Repül

Van repülő szőnyeg, csészealj, ruhaszárító. Ezeket már ismerjük. Tegnap óta azt is tudjuk, hogy egyéb használati tárgyak is képesek a levegőben történő helyváltoztató mozgásra. A történet vasárnap kezdődött, amikor Zita, Balázs és a Gergőnél 6 héttel fiatalabb Áron látogatott meg minket. Mivel dögletes hőség volt, beüzemeltük a medencét. Minimális pancsolás után (Áronnak annyira nem jött be) kivettük a gyerekeket, nem is foglalkoztunk vele aznap. Másnap sem nagyon, csak annyira, hogy eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne Gergőt beletenni, hogy lehűljön kicsit, de olyan dögmeleg volt (konkrétan leizzadtam, amíg kicseréltem a ruhákat a szárítón), hogy nem volt kedvem vizet cserélni benne. Nem volt útban, az erkély azon részét viszonylag ritkán használjuk, akkor is főként áthaladásra.

Este jött Ivett. Gergő fürdetés-elaltatás (viszonylag gyorsan ment) után kiültünk az erkélyre borozni-beszélgetni. Tudom, hogy nem vagyok következetes, de nem egyértelmű számomra, melyik rész erkély és melyik terasz. Azt mondja Péter, hogy ami alatt nincs lakás, hanem másik erkély, az a rész erkély, ami alatt pedig lakás van, az terasz. Nos, csak akkor tudom, melyik rész alatt mi van, ha lenézek, ezt viszont ritkán teszem. Ha jól emlékszem, csak a két vége számít terasznak, a többi erkély, szóval, az erkélyen üldögéltünk. Hihetetlenül kellemes este volt, akár balzsamosnak is mondhatnám, ha pontosan tudnám, milyen is az. A levegő meg sem mozdult, ellenben langyos volt. Ideális esti üldögélésre. 1-1,5 órát lehettünk kint, amikor jött egy nagy szél. Megborzongtunk, de nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget neki. Amikor jött egy újabb, aztán megint, majd elmaradt a szünet kettő között, és a borospoharakat kezdte fölborogatni, elkezdtünk becuccolni. Eszembe jutott a medence. Kérdeztem Pétert, hogy be akarja-e hozni, de azt mondta, van benne egy csomó víz, nem lesz annak semmi baja.

Beköltöztünk a nappaliba, ott folytattuk az eszmecserét, Ivett éppen azon agyalt, hogy fog hazamenni a viharban, amikor Péter kinézett azon az ablakon, ami alá a medencét tettem. Kinézett, aztán rám, és megkérdezte, végül mégis behoztam-e a medencét. Nem kérdés volt, inkább megállapítás, mert a medence nem volt a helyén. Mondtam, hogy nem, mire elkerekedett a szeme. Nem kellett megkérdeznem, miért kérdezte. Egyértelmű volt. Mindhárman az erkélyre robbantunk. Péter ment elől. Mire mi lányok a sarokig értünk, már visszafelé jött. Kezében a medence alá terített pléddel. Kérdeztem, hol a medence. A szemében egyszerre volt ijedtség és bűnbánat, amikor azt mondta, hogy nem tudja. Egyszerre hajoltunk ki a korláton, hátha meglátjuk a szökevényt. Sehol semmi. A teraszon (ott van alatta lakás) némi vízfolt árulkodott arról, hogy ott áthaladt a medence a bándzsidzsámp előtt. Gyorsan megszületett a döntés: le kell menni, meg kell keresni. Ki tudja, mikor lövünk megint ilyen olcsó egy ekkora medencét? Már vettem volna a cipőmet, amikor a nálam józanabbul gondolkodó Ivett megkérdezte, ki marad fönt. Tényleg. Annyira rosszul élem meg, ha valamit elveszítek vagy elhagyok, hogy csak a keresésre tudok összpontosítani. Hiába alszik Gergő, attól még valakinek fent kellene maradni a lakásban. Rám esett a csapat választása, én lettem az, aki fentről drukkolt.

Nem telt el sok idő, amikor motoszkálást hallottam a folyosó felől, mintha valami súrlódott volna... Igen! Megtalálták a medencét. Nagy röhögések közben elmesélték, mi történt odalent. A házból kilépve találkoztak egy párral, akiktől szinte mellékesen megkérdezték, nem láttak-e egy repülő medencét. A srác ahelyett, hogy visszakérdezett volna, hogy mit szívtak, annyit kérdezett, hogy A hatodikról? :) Vágott egy fintort és odamorogta, hogy náluk landolt a víz. Hát, bocs. Nem direkt volt. Ezek után kezdődhetett a hajsza. Úgy gondolták, a Duna felől érkezett a legnagyobb széllökés, ezért elindultak a Váci út felé, de arra nem találták. Visszajöttek a házhoz, elindultak mellette a Duna felé, a sarkon elfordultak. Még mindig semmi. Végigmentek a ház mellett, majd jött az újabb sarok. Benéztek... és meglátták, ahogy a medence a maga szivárványosságával ott virít a túlsó sarkon lévő lépcsőház előtt. Ivett elmondása szerint Péter egy Ott van! felkiáltás után olyan sprintet vágott, mint talán még soha. Miután felcipelték, suttogva vinnyogtunk a röhögéstől, Gergő mélyen aludt.

Ivett azt mondta, ha nem lett volna itt, nem hitte volna el. A medence egyetlen karcolás nélkül megúszta a kalandot. Aki errefelé jár, alaposan nézzen szét, mielőtt elhalad a ház mellett! Ki tudja, legközelebb mi ugrik le? ;)