Van egy tutajom. Nem túl komfortos, és éppen csak akkora, hogy elférek rajta. Dobálnak a hullámok. Időnként közelít egy másik tutaj, én pedig vad csápolásba kezdek, mert örülök az érkezőnek, vagy apróra összehúzom magam, és igyekszem észrevétlen maradni. A vége mindig ugyanaz: egyedül maradok a tutajon. Nem biztos, hogy ez olyan rossz nekem. A tutaj most egyszemélyes. Előbb szépen be kell rendeznem, komfortossá tennem, akkor majd a hullámok sem dobálják annyira.
Ha valaki megkérdezné, hol lennék most a legszívesebben, könnyen válaszolnék rá, ha nem lenne ott a hogyan. Ülnék Howth tetején a Summit Inn egyik nagy asztalánál. Odakint hideg van, fúj a szél. Bent kellemesen meleg van. A kandallóban pattog a tűz, a tévében egy fontos meccs megy. Előttem sajtos klubszendvics sültkrumplival és körtés Bulmers, körülöttem mindenki, aki kedves és fontos nekem. Ez a hangulat megnyugtatóan körbevesz. A legjobb hely. Ezt kérném egy jótündértől, ha elém penderülne. A hogyan az ő dolga lenne. Oldja meg!:)
Lassan 8 éve élek világvárosban (úristen, majdnem 8 éve végeztem a főiskolán?!), felváltva kettőben is. Ennek ellenére tegnapig nem láttam hajléktalanszállót. Nem azt mondom, hogy nem jártam egynek sem a környékén, de eddig nem tudtam róla. Egy megmagyarázatlan ötlettől vezérelve nem az Andrássy út-Teréz körút útvonalon közelítettem meg a nagypostát, hanem bevágtam magam a Csengery utcába, majd a Podmaniczky úton mentem tovább. Ott át akartam menni a ... khm... tilosban, de nem mertem. Nem az autók miatt, nem volt nagy a forgalom, hanem éppen javítják az utat, és nem voltam benne biztos, hogy a középső, forgalomól elzárt sávon kellőképpen megszilárdult az aszfalt. Nyúl vagyok.:) Továbbmentem a Podmaniczkyn, és akkor láttam meg a tömeget. Először azt hittem, a trolira várnak, de a megálló még odébb volt. Közelebb érve már láttam, hogy sorban állnak, de bolt nem volt ott. Szatyrokat is láttam náluk. Aztán leesett. Feltűnés nélkül felgyorsítottam a lépteimet, rosszul éreztem magam. Leginkább azért, mert elszégyeltem magam. Jövök itt a hülye kis gondjaimmal, másnak meg nem az a legnagyobb baja este, hogy időben elérje a postát, hanem az, hogy időben beálljon a sorba, és legyen egy ágya éjszakára.
Tudom fokozni a hülyeséget. A posta csomagos részén megszereztem az Avon szállítmányt, és éppen pakoltam a táskámba a cuccokat, amikor jött egy lány, fogta a dobozom (akkor már a többihez raktam, nem előlem kapta el), és nagyon úgy nézett ki, abban szeretne valamit feladni. Nem tartottam igényt a dobozra, de befurakodott az agyamba egy rossz érzés, hogy rajta van a címem. Fene a rossz szokásom, hogy nem tudom tartani a szám, amikor kellene! Óvatosan megkértem a lányt, hogy hadd vegyem le a címem a dobozról. Mondta, hogy akár másik dobozban is küldheti a cuccát, de úgyis áthúzzák a címet. Ekkor már egy akadékoskodó hülyének éreztem magam. Hát, még akkor, amikor rájöttem, hogy nem is az én címem van a dobozon, hanem a postáé. Szerencsére minden cuccot bepakoltam, és gyorsan eltűnhettem a tett színhelyéről. Hülye, hülye... :)
Mivel fekete nadrágom még mindig nincs, és arra jártam, beugrottam a Westendbe. Nincs nadrág. Azaz van, de nem a nekem való méretben. Akkor legyen feltöltőkártya! Valamit venni kell. Szerintem az egyetlen vagyok a városban, aki személyesen, Pannon képviseletben veszi a feltöltőkártyát, de nem biztos. Sokat kellett várnom. Gondolom, az előttem lévő ügyfél nem feltöltőkártya-vásárló volt.:) Amikor leültem a helyére, találtam egy szatyrot. Otthagyta. Jeleztem a srácnak (az alkalmazottnak, mert igen, itt is egy sráchoz kerültem, nemcsak a postán:D), mit találtam. Úgy reagált, mintha mindenki otthagyna valamit, rutinosan vette át a szatyrot. Utána sem nagyon éreztem, hogy rám figyel. Abban sem voltam biztos, hogy fogta, mit szeretnék. Pötyögött valamit a gépen, közben csevegett a másik sráccal, én meg nézelődtem. Arra kaptam fel a fejem, hogy "20...". Kérdőn felemelte a hangsúlyt. Fél másodpercig rábámultam, aztán kapcsoltam, és befejeztem a telefonszámom. Máskor megkérdezte (mert nem először kerültem hozzá), azonnal szeretném-e feltölteni. Most automatikusan kérdezte a számom. Máskor kedvesebb volt, vagy legalább úgy éreztem, addig a pár percig, amíg a széken ülök, velem foglalkozik. Én vagyok érzékenyebb vagy a világ változik körülöttem. Mondjuk, én az előbbire tippelek.:)
A kegyelemdöfés a kijárathoz vezető úton következett be. Éppen a feltöltéssel kapcsolatban érkezett sms-sel foglalkoztam, amikor valahonnan azt hallottam, hogy valakit asszonyomnak szólítanak, ezzel akarván megállítani. Amikor másodszorra is elhangzott a megszólítás, odanéztem. Jesszus, a pasi nekem szólt! Szikkadt sültkrumplira hasonlító valamit tartott a kezében, és szemmel láthatóan arra akart rávenni, hogy kóstoljam meg. Nyilvánvalóan nem szikkadt sültkrumpli volt, de annak látszott. Eszemben sem volt megkóstolni, de nem is nagyon foglalkoztam vele. Leragadtam ott, hogy eldöntsem, sírjak vagy nevessek, amiért leasszonyomoztak. Azt hiszem, beleröhögtem a képébe, amikor kiderült, hogy én vagyok az asszony, akit szeretne megetetni, nyögtem egy köszönöm, nem-et, és inkább nevetve, mint sírva hazasétáltam. Hibáztam, amikor időnyerés céljából smink nélkül indultam el hazulról, ráadásul végigslattyogtam a Westenden. Megérdemeltem.:)
Itthon aztán azt kellett beismernem, hogy inkább Cavintont kellene hajkurásznom a városban, mint csini nadrágot. Bekészítettem a mosógépet, hogy közvetlenül az indulás előtt bekapcsoljam, és hazaérkezéskor teregethessem a ruhákat. Nos, nem kapcsoltam be induláskor. Nem történt tragédia, nem volt még késő elkezdeni a mosást, de akkor is... Kezdek hülyülni. Asszonyom... :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése