Fehérnemű a vonaton

Az elmúlt 2 hétben nem sok időm volt pötyögni. Szinte folyamatosan voltunk valahol vagy nálunk volt(ak) valaki(k). Olyan sok dolog történt először, hogy lehet, nem is emlékszem mindre. Először hagytuk el Péter nélkül a várost hosszabb időre (olyan volt, hogy elvitt meg értünk jött, de olyan nem, hogy oda és vissza nélküle utaztunk), először ült Gergő olyan autóban, amit a húgom férje vezetett. Először aludt Gergő Kaposváron Péter nélkül, először járt az unokaöcsém óvodájában, először evett Túró Rudit... Ezek mind érdekesek, de nem annyira, mint az első vonatút.

Amikor vasárnap elindultunk, még nem tudtuk, hogy pénteken vagy szombaton jövünk vissza, azt pedig végképp nem, hogy milyen napszakban. Ahogy teltek a napok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy pénteken jövünk, mert egyrészt ma mindenképpen el akartunk menni az Alma koncertre, másrészt a húgomék ma ovibálba hivatalosak, nem akartam útban lenni a nagy készülődésben. Miután Gergő az 5 nap alatt többször produkált alvásmentes délutánt, úgy döntöttem, hogy minél később indulok, hogy ha aludt valamit délután, akkor addigra pont elfárad, ha meg nem, akkor is. Az este 8 órakor induló IC-t néztem ki. Nem kapkodtuk el, délután kezdtem telefonálni jegyügyben.

A központi jegyrendelős szám foglalt volt. A kaposvári jegyirodában már nem volt ügyfélszolgálat (délután 4-ig van :O). Végül jobb ötlet híján a MÁVDREKT-et hívtam. Miután bemondta az automata, hogy második vagyok a várakozási listán, aztán arról is tájékoztatott, hogy első lettem, nem tettem le 5 perc várakozás után. Végül egy készséges hölgyhöz kerültem, aki türelmesen meghallgatta a kérésem, megvárta, amíg a háttérben a két gyerek abbahagyja a visítást, még arra is felhívta a figyelmem, hogy ha 18 év alatti gyerekkel utazom, akkor 33%-os kedvezményre vagyok jogosult. A húgom férje elszállított minket Dombóvárig (nincs IC Kaposvár és Budapest között, csak a pécsi, arra viszont Dombóváron kell felszállni, gyerekkel az nem egyszerű), előtte megvettem Kaposváron a megrendelt jegyet. Mondom a kódot, a pénztáros mondja a nevem. Stimmel. Kérdezi, hogy 33%-os jegyet kértem-e. Mondom, hogy igen, mert egy 2 éves gyerekkel megyek. Nagyot sóhajtott, és mondta, hogy akkor valami nem stimmel, mert 2 db 33%-os jegyet vitt be a telefonos csaj a rendszerbe. Javította. Megkaptam a jegyet és a két helyjegyet. Mondta, hogy még mindig nem stimmel valami, mert ugyan 33%-os a jegy, árban ugyanannyi, de nem megfelelő a jogcím, a kalauz beleköthet. Kicserélte családi kedvezményűre. Kezemben a jeggyel mentem vissza a kocsihoz. Gyorsan megnéztem, hogy a két helyjegy legalább egymás melletti helyekre szól-e. Úgy tűnt, igen. Még a telefonos rendeléskor próbáltam menetirány felé néző helyekre kérni a jegyeket, de azt mondta, azt ő nem tudja. Mindegy akkor, csak legyenek egymás mellett a székek. A sógorom viccesen meg is jegyezte, hogy attól, hogy a két jegy a 95-ös és a 96-os székre szól, még lehet átlósan is. Bejött. Szerencsére csak mi voltunk a négy széken, nem volt baj.

Ülünk a vonaton. Elővettem a Thomas-os újságokat, ölembe vettem Gergőt, készültem az alvásra. Kaposvár és Dombóvár között aludt kb. 1 órát (délután nem), de gondoltam, az nem volt elég. De. Elég volt. Kiolvastuk a füzeteket, ettünk ropit. Semmi. Közölte, hogy Hamm, és piszkálta a ruhámat. Szembefordulva az ölembe ült, én beborítottam a kabátommal, mintha a fényt takarnám, hogy aludhasson, ő pedig boldogan lakmározott. Ez is egy első alkalom volt. Az Állatkert és a Westend tetőterasza után felavattuk a Zengő IC-t is. :) Esze ágában sem volt aludni. Kért inni, ropit, majd átmászott a szemközti üres székekre, és mászkált egyikről a másikra, hajtogatta a könyöklőt, huncutkodott, nézelődött. Aztán közölte, hogy kaka. Reméltem, hogy viccel, de nem. Fogtam a kellékeket, és elvonultunk a WC-be. Volt némi kétségem, hogy jó ötlet volt-e otthagyni a cuccokat, de nem volt más lehetőségem. Persze, pelenkázó rész nem volt; lehajtottam a WC tetejét, Gergő ráállt, úgy cseréltem ki a pelenkát. Nyilván akkor jöttem rá, hogy a világító gomb a csap mellett nem szenzoros vagy lézeres, hanem konkrétan meg kell nyomni ahhoz, hogy folyjon a víz, amikor Gergőn már rajta volt a tiszta pelenka, én pedig háromszor nyúltam bele a szarba. Legalább a kezem meg tudtam mosni, ha már Gergő fenekén alig maradt bőr a suvickolástól. Igen, nem volt elég a popsitörlő, be kellett vetni némi WC papírt is. (Viccelek, nem nyúztam le a bőrét, de jól jött volna egy kis víz.)

Miután kicseréltem a pelenkát, újra elkezdtem reménykedni, hátha emiatt nem aludt. Nem ez volt az ok. Újult erővel pörgött. Észrevette a telefonomat, elkapta, a szájához emelte, és suttogva belemondta, hogy tangabugyi. Itt még nevettem, mert nem hallotta senki. Onnan jött a dolog, hogy miután Pempős Pista nagy sztár lett nálunk, Gergő mindenkinek azt mondja, hogy tangabugyi. A Kaposváron töltött 5 nap alatt valahányszor felhívtuk Pétert, annyit közölt vele, hogy tangabugyi. :) Ha telefont lát, már jön is a nagy belejelentés. Próbáltam mondani neki, hogy apa nincs a vonalban, majd később találkozunk vele. Letette a telefont, lekattant a témáról. Látszólag. Kis idő múlva újra észrevette. Akkor már majdnem Kelenföldön jártunk, nem sok volt hátra az útból. Büszke voltam, hogy nagyobb probléma nélkül megcsináltuk. A szájához sem emelte a telefont, csak mondta, hogy tangabugyi. Próbáltam csitítani, hogy a nénik meg a bácsik alszanak, de nem hatott. Egyre hangosabban mondta, én meg éreztem, hogy egyre vörösebb az arcom. Belefúrtam az arcom a hajába, és rázkódva röhögtem. Arra a követeztetésre jutott, hogy ez nekem tetszik, úgyhogy emelt a hangerőn. Már mindegy volt. Inkább nevettem rajta, mint egy jelenettel rontsak a helyzeten. A kocsi másik végén valaki nyerítve felnevetett. Azt gyanítom, akkor értette meg, mit skandál a gyerek a kocsi elejében. Esetleg megfejtette a forrást is. :) Klasszul éreztem magam. Nem panaszkodhattak az utastársak, hogy nem kaptak szórakozást a pénzükért. :)

Egyébként imádta a vonatozást. Csinálunk még ilyet. Tangabugyival vagy anélkül. :)

Az élet szép

Elkaptunk valamit. Nem betegséget, annál sokkal jobbat, de nem tudom, mit. Valami jót. Ha nagyon akarom, mondhatnám, hogy nem ment el mellettünk szó nélkül a tízmilliószoros nap, de saját magam kiröhögöm, ha ilyeneket beszélek. Persze, ettől még simán lehet. :) Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben kevésbé érzek késztetést arra, hogy mindennek megtaláljam az értelmét. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem érzem, csak azt, hogy kevésbé, ami szerintem még mindig sokkal több a normálisnál. :)

Sikerült 4 napot úgy eltölteni a szüleimnél, hogy senki sem veszett össze senkivel. Na, jó, mi egy kicsit civakodtunk, de az lenne a furcsa, ha kimaradt volna. :)

Kikaptunk egy hihetetlen parkolóőrt.

Aki nem vega, az nem tudja, milyen kellemes meglepetés volt, hogy az esküvői ebéd helyszínén (ahova már második alkalommal tértünk vissza) kibővítették a vegakaják kínálatát. Igazi felüdülés volt a rántott camembert áfonyalekvár és rizs helyett tejszínes-parajos szósszal és krokettel.

Sok apró jó dolog történt velünk az utóbbi pár napban. Egyenként nem sokat érnek, de ha összerakjuk őket, elég jól néznek ki. Megbecsüljük a kicsit, hátha akkor megérdemeljük a nagyot. :)

Felfúrtuk az előszoba falára az 5 db akasztót. Végre lesz hely a kabátoknak.

Annyira jó időszakban vagyunk, hogy az sem tud kiakasztani, hogy egy héten belül harmadik nap maradt ki Gergő délutáni alvása. Első alkalommal némi pörgetés után este 6-kor aludt el az ölemben. Legközelebb szerdán este nem aludt; akkor 6 óra körül fürödni akart, majd némi vacsora után 7.30-kor elaludt Tűzoltó Sam nézése közben anyu ölében. Ma sem akart aludni. 5-kor aludt el az ölemben. Megriadhatnék, hogy talán szépen lassan leáll a délutáni alvásról, amit nem is olyan régen meg is tettem volna, de valahogy most nem megy. Majd lesz valahogy. Ha leáll a délutáni alvással, azt is megoldjuk. Különben is... egyre nagyobb, egyre több dolgot tudok csinálni, amikor ébren van. :)

Az alvásról még annyit, hogy délután már ritkán produkál 4 órás alvást, de ha igen, akkor is elég korán kezdi ahhoz, hogy ne zavarjon be az esti altatásnál. A tegnapi 22.15 körüli elalvás volt mostanában a legdurvább. Jó ez. :)

PP

Sokat elárul rólunk, hogy Gergő a Salgótarjánban töltött 4 nap alatt megtanulta kimondani, hogy tangabugyi. Igaz, hogy egyelőre úgy ejti, hogy tankaputyi, de tökéletesen érthető.

A forrás- és ihletadó mű pedig itt hallgatható meg, ha valaki még nem hallotta volna. :)

:*

Azért akkor nehéz megállni sírás nélkül, amikor a 22 hónapos gyerek az esti altatás alatt megfogja a kezem, a szájához emeli, megpuszilja, és közli, hogy szeet. :*

Kedves parkolóőr

Ilyen nincs. Annyira hihetetlen, hogy muszáj elmesélnem.

A házassági évforduló napján mindig (haha... ez volt a második visszatérés) ugyanabba az étterembe megyünk ebédelni, ahol az esküvői ebédünk volt. Ma is így tettünk. Eredetileg délutáni estebédet terveztünk Gergő ébredése után, de annyira nem akart aludni, hogy inkább összekaptuk magukat, és elmentünk ebédre. Mi voltunk az első vendégek, a étterem környékén alig volt autó. Ez kicsit meglepett ugyan, mivel máskor alig lehet parkolóhelyet találni, de elkönyveltem annak, hogy még nagyon az elején jártunk az ebédidőnek.

Már ott voltunk egy ideje, amikor éppen a másik teremben voltam Gergővel (mindent körbe kellett járni), és amikor visszamentünk, Péter nem volt sehol. Puffogtam egy sort, hogy otthagyott mindent az asztalnál, de nem volt időm letolni, mert elképedt arccal jött vissza, és már mondta is, miért ment ki.

Konkrétan az történt, hogy bejött egy parkolóőr az étterembe, mert gondolta, hogy valamelyikünkhöz tartozhat Kisautó, és szólt, hogy elfelejtettünk parkolójegyet venni. Ahelyett, hogy megbüntetett volna, szólt, hogy ELFELEJTETTÜNK jegyet venni. Fel sem tételezte, hogy szándékosan nem vettünk. Péter megköszönte, hogy szólt, és elment jegyet venni. Még mindig a hatása alatt állunk a történteknek. :)

Kiderült, hogy csak májustól lett fizetős az a rész, azóta meg Salgótarjánban sem nagyon jártunk, nemhogy étteremben...

Nem tudom, a parkolóőr tud(ott)-e róla, de -ahogy Pix :* felhívta a figyelmemet- ma van a véletlenszerű kedvesség világnapja (vagy hogy van ez magyarul). :)

Alszik

A tegnap délelőtti játszótér után Gergő kettő falatot volt hajlandó betolni ebédre a csirkéből, aztán jött hozzám, elkezdte, hogy ke..., ke... (kezed). Ilyenkor megfogom a kezét, és hagyom, hogy vezessen, hogy megmutassa, mit szeretne. Konkrétan a szobájába vezetett, fel az ágyra, kért tejet, és nem sokkal dél után elaludt. 3 körül ébredt, elmentünk az IKEA-ba gyerekpörgetésre. Este kicsivel 10 óra után elaludt. Éjjel kétszer ébredt, de 6.30-ig tolta.

Barátnőmék ebéd után indultak, úgyhogy a délelőtti játszóterezés kimaradt a pakolás miatt (meg az idő is elég ramaty volt), ennek ellenére eléggé elfáradt Gergő ahhoz, hogy 11 óra körül elaludjon (ke.., ke..., tej, alvás). 3 körül ébredt. Elküldtem őket Péterrel a játszóházba, hogy egyrészt érje más inger, ne a lakást nézze egész nap, másrészt tudjak pakolni, mert a két gyerek nem semmi felfordulást hagyott. :)

Nagyon kíváncsi vagyok a ma estére. Ha elalszik időben, pezsgőt bontunk. 

Nekem sok

Itt vannak a barátnőmék. Most kollektíve lementek a játszótérre, hogy lássanak a gyerekek egy kis napfényt,  meg érje őket némi levegő, én meg főzök. (Haha...)

Tegnap este megjegyeztem valamit, és a barátnőm férje erre azt mondta, hogy ne bántsam Pétert, mert tök sok mindent megtesz nekem. Két szó ütötte meg a fülem: SOK és NEKEM.

SOK: Mi az, hogy sok? Ahogy nézem (és most egyáltalán nem akarom őket bántani, mert imádom őket), náluk ott kezdődik a sok, hogy ha a babusgatáson kívül bármit csinál a kislánnyal az apja. Elmondása szerint sosem cserélt még pelenkát, a fürdetés, altatás, etetés mind a barátnőm feladata, miközben ő nézi a meccset.

NEKEM: Nekem?! Már bocsánat, de ketten vállaltuk a gyereket, ha jól emlékszem. Igen, hétköznap én vagyok szolgálatban (nem érzem szolgálatnak, de nem találok jobb szót), de tényleg rosszul kellene éreznem magam amiatt, hogy hétvégén, illetve Péter szabadnapjain levegőhöz szeretnék jutni, ezért bizonyos dolgokat átpasszolok? Konkrétan agyfaszt kapnék, ha Péter sörözgetve meccset nézne, miközben én ugyanúgy csinálok mindent. A hétvége nekem is hétvége.

Aztán itt vannak az éjszakák. A kislányuk végigalussza az éjszakát. 1 éves. Na, és? Gergő meg nem. Na, és? Tegnap megint iszonyú volt az altatás, pedig volt már ennél durvább is, csak azért éreztem tragikusnak, mert közönségünk volt. A sokadik próbálkozás után egyedül hagytam Pétert meg Gergőt, akkor sikerült óvatosan megjegyezniük, hogy talán érdemes lenne Gergőt délután felébreszteni x idő után, akkor könnyebb lenne az este. Hm... Komolyan mondom, néha úgy érzem, hülyének néznek. Az emberek azt hiszik, hogy vállvonogatva beletörődtünk a sorsunkba. Valamilyen szinten igazuk van, de a beletörődést megelőzte a kísérletezés. Mindennel próbálkoztunk már. Hordjuk pörgetni, naponta kétszer több órát levegőre viszem.

Elhangzott a híres Mi úgy szoktattuk... kezdetű, amitől éreztem, hogy elkezd tikkezni a szemem, de nem szóltam semmit, csak valamivel elkentem a dolgot. Tudom, hogy lerágott csont, de miért érzi úgy mindenki, akinek könnyebb a gyerekével, hogy valamit jól csinál(t), mi pedig nem...?

+ -

Alig 5 perc alatt teljesen ellentétes hozzáállást tapasztaltam. A legnagyobb döbbenet az, hogy alapból pont fordítva várnám.

Alaphelyzet: Gergő alig 1 órája alszik. Skype a középiskolás barátnőmékkel a hálószobából, hogy ne zavarjuk Gergőt. Várjuk a pizzafutárt; mondjuk is a barátnőméknek, hogy ha csöngetnek, akkor őrült módra eltűnünk, hogy ne szóljon sokáig, nehogy felébredjen Gergő.

Első hozzáállás: halk kaparászást hallok. Először azt hittem, hogy a szomszédból jön, ahol tegnap szétkapták a fürdőszobát valami dugulás miatt, aztán arra gondoltam, Eszti a szomszédból próbál bejutni (alvásidőben csak kopogni szoktunk). Kinéztem a kukucskálón, és megláttam a pizzafutárt. Kérdeztem, hogy próbált-e csöngetni, csak nem hallottuk, de mondta, hogy látta a babakocsit az ajtó előtt, és gondolta, nem ébreszti fel a gyereket.

Második hozzáállás: félrenyeltem a pizzát, amikor a szomszédban felbőgött a fúrógép. Szomszéd kisfiú felsírt. (Később kiderült, hogy nem erre, de akkor is...). 13.30. Tökéletes alvásidő, amikor végre enyém gyerek is normális időben alszik. Elindulok, hogy megkérjem a szomszédot, ugyan tolja el az időben egy kicsit az egészet, mielőtt az összes gyereket felveri a házban. Az ajtóból visszafordulok, mert 5 perc alatt elhomályosult a zaj ereje, úgy gondolom, nem vészes. Újra fúrnak. Hangosabban, velőtrázóan. Most már becsöngetek. Szépen (tényleg szépen, illedelmesen, szinte könyörögve, nem agresszív hangon, nem méltatlankodva) megkérem, hogy halasszák későbbre. Szomszédasszonynak nem tetszik. Mondja, hogy időre dolgoznak az emberek. Azért beszól, hogy a szomszédasszony (én) mondja, hogy felébrednek a gyerekek. Bentről csak annyit hallok, hogy Hátttt..., és szinte látom a vállvonogatást. Szomszédasszony annyit mond, hogy neki ki kell fizetni az embereket óradíjban, nem tud mit tenni. Remegő kézzel ültem vissza enni.

Nem fúrtak újra. Valahogy megoldották. Ezek szerint másképp is lehet...

Értem én, hogy muszáj valamikor fúrni, de annyi más időpont van, amikor nem zavar senkit. Az egyik kisgyerekes lakásban napok óta fúrnak-faragnak, a másik lakásban pedig új lakó van, aki értelemszerűen a saját ízlése szerint alakítja át. Délelőtt és késő délután is fúrnak, de eszemben sincs kiakadni, mert este, éjjel, korán reggel és a délutáni alvásidőben pihennek...

Kerekítő

Tavaly óta mondogatják a szomszéd lányok, hogy milyen jó a Kerekítő az ifjúsági házban, de eddig valahogy nem jött ki úgy a lépés, hogy megnézzük. Tavaly azért nem, mert akkor Gergő még kétszer aludt naponta, és a délelőtti pont a foglalkozás kellős közepén volt. Aztán meg azért nem, mert nem tartottam evidenciában, folyton elfelejtettem, hogy ez is van mint lehetőség. Mostanában viszont iszonyú nehéz időben elaltatni, azaz úgy általában elaltatni. Gondoltam, egy próbát megér. Rendszeresen járó anyuka azt javasolta, inkább a későbbi foglalkozásra menjek, mert az elsőhöz Gergő már nagy, de én látni akartam, mit tud az első.

Picit elkéstünk, de még elkaptuk az elejét. Ahogy szétnéztem, azonnal láttam, hogy valóban kicsit túlkoros Gergő, de nem lógott ki durván. Igaz, hogy jobban elmászkált, mint a többiek, de ez részben abból adódott, hogy néhányan még nem tudtak járni. :) Volt olyan dal, amit már ismert(ünk), és voltak újak is, de egyik sem kötötte le túlságosan, inkább azokat a részeket szerette, amikor hintáztatni kellett őket vagy forogni.

Elfáradtam, mire vége lett a foglalkozásnak. Nem kicsit. Leginkább a karom fájt. Kiderült, hogy a Kerekítőre nem használható a kerület kártya nyújtotta ingyenesség, úgyhogy beálltam a sorba fizetni. Klári (ő tartja a foglalkozást) is azt javasolta, hogy próbáljuk ki a másodikat, mert az bábos, talán jobban leköti Gergőt. Maradtunk. Elsősorban az győzött meg, hogy ketten is érkeztek a házunkból. Nem mondom, hogy Gergő mindent úgy csinált, ahogy kellett volna, de látványosan jobban lekötötte őt, mint az előző óra. Párszor ugyan elindult az ajtó felé To, to felkiáltással (Thomas), de mindig sikerült valamit találni, ami maradásra bírta. Tegnap voltunk a játszóházban, ami a klubhelyiséggel azonos emeleten van, és úgy tudtam rávenni a hazamenetelre, hogy megígértem neki, hogy ma újra elmegyünk. Amikor kiszabadult, megállás nélkül a játszóház felé vette az irányt, eltolta a kapuként szolgáló torlaszt, és mire odaértem, már kettő darab vonatot szorongatott. Nem volt könnyű rávenni, hogy hagyja ott őket, és induljunk el ebédelni. Újra meg kellett neki ígérnem, hogy megyünk még vonatozni. (Mostanában úgy lehet leginkább rávenni, hogy tegyen le dolgokat, hogy megkérem, adja oda a kislánynak/kisfiúnak. Ez 99%-ban beválik.)

Szerencsére a játszóház kerület kártyával ingyenes, különben a gatyánkat is otthagynánk a mindennapi látogatással... A Kerekítő sem vészes, az első 1000, a második 1200 Ft, ami szerintem hetente egyszer kibírható. Annál is inkább, mivel Gergő annyira elfáradt, hogy meg sem várta az ebédkészítést, csak néhány kiflikarika lekvárral történő megkenésére volt időm. Azokat betúrta, ivott egy keveset, majd bejelentette igényét némi tejre, és elaludt. Lassan 3 órája. Nemsokára ébred. A legszebb őszi napsütésben le tudunk menni a játszótérre ahelyett, hogy átaludná. Tetszik.

Tízmilliószoros

Hiszek a gondolatok teremtő erejében. Nem a teremtés klasszikus értelmében, mert abban nagyon nem. A pálcasuhintásra, tapsra vagy bármi más hatására történő csodában nem hiszek. Abban viszont igen, hogy ha valamit nagyon akarunk, akkor képesek vagyunk elérni. Nem azonnal, de képesek vagyunk rá, mert tudat alatt úgy cselekszünk, ami közelebb visz a célhoz. Mondjuk, hogy bevonzzuk. :)

Vasárnap (is) voltunk az IKEA-ban. Találtam egy függönyt, amibe azonnal beleszerettem, és már látom a nappaliban. Péternek is tetszik (legalábbis nem mondja, hogy nem :D), úgyhogy eldöntöttnek tekintem a kérdést. :) Ha már lendületben voltam, rávezettem Pétert, hogy milyen jól tudnánk használni az EXPEDIT sorozatot a nappaliban. Első körben egy elválasztót néztem, aztán találtam egy polcos íróasztalt, végül megtaláltam a tökéletes szekrénysorként funkcionálható polcsort. Mindent a barna-fekete kivitelben kell elképzelni, a fehér bútorokat nem szeretem. Az más kérdés, hogy a sötét bútorok baromira nem praktikusak, mert minden porszem meglátszik rajtuk, de vállalom. Már csak a rávaló kell, és jöhetnek. Azért tetszenek különösen, mert annyira egyszerűek, hogy nem uralják a szobát; gyakorlatilag bármilyen kanapét vehetünk hozzá a későbbiekben. Az sem elhanyagolható, hogy bővíthető.

Azt olvastam a neten, hogy ma tízmilliószoros nap van, úgyhogy egész nap ezekre a bútorokra gondolok, közben erősen koncentrálok arra, aminek be kell következni ahhoz, hogy mindez a miénk lehessen. Nem, nem a lottóötösre gondolok, annál azért közelebb vannak a talpaim a földhöz. :) Nem kerül semmibe, hogy ezek körül járjanak a gondolataim, akkor meg érdemes megpróbálni. Ha a közeljövőben arról írok, hogy kifosztottuk az IKEA-t, akkor bejött. :)

Az elmúlt hetek és napok hullámvasútja (kb. fele-fele arányban voltak nagyon szuper és nagyon borzalmas napok) annyira kikészített, annyira szétestem, hogy kifejezetten jólesik most jó dolgokkal foglalkozni. Még akkor is, ha csak elméleti szinten. Az is pozitívan hatott a lelkiállapotomra, hogy hirtelen rájöttem, hogy csak a jövő héten fogom betölteni azt az életévemet, ami nem érint valami jól. Nem kerek, de nem valami tetszetős. A nagy névnapi szervezkedésben (nem enyém névnap) elfelejtettem, hogy nekem ilyenkor van a szülinapom. Úgy emlékeztem, valamikor a múlt hónap környékén betöltöttem, bár arról nincs emlékképem, hogy mikor. (Szerintem az lehet, hogy csak pár hónappal van korábban Gergő keresztanyjának :* a szülinapja, és úgy veszem, hogy amikor ő betölti az adott kort, akkor automatikusan én is, csak később ünnepeljük. :D)

Baj van

Kinyílt a szövegláda. Már szinte mindent nevén nevez, de olyan dolgok is vannak, amiket egyetlen gyűjtőszóval illet. Ilyen pl. a baj. Nem tudjuk pontosan, mit jelent, de kb. azokat a dolgokat hívja így, amiktől fél vagy nem úgy viselkedik, ahogy ő szeretné. Próbáljuk visszavezetni, honnan jöhet. Arra jutottunk, hogy valószínűleg abból jöhet, hogy amikor elesett, valami leesett, vagy más egyéb rossz dolog történt, akkor megöleltük, és mondtuk, hogy Nincs baj.

Akkor vettük észre, hogy átvette ezt a szót, amikor a Halloween bulin egy barátunk egy rendkívül förtelmes álarcban lépett be (hiszen Halloween-kor a hercegn(nő) jelmez nem ér), Gergő pedig hangos Baj! Baj! kiáltással rohant a nappaliba, és elbújt Péter mögött. Az álarc csak akkor került elő, ha valaki megérkezett, de elég volt, hogy észrevegye a tévé tetején lapulni, jött a Baj! és a bújás. A csoportképen is Gergő háta látszik, ahogy sógorjelölt Peti nyakába fúrja a fejét.

Baj hazament, vigyáztunk, hogy a képeket ne lássa meg. Nem is került szóba. Pénteken elmentünk az IKEA-ba beváltani néhány petákot csúszásgátló szőnyegre. Pont zöld van a katalógusban, ami megy a fürdőszobához, nagy örömmel szereztük meg. Formáját tekintve krokodil, ami szerintem tök aranyos, egyáltalán nem ijesztő.

Eljött a fürdés ideje. Gergő rohant a fürdőbe, és türelmetlen várakozással asszisztálta végig, amíg kimosom a kádat. Amikor a csúszásgátlót betettem a kádba, kicsit megtorpant a lelkesedés, de azt hittem, az újdonságnak szól. Nem. Amikor elkezdtem engedni a vizet, kiabálva (Baj! Baj!) futott kifelé, és csak nagyon nehezen tudtuk meggyőzni, hogy a szőnyeg nem bánt. Első este Péter beállt vele a kádba. Tegnap már egyedül fürdött, és elhangzott ugyan néhány baj, de inkább csak megállapításként. 

Anyu szerint nem kell kínozni a gyereket, szerintem meg ez nem kínzás. Nem hagyjuk egyedül, nem zárjuk rá az ajtót, hogy barátkozzon meg egyedül a bajjal, hanem megmutattuk neki, hogy nem bánt. Ha akkor is üvöltve tiltakozott volna, amikor Péter bátran ráállt a krokodilra, nyilván nem hagytuk volna szenvedni, de szerintem abban semmi rossz nincs, hogy nem hagyjuk félni, amitől nem kell. Péter szerint ez olyan, mintha engem akarna valaki meggyőzni, hogy a póktól nem kell félni, de szerintem meg nem. Én nem félek a póktól, hanem irtózom, undorodom, ami nem ugyanaz. Szerintem. :)

Szabad-e locsolni?

Amikor eszembe jut, megnézem, milyen keresőszavakkal jutnak hozzám, azaz a blogra emberek. A mai non plus ultra a következő (szó szerint idézve): mért nem tudok locsolni a farmville.

Két dolog merült fel bennem.

1) Vajon megtalálta az illető a választ a kérdésére?

2) Komolyan  megdöbbenek ilyenkor, hogy mit képesek kérdezni a google-tól. :D