Szinesztézia

Ági vagyok, 37 éves és szinesztéziás

Alig egy órája olvastam ezt a cikket. Bár  már a címből nagyjából sejtettem, miről lesz benne szó, amikor ahhoz a részhez értem, hogy "...és az a lényege, hogy egymáshoz nem feltétlenül illő dolgokat társít össze. Színeket szagokkal, hangokat ízekkel, és így tovább...", gyorsan feltekertem az elejére, hogy mit is írt az autizmusról. Kapcsolatot találtak Klassz. Mondjuk autistának nem érzem magam, de van néhány kattanásom, az biztos. :) Azt hittem, ez is egy olyan. Meg az, hogy minden tárgynak címkével kifelé kell lennie a polcon. (És még sorolhatnám. :D)

Az meglepett, hogy ez egy létező jelenség, ráadásul neve is van. :) Ha már Mensa-s nem lehetek*, ebbe a klubba simán jelentkezhetek. :D Mondjuk azt nem tudom, hogy ellenőrzik, hogy az ember tényleg színeztéziás, nem pedig behazudja, hogy sárgának látja az S betűt (mert nálam sárga, bizony).

Azt mondják, ez nem betegség és én sem tartom annak. Szerintem vicces és nem árt senkinek, nem káros, nem okoz problémát semmilyen területen. Most, hogy már tudom, mi ez, folyamatosan vigyorgok, ahogy jönnek a színek az egyes szavakhoz. :)

*Évekkel ezelőtt 128 lett, és azt hiszem, 130-tól érdemes jelentkezni. Akkor nem örültem, azóta feldolgoztam. Közben visszatért a dolog, mert Pétert simán felvennék, ha jelentkezne, és több -egymástól független- véleményre alapozva Gergő is esélyes lehet. Nem jó érzés, hogy én vagyok a család hülyéje. :D

Egészségügyi betét - Cresta (Aldi sajátmárka)

Meggyőződésem, hogy az ilyen és ehhez hasonló betéteket azért gyártják még mindig, hogy a pasik megtréfálhassák velük az őket galád módon boltba elküldő asszonyokat, akik szemérmetlen módon ezt is felírták a listára. :) Másra ugyanis nem nagyon jó. OK, a semminél jobb, de csak egy hajszálnyival.

Tegnap egy elég nehéz napon voltunk majdnem túl, amikor Péter végre végzett a munkával és megkértem, ugorjon el a boltba, mert néhány dolog nagyon kellett, legfőképpen a képen látható segédeszköz (továbbfejlesztett utódja). Gergő is menni akart, amit csak ő tartott jó ötletnek (mármint Gergő). Tépázott idegrendszerrel írogatott a boltból (Péter), hogy milyen legyen a cucc, jó-e a normál. Írtam, hogy az szuper és az a lényeg, hogy pamutos legyen a felülete, mert a műanyag szétszedi a bőröm. Azt hittem, minden részletet tisztáztunk, meg különben is látott már eleget itthon (mármint a csomagolását).

Hazajöttek, vacsorázunk, készülök zuhanyozni, nyúlok a zacskóba, és akkor a kezembe akad ez. (A képen nem látszik, de ez brutálisan nagy zacskó, kb négyszer akkora, mint egy normális (Always, Libresse, Naturella stb...)

Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Forgattam egy darabig, aztán halkan megkérdeztem, hogy csak ez volt-e. A válaszként érkezett elnyújtott Neeem jóóóó? hallatán (amiben elég sok minden benne volt) gyorsan rávágtam, hogy Dede, jó lesz ez!, mert éreztem, hogy ha nemleges választ adok, az valakinek fájni fog. :) Ráadásul búcsút inthetek annak, hogy valaha az életben vesz nekem hasonló dolgot vagy egyáltalán bármit.

Ez egyébként annyira jellemző. Akárhányszor kellett apunak vagy akár Péternek hasonló dolgot vennie ebben a témakörben, sosem azt hozta, amit kellett volna, hanem valami időszámításunk előtti darabot. :)

Az pedig csak halkan jegyzem meg, hogy később elmondta, miből lehetett választani, de a tuti befutót valamiért kilistázta...

Az igaz, hogy nem piszkálja a bőrömet és az életemet megmentette (ma még az utcára is ki mertem menni), de a tegnapi-tegnapelőtti brutál napokat nem vészeltem volna át vele, az biztos.

Az élet szép

Szeretem a novembert. Megpróbálom összeszedni, miért. :)

Szeretem a novemberi tájat. A színes leveleket, amik éppen csak leestek a fákról, de még nem száradtak el. Tetszik, ahogy utoljára beöltözik a természet, mielőtt elmenne téli álmot aludni.

Novemberben már biztosan nem lesz 30°C. Szeretem a vénasszonyok nyarát, jólesik az őszbe visszatérő nyár, de eljön az a pont, amikor már fárasztó váltogatni a kabátokat. El lehet tenni a nyári holmikat, az átmeneti kabátot és jöhet a télikabát, a vastag zokni, a sapka, sál, kesztyű. :)

Bátran lehet sütni-főzni, nem lesz dögmeleg a konyhában (és ezáltal az egész lakásban). Nem azt mondom, hogy mostanában ki sem lehet robbantani a konyhából, mert ez nem volna igaz, de az tény, hogy szívesebben kapcsolom be a sütőt.

Eljött a krémlevesek ideje. Nyáron is finom, de a hűvösebb időben sokkal jobban esik a sűrű krémleves. A család kedvence az édesburgonya, ebből Gergő pislogás nélkül megeszik egy nagy tányérral, de az is előfordult, hogy kért még. Ugyanez nem mondható el a sütőtökről. Azt kiköpi...

Van bőven ünnepelnivaló: születésnap, névnapok, házassági évforduló. Sajnos, nem túl gyakran tud összejönni a család, de ilyenkor sikerül összehozni.

Elkezdődik a karácsonyi készülődés. Fát még ugyan nem veszünk; mindig az utolsó napokban vesszük meg, hogy sokáig szép maradjon (nem hiszek a földlabdás megoldásban, mert nem értek hozzá, nálunk csak meghalna, ezeket a fákat viszont pont ezért ültették).

Nyitnak az adventi vásárok. A bécsi konkrétan holnap. Megyünk is. :) Még sosem voltam, és úgy gondoltuk, gyerekkel a lehető legkorábban megyünk, hogy ne legyenek annyira sokan, mint esetleg decemberben. Kapunyitásra ott leszünk. Vagy kicsit később. :)

Agypörgés

Nem is tudom, mikor ültem le rendesen a gép elé utoljára. Jó, de tudom, hétfő este, de az nem ér, mert a tanfolyami anyagot mentettem le.

Sűrű napok vannak mögöttünk és hasonlók jönnek. Nagyjából az egész november le van fedve programmal. Szeretnék majd hosszabban írni a múlt heti játszóházas napokról, a hétfői wellnessnapról, a születésnapomról, a házassági évfordulóról, ezeken keresztül Gergőről, de annyira nem forog az agyam, hogy az borzasztó. Azaz forog, csak annyi mindent pörgetek benne párhuzamosan, hogy képtelen vagyok megállni és egyenként írni mindegyikről.

Ezeket pörgetem:

Óvoda - Mikor, hova, miből? Magánóvodában gondolkozom, mert rosszul vagyok az állami gondolatától. Nem, nem állunk olyan jól. Pont azért pörgetem az agyam.

Programok - Rengeteg programunk van, minden hétvégére jut legalább egy. Annyira sok van, hogy néha összekeverem, mikor hova megyünk és kivel. :)

Munka - Ígéretesnek tűnő lehetőség, de eléggé nem mindennapi.

Lakás - Folyamatosan fengshuizom a lakást és kapkodom a fejem, micsoda pozitív elmozdulások vannak. :) Most éppen Gergő szobáját tervezem átrendezni, azaz a nappaliból szeretnék oda bevinni két tárolószekrényt, de ahhoz, hogy jól mutassanak, át kell variálni az egész szobát. Szerintem jobb lesz, mert elkerül az ágy a fürdőszoba falától, ami egy rémálom, amikor a felső szomszéd éjfélkor zuhanyozik iszonyatos csörömpölésekkel.

Család - A problémák felszínének kapargatása helyett úgy néz ki, hamarosan az egészet feltárjuk. Nagyon úgy tűnik, hatalmas bomba fog robbanni, biztosan lesznek sérülések, de a jelenlegi helyzet tarthatatlan, mert ha így marad, az megy rá, aki a legkevésbé sáros az ügyben. Konkrétan anyu...

Most hirtelen ennyi jut eszembe, de szerintem éppen elég. :)

Olasz

Nézem A következőt! mai adásának ismétlését. Jön a Lasciate mi cantare Toto Cutugno-tól, csak egy egészen rövid rész, én pedig szeretném folytatni... vagy inkább újrakezdeni az olasztanulást.

Nem vicces

Egyre inkább hányingerem van attól, hogy Gergő itthonkezdje el az intézményes tanulást. Újabb dolog, ami ellök az önkormányzati óvodától.

OK, az óvoda nem iskola, nem a klasszikus értelemben vett tanulás zajlik, de akkor is...

Marslakó

Tényleg annyira elképzelhetetlen, ha valaki x év gyerek mellett eltöltött idő után nem akar mindenáron visszamenni dolgozni?

Nem mondom, hogy minden nap minden perce öröm és boldogság, de nem érzem a késztetést, hogy lecseréljem a gyerekem a felnőttek társaságára. Most nem arról van szó, hogy soha a büdös életben nem szeretnék dolgozni, helyette itthon lóbáznám a lábam (most azt hagyjuk, hogy mennyire láblóbázás lenne), és nyilván előbb-utóbb fogok is, hanem konkrétan arról, hogy úgy néznek rám, mint egy marslakóra, ha azt mondom, hogy hiába nehéz időnként, de nem csatlakozom azok táborához, akik menekülnek vissza a munkába a gyerek(ek) mellől.

Arról sem beszélek most, akiknek muszáj visszamenni, mert az egy másik történet.

Ezt is, azt is

Sok helyen szóba kerül, hogy minek foglalkozunk egyáltalán Halloween témakörével, mert nálunk ennek nincs hagyománya, ez is csak egy amerikai ünnep majmolása, nincs semmi értelme. Több pontban nem értek ezzel egyet. Egyrészt nem amerikai ünnep, ők is csak átvették. (OK, a töklámpás náluk jelent meg a marharépa helyett.) Ez egy kelta ünnep, a beöltözésnek pedig oka van. Az igaz, hogy ijesztő jelmezeknek van értelme, pl. a katicabogárnak vagy a hercegnőnek nem sok. :) Másrészt szerintem senkinek semmi köze hozzá, hogy ki milyen ünnepet tart meg és miért. Nekem pl. azután épült be a többi közé, hogy volt szerencsém Írországban látni, milyen is egy igazi Halloween.

Már 4 éve hazajöttem, de azóta valamilyen formában mindig megtartom/megtartjuk. Első évben csak egy kerámia töklámpást szereztem be. Következő évben szerveztünk egy jelmezes bulit nálunk. Péter hajléktalannak öltözött (metropol újsággal, IKEA egerekkel a ruháján), én pedig alternatív boszorkánynak. Azért alternatív, mert csak egy kockás lebernyegruha jött rám, ami valamennyire megfelelt a boszorkányos stílusnak, de volt fekete harisnyám és jól összekócoltam a hajam. :) Legközelebb nem nálunk volt. Akkor megint boszorkány lettem, de már belefértem a hosszú, loncsos aljú fekete ruhámba. Péter szerelőnek öltözött, Gergő pedig jófiúnak. :) Tavaly megint nálunk volt a buli, mert senki sem vállalta. Azaz úgy történt, hogy megkérdeztem, lesz-e, erre azt a választ kaptam, azaz egy visszakérdezést, hogy van-e event. Lett. Levedlettem boszorkányságomat és fekete macska lettem. Leginkább azért, mert ahhoz nem kellett különösebb jelmez, fekete nadrág-fekete felső, szemceruza cicabajuszhoz és macskaszemekhez, fülek copfból. Péter vérnyúl lett, Gergő pedig cukorkakérő kisfiú, illetve végigpróbálta a jelmezeket.

Idén megint nem nálunk volt. Konkrétan közöltem, hogy jó lenne, ha idén nem nekünk kellene a helyet adni. Szerencsére volt jelentkező, a végén kettő is. Ismét macska lettem annyi változással, hogy a macskabajszot rendes arcfestékkel rajzoltam és a füleimet csattal rögzítettem a hajamhoz. Gergő először kijelentette, hogy szellem lesz. Elkezdtem keresni neki jelmezt, de mire majdnem megszereztem, változtatott és szörnyeteg akart lenni. Látott egy zombi alakú cukorkát, azt hívja szörnyetegnek. Kapott zöld arcfestéket (vékonyan) és feketével varratokat. Péter kutya lett. Nem annyira ijesztő, de Gergő ezt választotta neki. Kockás ing, némi arcfestés és készen is volt.

Főztem sütőtök krémlevest (mérsékelt volt a siker, még van a hűtőben) és mascarpone alapú ehető temetőt. Az utóbbi jobban bejött. :)

Rajtunk kívül még egy család öltözött be, azaz a szülők, mert a 3 hónapos baba passzív résztvevő volt. Ja, meg később érkezett egy elefánt...

Éjfélig maradtunk. Az elején Gergő pörgött, mindenkit foglalkoztatott, aztán valahogy elintézte, hogy a házigazda elindítsa neki Thomast a youtube-on. Akkor jöttünk el, amikor jelezte, hogy megunta. Ez egyébként -többek között- egy teszt volt, hogy miként viszonyul egy gyerekbarát szilveszteri bulihoz. (Páréves koromtól már részt vettem az emeletesen házban a nagy közös szilveszteri bulikon.) Jól. :)

Másnap sokáig aludt, ahogy mi is. Kényelmesen eltöltöttük a délelőttőt. Úgy volt, hogy ebéd után elindulunk Gödre a temetőbe, aztán benézünk Péter apujához, onnan tovább Szadára baráti látogatásra, de Péter apujának programja volt, úgyhogy a temetőzést áttettük hétvégére, és a szadai útra koncentráltunk. Gergő kb. 20 percet aludt az úton, amikor odaértünk, felébredt. A nagy hancúr után (6 héttel fiatalabb a kisfiú) 8 körül indultunk el. Azt hittük, sima úgy lesz, mert elalszik az úton, betesszük az ágyba, alszik hajnalig. Hát, nem. Újpest magasságában ugyan elaludt, de  hazaérve felébredt, közölte, hogy éhes, tojást kér. Megsütöttem a tükörtojást, amit a legnagyobb meglepetésemre megevett, majd rákért még két virslit. Időben kicsit eltolva, de a szokásos menetben folytattuk az estét, gyorsan elaludt.

Ma jó nagyot alszik délután. Lassan sötétedik. Jó lenne elindulni, mert nem szeretném holnapra hagyni a gyertyagyújtást. Nem kedvenc ünnepem, de nem szeretném kihagyni. Szerencsére éppen csak be kell lépni a temető kapuján. A nagy bóklászásokat, a sírok közötti szlalomozást, a sírkövek feliratának silabizálását kiskoromban sem szerettem, ez nem változott.