Itthon

Tegnap megérkeztem. Hazahozott a pilóta a géppel, majd anyu a kocsival.

Nem tudom, mit érzek. Egyrészt jó itt lenni, másrészt rossz nem ott lenni. Nem is várom, hogy ez egyik napról a másikra megváltozzon. Tudom, hogy kell egy kis idő, amíg rendeződnek a dolgok. Nem mondom, hogy kialakulnak, mert maguktól nem fognak. Nekem kell kialakítani. Azon vagyok.

Ma el is kezdtem az ügyintézést. Azaz elkezdtem volna. Elszántan elindultunk apuval a városba. Megvolt a lista és sorrend, hogy hova, és mi után kell menni egyik helyről a másikra.

A munkaügyi központtal kezdtük, bármi is most a neve, hogy nyilvántartásba vetessem magam mint álláskereső. Eszembe sem jutott megnézni a nyitvatartási időt, azt hittem, hiába péntek, du. 1 óráig lesz ügyfélfogdás. Hiba volt. Tévedtem. 10.30 körül libbentünk be, és a pult mögött üldögélő kedves lány közölte, hogy nem fogok ma beférni, mert 11-ig(!!) van ügyfélfogadás, és most is van bent valaki. Menjek vissza hétfőn, de akkor is inkább reggel, mert sokan vannak és kevés az ügyintéző. Jaj. Érzem, hogy öröm lesz állni a sorban...

Az első kudarc után kihagytuk az APEH meglátogatását, mivel oda csak akkor kell menni, ha már nyilvántartásba vettek, ezáltal megváltozott a státuszom. Majd hétfőn.

Következő állomásként a bank következett. Küldtek egy levelet, miszerint adategyeztetési célból meg kell jelennem. Ez az a számla, amit a lakásvásárláskor nyitottunk. A számlatulajdonos én vagyok, de anyu a rendelkező, vagy mi. A lényeg, hogy bár ebben az esetben csak anyunak kell majd bemenni adategyeztetésre, az ügyintéző lány hallotta, amint megjegyeztem apunak, hogy a régi számom szerepel a szerződésen. Kérte, hogy azt azért írjuk át. Rendben. A lakcímkártyám nézegetésénél bevillant, hogy hiszen napokon belül át fogok jelentkezni a budapesti lakásba. Megbeszéltük, hogy logikusabb, ha minden változással majd egyszerre megyek be hozzá. Megígértette velem, hogy visszamegyek.:)

Hazafelé letettük anyunál a kocsit, és busszal folytattuk az utat. Ehhez szükségünk volt 2 db buszjegyre, amit takarékossági okokból nem a sofőrtől, hanem a közeli kisboltban szereztünk be. Nem volt egyszerű. Először is apu reflexből fordult balra, de nem volt ott a pult, ahol korábban árulták a jegyet. Nekem nem tűnt fel a hiánya, hiszen talán második alkalommal jártam ebben a boltban, és nem az utóbbi 5 évben volt az első alkalom.:) Érdeklődésünkre felvilágosítást kaptunk, hogy a sütis pulthoz kell fáradnunk. Rendben. Odaérve a bolt másik végéből szólt oda egy hölgy, hogy mindjárt jön. Hát, nem kapkodott. Aztán nem tudott visszaadni. Fel kellett váltanunk a pénzt a pénztárnál. Végre volt jegyünk.

Következő epizód: várakozás a buszra. Röpke 30 percet ácsorogtunk. Nekem mindegy volt, Dublinban többet is vártam már, pedig a menetrend alapján mentem ki, csak apu puffogott kicsit. Idestova 57 éve Salgótarjánban él, mégis képes kiakadni, ha sokat kell várni a buszra.:)

A következő projekt az volt, hogy hozzájussak Gyuri számához, aki a fodrászom. Alap esetben ez nem lenne nehéz, a helyzetet viszont némileg nehezítette, hogy az itthoni telefonom akksija bedobta a törölközőt. Jókor. Beletettem ugyan a SIM kártyát apu mobiljába, de a keresett számot nem találtam. A telefonra van elmentve. Szerencsére anyu telefonjának ugyanolyan akksija van, mint az enyémnek, így egy gyors cserével életet leheltem a telefonomba. Mission accomplished.:) Jövő szerda délutánra van időpontom, hogy a lehetőségekhez mérten emberi fejem legyen a jövő szombati esküvőre. Aznap sem fogok unatkozni. Terveim alapján reggel busszal megközelítem a fővárost, bejelentkezem a kéglimbe, flangálok a belvárosban, beülök a fodrászszékbe, majd visszabuszozom Salgótarjánba. Csütörtök reggel jelenésem van mindenféle vizsgálatokon. 30 felett már gyakrabban jár az ember orvoshoz, mint szeretné, még akkor is, ha semmi baja sincs.:)

Mindezek mellett az akklimatizálódás útján is jól haladok (vagy csak ott haladok jól). Igaz, kicsit csalok, mert éppen zuhog az eső. Csak, hogy ne legyen túl durva a váltás.;)