Bukós és nem bukós

Nem minden baba egyforma. Sőt. Minden baba más. Ordítani tudnék, amikor azt érezteti valaki, hogy az ő gyereke azért ilyen vagy olyan, mert ő valamit jól csinál(t), én meg nem.

Van egy baráti család, akiknek Gergő után 11 nappal született a harmadik gyerekük. Ezzel nincsen semmi baj, még jó is, hogy egykorúak. Igen ám, de teljesen más a két gyerek. Még akkor is, ha nem nézzük, hogy a másik gyerek kislány. Nevezzük Zsófinak, mert ez a neve. :) 4 hónapos körül lehettek, amikor feltűnt, hogy hiába egyidősek, másképp fejlődnek. Gergő akkor már túl volt a fogyáson, kezdte magát összeszedni, szépen hízott, hozta a megfelelő havi gyarapodást. Zsófi ezzel szemben sokkal nehezebb volt, pedig csak anyatejet kapott. Azt mondják, a tápszeres babák jobban híznak, de ez ebben az esetben nem volt igaz. Tehát súlyban Zsófi teljesítette túl a szintet, Gergő viszont már akkor sokkal kommunikatívabb, érdeklődőbb, mozgékonyabb volt, pedig akkor még alig tudott valamit. 2 hete voltunk náluk legutóbb. Zsófit egy pokrócon találtuk a kertben, támaszkodott az alkarján, ami teljesen rendben van. Igen ám, de a szülei elmondása alapján jó ideje úgy volt. Büszkék is voltak rá, hogy úgy szoktatták, jól ellegyen egyedül is. Letettük mellé Gergőt. Szinte azonnal átfordult a hátáról a hasára, néhányat pördült saját tengelye körül hason, piszkálgatta a játékokat, rázta a csörgőt, nézelődött, mosolygott. Zsófi csak nézett. Egyetlen játék nem volt a pokrócán. Amikor látta az anyja, hogy Gergő szórakoztatja magát a játékokkal, mondta, hogy Zsófi ideges lesz a játékoktól. (!?!?) Akkor még délután is kapott Gergő gyümölcsöt, abba tettem bele a kekszet. Úgy jött ki, hogy pont náluk voltunk ekkor. Kértem botmixert, nekiestem a gyümölcsöknek, beleszórtam a darált kekszet. Zsófianyu kérdezte, hogy az minek. Mondtam, hogy a gasztrós doktornő tanácsára kapja. Erre közölte, hogy ő biztos nem adná a gyereknek, és megkérdezte, tudom-e, mi van benne. (Nem, bakker, fogalmam sincs, vakon tolom a gyerek szájába!) Csak megvontam a vállam, mondtam valamit arról, hogy a gasztrós orvos biztos tudja, mit beszél. Nem beszéltünk róla többet. A történethez még hozzátartozik, hogy Zsófi még most is kizárólag anyatejet kap, csak estére kap tejpépet, amivel állítólag úgy jóllakik, hogy átalussza az éjszakát. Nem vagyok meggyőződve a tejpép hasznosságáról. Jó, tudom, módosított tej van benne, kb. olyan, mint a tápszerben, de akkor is. Ha nem muszáj, minek? Meg aztán mi van a hozzátáplálással? 6,5 hónaposan még nem evett semmit az anyatejen és a tejpépen kívül. Szerintem ez nem normális, de nyilván nem adtam hangot a véleményemnek, mert tiszteletben tartom a döntésüket. Én nem szóltam be. Ők tudják.

Tehát van két közel egyidős, teljesen más gyerek, két eltérő nevelési és táplálási hozzáállással. Nincs ezzel semmi baj, de ne szóljunk már be egymásnak! (Ismét megjegyzem, hogy én nem tettem.) Eddig csak hallgattam, nem szóltam, csak itthon beszéltük meg Péterrel. Tegnap viszont kicsit konkrétabb lett a dolog. Zsófiapu a környéken járt, beugrott valamiért. Ha már itt volt, elkapta Gergőt egy gyomrozási körre. Meglepődött, hogy milyen masszív meg erős, milyen jól tartja magát, mert -mint mondta- Zsófi nem. (Nem én mondtam...) Mondogattam, hogy nincs összehasonlítási alapom, nem tudom, mit kellene már csinálnia, de belül mosolyogtam (én dög). Ekkor eszembe jutott, milyen ótvarul néz ki a szemem a múlóban lévő allergiás reakció miatt (contact dermatitis...pfff), elmondtam, miért van, nehogy azt higyje, valami bajom van. Ragtapaszallergia. Érzetem szerint lesajnálóan mondta, hogy az anyósa is allergiás mindenre. Mintha ez döntés és választás kérdése lenne... Hülyén éreztem magam, pedig tudtam, hogy nekem van igazam, csak nem akartam összeveszni, mert alapvetően szeretem őket, még akkor is, ha most nem ez jön le. Tudom, hogy az allergia a modern kor betegsége, de akkor sem választottam. Sőt, nagyon sokáig semmire sem voltam allergiás. Ebből valahogy kiverekedtük magunkat, utána megint Gergő súlya volt porondon, hogy milyen masszív, és Zsófiapu megjegyezte, hogy jó sokat is eszik. Mindezt olyan hangsúllyal mondta, hogy azt éreztem, sokallja a mennyiséget. Bakker, ne már! Aztán beszéltünk az idájárásról, hogy mennyire nehezen viseli Gergő a frontokat, és figyelem, nem lesz-e migrénes, mint az unokaöcsém. Ekkor szabadult el a képzeletbeli pokol, azaz szabadult volna, ha lecsapom a magas labdákat, de csak hümmögtem és próbáltam finomabban fogalmazni, mentegetőzni, csak azt nem tudom, miért. Mondtam, hogy mostanában sokat bukott Gergő, tulajdonképpen mindig is bukós baba volt, de időjárásváltozáskor többet bukik, ezért félek, hogy migrénes lesz. Zsófiapu közölte, hogy nincs ennek a gyereknek semmi baja (én sem azt mondtam, hogy van), és különben is ez a migrén dolog hülyeség, baba nem lehet migrénes, a bukás meg attól van, hogy sokat eszik. Ismét témánál voltunk... Zsófi még életében nem bukott, de a nővérei sem. Mondtam, hogy vannak bukós és nem bukós babák, és nekik ezek szerint háromszor is szerencséjük volt ebben, de meg sem hallotta.

Az evési szokások után a méretek jöttek, hogy mekkora ruhát hordanak, de Zsófiapu ezt tök fölöslegesnek tartja. Mármint a mérést. Ha a gyerek egészséges és megfelelően működik, akkor fölösleges állandóan mérni. Ez igaz, de nekünk muszáj volt elkezdeni, és hiába nincs már nálunk a mérleg, még nem lazultunk el teljesen, és 1-2 hetente megmérjük Gergőt a személymérleggel. Csak a vicc kedvéért kezdtem el mesélni, hogy szerintem mókás, hogy 1 nap eltéréssel három különböző hosszeredmény született, erre közölte, hogy szerinte ez is fölösleges. Ezt meg én nem akartam meghallani, csak mondtam a magamét, hogy a gasztrósnál mért eredményt állt a legközelebb ahhoz, amit mi mértünk, úgyhogy azt fogadtuk el. Rámnézett: "Gasztrós? Ja, a kekszes!" Gyorsan elszámoltam ötig, és csak annyit mondtam, hogy: "Igen, ő." Ebből az utolsó megjegyzésből nyilvánvaló lett számomra, hogy ők ugyanúgy kibeszélték a mi hozzátáplálási módszerünket, mint mi az övékét, amivel nincs semmi baj, csak ne nyilatkozzunk már elítélően. Tudnék én is szépeket mondani, de nem akarok, mert az enyém is csak egy szempont egyáltalán nem biztos, hogy nekem van igazam. Még akkor sem, ha én úgy érzem, hogy igen.

Ami pedig azt illeti, hogy úgy nevelik, szoktatják Zsófit, hogy ellegyen egydül a pokrócon... Jó dolog, ha a gyerek le tudja foglalni magát, de szerintem az nem normális, hogy egy 6,5 hónapos gyerek órákat képes ugyanabban a teshelyzetben eltölteni egy nyikkanás nélkül, azaz csak akkor nyikkan, ha éhes. Nyilván ezt sem mondtam ki hangosan. Mondom, alapvetően nagyon szeretjük őket, a gyerekek meg nem lesznek örökre babák.

Tegnap azt már meg sem mertem említeni, hogy azért mérjük Gergőt legalább havonta, hogy bele tudjuk írni a Babanaplóba. :D