Ugyanaz, de mégsem

Furcsa érzés, amikor az ember elhagyja a várost, ahol élt, dolgozott, szórakozott, ahova halomnyi emlék és élmény köti, majd visszatér, és semmi sem ugyanaz. Amíg Dublinban voltam, úgy képzeltem, hogy ha majd visszajövök, minden ugyanúgy lesz, mint régen. Hát, nem. Nagyon nem. Az emberek, az utcák ugyanazok, de valahogy a város nem. Ugyanannyira szeretek az Andrássy úton végigsétálni, de a város hangulata megváltozott. Hasonló volt pár év kihagyás után Egerben eltölteni néhány napot. Mindig sokat fog nekem jelenteni, de azt a várost már nem fogom megtalálni, ahol a főiskolás éveimet töltöttem. Az a város bennem van. Most Budapesttel kapcsolatban is hasonlót érzek. Itthon vagyok, de mégsem. Ha viszont itt nem, akkor mégis hol? Talán csak vissza kell találnom. Lehet. A lakásom sem ugyanaz. A falak, a bútorok nem változtak, mégsem érzem, hogy ugyanúgy itthon vagyok itt, mint régen. Nyilván ezen az sem segít, hogy (még) társbérlőm van, és jobb lesz, ha majd normálisan berendezkedem, ha megint kettesben leszünk én meg a lakás.

Azt a várost sem találom, ahol annyit és olyan jókat buliztam. Szombaton megpróbáltam. Egy igazi jó bulira vágytam, zenés-táncos helyre, emberekre. Végül egy többszörös szülinapi bulin kötöttünk ki, ami nem volt ugyan rossz, hiszen nagyon jókat beszélgettem, mégis másra vágytam. Ha már minden pórusom eltömi a füst, legalább bulizzunk egy jót. Talán velem van a hiba, és nem fogadtam még el, hogy nem lehet ugyanott folytatni dolgokat, ahol abbahagytuk. Megváltoztak a körülmények, mi is változtuk, csak talán én nem akarom ezt elfogadni. Szeretném azt hinni, hogy még nincs itt a vége, és fogok én még bulizni Budapesten. Ha viszont reálisan nézem... nos, akkor jobb, ha megyek sétálni egyet a Városligetbe. Várjunk csak, ott most nagyon hideg van, és az eső is esik... Nyaff.

Na, jó, összeszedem magam, és újra összebarátkozom mindennel, amivel régebben jóban voltam. Van a listán néhány tétel. Nem fogok unatkozni.:)