Hétfői sokk

Már reggel kiderült, hogy nem lesz átlagos nap. Péter kíváncsiságból bekapcsolta a gépét, hogy nincs-e valami sürgős dolga. Hát, volt. Igaz, nem munka, de sürgős. 8.35-kor derült ki, hogy mindketten elfelejtettük Gergő időpontját a gyógytornász Anitához. 9-re. :) Nyilvánvaló volt, hogy én nem tudok menni, mivel egyrészt csak félig voltam felöltözve, és az utcakész megjelenésre pont az a 25 perc kellett volna, ami még hátravolt, másrészt ebédet ígértem a napközben érkező sógornak, meg persze, Péternek. Így Péter gyorsan összekapta magát, elvitte Gergőt egy mustrára, én közben főztem. Miután visszajöttek, Péter ment a dolgára, ketten maradtunk Gergővel.

Nem magyarázom a bizonyítványt, mert tény, hogy egy másodpercig nem figyeltem. Gergő ezt kihasználta, és lepiszkálta a falról a fáraóhangya csalétket. Amikor odanéztem (mondom, egyetlen másodperc volt), tele volt a padló apró szemcsével, főhősünk ült a közepén, kezén szemcsék. Nem tudom, megkóstolta-e, de megijedtem. Hívtam a húgomat (igen, hamarabb hívom, mint a gyerekorvost), aztán az orvost, végül az utóbbi javaslatára a Heim Pál kórházat. Hosszú percekig vártam, mire kiderítették, mi lenne a legjobb. Mivel nem tudtam fejből a csalétek márkáját, keresgéltek. Végül megszavaztuk, hogy Raid volt. Azonnal berendeltek, mert foszforsav (vagy mi) van benne, ami mérgező. Kérdeztem, hogy a Madarász utcába menjek-e. Mondta a nő, hogy mehetek oda is, megvizsgálják Gergőt, és ha kell továbbküldenek.

Ennek megfelelően összekaptam magam, babakocsi, hordozó, minden nélkül elindultunk. Azért babakocsi nélkül, mert gyorsan akartam odaérni, a metróhoz viszont nem tudok babakocsival lemenni... :S Már a recepción (vagy minek hívják) közölték, hogy ott nincs toxikológia és a Heim Pálba kellene menni, de elmondtam, mit beszéltünk az ottani orvossal. Leültettek a belgyógyászati vizsgáló elé és vártunk. Többször kijött egy doktornő, mindannyiszor közölte, hogy nincs toxikológia, és mindig egy kicsivel több információt közölt. Mondatonként jött ki, de tényleg. Közben kiderítettem, hogy Bábolna Bio volt a márka, és végre elért hozzájuk az is, hogy nem sima hangyák elleni. Amikor huszonötödjére jött ki a doktornő, végül hozta a döntést: mivel fáraóhangya csalétekről beszélünk, abban nincs foszforsav, így ártalmatlan. Mindenesetre behívott, megvizsgálta Gergőt, majd átküldött a Heim Pálba, de a biztonság kedvéért még kb. ötször elmondta, hogy náluk nincs toxikológia, és csak a hurutos gyerekekhez tudná felvenni Gergőt. Százszor elnézést kértem a kellemetlenségekért, csak hagyja már abba. Elsőre is megértettem, hogy rossz helyre mentem...

Volt a váróban egy lány a szüleivel. Külsőre semmi baja nem volt, csak szomorúnak tűnt. Elejtett beszélgetésből derült ki számomra, hogy a veséje fájt. Első ránézésre az sem volt egyértelmű, hogy beteg és nem vár valakire, ezért nem is értettem, miért néznek rám olyan csúnyán, és miért szórnak felém villámokat a szemükkel. Valami megjegyzést is tettek, de azt nem hallottam. Attól tartok, így van ez jól. Az nem tetszett nekik, hogy Gergőt hamarabb behívták, mint őket, holott korábban érkeztek. Nézzük csak! Adva van egy majdnem 9 hónapos baba, aki vélhetően mérgező cuccot kóstolt, valamint egy majdnem felnőttkorú lány vesefájdalommal. Tudom, hogy mennyire tud fájni a vese, nekem is volt vesehomokom, a húgomnak meg köve, de ha az a lány úgy ott tudott ülni, ahogy.... nos, akkor még a felét sem tudja, milyen egy igazán fájó vese. Na, mindegy... a lényeg, hogy nem voltunk túl népszerűek a Madarász utcában...

Készültem az újabb metrózásra, de úgy alakult, hogy Péter elszállította a hátsónkat a Heim Pálba. Mire odaértünk, Gergő bealudt. Nyilvánvaló volt, hogy nincs semmi baja, de felelőtlenség lett volna nem meggyőződni róla. (Azt most hagyjuk, mennyire volt felelőtlenség elérhető helyre tenni a hangyacsapdát...) Becaplattam Gergővel a karomon a főbejáraton. A recepción (felvételi?) elmondtam, miért vagyok ott, elirányított a nő az ötödikre. Még mondta is, melyik lifttel menjek. Az ötödiken ki volt írva, hogy bőrgyógyászat és toxikológia. Odabent már csak a bőrgyógyászat volt kiírva, de gondoltam, nem fért ki. Ott is elmondtam, mi járatban, mire a nő felemelte a mutatóujját, a feje fölött lévő táblára mutatott, és kioktató hangon közölte, hogy a bőrgyógyászaton járok. Mondtam, hogy odakint még a toxikológia is ott figyel a feliratok között. Ezt egy anyuka is megerősítette. Ezúton is üzenem, hogy hálás vagyok, amiért nem hagyott cikiben. Amint ez elhangzott, a nő a pult mögött hirtelen megvilágosodott, és elmondta, hogy a toxikológiai is az ötödiken van, csak a folyosó másik végén, és valamiért nem lehet átmenni. Sorolták az emeleteket, ahol át lehet menni. Akkor már nagyon elegem volt. Lifttel le, át a folyosón, lifttel föl, majd végre valóban a toxikológián voltunk. Újra elmondtam, mi a fenéért cipeltem oda a gyereket, majd vártunk. Vártunk. Vártunk. Aztán jött egy doktornő, és az ápolótól csak annyit kérdezett felénk bökve, hogy Ő az? Végre. Bent elmondtam ugyanazt, mint a Madarász utcában, a doktornő elvégezte ugyanazokat a vizsgálatokat, mint a kolléganője a Madarász utcában, végül megszületett a döntés: húzzunk haza, nincs semmi baj. Engedélyt kértem Gergő megetetésére (bébiétel... Sarka Kata örülne...), majd miután a pólómon, nadrágomon és Gergő pólóján landolt az ebédjének egy része, vártunk. Vártunk és vártunk. Annyit kellett várni, hogy belenéztem a táskámba, nem kaptuk-e már meg a papírokat, csak elkerülte a figyelmem. Érzésem szerint kb. 1 órát vártunk, közben a doktornő csevegett egy jót egy ismerőssel, mindenki elment ebédelni, de beteg nem érkezett egy sem. Végül rákérdeztem egy arrajáró nővérnél, hogy egyáltalán számíthatok-e papírra. Kaptam egy ígéretet, hogy utánanéz. Mit ad isten, kb. 10 perc múlva jött a doktornő a papírokkal. Kedves, nyájas hangon közölte, hogy már két papírom is van arról, hogy ne adjak a gyereknek fáraóhangya csalétket. Mindezt kb. olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna, hogy Na, te hülye, itt vannak a papírjaid, de ha legközelebb találkozunk, rádküldöm a gyámügyet. :S Kinyitottam a számat, hogy magyarázzam a bizonyítványt, de a nő azzal folytatta, hogy érti ő azt, hogy a vonulási útvonalra kell tenni a csalétket, csak a gyereket nem szabad odatenni. Vágtam egy idétlen vigyort, megköszöntem a segítségét, és elhagytam a terepet, mielőtt valami szépet mondtam volna.

Mire végre kiléptem a levegőre, már alig álltam a lábamon az éhségtől, elzsibbadt a karom és szét volt hányva a ruhám. Ezzel a külcsínnel szálltam fel a metróra, azaz szálltam volna, mert a megállóban is volt még kaland. Láttam, hogy hosszú sor van a jegypénztár előtt, ezért megrohamoztam az automatát. Az elsőn átesett a százas, a másodikat már ki sem próbáltam, mert megláttam egy papírt a földön, miszerint Rossz!, de nem tudtam, melyikről esett le. Annyira nem álltam jól apróval, hogy kockáztassam az esetleges benyelést. A jegyárusító stand zárva. Az újságos ablakában öles betűk hirdették, hogy ott bizony nem tudok jegyet venni. Maradt a jegypénztár. Beálltam a sor végére. Nem reméltem, hogy előre engednek. Hát, nem is. Már majdnem sorra kerültem, 2 ember volt előttem, amikor a közvetlenül előttem álló hölgy mondta, hogy cseréljünk helyet, ne álldogáljak a gyerekkel a huzatban. A metrón aztán levágtam magam két srác közé, és reméltem, Gergő sármja elvonja rólam és a széthányt ruhámról a figyelmet. Azt hiszem, bejött, mert a folyamatosan cserélődő szomszédok közül mindenki megengedte Gergőnek, hogy piszkálja a ruháját, táskáját. :)

Tudom, hogy hallatszik ez a sztori kívülről, mégsem tettem Gergőt a csalétek mellé. Azt sem mondtam neki, hogy kóstolja meg. A csalétek eltakarva, elbarikádozva végezte a dolgát, Gergő pedig a szoba másik végében volt, amikor elfordultam arra a bizonyos másodpercre. Most jut eszembe, hogy a mintának magammal cipelt maradék csalétek még mindig a táskámban figyel bezacskózva. Megszabadulok tőle, mielőtt Gergő kitúrja... :S