Fehérnemű a vonaton

Az elmúlt 2 hétben nem sok időm volt pötyögni. Szinte folyamatosan voltunk valahol vagy nálunk volt(ak) valaki(k). Olyan sok dolog történt először, hogy lehet, nem is emlékszem mindre. Először hagytuk el Péter nélkül a várost hosszabb időre (olyan volt, hogy elvitt meg értünk jött, de olyan nem, hogy oda és vissza nélküle utaztunk), először ült Gergő olyan autóban, amit a húgom férje vezetett. Először aludt Gergő Kaposváron Péter nélkül, először járt az unokaöcsém óvodájában, először evett Túró Rudit... Ezek mind érdekesek, de nem annyira, mint az első vonatút.

Amikor vasárnap elindultunk, még nem tudtuk, hogy pénteken vagy szombaton jövünk vissza, azt pedig végképp nem, hogy milyen napszakban. Ahogy teltek a napok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy pénteken jövünk, mert egyrészt ma mindenképpen el akartunk menni az Alma koncertre, másrészt a húgomék ma ovibálba hivatalosak, nem akartam útban lenni a nagy készülődésben. Miután Gergő az 5 nap alatt többször produkált alvásmentes délutánt, úgy döntöttem, hogy minél később indulok, hogy ha aludt valamit délután, akkor addigra pont elfárad, ha meg nem, akkor is. Az este 8 órakor induló IC-t néztem ki. Nem kapkodtuk el, délután kezdtem telefonálni jegyügyben.

A központi jegyrendelős szám foglalt volt. A kaposvári jegyirodában már nem volt ügyfélszolgálat (délután 4-ig van :O). Végül jobb ötlet híján a MÁVDREKT-et hívtam. Miután bemondta az automata, hogy második vagyok a várakozási listán, aztán arról is tájékoztatott, hogy első lettem, nem tettem le 5 perc várakozás után. Végül egy készséges hölgyhöz kerültem, aki türelmesen meghallgatta a kérésem, megvárta, amíg a háttérben a két gyerek abbahagyja a visítást, még arra is felhívta a figyelmem, hogy ha 18 év alatti gyerekkel utazom, akkor 33%-os kedvezményre vagyok jogosult. A húgom férje elszállított minket Dombóvárig (nincs IC Kaposvár és Budapest között, csak a pécsi, arra viszont Dombóváron kell felszállni, gyerekkel az nem egyszerű), előtte megvettem Kaposváron a megrendelt jegyet. Mondom a kódot, a pénztáros mondja a nevem. Stimmel. Kérdezi, hogy 33%-os jegyet kértem-e. Mondom, hogy igen, mert egy 2 éves gyerekkel megyek. Nagyot sóhajtott, és mondta, hogy akkor valami nem stimmel, mert 2 db 33%-os jegyet vitt be a telefonos csaj a rendszerbe. Javította. Megkaptam a jegyet és a két helyjegyet. Mondta, hogy még mindig nem stimmel valami, mert ugyan 33%-os a jegy, árban ugyanannyi, de nem megfelelő a jogcím, a kalauz beleköthet. Kicserélte családi kedvezményűre. Kezemben a jeggyel mentem vissza a kocsihoz. Gyorsan megnéztem, hogy a két helyjegy legalább egymás melletti helyekre szól-e. Úgy tűnt, igen. Még a telefonos rendeléskor próbáltam menetirány felé néző helyekre kérni a jegyeket, de azt mondta, azt ő nem tudja. Mindegy akkor, csak legyenek egymás mellett a székek. A sógorom viccesen meg is jegyezte, hogy attól, hogy a két jegy a 95-ös és a 96-os székre szól, még lehet átlósan is. Bejött. Szerencsére csak mi voltunk a négy széken, nem volt baj.

Ülünk a vonaton. Elővettem a Thomas-os újságokat, ölembe vettem Gergőt, készültem az alvásra. Kaposvár és Dombóvár között aludt kb. 1 órát (délután nem), de gondoltam, az nem volt elég. De. Elég volt. Kiolvastuk a füzeteket, ettünk ropit. Semmi. Közölte, hogy Hamm, és piszkálta a ruhámat. Szembefordulva az ölembe ült, én beborítottam a kabátommal, mintha a fényt takarnám, hogy aludhasson, ő pedig boldogan lakmározott. Ez is egy első alkalom volt. Az Állatkert és a Westend tetőterasza után felavattuk a Zengő IC-t is. :) Esze ágában sem volt aludni. Kért inni, ropit, majd átmászott a szemközti üres székekre, és mászkált egyikről a másikra, hajtogatta a könyöklőt, huncutkodott, nézelődött. Aztán közölte, hogy kaka. Reméltem, hogy viccel, de nem. Fogtam a kellékeket, és elvonultunk a WC-be. Volt némi kétségem, hogy jó ötlet volt-e otthagyni a cuccokat, de nem volt más lehetőségem. Persze, pelenkázó rész nem volt; lehajtottam a WC tetejét, Gergő ráállt, úgy cseréltem ki a pelenkát. Nyilván akkor jöttem rá, hogy a világító gomb a csap mellett nem szenzoros vagy lézeres, hanem konkrétan meg kell nyomni ahhoz, hogy folyjon a víz, amikor Gergőn már rajta volt a tiszta pelenka, én pedig háromszor nyúltam bele a szarba. Legalább a kezem meg tudtam mosni, ha már Gergő fenekén alig maradt bőr a suvickolástól. Igen, nem volt elég a popsitörlő, be kellett vetni némi WC papírt is. (Viccelek, nem nyúztam le a bőrét, de jól jött volna egy kis víz.)

Miután kicseréltem a pelenkát, újra elkezdtem reménykedni, hátha emiatt nem aludt. Nem ez volt az ok. Újult erővel pörgött. Észrevette a telefonomat, elkapta, a szájához emelte, és suttogva belemondta, hogy tangabugyi. Itt még nevettem, mert nem hallotta senki. Onnan jött a dolog, hogy miután Pempős Pista nagy sztár lett nálunk, Gergő mindenkinek azt mondja, hogy tangabugyi. A Kaposváron töltött 5 nap alatt valahányszor felhívtuk Pétert, annyit közölt vele, hogy tangabugyi. :) Ha telefont lát, már jön is a nagy belejelentés. Próbáltam mondani neki, hogy apa nincs a vonalban, majd később találkozunk vele. Letette a telefont, lekattant a témáról. Látszólag. Kis idő múlva újra észrevette. Akkor már majdnem Kelenföldön jártunk, nem sok volt hátra az útból. Büszke voltam, hogy nagyobb probléma nélkül megcsináltuk. A szájához sem emelte a telefont, csak mondta, hogy tangabugyi. Próbáltam csitítani, hogy a nénik meg a bácsik alszanak, de nem hatott. Egyre hangosabban mondta, én meg éreztem, hogy egyre vörösebb az arcom. Belefúrtam az arcom a hajába, és rázkódva röhögtem. Arra a követeztetésre jutott, hogy ez nekem tetszik, úgyhogy emelt a hangerőn. Már mindegy volt. Inkább nevettem rajta, mint egy jelenettel rontsak a helyzeten. A kocsi másik végén valaki nyerítve felnevetett. Azt gyanítom, akkor értette meg, mit skandál a gyerek a kocsi elejében. Esetleg megfejtette a forrást is. :) Klasszul éreztem magam. Nem panaszkodhattak az utastársak, hogy nem kaptak szórakozást a pénzükért. :)

Egyébként imádta a vonatozást. Csinálunk még ilyet. Tangabugyival vagy anélkül. :)