gyerekhez Gergővel, és kértem, hogy simogassa meg, elmondtam párszor, hogy ne verje meg, mert az neki fáj. A szülők megértőbben fogadták, mert a kicsi gyerek próbálja az erejét, de már lassan 2 éves, kevésbé nézik el neki az effajta kitöréseket. Mármint a szülők, mert kezdek afelé hajlani, hogy ne én oldjam meg a problémákat. Jó, ha durván odacsap (vagy készül odacsapni), akkor azért odamegyek, de nem vagyok benne biztos, hogy jó az, ha állandóan leállítom.

A héten több konkrét eset történt különböző szülői reakciókkal.

1. Helyszín: IKEA, éttermi dühöngő. Gergő néhányszor rácsapott egy kislány fejére. A kislány egy kukkot sem szólt, inkább a bátyja nézett csúnyán Gergőre. Amikor apuka előkerült, utólag elnézést kértem, de mondta, hogy ne foglalkozzak vele, nagyobb testvérei vannak a kislánynak, nem veszi fel ezeket a dolgokat.

2. Helyszín: Kerekítő. Gergő rácsap egy kisfiú fejére. Nem erősen, éppen csak hozzáért a fejéhez. A kisfiú egetrengető ordításba kezdett. Odavittem Gergőt, mondtam neki, hogy sír a kisfiú, amiért bántotta. Anyukának is mondtam, hogy ne haragudjon, nem bántásból csinálja Gergő, így ismerkedik, de a nő csak megrántotta a szemöldökét. Hazamentek.

3. Helyszín: játszótér. A Kerekítőn megismert kisfiú (nem az, aki elsírta magát) sapkáját állandóan megrántja, próbálja levenni. A kisfiú anyukájával kórusban mondjuk, hogy az a sapka jól van a kisfiú fején, és a kisfiút is próbáljuk nyugtatni, de nincs semmi baj. Megbeszéltük, hogy ez egy ilyen korszak, próbálják felmérni az erőviszonyokat.

4. Helyszín: lift. Játszótérre menve Gergő belesikít a szomszéd kisfiú arcába, mire ő éktelen sírásba kezd, anyukája pedig azonnal fegyelmezi Gergőt, hogy ne sikítson, mert akkor... már nem is emlékszem, mi lesz.

Amellett, hogy kellemetlenül érzem magam, és egyáltalán nem tetszenek ezek a Gergő-féle megnyilvánulások, egyre inkább nehezemre esik beleavatkozni, akkor is inkább csak azért, hogy ne tűnjek a bántott gyerek szülője előtt nemtörődömnek. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egy kisebb lökésre vagy taslira, sikításra sírással reagálnak a gyerekek.

Egyébként a Kerekítőn megismert kisfiú anyukájával áll egymáshoz legközelebb a véleményünk erről a csapkodós-sikítozós dologról. Megbeszéltük, hogy ha nem történik durva erőszak, akkor hagyni kell a gyerekeket megvívni a saját csatájukat, játszmáikat, különben az óvodában (vagy a bölcsődében, aki megy) megeszik a többiek.

Nem minden gyereket inzultál ám Gergő. Megfigyeltem, hogy azok kapják a taslit, akik megállnak előtte és csak néznek. Mintha így akarná felrázni őket. A sikítást pedig a kisebb gyerekek kapják az arcukba, akikkel így próbálja felvenni a kapcsolatot, hiszen azt látja/hallja, hogy sokat sírnak, vagy egyáltalán sírnak. A szomszéd kisfiú pl. mindig sikít, amikor elhagyják a lakást vagy hazaérnek. Gergő ilyenkor meg is jegyzi, hogy B. sír. Tehát nem bántani akarja ő, hanem a saját nyelvén próbálja megértetni magát. :)