Megszámolnak

Tegnap este Péter felhozott egy A4-es borítékot. Nem volt lezárva, egyértelmű volt, hogy nem postán érkezett. Hát, nem. A feladónak rendszeresített helyen ott figyelt, hogy kinek köszönhetjük. Névvel, telefonszámmal, e-mail címmel.

Nem bírtam ki, bele kellett néznem, hogy mire és hogyan várnak választ, esetleg részletes kifejtést. Nem emlékszem, hogy legutóbb ennyi mindenre kellett volna válaszolni. Annyi van meg, hogy az egri albérletben kapott el a népszámlálási biztos (arra nem emlékszem, hogy nő volt vagy férfi...), a nevemet kérdezte, az állandó címem, iskolai végzettségem, néhány származásra és családra vonatkozó dolgot. Másra nem emlékszem. Az biztos, hogy most ennyivel nem ússza meg, aki rászánja magát a kitöltés valamelyik módjára. 4 db A4-es oldal van teleírva mindenféle kérdéssel. Van közte olyan is, amire lehet azt mondani, hogy nem akarunk rá válaszolni, de ha a lakosság fele ezt választja, szerintem tök mindegy, mit válaszolnak a többiek, mert nem lehet belőle statisztikát gyártani... Persze, nekem mindegy...

A kedvenc kérdésem, hogy együtt él-e a nyilatkozó az élettársával. :) Ezt mégis hogy...? :D Az én értelmezésem szerint, ha nem élnek együtt, akkor az csak kapcsolat. Attól élettársi, hogy együtt élnek. Nem? Ha azt kérdezik (jelzem, meg is teszik), hogy a házastársával együtt él-e, az jogos, hiszen ez nem egyértelmű. Élettársak viszont attól lesznek, hogy összeköltöznek. Szerintem.

Aztán ott van az a kérdés, hogy családi, baráti közösségben milyen nyelvet használ. Ez miért fontos? A fogyatékosságnál legfeljebb három választ lehet megjelölni. Mi van akkor, ha valakinek több van? Persze, ne legyen, de akkor is... Kiválasztja a három legsúlyosabbat? Nahát.

Megyek, megnézem magamnak közelebbről ezt a cuccot, aztán talán elkezdem kitölteni.

Könyvek, blogok

Akármilyen kevés időm van, olvasásra mindig jut. Hol ezt, hol azt. Volt egy időszak, amikor párhuzamosan tudtam könyvet és blogokat olvasni, de az utóbbi időben nem megy. Főleg, ha letehetetlen könyv olvasásába kezdtem.

Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben este, amikor Gergő végre elalszik, blogolvasás és/vagy -írás helyett bevackolom magam és olvasok. Most éppen Harry Pottert. Hiába láttam már ezeket filmen (a félvér hercegeset és a halál ereklyéiset még nem), minden rész tud újat adni. Írtam már erről, nem akarom magam ismételni, de egyre jobban érzem, hogy a filmek nem sokat érnek a könyvek nélkül. Persze, szórakoztatóak meg érdekesek, de vajmi keveset adnak vissza abból, amit az írónő megálmodott. Olyan érzésem van olvasás közben, mintha kiszíneződnének a kontúrral megrajzolt alakok, mintha megmozdulna egy képregény.

A blogokkal kapcsolatban is született néhány észrevételem. Nem fontosak, nem váltják meg a világot, csak érdekes. Mindenféle blogot olvasok. Olyat is, ahol a szerzőnek gyereke(i) van(nak). Ezek közül van olyan, amelyiket akkor kezdtem el olvasni, amikor még csak 1 gyerek volt, vagy annyi sem, azóta viszont nőtt a család létszáma. Blogon keresztül is lejön, hogy a sokadik gyerekre nem jut annyi idő, mint az elsőre. Nem úgy értem, hogy bevágják a sarokba és csak akkor néznek rá, ha éhes. Mindössze annyit vettem észre, hogy amíg az első gyerek minden egyes méretváltozása, mozdulata, foga, szava, hajszála megörökítésre kerül, a másodiknál már szinte csak a méretváltozás és a szavak.

Ez valamilyen szinten törvényszerű, ezzel tisztában vagyok. Nem is korlátoznám a blogírásra. Így van ez a babaúszással, játszóházzal, és még sok dologgal is. Az első gyerekkel még eljár az ember mindenhova, ahova csak az ideje és a pénztárcája engedi, a másodikkal, harmadikkal... már nem tud ugyanúgy, mert ott van a nagyobb gyerek, ha még nem óvodás, és neki nem túl szórakoztató, amíg az öcsike/hugica pancsol. Ráadásul rá is vigyázni kellene valakinek. Ha nincs nagyszülő elérhető közelségben, ez nehezen megoldható. Nekünk nincs. Mármint nagyszülő van, csak nem a közelben.

Többek között ezért is nem érzem, hogy záros határidőn belül szeretnék kistestvért Gergőnek. Persze, nem ez az egyetlen ok, de az biztos, hogy addig egyke lesz, amíg legalább óvodás nem lesz. Lehet, hogy nincs igazam, de úgy gondolom, hogy csak így kaphatja meg a kicsi is az őt megillető figyelmet, közben a nagy sem szorul hátrányba, mert ő már egy másik életszakaszban jár. Persze, ez nem ígéret arra vonatkozóan, hogy amint Gergő óvodás, jöhet a kistesó, csak lehetőség, ami bármikor visszaszívható. Jelzem, jelenleg egyáltalán nem gondolom, hogy bármikor is jöhetne. Még nem tartok ott. :)

Közös kaja

Ma megtörtént. Hamarabb, mint gondoltam. Gergő kikapta a kezemből a pizza szélét. Kellett nekem megkóstoltatni vele! :D

A történethez szorosan hozzátartozik egy néhány hónappal ezelőtti esemény. Ha jól emlékszem, Húsvétkor volt, hogy a hétvége elé és után is csaptunk néhány napot, és az így kapott időt anyuéknál töltöttük a húgomékkal együtt. Gergő akkor még nagyon pici volt, az volt akkoriban a nagy esemény, hogy lendületből megemelte a fejét, a húgom kisfia viszont már 20 hónapos volt, kb. ugyanazokat tudta, mint most. Anyu hétközben dolgozott, 2 este rendelt is, amikor aznap hazaért, már megvacsoráztunk. Hurka és kolbász volt a menü (nyilván nekem nem), az utóbbiból egyetlen szálon osztoztak, anyunak is megmentettünk egy darabkát. Anyu hazajött, ölébe kapta az unokaöcsémet, akinek mindenképpen kellett vacsoráznia a mamával is. :) Anyut pont nem érdekli, ki mit mond, ő kézzel szereti enni a hurkát és a kolbászt. Egyik kezében a megmentett kolbász, másikkal Matyit fogta, hogy ne essen le az öléből, amikor egy jól kiszámított mozdulattal Matyi kikapta a kezéből a kolbászt és betömte a saját szájába. Nyilván túl fűszeres volt, így nem ette meg, úgyhogy végül mégis anyué lett a zsákmány, de szenzációs volt a jelenet. (Persze, lehet, hogy csak nekünk. Talán leírva nem olyan jó.)

Hogy jön ez Gergő pizzaevéséhez? Hát, úgy, hogy akkor megjegyeztem, hogy jövőre Gergő is ugyanúgy kikapja majd a kolbász a mama kezéből, de úgy tűnik, tévedtem. Nem kell addig várni. :D

Alvás fogzás idején

Gergő úgy áll az alváshoz, mint az okos lány: alszik is meg nem is. A mindennapi betevő alvást megszerzi magának, de ezt úgy teszi, hogy a körülötte élőknek (elsősorban nekem) nem sok szabadidőt hagy. Nem panaszkodom, csak mondom.

Az egész a fogzással kezdődött. Először csak napközben volt nyűgös, aztán egyre többször ébredt éjjel. A szeptember elejei salgótarjáni kényszerwellness idején vezette be, hogy miután századszorra ébredt és kért enni, hajnali 3-4 körül nem aludt vissza. Ilyenkor magam mellé vettem, mert nem volt jobb ötletem. Amikor hazajöttünk és újra külön szobában töltöttük az éjszakát, új szokást vezetett be. Nem kezdte ugyan a napot hajnali 3-kor, viszont olyan sokszor ébredt éjszaka (volt, hogy félóránként), hogy szinte semmit sem aludtam, mert alig ért párnát a fejem, jelzett a bébiőr. Tudom, hogy van a gyereknek apja is és nyugodtan kelhetne ő is néha, de szándékosan vállaltam az éjszakai menetet. Tervet szőttem, amiről már írtam, de akkor még egyszeri alkalomról volt szó. Azóta viszont rendszer lett belőle. Bevált. Gondoltam, megosztom, hátha valaki hasonló cipőben van. :)

A következőképpen alakulnak az estéink, éjszakáink és reggeleink (időpontot nem írok, mert nem mindig azonos időben történnek):

Péter hazajön a munkából, Gergő sikítva üdvözli. Úgy örül neki, mintha én egész nap kínoztam volna és végre szabadulhat az elnyomás alól. :D Ekkor örülnek egymásnak, amíg én előkészítem a kádat Gergő fogadására. Kiengedem a vizet, ezalatt Péter lehámozza Gergőről a ruhát. A fürdetés is Péter reszortja, én közben elrendezem a gyerekszobát. Fürdés után változó, hogy ki csomagolja be Gergő testét, de általában ezt is átadom Péternek, hiszen szinte csak ilyenkor tudnak együtt lenni. Ezután jön az altatás, ami értelemszerűen az én feladatom, hiszen még mindig a pótvacsorába alszik bele, én pedig nem bánom. Változó, hogy mennyi idő múlva alszik el. Az utóbbi 2 napban viszonylag könnyen, mert áttörtek a metszőfogai, amik eddig halálra kínozták. Éjfélig általában ébred legalább egyszer, aztán hajnalban is néhányszor. Ilyenkor én megyek. Amikor egyértelmű, hogy nem lesz visszaalvás, akkor átviszem a nagyágyba. Ilyenkor két verzió van: 1) a pasik maradnak a nagyágyon, én átköltözöm a gyerekszobában lévő ágyra, 2) bekuckózom a helyemre, a fiúk pedig kimennek a nappaliba mesét nézni. Ma az utóbbi történt. 4.30-kor. :) 7 körül találkoztunk ismét, amikor már muszáj volt felkelni, 8-ra ugyanis vízszünetet hirdettek a házban (erről később). Érdeklődtem, hogy mi történt a nappaliban. Voltak járókában töltött percek, közös mesenézés, majd a kisebb elaludt a nagyobb hasán. Így kerek a világ.

A metszőfogak kint vannak. Ahogy a húgom mondja: megvan a szotyizókészlet. Félek, hogy a java még hátravan, de egyszer minden fog kibújik. :)

Véletlen szerencse

Idejét sem tudom, mikor voltam utoljára Matchban. Korábban sem nagyon jártam, sosem volt a környéken, de Gergő születése óta egyáltalán nem. Azóta ugyanis kizárólag nagybevásárlásokat eszközölünk, néha betévedek a kistescoba meg a zöldségesbe, máshova nem.

Ez működött is addig, amíg Gergő rá nem kapott a pufira. Rágcsálnivalóként elsőként tönkölybúzát kapott, eleinte úgy ette, mintha az lenne a legfinomabb csemege a világon (pedig nagyon nem az), de elég volt egy salgótarjáni hét és szomszédolás, hogy megkóstolja és örök szerelembe essen a kukoricából készült verzióval. Azóta rá sem néz a tönkölybúzásra, az alternatívaként felkínált kölesgolyót is csak morzsolgatja az ujjai között, mint akinek fogalma sincs, mit kell vele csinálni. Állítólag minden gyerek szereti. Hát, Gergő nem. Marad a kukoricapufi. Legalább nem kell halomra vásárolni mindenféle cuccot, elég ezt az egyet.

Igen ám, de nem lehet akárhol kapni. A Tescoban például nem. Vasárnap direkt ezért zarándokoltam el a kistescoig, de dolgom végezetlenül kellett hazajönnöm. (Na, jó, ez így nem teljesen igaz, mert ha már ott voltam elmentem az Árpád-hídhoz Glamourt venni. :D) Másnap aztán altatási céllal beraktam Gergőt az új babakocsiba (nem új, csak ezt a tartozékot eddig még nem vettük elő) és elsétáltam a Duna Plazába. Ha már ott jártam, bementem -többek között- a Matchba, ahol azóta nem jártam, hogy anyuval szívózott a pénztáros. (Ez hosszú történet és nem is friss, de ha valakit érdekel, elmesélem. :D) Most bementem, hátha árulnak pufit. Szerencsére volt, vettem is gyorsan két csomaggal, nehogy meglepetés érjen. Nem ez volt az egyetlen dolog, amiért érdemes volt bemenni. Meglepve tapasztaltam ugyanis, hogy az általam nagyra tartott Jogobella durván akciós. Tényleg durván, ugyanis egy ideje 109 Ft-ért árulják a Tescoban, itt viszont 69 Ft-ért kellette magát. Rávetettem magam a polcra, vettem minden ízből egyet. Többet csak azért nem, mert nem akartam, hogy rámromoljon, ha esetleg nem pusztítom el időben a készletet. Ilyen még nem fordult elő, de akkor is. Ha már a Jogobellával ekkora szerencsém volt, gondoltam, viszek Péternek a kedvenc csücskös cuccokból néhányat. Gondoltam, hogy amit megspóroltam a Jogobellán, azt hozzácsapom ehhez, hiszen biztos drágább, mint a Tescoban. Ekkor jött a másik döbbenet: ez is akciós volt. Jó 50 Ft-tal olcsóbban vettem a szokásosnál. Egycsapásra elfelejtettem, mit művelt tavaly anyuval a pénztáros, és megszerettem a Matchot. :)

Azóta rájöttem, hogy a kistescohoz nagyon közel is van egy Match, csak eddig valahogy átnéztem rajta, nem érintette az ingerküszöbömet. Kedden viszont a pékségből hazafelé muszáj volt bemennem. Nem bírtam ki, hogy megnézzem, egy adott áruházra vonatkozott-e az akció vagy láncszinten. Szerencsére az utóbbi, úgyhogy ismét vettem egy kollekciót. Vettem még ezt-azt, a pénztárhoz érve Gergő megunta a banánt és elkezdett nyígni. Siettem végezni a fizetéssel, hogy megnyugtassam. A nagy kapkodásban azt is elfelejtettem, milyen boltban vagyok, és kissé felháborodtam, amikor nem akarta elfogadni a pénztáros hölgy a Tesco pontgyűjtő kártyámat. Bután néztem rá, az első gondolatom az volt, hogy megszűnt a törzsvásárlói rendszer, csak engem nem tájékoztatott senki, de szerencsére 2 másodperc múlva helyreállt a kép. Sűrű bocsánatkérések és vihogás közben kifizettem a szajrét, és elindultunk kifelé. (Azért a többesszám, mert Zsuzsi és Áron is velünk tartott a bevásárlókörúton.) Szerencsére olyan szomjas voltam, hogy azonnal meg kellett húznom a frissen vásárolt ananászlevet, így még a boltban voltunk, amikor a következő vásárló fizetett a kártyájával, ugyanis a pénztáros akkor vette észre, hogy az én kártyám a gépben maradt. Bele sem merek gondolni, hogy találtuk volna meg egymást a kártyával, ha nem köptem volna vattát a szomjúságtól... Idétlen mosolyt váltottunk a pénztárossal, ő megjegyezte, hogy ez nem a mi napunk, én meg kitoltam a babakocsit az utcára, mielőtt újabb baki történik.

Ma rátaláltam a Match akciós szórólapjára. 25-ig él az akció, úgyhogy szerintem megyek még néhány kollekcióért. Péternek is fogynak a csücskösök.

Szeparációs szorongás

Nem is tudom, hány hónapos volt Gergő, amikor ráugrottam a netre, hogy megtudjam, milyen tünetei vannak a szeparációs szorongásnak, miből lehet felismerni és mikor jön el. Nem találtam egységes leírást se a tünetekre, se a időre vonatkozóan, úgyhogy ejtettem a témát. Szinte el is felejtettem. Annyira, hogy már szenvedtem egy ideje, hogy nem tudom, mi baja a gyerekemnek, amikor rádöbbentem, hogy 8 hónapos. Nem arra döbbentem rá, hogy 8 hónapos, hanem inkább bevillant és elkezdett lüktetni a szemem előtt, folyamatosan váltakozott a 8 hónap és a szeparációs szorongás felirat. Pár napig figyeltem Gergőt, a reakcióit, végül felállítottam a diagnózist: a gyermekem elérkezett a szeparációs szorongás fázisába.

Mivel amikor kerestem, csak általános dolgokat találtam az extrém kötődésre vonatkozóan, konkrét dolgokat nem, leírom, Gergőnél hogy van. Aztán lehet cáfolni. :)

A szinte folyamatos nyűgösséget nem ennek a számlájára írom, hanem a fogzásnak, hiszen sokszor akkor is nyűgös, ha fogom. Az viszont új, hogy:

- amint kikerülök a látóteréből, szívettépően sírni kezd, ha van rá lehetősége, azonnal elkezd felém startolni, csak úgy csattognak a tenyerei a padlón. Amint beúszok a képbe vagy utolér, elapadnak a könnyei, sikongatva nevet;

- ha éjjel megébredt, eddig visszaaludt magától, csak akkor jelzett, ha megkordult a gyomra. Most viszont szinte sosem alszik vissza egyedül, azonnal szól. Van, hogy nem kér enni, annyi is elég, hogy kiveszem a kiságyból, leteszem a szobájában lévő ágyra, melléfekszem és/vagy simogatom a hátát/hasát;

- ha próbálok valamit csinálni itthon, ami nem kompatibilis azzal, hogy Gergő a karomban van, akkor mögém mászik, felkapaszkodik a nadrágomon, és kapaszkodik, kapaszkodik, közben panaszkodik. Nem könnyű félig lecsúszott/lehúzott nadrágban főzni, mosni vagy éppen felmosni. Utóbbi esetben konkrétan lehúzta rólam a nadrágot, mert elérte a derékrészét, ugyanis nem felmosófával meg ronggyal szoktam felmosni, hanem egy erre kifejlesztett törlőkendővel. Tudom, én vagyok a fogyasztói társadalom díszpéldánya...

Nem egyszerű egy nap, de megvan a maga bája. Sajnálom szegényt, mert mindenféle dolgokat kell megemésztenie, megszoknia, feldolgoznia, ráadásul a fogai is bántják, ugyanakkor imádom, ahogy a pihés fejét a vállamra hajtva szuszog. Valamelyik nap el is aludt a vállamon, ami nagyon tetszett. Idejét sem tudom, mikor aludt el utoljára a vállamon.

Azt nem tudom, minek a számlájára írjam, hogy újabban teljesen felborult az alvási minta. Vegyük csak ezt a hetet! Hétfőn háromszor is aludt, tegnap abszolút kimaradt a délutáni alvás, pedig elvittem sétálni is, ma szintén próbálta kihagyni a délutáni alvást, de kb. 1 órája legyőzte az álommanó. Nem tudom, mi lesz így este, de majd ő tudja.

Az utóbbi heteket tekintve egyre igazabbnak (van ilyen?) érzem azt a mondást, hogy ami nem öl meg, az megerősít. :)

Fogak, éjszakák

Kettő már kint van, másik kettő a célegyenesben. Hiába van egymás mellett a két kibújt fog, frankón tud harapni. Külön klassz, hogy recés a szélük. Gondolom, mindenkinél így van, nem árulok el nagy titkot, csak mondom. :) Persze, nem vagyok mindig ilyen vidám hangulatban, ha Gergő fogairól van szó. Már nagyon sok minden mást is eszik az anyatejen kívül, de az elalváshoz még mindenképpen kellek, plusz délelőtt és délután jelentkezik 1-1 bónusztöltésre. Nem bánom. Azt sem bánom, hogy van már foga. Alapvetően nem, amikor viszont akkor is használja, amikor nem kellene, amikor nincs mit megrágni... nos, akkor a nevetés az utolsó, ami eszembe jut...

Szerencsére lázcsillapításra eddig még nem volt szükség, csak a nyűgösség van, de az nagyon. Nem emlékszem, mikor aludt utoljára egyhuzamban 3 órát. A mára virradó éjszaka volt hosszú idő óta a legjobb, pedig 3-szor is ébredt az úr, és mindannyiszor enni kért, viszont könnyen visszaaludt. Az első fog áttörése előtt több olyan éjszaka is volt, amikor szinte semmit sem aludtam, mert nagyon gyakran és sírva ébredt, hajnali 3-4 után pedig nem óhajtott tovább aludni. Klassz volt, nagyon klassz, de a fogakért bármit. Persze, így utólag nagy a szám, ott és akkor viszont bárkivel cseréltem volna, csak aludhassak.

A húgom nagyin ajánlgatta a Dentinoxot, meg is kaptuk, ami Matyinál bevált, de bevallottan ódzkodtam tőle a lidocain miatt. A következő ötlete a Nurofen volt, alapvetően azt sem akartam adni, de szombaton beadtam a derekam, mert már nagyon sajnáltam Gergőt. Kapott egy adagot, nem állt be nagy változás az éjszakákat illetően. A húgom szerint keveset adtunk, így másnap megdupláztuk. Volt több ébredés éjjel, de csak szívott párat és visszaaludt, nem volt hajnali napkezdés. Nem írtuk egyértelműen a Nurofen számlájára, de kapott néhány pirospontot. Aznap mentünk az orvoshoz az esedékes vizsgálatra (erről később). Rákérdeztünk a Nurofenre, mire óriási szemeket meresztve rázta a fejét, hogy nem szabad. A Dentinoxot javasolta és egy homeopátiás cuccot. Ha már ő is ezt mondta, akkor kipróbáltuk a Dentinoxot. Csak egy borsónyit adtam, annak is a nagyja a szájára került, mert az istennek sem akarta kinyitni. Igyekeztem a maradékot rákenni az általam kritikusnak gondolt felső két metszőfogára, de vagy a Dentinox maga nem hat nála, vagy kevés ment rá, de nulla hatás.

Az éjszakának Nurofen, Dentinox, minden egyéb nélkül mentünk neki, azaz majdnem minden nélkül: megérkezett a vihar. Most már biztos, hogy frontérzékeny Gergő. Akárki akármit mond, ez van. Egész nap extranyűgös volt, alig bírtam kihúzni a fürdetést, hogy legalább ne süssön a szemembe a nap vetkőztetés közben. Fürdött, az elalváshoz szükséges evés közben megérkezett a vihar és az eső, nem sokkal este 8 előtt már húzta a lóbőrt. 11 körül felébredt, enni kért, ahogy hajnali 1 körül is, majd 3 körül újra, de szívott párat és visszaaludt. 6 körül kezdte a napot, ami az elmúlt időszakot tekintve szuper. Felöltöztettem, kapott enni és Péter gondjaira bíztam a nagyágyban, amíg én hunytam egyet a gyerekszobában. Azóta már másodszorra alszik (most 12:09 van). Igaz, most is nyűgös, de közel sem annyira, mint korábban. Ma délelőtt először ébredt mosolyogva sírás helyett, amióta elkezdett fogat növeszteni. Imádom. :)