Az élet szép

De régen csináltam ilyet, pedig nem ám csak azok a dolgok vannak, amiket mostanában itt megörökítek, csak azok jönnek ki. Hibás módon.

Gergő teljesértékű óvodás. Megvolt az első évzáró, az előadást végigcsinálta, pedig készek voltunk arra, hogy megunja vagy elfárad. Nem így történt; a kis süni aktív tagja volt a csapatnak. Néha még most is belekezd valamelyik dalba vagy mondókába, amit akkor tanultak.

Enyhülni látszik a Thomas-Angry Birds-Bogyó és Babóca trió uralma. Végre. Mostanában elsőként Zümit kéri (ez nagyon aranyos), Caillou-t (régi, visszatérő kedvenc), Gyrllus Vilmos Maszkabál albumáról szinte bármit és az Én elmentem a vásárba félpénzzel kezdetű örökbecsűt a Kolompos előadásában. 

A feng shui az életem részévé vált. Már az sem érdekel különösebben, hogy ezért hülyének vagy bolondnak néznek. Nekem jó ez és kész. Sok felismerésen vagyok/vagyunk már túl az eddig eltelt majdnem 1 év alatt, és még lesz egy csomó. Sosem lesz vége.

Lassan, de biztosan haladok az elképzeléseim megvalósítása felé. Lassan, mert elég göröngyös az út. Teljesen egyedül megyek az úton, ha valaki feltűnik, csak azért teszi, hogy elémgördítsen valamilyen akadályt, megpróbáljon lecibálni az útról vagy visszalökni. Nem hagyom.

Nemsokára megyünk nyaralni. Nem tudom, mi lesz, mert az elmúlt évekhez hasonló projektbe vágunk bele: anyuval. Annyi a különbség, hogy nem egyetlen apartmanba leszünk bezsúfolva. Meglátjuk. Meghúzzuk a határokat és akkor talán minden jó lesz. Éljen a naivitás! :)

Ma végre esik az eső. Az elmúlt napok szárazsága után ez most nagyon kell. Tegnap olyan sokáig kellett túrnom a homokban, hogy megfelelően vizes legyen a sütéshez, hogy Gergő addigra megunta és elment csúszdázni. Az más kérdés. hogy ez az eső elmossa a délutáni közös fagyizást úszóscimbi Sáráékkal és talán a holnapi óvodai vízipisztoly csatát az Olimpiai parkban, de most akkor is kell ez nekünk.

Nem tudom, ide tartozik-e, de most ideteszem azt a fogadalmat, hogy befejezem a magyarázkodást, legalábbis megpróbálom. Ha ilyesmin kaptok, szóljatok! Csinálom/csináljuk a dolgainkat úgy, ahogy nekünk jó és/vagy helyesnek tartjuk, de igyekszem leszokni arról, hogy ezt mással is elfogadtassam.

Most pedig rendezkedek kicsit a lakásban, mert -többek között- azért is vagyok ilyen vidám, mert azon ritka alkalmak egyike van éppen, amikor teljesen egyedül vagyok pár órán keresztül. Takarítani pedig csak ilyenkor lehet rendesen.

Bizonyítvány

Nem tehetek róla, megőrülök attól, hogy boldog-boldogtalan kiteszi a facebook falára a gyereke bizonyítványát, hogy milyen ügyes és okos is az ő gyermeke, mert kitűnő vagy majdnem kitűnő lett. A szülő boldog, dagad a mellkasa.

Nem arról van szó, hogy nem lennék majd büszke Gergő eredményeire, de ha nem lesz kitűnő, akkor sem leszek kevésbé büszke.

Nem akarok általánosítani, mert nyilván minden gyerek más, de túl sok negatív példát láttam a tökéletes bizonyítvány mögött meghúzódó gyerekekkel kapcsolatban. Nekem is és a húgomnak is volt olyan osztálytásra, aki nem mert hazamenni a négyes osztályzattal. Akkor csak sajnáltuk őket, így közel 30  év távlatából jobban látszik, mennyira ártott a gyerekeknek. Az egyik lány önbizalomhiányos. Tehetséges, kreatív, de látszik, hogy nem kerek valami. A másik lány (az én osztálytársam) orvos lett, mert az esze megvolt hozzá, de a kedves lányból egy hatalmaskodó sárkány lett. Egyiket sem szeretném a gyerekemnek.

Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy minden kitűnő bizonyítványt produkáló gyerek a szülei miatt, a szüleinek tanul, de mindig ezek a dolgok jutnak eszembe a tökéletes iskolai eredményeket látva.

Lehet, hogy Gergőnek is szuper lesz a bizonyítványa, de nem fogom leszidni a hármasért sem. Einstein is megbukott. :)

Fontos dolgok

Aki régen olvas, emlékezhet arra az esetre, amikor egy háromgyerekes apuka beszólt meg kiosztott gyerekneveléssel kapcsolatban. Most pörgettem a facebookot és belefutottam néhány képükbe, ahol a legkisebb, Gergővel majdnem napra pontosan egyidős kislányuk úszkál egy rózsaszín úszógumival a fullextrás, lefedett kerti úszómedencéjükben. A kép alatti kommentekben kifejtik, hogy milyen jó dolguk is van ezeknek a gyerekeknek, milyen jó gyerekkoruk van.

Nézem a képet, hozzáteszem azokat, amiket velük kapcsolatban tapasztaltunk (mostanában nem találkozunk), és azon gondolkozom, mitől is van jó gyerekkora egy gyereknek. Szerintem nem attól, hogy van medence a kertben. Persze, jó dolog, de nem attól lesz boldog a gyerekkora és nem azzal adunk nekik a legtöbbet.

Többet adunk, ha nem szuper cuccokkal pakoljuk tele a lakást, a házat és a kertet, hanem vele vagyunk, odafigyelünk rá, lehetőségünk szerint a legjobbat adjuk neki. Akkor is, ha ezzel le kell mondanunk olyan dolgokról, amik fontosnak tűnnek, de igazán nem azok.

Nincs medencénk, de még kertünk sincs. Utóbbiért mondjuk odaadnám a fél karom ilyenkor nyáron (na, jó, nem, de megfontolnám), de túlélem, ha -most még- nincs.

Nincs szuper autónk, hanem egy 18 éves Corsával járunk, ami műszakilag rendben van. Egyetlen gond vele, hogy nem túl nagy, de csak emiatt nem cseréljük le, mert vannak fontosabb dolgok. Majd eljön ennek is az ideje.

Nincs még rendesen berendezve a lakás. Van bútor, de a legtöbb örökölt. Azon igyekszem, hogy legalább azok legyenek egy helyiségben, amik valamennyire össszeillenek. Nem tökéletes, de ez van. Ha nincs más megoldás, festek, díszítek, de nem cseréljük le. Most nem.

Nem vásároljuk magunkat halálra mindenféle szezonálisan divatos ruhából. Nem járunk szakadt cuccokban, azaz igyekszünk, de az sem mondható el rólunk, hogy a legújabb divat szerint öltözködnénk. Mondjuk, ez engem nem is érdekel. Gergőnek veszük ruhákat, neki kell, de magunkak csak akkor, ha nagyon muszáj.

Nem veszünk fölösleges élemiszereket. Ennek egyik oka az, hogy nincs hol tárolni, de arra is jó, hogy nem halmozunk fel mindenfélét csak azért, hogy legyen, mert akciós, aztán meg kidobjuk, mert nem tudtuk elfogyasztani a lejárati idő előtt.

Csak akkor parkolunk fizetős helyen, ha nagyon muszáj. Eleinte idegesített, hogy Péter képes 10-15 percet gyalogolni csak azért, hogy ne kelljen fizetni a parkolásért, de már megszoktam, elfogadtam és beláttam, hogy alapvetően igaza van.

Az így megspórolt pénzből tudunk Gergőnek olyan játékot venni, amilyet ő szeretne (és nem olyat, amilyet mi). Így tudtunk elmenni az európai útra (majd írok róla), ezért tudjuk kifizetni az óvodát. És ezért van az is, hogy van lehetőségem pörögni azon, amivel foglalkozni szeretnék, és nem kell beülöm az első irodába, ami szembejön. Nem mondják (már nem), de biztosan mindenki hercegnőnek gondol, amiért az óvodás gyerekem mellett nem mentem még vissza dolgozni. Biztosan azt gondolják, itthon lógatom a lábam. Nagyon nem. Azon vagyok, hogy kialakítsam magamnak azt a munkát, amivel tudok némi pénzt dobni a közösbe, de nem vagyok bezárva órákra egy munkahelyre akkor is, ha éppen nincs konkrét munka. A nem munkával töltött időt Gergővel szeretném tölteni. Ezt próbálom elérni, ami elismerem, hogy kívülről úgy tűnhet, hogy egész nap püfölöm a gépet. Igen, Püfölöm. Miért, más nem?

Az első igazi óvodai betegség

5 hónapot kellett várni rá (várta a fene...), ami szerintem elég jó ahhoz képest, hogy mindenki azzal ijesztgetett, hogy ha óvodába kerül Gergő, állandóan beteg lesz. Nem így történt. Igaz, hogy valamikor tavasz elején itthon töltött egy hetet, mert nem látott ki a takonyból, de azt nem az óvodából szerezte, hanem kb. mindenhonnan, mert akkor ez volt a divat.

Most torokgyulladás van soron. Ezt biztos, hogy az óvodából hozta, úgyhogy hivatalosan ez az első óvodai betegség. Nem vártam, de értem én, hogy egyszer ennek is el kellett jönnie.

Tegnap reggel 38°C lázzal ébredt. Nem gondoltam, hogy csillapítani kellene, mert egyrészt nem akartam elnyomni, amíg nem látja az orvos, másrészt ez még nem a csillapítandó kategória. Kezdésre mentünk az orvoshoz, aki torokgyulladást állapított meg. A kezelésre vonatkozóan azt a tanácsot adta, hogy kapjon Nurofent, ha felmegy a láza, a torkát pedig fújjuk Tantum Verdével. Pont mindkettő volt itthon, úgyhogy legalább a gyógyszertárat kihagyhattuk. Nurofen olyannyira van itthon, hogy ez még a legelső. 3,5 év alatt annyit fogyasztott belőle, hogy talán még most is marad belőle.

Le kellett mondani a mára tervezett grillezést, pedig nagyon vártuk. Egyrészt Gergőnek nyugalom kell, másrészt semmi szükség rá, hogy összefertőzze a többi gyereket. Itthon vagyunk, várjuk a vihart (napok óta), felváltva fetrengünk a kanapén vagy az ágyon Gergővel, akinek étvágya gyakorlatilag nulla, aktívsága hullámzó. Most alszik. Persze, hogy alszik, miután elég korán kelt, mert jó sokat aludt este és tegnap napközben. Ma is produkált egy 38,8°C-os lázat, amit határesetnek minősítettünk, és miután a fejét is fájlalta, kapott Nurofent. Kérte, hogy menjünk aludni. Ez volt majdnem 2 órája. Azóta alszik. Sokat alszik.

Pelenka nélkül alszik. Igen, éjszaka is. Igaz, hogy tegnap délután annyira kiütötte a betegség és a láz, hogy arra sem ébredt fel, amikor bepisilt, úgy kellett felébreszteni, mert nem volt alatta védőcucc, de mára virradóra nem történt baleset. Az is igaz, hogy minden tőlünk telhető óvintézkedét megtettünk. Amikor közölte, hogy nem kér pelenkát, hanem kisgatyában szeretne maradni, belegyezteünk, de azzal a feltétellel, hogy akkor a saját szobájában kell aludni, mert a nagyágyra kicsi a védőcucc. Felajánlottam, hogy alszom vele. Bedobtam az új -Aldiban leárazáson lőtt- Star Wars-os lepedőt. Elfogadta a feltételeket, úgyhogy pelenka nélkül vonultunk a szobájába. Éjfél körül felriadtam, kijöttem zuhanyozni. Kettő perc után jött utánam méltatlankodva, hogy egyedül hagytam. Odabújt Péter mellé focit nézni, én lezuhanyoztam, megmértük a lázát, kellett Nurofen, ivott, sikerült elvinnem pisilni, majd folytattuk az alvást. A szobájában. Hajnali 2 körül egyszer még kijött, de viszonylag gyorsan sikerült visszacsábítani aludni. Reggel szárazon ébredt, visszaaludt Péterrel a nagyágyon (bátrak voltunk), de akkor sem történt baleset. Most is pelenka nélkül alszik. Nem várom el tőle, hogy szárazon ébredjen. Nem esem kétségbe, van mosógép, nyár van, minden megszárad pillanatok alatt. :)

Nyár van

Van, aki panaszkodik, van, aki csendben tűr, és van olyan, aki azon panaszkodik, hogy az embereknek semmi sem jó, mert amikor hideg van, melegért rimánkodnak, amikor itt a meleg, akkor enyhülést kérnek. A panaszkodás valóban nem segít, de basszus, az azért nem normális, hogy szinte tavasz nélkül jön a kánikula. Alapból nem bírom a nyarat, 25°C fölött már el akarok pusztulni, úgyhogy ez az állapot már kezd elviselhetetlen lenni. Tudom, télen is beálltam a siratókórusba, de azt azért jobban túl lehet élni. Akkor igazán a havat hiányoltam.

A metróról szinte teljesen leszoktam. Nem is tudom, mikor ültem rajta utoljára. Azt hiszem, a legutóbbi piacozás alkalmával, mert oda mindig azzal megyek, és azzal is jövök vissza. A 4-es metró ott tesz le a piac sarkán (Fehérvári úti piacra járok, nem érdekel, hogy a Lehel csarnok szinte a szánkban van). A 4-es metróval nincs is baj (ha attól eltekintek, hogy elég rondák és élettelenek a megállók); elég tiszta, légkondis, nem tapasztaltam eddig tömegnyomort rajta, az ajtó sem próbált még kinyírni. A gond a kékmetróval van, azaz a 3-assal. Tragédia. Még nem került sor a felújításra. Koszos, büdös, no légkondi, tömegnyomor, unott arcok. Ezt a jelenséget próbálom megfejteni. Olyan, mintha a metró(kocsik) tisztasága egyenes arányban állna a rajta utazók hangulatemelkedésével. Nyilván van benne valami, mindenesetre a 4-es metrón (vagy akár 2-esen, de azon még ritkábban vagyok fellelhető) vidámabb az élet. (Ha a vidámság és a metrózás egyáltalán említhető ugyanazon lapon.)

Metró helyett busszal járok. Nem patyolattiszta, nem is várom el és nem azért járok vele. Nem is gyorsabb, sőt. Hamarabb kell elindulnom itthonról, hogy ugyanakkor érjek az óvodába délután, mintha metróva mennék, de ezt választom. Több oka van. Nem kell lemennem a föld alá, ami nálam alapból pluszpont. Van ablaka, lehet nézelődni, ami még akkot is sokkal jobb a metróban egymást vizslató bamba arcoknál, ha a 13. kerület szűk utcácskáiban nem sok kilátás van. Szellősen vannak rajta az utasok, ritán van olyan, hogy végig állnom kell, vagy egyáltalán állnom kell. OK, Gergőnek mindig ad valaki helyet, és akkor az ölembe veszem, hogy ne foglaljak állóhelyet, de általában akkor is le tudok ülni, ha egyedül vagyok.

Azt hiszem, több érv nem is kell. Az csak adalék, hogy elég jól megtanultam az újlipótvárosi utcák egymáshoz képesti elhelyezkedését. Eddig csak azt tudtam, hogy kb. ott vannak, de már majdnem mindegyik megy, hogy mivel párhuzamos vagy éppen merőleges. :)

Péter kapacitál, hogy ha úgyis van bérletem, jöjjünk haza egyszer-egyszer hajóval a Jászai Mari tértől. Húzódozom, mert a hajókkal nagyon nem vagyok jóban. Tavasszal egyszer voltunk, akkor jól megszívattam magunkat, mert csak akkor derült ki, hogy nem áll meg a Népfürdő utca (Árpád-híd) megállónál, amikor már elindultunk. Konkrétan nem is ment a Jászaitól északra. Azóta kicsit óvatosan állok a hajókázáshoz. Most gyorsan megnéztem, a bkk honlapja szerint mindegyik hajó megáll nálunk, úgyhogy talán ma megpróbáljuk. Nagyon talán. Ha Gergő nagyon szeretné. :)

A nyár beálltával belémhasított, hogy most azonnal, de rögtön szeretnék családi házba költözni, de nem olyan egyszerű ez. Lenne ugyan lehetőség, de nincs rá pénzünk, hogy úgy ki- és átalakítsuk, ahogy az nekünk jó. Jelen állapotban viszont nem tudunk ott élni. Tudom, elégedjünk meg azzal, ami van. Megelégszünk. Egyelőre a nagy erkéllyel. :) Ma vagy legkésőbb szombaton felfújjuk a több éve kitűnően szolgáló medencét. Itt a nyár. Már csak lángos kellene, de nincs az az isten, amiért nekiállok az alapból 40°C-os konyhában sütni...

Felszív

Szombaton délután a kocsiban ülve szóba kerültek a terveim, és láttam Péteren, hogy közel sem olyan lelkes, mint én. Rákérdeztem, és akkor kibökte, hogy valóban nem. Nem ebben látja a meggazdagodásunk módját. Kifejtette, hogy ha valóban bejönne, a lakásban nem tudnám csinálni, mert nincs rá kapacitás. Onnantól kezdve viszont, hogy bérelni kell valamit, akkor már más rezsivel kell számolni.

Ebben tökéletesen igaza van, csak abban különbzözik az álláspontunk,  hogy én nem egy rezsiemelő tényezőnek tekinteném, ha bérelni kell valami helyet, hanem előrelépésnek. Szeretném, ha azzal kellene foglalkozni, hogy béreljünk-e. :)

Nem vette el a kedvem. Egyáltalán nem. Inkább felszívtam magam és azt mondom, csak azért is megcsinálom. :)