Nyár

Nem azért nem írok, mert nem történik velünk semmi, hanem pont azért, mert igen. Élünk, tesszük a dolgunkat, elmegyünk ide-oda. Kívülről úgy tűnik, hogy még mindig nem csinálok semmit, csak meresztem itthon a meresztenivalómat és lógatom a lógatnivalómat. Már csak megvonom a vállam, igyekszem nem felvenni.

Ma piac után barátokkal ebédeltünk, amikor csevegve-érdeklődte megkérdezte az egyik srác, hogy keresek-e munkát. Csak annyit mondtam, hogy azon vagyok, hogy itthonról tudjak csinálni valamit, mire rávágta, hogy az nem egészséges, és az ember nem akarja otthon tölteni minden idejét. Mondtam, hogy annak nem egészséges, aki mást szeretne. Ha valaki elvágyódik otthonról, be szeretne járni valahova, akkor annak valóban nem vonzó az otthoni munka. Nekem az. Vonzó és praktikus. Nem kezdtem belemenni, hogy mennyire tudjuk megszervezni az életünket, ha napi szinten kötött időre elásom magam egy irodában, mert már unom. Aki nincs benne, úgysem érti. Persze, megkaptam a kérdéseket, hogy van-e egyáltalán ilyen munka, milyen munka van, de csak annyit válaszoltam, hogy ha nincs, csinálok. Nem mentem bele hosszabb eszmefuttatásba, mert nem volt hozzá kedvem. Nem éreztem, hogy ott és akkor szükségem van megerősítésre. Hallgattam, amit mond, igyekeztem nem vigyorogni, de belül csak az kattogott bennem, hogy nem kell megértenie, nem kell elfogadnia, csak dőljön hátra és figyeljen. Van egy halom ötletem, de némelyik fényévnyi távolságban van egymástól. Azon vagyok, hogy valamilyen módon egy tető alá hozzam őket. Annyira mások, hogy egyáltalán nem biztos, hogy menni fog. Lehet, hogy valami ki fog lógni, de nem baj.

Ez az egyik projekt. A másik a kertes ház. Nem miattam, azaz elsősorban nem miattam, hanem Gergőért. Fel lehet nőni emeletes házban, kert nélkül is, de egy ideje már kattog a fejemben, hogy tulajdonképpen nekünk lenne lehetőségünk kertes házban lakni, csak ilyen-olyan igények miatt nem tettük meg eddig. Nálam viszont lassan kezd betelni a pohár, hogy itt a szép idő, és óvoda után muszáj menni valahová, ha nem akarom, hogy Gergő a négy fal között töltse a délutánt. A játszótér is program, mert akkor sem tudok készülni pl. a vacsorával. Persze, az is lehet megoldás, hogy Péter jobbra el a játszótérre Gergővel, de az a helyzet, hogy ha nem mozdulunk ki a lakásból, Péter hajlamos tovább dolgozni. Értem én, hogy sok a munka, de valamikor pihenni is kell, a gyerekkel is foglalkozni, és ha a lakásban vagyunk, észrevétlenül marad a gép előtt, és elküld csak még egy levelet. Ha ott a kert, akkor egészen más az egész fekvése, mert tudom úgy készíteni a vacsorát, hogy közben Gergő a kertben szaladgál, két kavarás közben én is ki tudok menni hozzá.

Azt hiszem, szépen lassan fogok haladni a dolgokkal; először az egyiket, aztán a másikat, nem kapkodva, türelmesen. Türelmesen. :D Aha, az pont én vagyok! :)