Üzenet az kórteremből

A történtek után előtört a babonás énem, és inkább nem írtam semmit, nehogy az ellenkezőjére forduljon. A jó dolgokról most sem írok, majd később, ha már tuti biztos lesz, ha van ilyen egyáltalán. Ami viszont a rossz dolgokat illeti... a héten még nem voltam a lakáson kívül, arra sem emlékszem, egyáltalán fésülködtem-e.

Nagyjából 1 hónapja kezdődött, amikor egy találkozó után olyan köhögés jött rám a metrón, hogy azt hittem, megfulladok. A köhögés azóta maradt, néha enyhült, de nem múlt el teljesen. Közben volt egy kis orrdugulás is, de a köhögés mellett eltörpült, már alig emlékszem rá. Most ott tartunk, hogy ugatva köhögök, néha majdnem hányásig, de tényleg néha, összesen, ha háromszor fordult elő. Ami tartja magát, az a mellkasfájdalom. Kezdődött azzal, hogy csak háton fekve, aztán állandosult a bal oldalon, az elmúlt, most a jobb oldal van soron. Ez durvább a balnál, de már érzem, hogy javul. Orvosnál nem voltam. Tudom, felelőtlenség, meg Gergőt is fel kell nevelni valakinek, de még életemben nem voltam itt háziorvosnál (otthon is csak anyuval, nem vagyok rendelésre járó), és ezen nem is szándékozom változtatni egy köhögés miatt. Ha életveszélyről van szó vagy valami igazolásról, akkor megyek, de köhögéssel nem. Inkább megpróbálom megoldani, majd akkor megyek, ha nem megy. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy megy. Hetek óta rágom Péter fülét, hogy vegyünk már lándzsás útifű szirupot, de valahogy sosem érezte elég fontosnak. Hétfőn viszont végre eljutott hozzá, hogy fontos. Az kellett hozzá, hogy hétvégén Gergő is elkezdett köhögni (előtte "csak" az orra folyt), vasárnap este hőemelkedése volt. Azóta nem jár óvodába, nagyon klassz, amikor az egyik beteg ápolja a másikat, de ez egy másik szál.

Hétfőn végre megérkezett a lándzsás útifű szirup. Péterre azzal adta át, hogy abba a gyógyszertárba nem megy be mostanában, mert ritka bunkó volt a gyógyszerész. Elég kicsi üveg volt, mindössze 100 ml cucc volt benne. A használati utasítás szerint Gergőnek naponta 4 x 5 ml, nekem 4 x 15 ml az adag. A üveg tartalma ránézésre sem sokra volt elég, és tényleg elég gyorsan benyakaltuk. Gergő lelkesedése változó. Először érdekelte az újdonság, közölte, hogy szereti, de mostanában már mindenféle zsarolási praktikákhoz kell folyamodni... naponta 4-szer.

A cucc jó. Mire elkezdtem érezni a jótékony hatását, elfogyott a 100 ml, és egy teljes napig nélkülözni kellett, de tegnap megint hozott Péter. Másik gyógyszertárból, ezúttal 250 ml-t (árban nem másfélszereséért), lila fejjel szidva az első (bunkó) gyógyszerészt, aki egy szóval sem említette, hogy van nagyobb kiszerelés is, hanem odavágta a kicsit. Mindegy, ezen már túl vagyunk, de tény, hogy az első üveg nevetségesen kicsi volt. Most, hogy nyakaljuk rendesen, elindultunk a biztos gyógyulás felé. Gergőnek is szépen szakad fel, ahogy köhög, én pedig érzem, ahogy enyhül a fájdalom a mellkasomban, ahogy jön föl a cucc. A bal oldal már egyáltalán nem fáj, a jobb is enyhül, bár még kétszer meggondolok egy nagyobb mozdulatot. Jó lesz ez, csak legyen elég szirup.

Gergő úgy maradt itthon egész hétre, hogy először úgy gondoltuk, csak hétfőről lesz szó. Reggel hívtuk az óvodát, de a keddet még nem mondtuk le, délután viszont bevillant, hogy aznap mennek a buszos kirándulásra, amiről már beszéltünk múlt héten, hogy a pelenkanélküliség miatt kihagyja. Azt gondoltuk, szerdán már megy, de éppen elkezdett javulni, nem akartuk kockáztatni, hogy a lakás-utca-óvoda-játszótér-óvoda-utca-lakás túrán, mindannyiszor hőmérsékletváltozás miatt esetleg visszaesik, és tényleg csak éppen elkezdett javulni, úgyhogy úgy döntöttünk, akkor maradjon egész héten itthon az egyenletes hőmérsékletben, aztán meglátjuk hétvégén. Szerintem jó lesz. Gergő és a gyógyulása szempontjából ez a legjobb megoldás, de ez a bezártság senkinek sem tesz jót. Az első két napot jól viseltük, feszültség egy szál se, tegnap és ma viszont már egyértelmű elvonási tüneteket produkáltunk a szabad levegő hiánya miatt. A holnapi napot valahogy túléljük, aztán jön a hétvége, amikor legalább nem egyedül kell mindent megoldanom a nehézkes mozgásommal és a légszomjammal.

Vannak ám jó dolgok is, de ahogy az elején írtam, azokról majd akkor, ha állandósulnak :)

Az is van, hogy egyre jobban körvonalazódik valami, ami már hónapok óta foglalkoztat (vagy már egy éve is, nem emlékszem), de most komolyan ráfeküdtem a témára, mert elegem van. Erről később, ha már van miről. :)

Kedden este apósom kiverte nálam a biztosítékot, úgyhogy azt hiszem, lassan megírom az első bejegyzést a másik helyre, mert muszáj kiadni magamból, ide viszont nem szeretném.