Még élek

Úgy érzem, belekerültem egy időspirálba. Kétségbeesetten kapálózom, de ezzel csak rontok a helyzeten. A teendők kavarognak körülöttem, én meg ugrálva próbálom egyiket vagy másikat elkapni. Csak néha sikerül, de alaposan elfáradok. Lesz majd olyan is, hogy visszatalálok a napi rutinhoz, de nem most. Salgótarjánban töltöttünk egy hetet. Nem volt egyszerű. Felemásra sikerült. Nagyjából ugyanannyi volt benne a jó, mint a rossz, de ezt már megszoktam.

Anyu nem tudta kivenni a betervezett szabadságot, Péter szerdáig dolgozott. Klassz volt egy idegen lakásban (hiába a szülői ház, akkor sem ott vagyok otthon, nem az én háztartásom) összehangolni Gergő napirendjét a miénkkel. Eddig is sejtettem, de most nyilvánvalóvá vált, milyen okos volt, aki először egy légtérbe helyezte a nappalit a konyhával. Itthon csak leteszem Gergőt a padlóra (vagy a járókába, de az már nem sokáig köti le), mászkál, pakol, csörög, zörög, én meg teszem a dolgom. Anyuéknál viszont a nappali és a konyha külön szinten van. Rémálom. Le tudom ugyan ott is lenni Gergőt a földre, mászkálni is tud, csak sokkal több a tiltott hely, amit nem lehet elbarikádozni: kuka, ebédlőasztal, cipők, szekrényajtó, babakocsi kereke...

Az egész hetet lanton kísérte a kánikula utolsó hete. Kitett magáért, mindent beleadott. Patakokban folyt rólunk a víz. Csak akkor merészkedtünk az utcára, amikor nagyon muszáj volt, de a lakásban sem volt sokkal kellemesebb. A nagy meleg miatt kimaradt az egerszalóki strand meglátogatása, pedig nagyon készültünk rá. Majd jövőre...

Volt a héten nehezítő körülmény bőven. Tulajdonképpen nem helyes a múltidő, mert egyik sem tűnt el a hazaérkezésünkkel. Van, amit nem bánok, de olyan is van, amitől már nagyon szabadulnék. Nem bánom, hogy Gergő nekiindult. Ezerrel mászik, csapkodja a tenyerét a padlón, másodpercek alatt átszeli a nappalit. Azt sem bánom, hogy jön a foga, mert az jó dolog, csak ne fájna neki ennyire... Amit viszont már szívesen magam mögött tudnék, az a göthőm. Nem tudom pontosan, mi ez. Mit pontosan? Halványlila segédfogalmam sincs, mi bajom. A hét második felében kezdődött. Először csak viszketett a torkom. Nagyon. Aztán elkezdett folyni az orrom. Nagyon. Aztán a kettő együtt. Most a viszketés mellé faszányos torokfájás is társult. Először allergiára gyanakodtam, mert anyuéknál csak a konyhában kapott el. Nem nagyon akartam elhinni, mert 34 évet nagyszerűen átvészeltem pollen-, fű- és egyéb nyári allergia nélkül, de nem volt jobb ötletem. Azt hittem, majd itthon jól elmúlik. Hát, nem. Most már az is eszembe jutott, hogy megfáztam. Senkit se tévesszen meg a kánikula, nekem ez nem akadály. Csináltam már ilyet. Nem is egyszer...

Szóval, küszködünk. Ki ezzel, ki azzal. Mindenkinek megvan a saját feladata. Gergő úgy gondolja, olyan jól teljesíti a sajátjait (fogzás, frontérzékenység, mozgásfejlődés), hogy helyénvalónak látja némi sztárallűr felvételét. Az úr ugyanis csak az éjszaka első felét óhajtja egyedül átaludni. Hajnali 3 körül jelez, alaposan belakmározik, iszik rá, és amikor úgy tűnik, mélyen alszik, egetrengető sírásba kezd, amikor beteszem a kiságyba és kisunnyogok a szobájából. Vasárnap este háromszor játszotta el. Amikor már a földig lógott a szemem az álmosságtól, gondoltam egyet, és miután bealudt, nem tettem a kiságyba, hanem ott maradtam mellette az ágyon. Reggelig húzta a lóbőrt. Tegnap éjjel (azaz ma hajnalban) a második visszatapsolás után megtörtem. Remélem, csak addig lesz így, amíg kijön a foga...!

Tudom, hogy jobb lenne, ha a kiságyban töltené az egész éjszakát, de akkor és ott ez tűnt/tűnik a legjobb megoldásnak.

Na, megyek orrot fújni, Gergőt szeretgetni, ebédeltetni és ebédelni... Lassan, de biztosan haladok az elmaradásokkal is, de inkább lassan... :)