Megváltoztam, és az benne a durva, hogy én is észreveszem. Ugyanarra a helyzetre (vagy hasonlóra) teljesen másképp reagálok, mint régebben. Megbántok embereket, mert nem tudom kezelni a negatív dolgokat. Látszólag nincs semmi gondom, hiszen nincs munkám, ami stresszhelyzete(ke)t teremtene, rendeződni látszanak a dolgaim, de távolról sem ilyen egyszerű a helyzet. Tele vagyok feszültséggel és az idegeim sokszor pattanásközeli állapotig feszülnek. Minden összeomlani látszik, és igen nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ne omoljon össze az egész család testileg-lelkileg. Vannak óriási problémák, amiknek egyelőre nem látjuk a megoldását, ezekhez társul néhány apró. Nincs olyan perc, amikor ne azon agyalnék, hogy lehetne kilábalni ebből helyzetből. Persze, történnek jó dolgok is, olyankor igyekszem nem gondolni a rosszakra. Kisebb-nagyobb sikerrel.
Nem én vagyok az egyetlen, akivel rossz dolgok történnek. Sőt, sokkal rosszabb dolgok történnek másokkal, mint velem, mégsem vagyok képes úgy viselkedni, ahogy illene. Nem teszek meg dolgokat, amikre másnak szüksége lenne. Akkor jut eszembe, hogy másnak is vannak gondjai, amikor valaki felhív. Persze, ez így nem teljesen igaz, mert rengeteget gondolok azokra a barátaimra, akikkel mostanában valami jó vagy éppen rossz történt, csak azt vagyok hajlamos elfelejteni, hogy a gondolatok nem mennek át, ha nem mondjuk ki vagy írjuk le őket. Ez óriási bunkóság a részemről, ezt nagyon jól tudom. Ahogy telik az idő, és még mindig nem nyilvánultam meg szóban vagy írásban, egyre jobban ég pofám, és nem megy. :(
Tisztában vagyok, hogy ez kívülről nyávogásnak hangzik, és nem is szeretném magam mentegetni, de ez a helyzet. Nem tudok odafigyelni mindenre, mint régen. Nem is az, hogy mindenre nem tudok figyelni, hanem egyre kevesebb dologra. Mostanában arról szól az életem, hogy mit kell tennem. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, de nekem ez most sok. Pár hónapja gyökeresen megváltozott körülöttem minden, azóta történtek jó és rossz dolgok, de a feszültség ahelyett, hogy enyhült volna, fokozódott.
Nem vagyok elég erős, és úgy kezelem a helyzetet, hogy figyelmetlen (esetenként a bunkóságig fokozva) vagyok másokkal, és sokkal önzőbb, mint régen. Észrevettem, tudatosult bennem, elszomorít, de egyre kevésbé tudok tenni ellene.
Kiscsillag, teljesen jogos, hogy ha belül feszültség van, akkor nem tudsz Terézanyaként mindenki másról is gondoskodni. Elhiszem, hogy vacak érzés és még lelkifurdalást is okoz, de tuti, hogy először Magaddal kell törődnöd. Aki pedig szeret, megérti, hogy most esetleg Te sem vagy a topon. Különben is, a telefonnak két vége van, vagy mifene.
VálaszTörlésÉs ha már a másik végnél tartunk, akkor vedd úgy, hogy felvettem a másik végnél és szívesen meghallgatom, ha pont biliborogatásra van szükséged! :)
Köszönöm.
VálaszTörlésAz igaz, hogy két vége van a telefonnak, de van olyan eset/helyzet, amikor tőlem várható a megemelése, és teljesen jogosan.
Az a baj, hogy mivel nem teregetem ki a feszültségem forrásait, csak annyi jön le, hogy cserbenhagyom az embereket a viselkedésemmel.
Nem tudok lelki támaszt nyújtani. Annak nincs értelme, hogy felemelem a telefont és belesírok a kagylóba.:(
már legalább ketten vagyunk (és te is tudod, hogy nem csak ennyien), akiknek bármikor sírhatsz is a kagylóba, néha kell az is. nem kell mingig erősnek és megmentőnek lenni, hol maradsz te? amúgy egyetértek, aki ismer és szeret, tudja milyen vagy és úgyis szeret, ha épp nem vagy a helyzet magaslatán, a többiek meg kit érdekelnek?
VálaszTörlés