Már azt sem tudom, merre jártunk az elmúlt időszakban. Persze, tudom én, csak egyes részletek már közel sem annyira érdekesek, mint amikor történtek. Kihagyom a pontos mikor-hol-mi történt leírást, és inkább azt próbálom összeszedni, hogy milyen érzések maradtak meg bennem.
Bükfürdő: A tavalyi felejthetetlen nyaralás után idén újra közös programot szervezett anyu. Azzal a különbséggel, hogy most nem egyetlen apartmanba zsúfolódtunk össze, hanem mindenkinek volt külön szobája. Azt hittük, ezzel elejét vettük a problémáknak. Hát, nem. Mondanám, hogy ilyet többet nem csinálunk, de nem szeretnék felelőtlen ígéreteket tenni, mert úgyis belemegyek legközelebb is. Többek között azért, mert ritkán van alkalmunk úgy eltölteni 4-5 napot a húgomékkal és anyuval, hogy közben senkinek sem kell házigazdáskodni. A helyszín szuper volt, a szálloda gyerekbarát, imádtam az animátorokat, a gyerekeket alig lehetett kirobbantani a vízből, ezzel nem is volt gond. Azzal már inkább, hogy kb. meg sem mertem szólalni, ha valami nem pont úgy volt, ahogy mi szerettük volna, vagy éppen valamit másképp szerettünk volna csinálni. Ha szóvá tettem, hogy folyik a kádunk, anyu lehurrogott, hogy mondta István (nem tudom pontosan, mi a beosztása, de az étkezéseknél tőle lehetett kérni szinte bármit, anyuval összehaverkodtak évekkel ezelőtt), hogy folyamatosan zajlik a felújítás. Ha kiakadtam, hogy nem működik a hűtő, és ezért megromlott a torta, amit a tesóm elmaradt szülinapi ünneplésére sütöttem, akkor is én voltam a hibás, mert nem vettem észre. (Hűtő kinyit, torta betesz, este kivesz, szaga van. Jelzem, a húgomék hűtőjében sem világított a lámpa, úgyhogy abból nem lehetett következtetni, az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy nem működik egy ilyen helyen, és nem is szólnak.) Azt már meg sem mertem említeni, hogy a kezemben maradt a teraszajtó kilincse az utolsó napon. Igazán a hűtőn kívül a többi nem volt olyan, ami rányomta volna a bélyegét a hétre, csak az, hogy nem tehettem szóvá szájhúzogatás nélkül. Aztán volt az is, hogy hiába futkározott mindkét gyerek evés közben, általában Gergő volt a bűnös, hogy felpiszkálja Matyit, pedig abszolút kölcsönös volt, és Gergő majdnem másfél évvel fiatalabb. Ha nem vittünk le játékot (egy kisautót és két mozdonyt vittünk összesen, valamennyi nélkül nem élet az élet, és tudtunk, hogy ha Matyinál lesz, Gergőnél meg nem, abból óriási botrány lesz), akkor mi voltunk a galádok, mert mindkét gyerek Matyi kiautójával akart játszani. Ha levittük, de Matyi nem vitt le, akkor is mi voltunk a galádok, amiért levittük, mert mindkét gyerek azzal akart játszani. Volt még számtalan apró bosszúság, ami miatt nem volt felhőtlen a 4 nap, de igyekszem kitörölni, mert nem akarok haragudni. Nem egyszerű, mert sajnos, ezek nem egyszeri dolgok, hanem alapvető hozzáállás.
Gyöngyös-Mátrafüred: Pénteken este érkeztünk haza, szombaton délután pedig újra kocsiba pattantunk, hogy részt vegyünk egy esküvőn :* és az azt követő kerti partin. Nyilván nem indultunk el akkor, amikor terveztük, nyilván mindenki összeveszett mindenkivel, nyilván én voltam a hibás, nyilván nem találtuk meg azonnal az épületet, nyilván elkéstünk. A házasságkötő terem előtt be is szólt egy hölgy, amikor érdeklődtünk, merre kell menni az esküvőre, hogy már elkezdődött. Tényleg? Azt hittük, azért nincs senki a folyosón, mert túl korán érkeztünk... Mivel Gergő Gyöngyös közepén ébredt fel, még nem volt elég éber a rendetlenkedéshez, így viszonylag csendben volt a ceremónia alatt. Egyszer majdnem kidobattam magunkat, amikor meggondolatlanul az ölembe vettem szemből, és a ruhám kivágását felhívásnak tekintve elrebegett egy haminyamit, de szerencsére elfogadta, hogy nem a legjobb időpontot választotta. :)
Visszasétáltunk az autóhoz, bepötyögtük a kerti parti helyszínét a GPS-be, és már suhantunk is. Alig vártam, hogy levehessem a harisnyát. Fogalmam sincs, miért gondoltam, hogy az nekem kell ebben a hőségben, már tudom, hogy hiba volt. Mentünk, amerre a GPS vezetett, bekanyarodtunk egy helyes kis utcába, néztük a házszámokat. Többször ellenőriztem a címet a meghívón, minden stimmelt, de olyan házszámot nem találtunk. Az sem nyugtatott meg, hogy egyetlen kocsi sem volt ott, de arra gondoltam, hogy biztos azért, mert mi nagyon közel álltunk a házasságkötő teremhez, és mi értünk oda először. Kb. így is volt. Pár perc múlva jött a többi autó, a miénkhez hasonló eltévedt arckifejezéssel. Amikor már 3-4 autó állt ott, és folyamatosan nézegettük a majdnem olyan házszámot (volt benne egy plusz /1), kijött a lakó. Gondolom, meg akarta kérdezni, hogy mi a fészkes fenét keresünk, de minden ilyesmit megelőzve mondtuk, hogy valami iskolát keresünk, és megkérdeztük, ő rendezi-e esetleg a kerti partit. Kedves volt, nem morgott velünk, amiért felvertük a hétvégi nyugalmát, készségesen eligazított minket, és amikor értetlenkedtünk, hogy miért ott van az a házszám, amikor ez itt, és a következő már magasabb, akkor csak annyit mondott, hogy ne keressük a logikát. :) Miután megtaláltuk a helyszínt, nyilván betámadtuk az első parkolót, és nem néztük meg, hogy a főbejárathoz közelebb is lehetett volna parkolni, így tettünk egy kisebb túrát a zöldben, de nem bántuk, mert így legalább megnéztük a helyet. Tetszett. Persze, Péter betojt a kullancsoktól, úgyhogy tacsakosra fújta magát a kölcsönkért kullancsriasztóval. Gergő csak azért nem kapott annyit, mert őt én fújtam be, és a kritikus pontokra összpontosítottam. A másik pólust én képviseltem; egyáltalán nem fújtam be magam. Egyetlen jószág sem harapott belém, pedig kísértettem a sorsot rendesen; vaddisznó- és muflonlesre mentünk, folyamatosan járkáltam Gergővel kutyát simogatni és cicát kergetni. Az utóbbit mindenáron meg akarta simogatni, hiába mondtam neki, hogy a hangos Gyere ide! nem célravezető, és a cica egészen konkrétan menekült, pedig tényleg nem akarta bántani.. :)
Nagyon jól éreztünk magunkat, én legalábbis biztosan, mert miután Gergő többször végigszaladt a helyszínen, jóllakott csirkével és krumplival, megette a mézeskalácsszívek felét, rávett a fogócskázásra, kézenfogva táncolt egy Levente nevű kisfiúval (nem beszólni, tök aranyosak voltak, az volt a lényeg, hogy közel azonos magasságúak voltak :D), közölte, hogy aludni szeretne. Áttöröltük, átöltöztettük, próbáltuk altatni, aztán kiküldött, hogy Péterrel szeretne aludni (Anya kimegy, apa marad.) Dörzsöltem a tenyeremet, legurítottam Gergő keresztszüleivel (maradjunk ennél, mert nem tudok jobbat :*) egy Becherovkát, kezdtem ráhangolódni a bulira, amikor Péter megjelent Gergővel, a kezembe nyomta, hogy nem alszik, engem akar, nem bírta kivárni a megbeszélt félórát, hogy bemenjek megnézni, mi van. Pfff... bementem, elaltattam, 11 körül megint kint voltam. Táncoltunk, beszélgettünk, ettük, csipegettünk, ittunk (akkor már csak alkoholmenteset), megint táncoltunk. Csak akkor éreztem, hogy azért kicsit elfáradtam, amikor leültünk, de amikor segítettünk elpakolni a sütiket meg a hidegtálakat, magamhoz tértem. Nem is tudtam azonnal elaludni, legalább 1 órát lestem még a falat. Azért nem mondom, hogy forgolódtam, mert Gergő olyan szinten betámadta az ágyat, hogy betakarózni is alig tudtam, mert ráfeküdt. :)
Másnap reggel... khm... délelőtt elindultunk Gyöngyösre reggelizni. Érdekes volt. Találtunk egy pékséget, ahova be lehet ülni, és kávét is adnak, de vasárnap nem volt nyitva. Azaz nem fogadtak vásárlókat, mert egyébként tárva nyitva volt az ajtaja. Vergődtünk egy kicsit, aztán Péter megkérdezte a turinformnál, hogy mi a teendő. A hölgy először azt mondta, hogy kérdezzük meg újra a pékséget, hátha mégis nyitva vannak (?), alternatív megoldásként javasolt egy másik pékséget közel ahhoz, ahol parkoltunk, és azzal szemben egy kávézót. Olyan hely ugyanis vasárnap nincs Gyöngyösön, ahol reggelit és kávét is adnak. :) Megközelítettük a pékséget. Az is zárva volt. Megint vergődtünk kicsit, aztán abban maradtunk, hogy kezdjük a kávéval, mert fel kellene ébredni. Sokkoltam kicsit a felszolgáló lányt a kávémmal (kértem külön forró vizet, mert sosem elég hosszú a kávé :D), Gergő kapott nyakbaakasztós kulcstartót. A foursquare szerint a legjobb helyet találtuk meg a környéken, szerintem meg az egyetlent. :) A kávé jó volt, nekem legalábbis tetszett.
Próbálok visszatérni a megszokott kerékvágásba, de egyelőre nem nagyon sikerül. Eléggé megszoktam, hogy jövünk-megyünk. Az sem segíti a visszaszokást, hogy Péter a héten még szabadságon van, úgyhogy megyünk mindenfelé, mint akinek muszáj. Nem is főztem még júliusban egyáltalán. A héten ma mostam-mosogattam (azaz bekapcsoltam a mosogatógépet) először. Hogy ne lustuljak el nagyon, amíg Péter a játszótéren elintézte a nyugdíjpénztáras dolgokat (az üzletkötő hozta a gyerekét, Gergő meg aludt), átrendeztem a nappalit. Igen, megint. Igen, sokan nem látták a legutóbbi átrendezést sem, de már nagyon szerettem volna kipróbálni, működik-e ez az elrendezés. Működik. Tetszik. Majd kiderül, meddig.
Visszasétáltunk az autóhoz, bepötyögtük a kerti parti helyszínét a GPS-be, és már suhantunk is. Alig vártam, hogy levehessem a harisnyát. Fogalmam sincs, miért gondoltam, hogy az nekem kell ebben a hőségben, már tudom, hogy hiba volt. Mentünk, amerre a GPS vezetett, bekanyarodtunk egy helyes kis utcába, néztük a házszámokat. Többször ellenőriztem a címet a meghívón, minden stimmelt, de olyan házszámot nem találtunk. Az sem nyugtatott meg, hogy egyetlen kocsi sem volt ott, de arra gondoltam, hogy biztos azért, mert mi nagyon közel álltunk a házasságkötő teremhez, és mi értünk oda először. Kb. így is volt. Pár perc múlva jött a többi autó, a miénkhez hasonló eltévedt arckifejezéssel. Amikor már 3-4 autó állt ott, és folyamatosan nézegettük a majdnem olyan házszámot (volt benne egy plusz /1), kijött a lakó. Gondolom, meg akarta kérdezni, hogy mi a fészkes fenét keresünk, de minden ilyesmit megelőzve mondtuk, hogy valami iskolát keresünk, és megkérdeztük, ő rendezi-e esetleg a kerti partit. Kedves volt, nem morgott velünk, amiért felvertük a hétvégi nyugalmát, készségesen eligazított minket, és amikor értetlenkedtünk, hogy miért ott van az a házszám, amikor ez itt, és a következő már magasabb, akkor csak annyit mondott, hogy ne keressük a logikát. :) Miután megtaláltuk a helyszínt, nyilván betámadtuk az első parkolót, és nem néztük meg, hogy a főbejárathoz közelebb is lehetett volna parkolni, így tettünk egy kisebb túrát a zöldben, de nem bántuk, mert így legalább megnéztük a helyet. Tetszett. Persze, Péter betojt a kullancsoktól, úgyhogy tacsakosra fújta magát a kölcsönkért kullancsriasztóval. Gergő csak azért nem kapott annyit, mert őt én fújtam be, és a kritikus pontokra összpontosítottam. A másik pólust én képviseltem; egyáltalán nem fújtam be magam. Egyetlen jószág sem harapott belém, pedig kísértettem a sorsot rendesen; vaddisznó- és muflonlesre mentünk, folyamatosan járkáltam Gergővel kutyát simogatni és cicát kergetni. Az utóbbit mindenáron meg akarta simogatni, hiába mondtam neki, hogy a hangos Gyere ide! nem célravezető, és a cica egészen konkrétan menekült, pedig tényleg nem akarta bántani.. :)
Nagyon jól éreztünk magunkat, én legalábbis biztosan, mert miután Gergő többször végigszaladt a helyszínen, jóllakott csirkével és krumplival, megette a mézeskalácsszívek felét, rávett a fogócskázásra, kézenfogva táncolt egy Levente nevű kisfiúval (nem beszólni, tök aranyosak voltak, az volt a lényeg, hogy közel azonos magasságúak voltak :D), közölte, hogy aludni szeretne. Áttöröltük, átöltöztettük, próbáltuk altatni, aztán kiküldött, hogy Péterrel szeretne aludni (Anya kimegy, apa marad.) Dörzsöltem a tenyeremet, legurítottam Gergő keresztszüleivel (maradjunk ennél, mert nem tudok jobbat :*) egy Becherovkát, kezdtem ráhangolódni a bulira, amikor Péter megjelent Gergővel, a kezembe nyomta, hogy nem alszik, engem akar, nem bírta kivárni a megbeszélt félórát, hogy bemenjek megnézni, mi van. Pfff... bementem, elaltattam, 11 körül megint kint voltam. Táncoltunk, beszélgettünk, ettük, csipegettünk, ittunk (akkor már csak alkoholmenteset), megint táncoltunk. Csak akkor éreztem, hogy azért kicsit elfáradtam, amikor leültünk, de amikor segítettünk elpakolni a sütiket meg a hidegtálakat, magamhoz tértem. Nem is tudtam azonnal elaludni, legalább 1 órát lestem még a falat. Azért nem mondom, hogy forgolódtam, mert Gergő olyan szinten betámadta az ágyat, hogy betakarózni is alig tudtam, mert ráfeküdt. :)
Másnap reggel... khm... délelőtt elindultunk Gyöngyösre reggelizni. Érdekes volt. Találtunk egy pékséget, ahova be lehet ülni, és kávét is adnak, de vasárnap nem volt nyitva. Azaz nem fogadtak vásárlókat, mert egyébként tárva nyitva volt az ajtaja. Vergődtünk egy kicsit, aztán Péter megkérdezte a turinformnál, hogy mi a teendő. A hölgy először azt mondta, hogy kérdezzük meg újra a pékséget, hátha mégis nyitva vannak (?), alternatív megoldásként javasolt egy másik pékséget közel ahhoz, ahol parkoltunk, és azzal szemben egy kávézót. Olyan hely ugyanis vasárnap nincs Gyöngyösön, ahol reggelit és kávét is adnak. :) Megközelítettük a pékséget. Az is zárva volt. Megint vergődtünk kicsit, aztán abban maradtunk, hogy kezdjük a kávéval, mert fel kellene ébredni. Sokkoltam kicsit a felszolgáló lányt a kávémmal (kértem külön forró vizet, mert sosem elég hosszú a kávé :D), Gergő kapott nyakbaakasztós kulcstartót. A foursquare szerint a legjobb helyet találtuk meg a környéken, szerintem meg az egyetlent. :) A kávé jó volt, nekem legalábbis tetszett.
Próbálok visszatérni a megszokott kerékvágásba, de egyelőre nem nagyon sikerül. Eléggé megszoktam, hogy jövünk-megyünk. Az sem segíti a visszaszokást, hogy Péter a héten még szabadságon van, úgyhogy megyünk mindenfelé, mint akinek muszáj. Nem is főztem még júliusban egyáltalán. A héten ma mostam-mosogattam (azaz bekapcsoltam a mosogatógépet) először. Hogy ne lustuljak el nagyon, amíg Péter a játszótéren elintézte a nyugdíjpénztáras dolgokat (az üzletkötő hozta a gyerekét, Gergő meg aludt), átrendeztem a nappalit. Igen, megint. Igen, sokan nem látták a legutóbbi átrendezést sem, de már nagyon szerettem volna kipróbálni, működik-e ez az elrendezés. Működik. Tetszik. Majd kiderül, meddig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése