Ajtók

A mondás szerint ha egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik. Ebben valóban van igazság, de ennyire azért nem egyszerű. Előfordul, hogy nem akarjuk hagyni, hogy becsukódjon az ajtó. Erősen tartjuk a kilincset, teljes erőnkkel belekapaszkodunk, vagy kitámasztjuk. Kétségbeesve próbálunk minél több dolgot átrángatni rajta. A másik ajtó pedig csendben vár a sorára, de észre sem vesszük a benne rejlő lehetőségeket.

Ennek vége. Elengedtem az ajtót, a kitámasztót is eldobtam. A másik ajtó figyelt egy darabig, hogy biztosan nem gondolom meg magam, és szépen csendben kinyílt. Nem vettem észre azonnal, de már át is léptem rajta.

Mondtam, hogy csak arra kell várni, hogy 2009-nek vége legyen, és minden rendben lesz. ;)

Nem tűntem el, megvagyok, csak barátkozom az újonnan kinyílt ajtómmal.

Szép új világ

Döbbenet... :(

A városhatáron majdnem túl

Nem tudtam aludni. Hiába tettem el magam másnapra viszonylag korán, nem ment az alvás. Amikor végre elaludtam, akkor meg hülyeségeket álmodtam. Egyrészt álmomban nem interjúra, hanem vizsgára (talán államvizsgára, de az nem biztos) készültem, és nagyon be voltam sza... rezelve. Ezt megspékeltem egy, a témához egyáltalán nem illő dologgal. Történetesen Dublinban élő ismerőseink születendő babája keveredett valahogy a vizsga előtti izgalmak közé. Nem tudom, hogy került oda, hiszen nem vagyunk valami jóban. Ettől függetlenül konkrétan megálmodtam, hogy a baba neve Sára lesz. Mondjuk, azt tudtam, hogy kislány, de eszembe sem jutott a nevén gondolkozni. Mondom, nem vagyunk jóban. Egy kicsit sem. Annyi kisbabás és leendő kisbabás ismerősöm van. Miért pont ők jöttek?

Kicsit sem kipihenve ébredtem, de nem volt idő a lustálkodásra. Összekaptam magam, amennyire tudtam, és 8 órakor kiléptem az ajtón. Napijegy megvásárlása után megkezdtem az utam. Földalatti-metró-villamos-HÉV. Éppen csak a troli maradt ki. Meg a busz. A Kossuth téren sikerült az ellenkező oldali megállóba befészkelődni, így elengedtem egy villamost, és a HÉV is késett 10 percet, mégis nem sokkal 10.30 előtt leszálltam a Budapest határán belüli utolsó megállónál. Ha még egyet megyek, az már Dunaharaszti. :O

Az interjú olyan volt, mint a többi, bár a csajon látszott, hogy nem cicózik. Próbáltam vele elhitetni, hogy csak kiestem az Excel-gyakorlatból, nem pedig most ismerkedem vele. Majd meglátjuk, mennyire sikerült.

Délre lakáson belül voltam, pedig még a zöldségesbe is beugrottam. 1 órán keresztül bűvöltem a meleg szobából a konyhapulton figyelő ebéd-alapanyagokat, hogy maguktól álljanak össze valami ehetővé, de nem voltak rá hajlandóak. Megoldottam, főztem, ettem, szerintem szunyókáltam, kávéztam.

Reggel 8-ig még érvényes a napijegyem. Ha nem tudok aludni a késői kávé miatt, teszek néhány kört az éjszakai buszo(ko)n. :D

Egyébként a jegyem csak az az ellenőr látta, aki segített megvenni az automatánál, és egy a visszaúton a HÉV-en. Az utóbbi percekig bűvölte, eltartott egy darabig, amíg felsejlett neki, hogy a dátum után szereplő 08:08 arra utal, hogy 8 óra 8 perckor vettem a jegyet. A biztonság kedvéért azért megkérdezte. Ezt inkább nem kommentálom. ;)

Jó kis nap

Amikor reggel felébresztett a mindenesfiú -akit 2 hétig nem zavart a hó az udvarban, de ma ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy vaslapáttal menetet vágjon a két lépcsőház között-, még nem gondoltam, hogy ilyen mozgalmas napnak nézek elébe. Persze, ekkor még eszembe sem jutott nézelődni, hanem gyorsan visszaaludtam. Egészen addig, amíg a telefon fel nem ébresztett. Holnap megyek a villáminterjú második felvonására. Az Excel-esre. Nem lesz semmi. Mivel még nem jártam ott, több időt kell rászánnom a szükségesnél. Lehet, jobb lesz, ha most rögtön elvonulok az éjszakai alvásra, hogy fel tudjak kelni. Akármelyik útvonalat nézem, nem úszom meg másfél óra alatt, de a 2 óra elég lesz.

Emésztgettem a történteket, amikor újabb dolog érkezett. Hozta a postás. Nem csengetett, csak bedobta. Két levél volt. Az egyik a kopogtatócédula, amit majd le kell adnom a kiválasztott szerencsésnek. A másik a banktól jött. Nocsak! Kíváncsi voltam, milyen információval tudnak szolgálni. Örömmel értesítettek, hogy megérkezett a bankkártyám, és átvehetem. :) Két hete használom. :) Már fizettem is vele. Ami a legjobban tetszik, az a levél dátuma. Január 14-én írták és 18-án adták fel. 18-tól máig tartott, amíg az utca végéről ideért a levél. Ez eddig a negatív csúcs. Persze, ha a soha meg nem érkezett leveleket nem számítjuk. :S

És még csak délután van...

Ha!?

Két bulis nap után nincs is jobb, mint az Excel-fügyvényekbe való belemerülés. A franc se érti a HA függvényt. Mi van az állítás igazságtartalmával? Nem való ez nekem. Nem beszélem ezt a nyelvet.

A hó meg csak esik és esik. Hatalmas pelyhekben. A meleg lakásból nézve igen hangulatos, de a közlekedésben résztvevők már nem örülnek neki annyira. Állítólag 20-25 cm hóra lehet számítani az elkövetkező napokban. Bár tetszik és szeretem, de ha így folytatja, Húsvétkor havas lesz a nyuszi bundája. Az meg már milyen?

Tegnap a Beckett'sben üldögélve megakadt a szemem az ablak díszítésén. Nekem mint hozzáértőnek kellett néhány perc, mire fölfogtam, rögbisek figyelnek az ablakokon. Rémlett, hogy a Beckett's ablakain mindig aktuális a díszítés, és akkor leesett, hogy amikor néhány napja végigmentem az összes tévéadón, valamelyik sportcsatornán éppen a 6 Nations-t reklámozták. Eltelt volna egy év? Mintha csak most lett volna a tavalyi.

Sűrű hétvége

Pár héttel ezelőtt böktünk rá a tegnapi napra, hogy néhányan összejöjjünk sörözni. (Igen, én sörözni. A búzasör finom.:D) Egy barátnőm Recskról csatlakozott a társasághoz, és nálam aludt. Szokásomhoz méltóan tegnapra hagytam a lakás rendbeszedését. Ha megcsinálom, és utána már gyakorlatilag nem leszek itthon, normális körülmények között fogadhatom Orsit. Szépen elterveztem, de egy telefon közbeszólt. Dél körül éppen azon voltam, hogy bekapcsolom a bojlert, hogy délután hajat tudjak mosni, amikor megcsörrent a telefon. A fejvadász csaj volt, és nem azért hívott, hogy beszámoljon a múlt hét pénteki interjú eredményéről (még nem tud semmit), hanem az egyik kollégájának volt számomra ajánlata. Gyorsan keresnek valakit. Ez nem meglepő, hiszen az esetek többségében sürgős, aztán később derül ki, hogy mégsem... Gyorsan összefoglalta, miről lenne szó, és megkérdezte Budapesten vagyok-e. Persze, hogy itt vagyok, és hétfőn minden probléma nélkül meg tudok jelenni, hogy beszéljek a kollégával. Ma... azaz tegnap nem tudnék menni? Jaj. Akkor volt dél, a bojler éppen elkezdte melegíteni a vizet, a lakásban ezer dolgom lett volna és akkor még nincs kaja. Kértem egy kis gondolkodási időt, úgy fogalmaztam, hogy beszélnem kell néhány emberrel, hogy átszervezzem a programokat (dehogy kellett beszélnem, nekem volt szükségem egy kis időre), végül 3 órára kitroliztam-villamosoztam az irodába.

Gyorsan végeztünk, nem sokkal 4 óra után már újra lakáson belül voltam, és kezdődhetett a turbó sebességű készülődés. Magam is elcsodálkoztam, hogy szinte abban a szent pillanatban vettem ki a pizzát a sütőből, amikor Orsi csöngetett. Kicsit késtünk a megbeszélt időponthoz képest, de az este nagyon jól sikerült. Hajnali 2 körül reggeliztünk a Blahán, hazasétáltunk, majd 2-2,5 óra hosszára párnára hajtottuk a fejünket. Orsinak legkésőbb a 7.45-ös buszon rajta kellett lennie. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól abszolváljuk a feladatot, de megcsináltuk. Hazaérve első dologom volt visszamászni a takaró alá. Egyrészt megtehetem, másrészt szombat van. Mondjuk azt a részét nem díjaztam a szombat délelőttnek, hogy a kedves szomszédoknak éppen most jutott eszükbe a szinte az ablakom alá halmozott lomot apróra hasítani fejszével. Mindegy, legalább végre eltűnik. Később jól megnéztem a munkájuk eredményét; néhány kukászsák figyel az udvaron. Úgy tűnik, végre tényleg elszállítják. Ideje volt.

A hétvégének még nincs vége. Ma este Beckett's, mert az jó. Idejét sem tudom, mikor voltam ott utoljára. Jó lesz. Kár, hogy nincs Bulmers. Akkor lenne az igazi az ír érzés.

Jé, vasárnapra nincs programom! Ja, alvás.:))) Meg Excel-tanulmányozás, mert lehet, majd szükségem lesz rá. Jaj.

Mitől szuper a szuperkártya?

Amikor kiderült, hogy új bankkártyát kell igényelnem, nem bántam, hogy az új szuperkártyát fogom kapni. Tetszett az ötlet, hogy fizetéskor szinte csak meg kell lobogtatnom a leolvasó előtt, nem kell lehúzni. Alig vártam, hogy kipróbálhassam. Ma már nem tudtam tovább húzni a bevásárlást, így megközelítettem a Tescot, bepakoltam a kosárba, ami kellett, beálltam a sorba. Fizetéskor magabiztosan előhúztam a kártyám, és amikor a pénztáros csaj elvette a kártyám, mondtam, hogy úgy tudom, nem kell lehúzni. Elnézően rámmosolygott, mint egy tudatlan kis hülyére, aki nem tudja, hogy kell fizetni bankkártyával, és közölte, muszáj lehúznia. Nesze neked szuperkártya! Most akkor miért is olyan különleges? Na, majd a legközelebbi banki konzultáción rákérdezek. Hogy fognak engem utálni a bankfiókban!:)

Hazaérkezés, ebéd (vagy inkább vacsora) után körbenéztem a nappaliban, és nekiálltam annak, amit napok, sőt, hetek óta tervezek: átrendeztem a szobát. Elsőként fogtam a nagy IKEA-s szekrényt, ami Marika néni ruháinak lett rendszeresítve, és felcipeltem a galériára. Nehezebb volt, mint gondoltam, de megoldottam. Fönt aztán szembesültem a nagy problémával. Túl magas a szekrény, nem fér el a galérián. Nem értem a dolgot, ugyanis kimértem a magasságot, és akkor stimmelt. Mivel nincs fűrészem, aminek a segítségével megszabadulhatnék néhány cm-től lábtájékon (nem az én lábamnál, hanem a szekrényénél), eldöntve letettem a padlóra. Már csak ez hiányzott a galériára. Fogalmam sem volt, mihez kezdek vele, de hagytam pihenni. Első a nappali. Lent forgattam, tologattam a bútorokat. Mivel képzeletben ezt már számtalanszor megtettem, nem tartott sokáig. Amikor készen voltam, a polc és fürdőajtó között felszbadult némi hely, gyanúsan elégnek bizonyult a szekrénynek. Galériára föl, szekrény le. Legalább háromszor éreztem úgy, hogy azonnal pofára esek a lépcsőn a szekrénnyel együtt, de mindketten túléltük. Beállítottam a szekrényt a kiválasztott helyre, és bár határeset, de elfér. Most van egy új szobám. Megint. Ugyanis ez nem az első átrendezés, amióta itt lakom. Csupán azért telt el hosszú idő a legutóbbi rendezkedés óta, mert nem voltam itthon. Különben nem menekültek volna tőlem a bútorok. Így most tetszik. Jöhet a galéria, bár ott nem sok variációs lehetőség akad.

Viszlát sorbanállás!

Napok óta készülök a postára csekkfizetés céljából, de amint elképzeltem magam a sorban állva, lépésben haladva, nagykabátban, nem tudtam rászánni magam az indulásra. A csekk viszont nem várhat. Már éppen elkezdtem volna készülődni, amikor eszembe jutott, hogy igényeltem online bankszolgáltatást. Ilyet még sosem csináltam, így minden eshetőségre felkészülve magam köré gyűjtöttem mindent, ami esetleg kellhet: belépési adatokat, kártyát, csekket, gyakorlatilag az összes bankos dokumentumot. Egyszerűbb volt, mint gondoltam. A kártya nem kellett, csak a belépési azonosítóm és a jelszó. A menüben még egy "Sárga csekk" feliratot is találtam. Igen hálásan gondoltam a honlap kialakításáért felelős személyre, hogy a hivatalos elnevezés helyett ezt írta a menübe. Lehet, hogy ismer engem?:D

A feliratra kattintva egy igazi sárga csekk jelent meg előttem, ki kellett töltenem ugyanúgy, mint a papírból készültet, katt ide, katt oda, sms jelszó, katt megint, és már készen is volt. Nem hittem el, hogy ilyen könnyen megúsztam, ezért ellenőriztem a számlaforgalmat, és ott volt. Még most sem hiszem el, hogy nem kellett elzarándokolnom a postára. Ha ezt tudtam volna, napokkal ezelőtt megtehettem volna. Ezután így fogom csinálni. Gyors és kényelmes.

Gondolom, másnak ez nem ekkora nagy szám, de nekem az. Néhány napja még bankkártyám sem volt, ma meg utalgatok a neten. Bekapcsolódtam a 21. századba.:)

Kint esik a hó. Megint. Szép. Ilyet sem láttam még, mióta itt lakom, hogy el sem olvadt az előző hó, máris esik rá a friss. Az udvaron lakó hóembernek a feje sem kókadt le az olvadástól, mert nem is volt olvadás. Ilyen még anyuék udvarán sem gyakori, nemhogy Budapest belvárosában. Jó ez a tél. Ha nem kell autózni. Nekem nem kell.:)

Havas utazás

Már egy ideje tervben volt, hogy ellátogatok Ajkára, és megnézem, hol él Csöpi, amikor itthon van.:) Szerettem volna még januárban eljutni hozzá, de nem volt egyszerű megszervezni. Az utolsó januári hétvégén mégis sikerült. Pénteken elmentem az interjúra, aznap még nem akartam útra kelni. Másnap -tőlem szokatlan módon- sikerült felkelni hajnali 6-kor. Ilyet sem kellett csinálnom egy ideje. Bizonyos szempontból azt kell mondanom, hogy sajnos... Még este kiválasztottam a reggel 8 után induló vonatot, a korai keléssel ennek elérését céloztam be. Magam is meglepődtem, amikor ez sikerült.:)

Már vonaton ültem, amikor anyu hívott. Aggódott, hogy nekiindulok a Dunántúlnak a nagy hóesésben. Ugyan már!:) Jeleztem Csöpinek, hogy úton vagyok, jelentettem a havat is, de anyuval ellentétben ő nem aggódott miatta, inkább nem értette, miről beszélek. Ajkán hó helyett eső esett, de az nagyon. Nem sokkal azelőtt váltott hóra, hogy leléptem a vonat lépcsőjéről a placcra.

Nem tudtam, hogy Ajka ilyen helyes város. Tulajdonképpen semmit sem tudtam Ajkáról, csak annyit, hogy Veszprém és Pápa környékén van, nem messze a Balatontól. Csöpiék közelében van egy helyes tó, a hidegnek köszönhetően jól be volt fagyva és tele volt korcsolyázó és bicikliző gyerekekkel. Ez a tó olyan közel van Csöpiékhez, és mivel a lakása a 10. emeleten van, hogy az ablakból tökéletes kilátás nyílik rá. Hangulatos. Nem is tudtam, hogy ilyen jó dolog a 10-en lakni.:)

Eredetileg tegnap akartam visszajönni, de korán sötétedik, sötétben viszont nem akartam vonatozni. A buszt eleve kizártam, hosszabb utakon a vonat kényelmesebb, és a hétvégén leesett nagy hó miatt gondolatban az árokban láttam az összes buszt. Kiderítettük, hétfőn délelőtt mikor indul vonat, és reggel ennek megfelelően felkeltem. Aztán következett a szokásos szüttyögés a kávéval, és a végén egy nagy rohanás lett. A 15 perces futás után többször közel álltam a feladáshoz, mégis megcsináltuk. Ha úgy vesszük, túlteljesítettük a tervet, mivel 10 percet késett a vonat. Meg kellett kérdeznem egy arra járó illetékest, hogy jó kocsiba szállok-e, mert kicsit elbizonytalanított a Ljubljana felirat. Az igaz, hogy a Déli pályaudvar is ott volt, de biztosra akartam menni. Szerencsére jó helyen jártam, és még egy szimpatikus üres kabint is találtam. Veszprémben csatlakozott hozzám egy kedves, idős bácsi. Szerencsémre nála is volt egy könyv, úgyhogy néhány udvarias frázis után csendben olvasgattunk egymás mellett. Szinte meglepődtem, milyen gyorsan beértünk.

Az állomáson két kiscsaj a hármas metró iránt érdeklődött, de csak azt tudtam mondani, hogy a piros metróra tudnak ott felszállni, és a Deákon bármelyikre át lehet szállni. Kérdeztem, hova akarnak menni, de azt nem tudták. Csak a hármas metrót emlegették. Ha nem tudják, hova akarnak menni, nem tudok segíteni.

Azt gondoltam, a városban nem marad meg a hó, de tévedtem. Ahova nem került só vagy homok, járdán is nehézkes a közlekedés. A ház belső udvarán kb. 20 cm-es hó fehérlik, és valaki épített egy helyes hóembert. Ilyet sem láttam még itt, mióta itt lakom. Persze, az utóbbi 2 télen akár lehetett, de ha volt is, nem láttam.

Délután telefonált a fejvadász csaj, érdeklődött a pénteki interjú után, hogy éreztem maga, ilyesmi, aztán közölte, hogy másokat is szeretnének látni (ezt gondoltam), és nagyon valószínű, hogy a héten szólnak.

Zajlik az élet.:)