Beszéltünk már róla, hogy az erkély adottságai (konkrétan körbeveszi a saroklakást) miatt simán lehet erkélybulit szervezni nálunk, mivel a gyerekszoba az egyik végén van, így a másik végéről semmi sem hallatszik át. Szerintem senki sem vette komolyan. Amikor megjelent az első cikk Prince nagyszínpadi fellépéséről a Szigeten, nem sokat teketóriáztunk. Szépen gyűltek a visszaigazolások. 15 főnél kicsit megijedtem ugyan, mert az rendben, hogy abban a reményben küld ki az ember meghívót, hogy el is fogadják, akkor tudatosult bennem az egész, amikor kezdett konkréttá válni a helyzet. Persze, örültem neki, hogy érdekli őket, jönnek, lesz élet a lakásban (azaz az erkélyen), de féltem is, hogy hátha nem úgy alakul az este, ahogy azt én szeretném.
Gergő még aludt, amikor az első résztvevők megérkeztek, de hamarosan felébredt és csak este 8 körül hagyta el a terepet fürdési és alvási szándékkal. Ez így nem teljesen igaz, mert a fürdésben ugyan ő is benne volt, de az alvásával kapcsolatban bennünk nagyobb volt az elhatározás, az pedig édeskevés, ha benne nincs egy szem se. Ment a szexualizálás (azaz b@szott aludni... már bocsánat :D) meg a risza, de már alig bírta nyitva tartani a szemét, folyton orra esett risza közben, de makacsul kitartott. Péter közben kiterelte a népet az erkélyre, becsuktuk az ajtókat és a ablakokat, a Sziget hangjain kívül semmi sem szűrődött be a gyerekszobába, úgyhogy az erkélybuli nem lehetett az oka a riszának. Miután háromszor vagy négyszer átöltöztettem, mert rommá bukta a ruhákat (szerintem összeriszálta a gyomrában a tejet meg a főzeléket, de fogalmam sincs, mitől bukik ennyit... nem, nem eszik sokat), úgy tűnt, elaludt. Betettem a kiságyba és kiosontam. Nem jutottam el az erkélyig, amikor felsírt. Néhány kör risza után próbáltam elringatni, amikor az eddigi minimálisnál (mosdójárat) nagyobb mozgolódást véltem felfedezni a gyerekszoba üvegajtaján keresztül. Mivel Gergő szexualizált, kidugtam az orrunkat a szobából, de csak az utolsóként távozóknak tudtam búcsúcsókot lehelni az orcájukra. Fogalmam sem volt, mennyi ideje próbáltam akkor altatni Gergőt, de azt hittem, valamennyi jut nekem a buliból. Elcsoffadtam. A buli kipurcant, Gergő szeme viszont még mindig koppanásig nyitva, bár egyre nehezebben tudja fenntartani az állapotot. Kérdeztem Péter, hogy maradt-e valakit. Ketten. Huh, legalább valaki. Igaz, hogy pont Péter két kollégája maradt, akiket tegnap láttam először, az egyikük ráadásul Fülöp-szigetek-i, de nem baj, legalább őket is megismertem.
Átadtam Péternek a lehetőséget, hogy altassa kicsit Gergőt, én meg kimentem az erkélyre, hogy elkapjak valamit Prince koncertjéből. Hát, a hangzás messze volt a tökéletestől, tavaly jobban hallottuk a Kispál búcsúkoncertet, de tudat, hogy ahol a fényoszlop van, valahol ott van Prince... :) Alig telt el 10 perc (vagy még annyi sem), Péter lépett az erkélyre, és összedörzsölte a két tenyerét, mint aki jól végezte dolgát. Tényleg jól végezte, mert Gergő elaludt. Bakker, ha ezt tudom, sokkal korábban berántottam volna az erkélyről egy cserére. :) Ha már ott voltam, elkaptam egy búzasört, vittem ki plédeket, beszélgettünk, hallgattuk a zenét, és akkor megtörtént, amire egész este vártam: felismertem egy számot. Az 1999 volt az. :) Ennek örömére Oliver (Fülöp-szigetek) egészen az erkély sarkáig ment, hátha onnan jobban hallja. Nagy élmény volt, na. Se előtte, se utána nem történt ilyen, fogalmunk sem volt, éppen mi megy, de ez az egy felismerés is elég volt az örömhöz. Ingyen hallgattuk Prince élő koncertjét és még egy számot is felismertünk. Éljen!
Péter olyan jól sikerült Gergőt elaltatni, hogy reggel 5.30-ig egyfolytában aludt. Igaz, hogy utána nem volt hajlandó visszaaludni, csak a tízórai gyümölcs után, de akkor 2 órát aludt, és ebéd után is elaludt. Nem tudom, hol tartunk, de szerintem a 2 órán már túl. Egész jó lenne ez a nap, ha reggelre nem állt volna be a derekam. Ülni sem jó, lehajolni, emelni szinte lehetetlen. Szerencse, hogy ma Gergő viszonylag nyugis, mert nem bírnék egész nap kúszni-mászni utána. :( Az este nyomai még aktívan jelen vannak a lakásban. Lement ugyan egy adagnyi mosogatás, de a kipakoláshoz is le kellene hajolnom, az meg nem megy. Szegény Péter. Lesz dolga, ha hazaér, mert én most semmire sem vagyok jó, csak a puszta létezésre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése