Feltöltődés

Nyugodt, csendes estének nézek elébe. Elsősorban azért, mert így akartam. Néhány hete befészkelte magát a fejembe a gondolat, hogy egyáltalán nem kell nekem mindenképpen sokadmagammal koccintanti ma éjfélkor csak azért, mert úgy szokás. Ennek megfelelően egy kicsit sem adom sopánkodásra a fejem, amiért megkaptam.:) Ha valaki becsöngetne, nyilván nem küldeném haza isten hírével, de nem nagyon járna jól. Nincs itthon egy falat aprósüti, rágcsálnivaló, pezsgő, de még kenyérféle sincs. Holnapra majd sütök kenyeret a lencséhez, amit anyu otthon megfőzött és szétosztott köztünk. Kellőképpen babonás a család, lencse nélkül nincs új év. Azaz van, de minek?:)

Ha már a babonáknál tartunk, ma visszafogtam magam, és nem mostam. Ha valahonnan hazaérek, legtöbbször az az első, hogy beindítom a mosógépet, de valahol azt olvastam (vagy hallottam, de mindegy is), hogy nem hoz szerencsét, ha az új évet száradó ruhákkal kezdjük. Azt már nem jegyeztem meg, hogy milyen szörnyűség érne el, ha mégis mosnék, de nem is nagyon érdekel. Elég annyi, hogy nem moshatok, és mivel nem létszükséglet, nem keresem a kiskaput a babona alól.:)

A magam részéről abban bízom, hogy 2010 sokkal jobb lesz, mint az idei év. Mondjuk, ennél csak jobb lehet.

Persze, történtek jó dolgok is 2009-ben. A legfontosabb az unokaöcsém megszületése. 1 hetet töltöttem el vele és a húgomékkal anyuéknál az ünnepek alatt, ezalatt teljesen feltöltődtem. Most úgy érzem, kibírom azt a röpke(!) 1 hónapot, amikor legközelebb összejön a család anyu szülinapja alkalmából. Erre majd esetleg visszatérek egy idő múlva, amikor a súlyos Matyi-elvonási tünetektől szenvedek. Alig pár órája szálltam ki a kocsijukból és integettem nekik a ház kapujában, de máris hiányzik a puha pofija, a mosolya, a babaillat, ami belengi az egész lakást. Szuper jófej kissrác.

Az, hogy nem megyek egyetlen kötelező buliba sem, távolról sem jelenti azt, hogy unatkozni fogok vagy magamba fordulni. Neeeem. Mindjárt készítek valami finom vacsorát, megnézem a Mesterszakács döntőjét, esetleg elmerülök egy illatos habfürdőben egy pohár borral vagy pezsgővel (vagy ami van itthon). Kell ennél jobb program? Ahogy ezt végiggondoltam, kezdem sajnálni azokat, akiknek el kell menniük valahova és jól kell magukat érezni, csak azért, mert Szilveszter van, pedig legszívesebben az én példámat követnék. Én megtehetem, ők nem. Persze, akkor lenne a legjobb, ha Berci kibírná a lakásban, és felhozhattam volna bulizni, de nem kínozhatom. Az ő helye már anyuéknál van.

Az utóbbi másfél hetet úgyis együtt töltöttük. Először hagyományos módon, azaz reggeltől estig ott és akkor bújhatott hozzám, ahol és amikor csak akart. Aztán amikor megérkeztek a húgomék, átszerveztük a napokat. A húgomék nem szerették volna, ha Berci megközelíti Matyit (megértem, így döntöttek, nem lehet mindenki olyan macskabolond, mint én), így napközben csak az előszobába volt szabad bejárása, este viszont magamhoz szorítottam, felszaladtam vele a tetőtéri főhadiszállásomra, és reggelig aludhatott a fejemen. Hiányzik, de tudom, hogy ott sokkal jobb neki.

Boldog új évet kívánok mindenkinek, és kívánom, hogy ott és úgy köszöntse az új évet, ahol és ahogy szeretné!

Ami pedig a saját kívánságaimat illeti, idézném a percekkel ezelőtt kapott új évi sms-t: Jelzem mindazoknak, akik 2009-re a legjobbakat kívánták nekem, hogy sz*r sem teljesült belőle. Épp' ezért kérek mindenkit, hogy 2010-re jókívánságként kizárólag készpénzt, alkoholt vagy üzemanyag utalványt küldjön!:)

Süt, főz, macskázik

Mindenki, legalábbis a többség szeretne egy szép, nagy házban lakni. Ahogy én is. Az emeletek számára viszont eddig nem gondoltam. Egészen hétfő estig, amikor Berci 10 percenként akart enni valami finomat, és természetesen frisset. El van kényeztetve, ez nem kérdés, nem is tagadja egyetlen családtag sem. Berci gyakorlatilag azt csinál a családdal, amit csak akar, és mindenki önként és dalolva hajtja a fejét az igába (kivéve a húgomékat). Azt gyanítom, a hétfő este ismét büntetés volt azért, mert néhány hétig nem mutatkoztam Salgótarjánban. A legutóbbi találkozástól eltérően most nem került el nagyívben, sőt, egészen barátkozó és bújós volt. Ez volt a beetetés.:) Lámpaoltás után kezdődött a "buli". Legalább 1 óra telt el azzal, hogy 10 percenként mentem le a konyhába, szórtam valamit Berci tálkájába. Mindig mást, mivel egy-egy konyhaturné után tüntetőleg ült a szoba ajtajában, időnként fájdalmasan elvirnyákolta magát, mintha azt mondta volna: Az előbb nem jót adtál, mást kérek. Most. Különben reggelig itt fogok sírni. Én pedig önként és dalolva vonultam a konyhába. Azt hiszem, a negyedik járat volt a nyerő, amikor eltaláltam, mit óhajt az uraság, és engedélyezte, hogy folytassam (vagy inkább elkezdjem) az alvást.

Másnap a konyhaműszak következett. Elkezdtem a sütést, amit megígértem. Nagy volt a szám, nem győztem sorolni, hogy miket szeretnék majd sütni. Mind kipróbált recept. Ugyan, mi az nekem?! Nem is volt baj, hosszú, tömött sorban kerültek ki a kezem alól a beiglik és muffinok. A baj velem volt. A vaníliás kifliket már ülve sodortam, úgy éreztem, leszakad a derekam. Azt mondják, az ember annyi éves, amennyinek érzi magát. Nem tudom, mennyinek éreztem magam, de az biztos, hogy jó soknak. Milyen már, hogy belerokkanok néhány beiglibe? Szép kis segítség vagyok, mondhatom. Mindenesetre ma folytattam a sütést, mivel az örökszomszéd Mandi néninek (amióta az eszemet tudom, a szomszédban laknak, még az előző házban kezdődött) is viszünk, aki most beteg. Ma csak beiglire volt energiám, abból viszont dupla adagot készítettem. Holnap már Karácsony, bár a húgomék csak pénteken jönnek. Nem tudom, holnap lesz-e még idő sütni, mivel anyu már itthon lesz, és gondolom, a sütő kell majd a húsoknak, nem lesz hely a beiglinek, muffinnak. Pedig még kellene almás pite, hogy teljes legyen a kollekció.

Boldog, békés ünnepeket kívánok minden kedves errejárónak!:)

Nem röfög

Ma is esett egy kicsit a hó, de közel sem annyira, mint az elmúlt pár nap. Tegnap viszont egész sokat esett, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Még éjfélkor is esett, és talán akkor volt a leghangulatosabb. Szeretem havat. Fehér lepellel beborítva, szállingózó hópelyhekkel még a Rákóczi út is határozottan szép.

Tegnap ugyan már kellőképpen beöltöztem, de lehet, a korábbi Vörösmarty téri körsétáknak lett meg az eredménye, ugyanis estére elkezdtem tüsszögni. Nem röfögtem, tüsszögtem. Leküldtem egy NeoCitrant, ez kellemesen elbódított olyannyira, hogy többszöri nekifutásra sikerült csak reggel felkelnem. Reggel? Hm...:) A jó hír viszont, hogy a tüsszögés, orrdugulás elmúlt. Volt, nincs. Nem kell ide ilyen-olyan oltás, anélkül is megmaradok.:) Tudom, ez nem ilyen egyszerű, és közelről sem volt ez influenza, se sima, se sertés. Az oltás ellen viszont még továbbra is kitartok, egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem kell nekem. Legfeljebb úgy járok, mint Malacka. Oké, nem vicces. Bocs. Akkor sem kell.

Egyre közelebb a Karácsony, és egyre jobban várom. Már van hozzá hó is.:) Miután tisztáztuk, hogy nem ajándékozunk, sokkal könnyebbnek érzem magam. Az ajándékvásárlás minden évben óriási stressz, hogy olyan dolog legyen, amire a másiknak/többieknek szüksége van, és megfizethető. Gyakran kiegyezünk valamivel, ami nem tökéletes, de szép és hasznos, a megajándékozott pedig örül neki. Ezt megtalálni nem könnyű, de most nincs rá szükség. Kedden este megvolt az első próbasütés, a karácsonyi muffin már megvan, azaz a recept. A többi már megvan, csak meg kell majd sütni. Arra lesz 4 napom anyuéknál.

Ma kaptam egy e-mail-t a nagynénémtől, hogy megszületett az unokanővérem kisfia. Annak az unokanővéremnek, akinek az esküvőjén voltunk szeptemberben. Tele van a család babával, talán egy ideig nem piszkálnak engem.:)

Készülődés

A hangulatra való várakozást felváltotta a pánik. Nem nagy, csak egy kicsi. Nem maradt sok idő a készülődésre. A pánik egészen addig tartott, amíg rá nem döbbentem, hogy nem is kell készülődnöm. Az idén ugyanis megegyeztünk, hogy nem veszünk nagy ajándékokat, és kicsiket is csak a gyerekeknek. Abból meg egy van, az unokaöcsém. Azt még nem tudom, ő mit kap, majd egyeztetek a húgommal, de az a lényeg, hogy elég a Karácsonyig hátralévő 10 nap a készlődésre. Annál is inkább, mivel 21-én átteszem a főhadiszállásom anyuékhoz, és valamikor a két ünnep között vagy jövőre jövök csak vissza. 21-től lesz időm a halomnyi süti elkészítésére. Ezt kapja tőle a család. És persze, a jelenlétemet.:) Végre arról fog szólni a Karácsony, amiről mindig is kellene, nem pedig az ajándékokról. Persze, kíváncsi vagyok, hogy fog megvalósulni a nem adunk semmit terv. Ismerem az anyukámat. Magunkat is.:) Érzem, hogy lesz néhány apró doboz a fa alatt.

Ma is esett a hó. Szombat óta minden nap esik egy kicsit. Nem nagyon, a belvárosi betonon meg sem marad, de a kertekben igen. Tetszik. Persze, emellett szorítok, hogy ne legyen olyan nagy hó Karácsonyra, hogy a húgomék ne merjenek elindulni Kaposvárról a babával. Legyen hó előtte, aztán utána is.

Nemcsak havazik időnként, hanem nagyon hideg is van. Megbántam, hogy ma nem a hosszabb kabátomat vettem fel. Fázott a hátsóm. Azt is nagyon sajnáltam, hogy a kesztyűmet nem hoztam el anyuéktól, de a fene gondolta november elején, hogy legközelebb Karácsonykor megyek haza. Ez a cudar idő viszont még semmi. Állítólag csütörtöktől még hidegebb lesz, akár -15°C is lehet majd. Szeretem a hideget, a telet, csak attól félek, áthúzza a számításainkat az időjárás.

Az igazat megvallva én már kaptam egy ajándékot. Ma. Vettem egy üveg bort a Kaiser's-ben. Semmi mást, csak egy üveg bort tettem a pénztáros elé. A hölgy a borra nézett, majd rám, és annyit szólt, hogy "Kérek egy igazolványt." Pár másodpercig meredtem rá, nem értettem, mit akar. Először azt hittem, bizonyos ár fölött csak igazolvánnyal lehet bort venni, de gyorsan elvetettem, mert bár tény, hogy nem az alsó polcról választottam, nem is volt extrém módon puccos. Azt hiszem, vissza is kérdeztem egy tessék-kel, mire a hölgy elismételte az igazolványom iránti igényét, még tán bólintott is egyet nyomatékosításként. Ekkor leesett, hogy miért kéri. Alig bírtam visszafojtani a röhögést, a szám széle igen közelített a fülemhez. Gondoltam, hogy a pénztáros lány szája hamarosan hasonló alakzatot vesz fel. Nem tévedtem. Halkan felröhögött, éppen csak annyira, ami nem feltűnő, és közölte, hogy ekkorát régen tévedett. Szinte azt mondta, hogy nem gondolt ennyire öregnek.:) Abban maradtunk, hogy nem haragszom. Persze, hogy nem. Ez sokkal jobban tetszett, mint az Asszonyom.:)))))

Tökéletes ráhangolódás

Nem lehetett kihasználatlanul hagyni a lehetőséget, hogy anyu is és a karácsonyi hangulat is egy városban tartózkodott. A konferenciának délután vége lett, összeszedtem anyut a Moszkva tér közelében, lepakoltuk a csomagokat a lakásban, és nem sokkal 4 óra után elindultunk a Vörösmarty tér irányába. 5-re mindenképpen ki akartunk érni, hogy elkapjuk az ablaknyitást. A Gerbeaud homlokzatán ugyanis van egy adventi naptár. Az emeleti ablakok szimbolizálnak egy-egy napot. Az első próbatétel az volt, hogy megtaláljuk a tegnapi naphoz tartozó ablakot. Meg voltam győződve, hogy 13-a van, aztán megláttam a sarkon a 12-es számot. Mi a fene? Nyertem egy napot.:) Elhelyezkedtünk, jó helyünk volt, de még volt 15 perc, mi pedig nagyon fáztunk. Gondoltuk, elugrunk egy forralt borért. Olyan nincs, hogy ne lássunk, bárhol is találunk helyet, ha visszaérünk, mivel felfelé kell nézni.:) Az első standig sem jutottunk, amikor visszafordultunk. Hatalmas volt a tömeg, és mindenki a Gerbeaud irányába haladt, esélyünk sem volt. Inkább maradtunk, vártunk, és gyönyörködtünk, mert volt miben. Pontban 5 órakor a legfelső emeleten kinyílt az erkélyajtó, kivonult 4 zenész, eljátszottak néhány karácsonyi dallamot. Szép volt. Aztán harangjáték következett, szintén karácsonyi dallamokkal. Ekkor szépen lassan "kinyílt" az ablak. A már kinyílt ablakok helyén festmények vannak. Nem feltétlenül karácsonyiak, de nagyon szépek. Ha eddig nem lett volna karácsonyi hangulatom, ettől biztosan megérkezett volna.:) Sajnos, nem vittünk magunkkal gépet. Remélem, még az idén kijutok, és akkor meg is tudom örökíteni.

A műsor megvolt, jöhetett a forralt bor. Az idén bevált helyre mentünk, a Váci utca elején felállított standhoz. Volt sor, de kibírható. Nem vártam kisebbet Karácsony előtt 2 héttel. Teljesen át voltunk fagyva, a forralt bor vérré vált bennünk. A kirakodó vásár idén is fantasztikus. Persze, nekem mindegyik az, szeretem a vásárokat. Beleszerettem néhány almapárolóba, végül nem jött velem haza egy sem, mert egyrészt nincs rá igazán szükségem, másrészt nem tudom hova tenni. Mindenestre szépek. Végül egy nagy fatálat vettünk anyu egyik barátnőjének, aki azóta keresi, mióta Bangó Margit azon tálalt a főzőműsorban. Összességében pozitív mérleggel zártunk. Megérte fagyoskodni.

Este fájt mindenünk. Kinek ez, kinek az. Anyu azt gondolta, átfagyott a lába, én a sok teára fogtam, hogy majdnem pizsamabuliba fulladt az alvás. Ennek megfelelően reggel telefoncsörgésre ébredtünk. Majdnem átaludtuk a délelőttöt. A redőny felhúzásakor kiderült az éjszakai álmatlanság oka: szállingózott a hó. Igaz, nem megmaradó fajta, de ez is valami. Kis hó is hó. Aki a kicsit nem becsüli...:)

Ma Luca napja van. Számtalan népszokás és hiedelem kapcsolódik a mai naphoz. Jósolnak ezen a napon férjet, gazdagságot, miegymást. A leghíresebb mégis a Luca széke. A szokás szerint ma kell elkezdeni, minden nap faragni kell rajta valamennyit, és 24-re kell elkészülni. Aki az éjféli miséről kifelé jövet rááll, megláthatja a boszorkányokat a gyülekezetben, azaz a szarvukat. Ekkor futni kell haza, mert a boszorkányok elkaphatják és széttéphetik. Ha viszont mákot szór maga után, a boszorkányok azt összeszedik, így a szék tulajdonosa időt nyer, és hazaér. Azért egy ilyen szituációt megnéznék.:)

Van egy olyan szokás is, hogy december 13-án a lányoknak és az asszonyoknak tilos dolgozni. Ez tetszik. Kár, hogy nem terjedt el.

Szokások

Dublinban azon keseregtem, hogy muszáj a zuhany alá állnom minden esetben, nem tudok csak hajat mosni. Itthon meg elfelejtem, hogy nem muszáj. A héten döbbentem rá, hogy csendes beletörődéssel vonulok a zuhany alá hajat mosni, és eszembe sem jut, hogy nem kellene feltétlenül. Vissza kell szoknom a kényelemhez.:)

Ahhoz viszont gyorsan hozzászoktam -gyakorlatilag az első pillanatban:)-, hogy a mosógép használatához nem kell sorszámot húznom vagy egyéni csúcsot futnom százon.

Azt is újra meg kellett szoknom, hogy sötétedéskor le kell engedni a redőnyt vagy egyetlen világítást sem szabad felkapcsolnom, ha nem szeretném, hogy minden mozdulatomat kövessék a szemben lakók. Nem az a baj, hogy látják, amikor tévézem. A baj az, hogy az udvarban nincs állandó világítás, így nem feltétlenül veszem észre, ha nincs leengedve a redőny. Abból, hogy vannak még szomszédaim, azaz nem menekültek Új-Zélandra arra követeztetek, hogy nem kompromittáltam magam hiányos öltözetben. Egyelőre.

Tegnap megérkezett a régen várt karácsonyi hangulat. Éppen ideje volt. Annyi kellett hozzá, hogy tegnap délelőtt anyu érkezésére vártam, és az útlezárások miatt jócskán késett. A várakozás közben gondoltam egyet, és elővettem a díszeket. Utolsó reményem volt a hangulat előcsalogatására. Bevált.:) Feltettem a fenyőágat szimbolizáló girlandot a galériára és a korlátra, az utóbbira égősort is tekertem. Anyut már karácsonyi világítással vártam, és vele együtt a hangulat is megérkezett. Ezen felbuzdulva este nekiálltam mézeskalácsot sütni. Nos, nem ez lett életem főműve. Mézes sütikben sosem voltam erős, néhány éve dobálózni lehetett a művemmel, egyetlen harapás is komoly agyrázkódás-veszély volt. Most is hoztam a papírformát. Mire lejárt a sütési idő, és a teteje szépen megbarnult, az alja totálisan megégett. Borzasztó lett. Még látványnak sem szép. Még jó, hogy most sütöttem. Így már tudom, hogy nem ez lesz a fő karácsonyi aprósütim.

Kocsilopás magyar módra

Nemrég Írországban röhögtünk hangosan a rendőrökön, itthon viszont egy bűnöző próbálkozása dobta fel az estémet. Nem nagy sztori, de olyan béna, hogy muszáj röhögnöm, ahányszor csak eszembe jut.:) A gyorshírekben hallottam az előbb, hogy egy férfi a Népszínház utcában megpróbált ellopni egy rendőrautót. Benne volt a kulcs, könnyű zsákmánynak tűnt. Főhősünk bepattant az autóba, és vitte volna, ám nem vette észre, hogy a hátsó ülés foglalt. Erre akkor derült fény, amikor a hátul ülő két rendőr közül az egyik megkocogtatta a vállát, és közölte, hogy a helyében nem tenné. Vizuális típusként elképzeltem a jelenetet, és nem tudok nem röhögni.

Alapvetően nem nevetséges a helyzet, hiszen valaki el akart lopni valamit. A kivitelezés viszont igenis nevetséges. Csodálom, hogy a két rendőr kibírta röhögés nélkül.:)

Ritkán nézek mostanában híradót, igyekszem magam távol tartani ettől a rengeteg sza... khm... szeméttől, ami körülvesz, de ha ilyenek a hírek, akkor lehet, gyakrabban kapcsolok rá.:)

Hangulat

Egyre közelebb a Karácsony, én pedig nem és nem tudok ráhangolódni. Jártam már ezügyben -mármint ráhangolódásügyileg- a Vörösmarty téren, forralt bort is ittam, fogdostam helyes karácsonyi csecsebecséket, de semmi. Nincs karácsonyi illat a levegőben. Tavaly is úgy kapott el a hangulat, hogy Annatól mentem hazafelé az utcán, amikor megcsapott a Karácsony-illat. Nehezen lehet meghatározni. Hideg, de nem metszően. Hideg, mégis van benne valami megnyugtató puhaság. Hogyan lehet ilyen egy illat? Azt nem tudom.:)

Átöltöztettem a blogot is, hátha ez segít. Remélem. Az idő szorít, alig több, mint 2 hét van, és még a karácsonyi ajándékokon, sütésen kívül is van néhány dolgom. A bevásárlást már elkezdtem. Nem, nem az ajándékokat szereztem be, hanem sütési alapanyagokat. Valamivel el kell kezdeni.:)

Mindentől függetlenül nagyon nehezen mozdulok ki a lakásból. Reggel felcsapom a laptopot, végigböngészem az álláshirdetéseket, közben szemmel tartom a tévét és a facebook-ot, hogy nem őrüljek meg. Persze, lehet, hogy pont ezektől őrülök meg szépen lassan.:) Mára eljutottam arra pontra, amikor -ha Marika néni nincs itthon- együtt énekelek a reklámokkal, és azt is tudom, melyik tvpaprikás szakács hogyan kíván jó étvágyat.:)

Általában alaposan megrémülök, ha döntéshelyzetbe kerülök. Többször mérlegelem a lehetséges következményeket oda meg vissza, meghallgatom a tanácsokat, aztán újra mérlegelem a következményeket. A tanácsokat vagy megfogadom, vagy nem. Döntés után tovább tépelődöm a következményeken. Ha valaki viszont nemtetszését fejezi ki, tüskéket növesztek és szúrok. Ha már egyszer döntöttem, kitartok mellette. Akkor is, ha nem jól döntöttem. Majd jön az újabb döntéshelyzet, és kezdődik az egész elölről.

Mostanában viszont az rémít meg, hogy nem vagyok döntéshelyzetben. Csinálhatok ezt-azt, próbálhatom előrevinni a dolgokat, de a döntés most nem az én kezemben van. És ezt utálom. Akkor már inkább a döntéshelyzet és az azzal járó macera.

Találtam ezt-azt

A hétvégét a húgom férje curling meccsen töltötte, mi pedig (anyuval) kihasználtuk, hogy úgy látogathatjuk meg őket, hogy nem zavarunk bele a családi hétvégébe, és leruccantunk. 1 hónapja láttam őket utoljára, és bár képeket kaptam tőlük, nagyon kíváncsi voltam az unokaöcsém testi és lelki fejlődésére. Persze, a húgoméra is, de ő már lassabban változik.:) A kislegény gyönyörű, nagy, kommunikatív. Ha jókedve van, teleszájjal mosolyog, kacag. Imádom.

Kihasználva a szép időt, elmentünk sétálni, addig a nagymamákat elküldtük a Tescoba.:) Két háztömb mellett osontunk éppen, amikor a parkolóban ismerős autót láttam meg. Először csak az tűnt fel, hogy márkára és színre ugyanolyan, mint anyuék előző kocsija. Aztán a rendszámot néztem. Nocsak! Megnéztem mégegyszer. Gyanús volt. Mondtam a húgomnak, hogy a kocsi ugyanolyan, a rendszám pedig nagyon hasonlít a régi kocsiéra. Várjunk csak! Hiszen ez az a kocsi! Megtaláltuk Jenőt. Láttuk, hogy jó sora van, mégis összeszorult a torkom. Mindez alig pár saroknyira történt a húgomék háztömbjétől.

Nemcsak Jenőt találtuk meg Kaposváron, hanem a régen keresett fekete nadrágot is. Tudtam, hogy Kaposváron is van Orsay, és reméltem, hogy eljutunk, de nem erőszakoskodtam. A vasárnapi sétát arrafelé szerveztük, bementem, szétnéztem, megtaláltam, megvettem. Azaz nem is én találtam meg, hanem a húgom. Azt hittem, alaposan átnéztem, és amikor nem találtam, készültem lógó orral távozni, amikor Évi meglobogtatta. Nem tudom, hogy nem vettem észre, amikor hetek óta erre van ráállva a szemem. A lényeg, hogy van nadrág, és Kaposvárig kellett érte mennem.

Anyu nagy Danubius rajongó volt. Csak ez volt beállítva az autórádión, mást nem is hallgatott. Most, hogy itt vannak az új adók, nem váltott sávot. Kaposvárra oda és vissza a Class FM-et hallgattuk. Első benyomásom az, hogy nagyon hasonlít a Danubiusra, már ami a zenéket illeti. Nem rossz. A Class FM-nek köszönhetően átértékeltem a Péterfy Bori és a Love Banddel kapcsolatos véleményem. Azt hittem, nem szeretem, mivel az Amorf Ördögök nem jött/jön be. Aztán meghallottam ezt, és tetszik. Meghallgattam még néhány számot tőlük. Nem rossz. Tetszik. Mindig tanul az ember valami újat.