Kaland az IKEAban

Már csak ma érvényes a mostani petákos katalógus (holnap új lesz), úgyhogy reggel nyitásra ott voltunk. Azt gondoltunk, hogy csak februárig érvényes, de közben hallottunk olyat is, hogy márciusban új lesz, mégsem mertünk kockáztatni, meg aztán a szomszéd kisfiú szüleinek megígértük, hogy ha megyünk szólunk, mert szeretnének olyan csúszásgátlót a kádba, amilyen Gergőnek is van, az pedig ebben a katalógusban van.

Az első meglepetés mindjárt a mozgólépcső tetején ért: balra kanyarodva a megszokott gyerekrészleg helyett tök mást találtunk. Már nem is emlékszem, mi volt, annyira meglepődtem. Úgy éreztem magam, mint aki eltévedt. Évek óta ugyanazt az útvonalat járjuk be, tudjuk, hol vannak/voltak a shortcutok, erre az egészet átépítették. Nem azt mondom, hogy rossz, mert pl. a gyerekrészleg sokkal nagyobb lett (csak kicsit arrébb), csak még meg kell szokni.

A második ijedelem a gyerekrészlegen ért: Gergő tanácstalanul álldogált egy bizonyos helyen, és kétségbeesve kereste a vonatokat. Nem mondom, hogy nem kerekedett el ijedten a szemem, mert de, hiszen ez az egyik biztos pont, ahol szinte korlátlan időt el tud tölteni Gergő, és amíg az egyikünk felügyeli, a másikunk be tudja szerezni a szükséges holmikat. Szerencsére nem tűnt el, csak arrébb tették: egészen a étterem rész mellé. Amíg Gergő tologatta a mozdonyokat és vígan kalapált, átnéztem az elválasztó között, és döbbenten tapasztaltam, hogy az éttermet is átalakították.

Tulajdonképpen nem az egész éttermet, mert az ételkiadó rész maradt, csak az étkezőrészhez nyúltak hozzá, de nagyon. Újabb ijedelem, mert nem láttam a játszórészt. Már éppen kezdtem felhúzni magam azon, hogy mennyire hasznos a kanapés pihenősarok a játszórész helyett, amikor az is feltűnt, hogy a -többek között- szoptatáshoz kialakított elkerített rész is eltűnt. Valahogy az egész nem tűnt logikusnak, úgyhogy jobban szétnéztem. Mivel minden eltűnt (játszórész, szoptatósarok, gyerekszékek...), gondoltam, megnézem, mi van hátul. Szerencsére mindent megtaláltam. Egészen egyszerűen az történt, hogy megcserélték két részt, és hátra került a gyerekeseknek szánt rész. Még meg kell szokni, de tetszik. Elsősorban azért, mert korábban gyorsan elfogytak a játszórész melletti asztalok, mert az is leült az első szabad asztalhoz, aki gyerek nélkül érkezett, mert nem volt kedve mászkálni. Így viszont több asztal van az első részen, és csak az megy hátra, aki gyerekkel van, vagy éppen kedve van sétálgatni. :)

Kezdetben egyedül volt Gergő a játszórészben. Beszaladt, és egyik játéktól a másikig mászkált, mindent alaposan megvizsgált. Amikor megéhezett, kijött hozzánk néhány falatért, aztán ment vissza. Aztán a szomszéd asztalnál befejezték az evést, és a kislányt bevitte az anyja játszani. Azt nem értem, hogy a majdnem kétéves kislány miért nem ment be egyedül, de mindegy is. Kintről néztem őket, egészen szépen eljátszottak egymás mellett. Csak akkor mentem be, amikor kivette a kislány kezéből az egyik csészét. Megbeszéltünk az anyukával, hogy most tanulja a többi gyerekkel való játszást és az osztozkodást, és elnézést kértem. Utóbbit csak azért, hogy jobb legyen a dolog optikája, de nem érzem igazán, hogy ebbe bele kellene szólni, de ez csak az én véleményem.

Volt egy rövid szakasz, amikor megint egyedül volt Gergő, mert a kislányék hazamentek. Akkor jött egy Gergőtől kicsivel idősebb(nek tűnő) kisfiú a nagyszüleivel. Evés után a nagymama bekísérte a kisfiút a játszórészbe, aztán otthagyta. Játszottak a fiúk, Gergő néha kiszalad, de nem volt semmi probléma, legalábbis nem vettünk észre semmit. Hanem aztán érkezett a kisfiú anyukája a kisebb gyerekkel, egy  egyéves körüli kislánnyal. Kislányt is bevitték a fiúkhoz, és otthagyták. Ment a játék, Péter éppen úgy gondolta, hogy jól elvannak (igaza is volt), és kijött enni egy falatot. Ekkor történt, hogy Gergő megcsapta a kislány arcát. Mindketten rászóltunk, és szaladtunk a tett helyszínére, viszont a nagymama is felugrott (ez még rendben is van), és elkezdett kiabálni Gergőre, hogy Hé, hé!, ami viszont szerintem nincs rendben, mivel mondom, mindketten mentünk kezelni a helyzetet. A kislány éktelenül ordított, az anyja ölbekapta, és próbálta nyugtatni. Én elmondtam Gergőnek, hogy ez a viselkedés mennyire nem helyénvaló, és nem így kell a gyerekekkel játszani. Nagymamának is mondtam, hogy bocsánat, de mostanában így ismerkedik a gyerekekkel. Nagymama reakciója az volt, hogy elítélő mosollyal annyit mondott, hogy Figyelni kell rá. Hát, basszus! Figyelek. Minden egyes kimozdulás alkalmával megbeszéljük, hogy kell viselkedni a többi gyerekkel, itthon (sem) verekszünk, a napi ingereket lemozogja, lefutja a kilométereit. Valahol olvastam (talán fb-n kering), hogy ne nehezítsük meg a gyerekek életét azzal, hogy könnyebbé tesszük. Nem lehetünk állandóan a hátuk mögött, hogy lejátsszuk helyettük a meccseket. Gergő is szokott kapni egy-egy taslit a többiektől, de legfeljebb méltatlankodott kicsit, kezdett éktelen üvöltésbe.

Mondtam Péternek, hogy gyorsan egye/igya meg, ami még van, és menjünk, különben elmondom a véleményem a nagymamának, azt pedig nem kéne. Nagymamának ugyanis fogalma sincs, mi van az egész mögött, milyen szakaszban van a gyerek, meg egyáltalán. Amíg Péter befejezte az evést, ottmaradtam Gergővel a kiskonyhánál, ahol a kisfiúval játszottak. Közvetlen mellettem csitítgatta a kislányt az anyja, úgyhogy mindent hallottam. Nem szólok én bele (csak itt puffogok), hogy ki hogy neveli a gyerekét, de nem hiszem, hogy segít és jó a gyereknek, ha áldozatot nevelünk belőle. Konkrétan anyuka ahelyett, hogy nyugtatgatta volna a kislányt, hogy előfordul az ilyen stb... (mert előfordul, lesz még ilyen bőven Gergő nélkül is), folyamatosan azt mondogatta, hogy Gergő rosszat csinált (Igen, kisfiú dádá, rosszaságot csinált...). Igen, valóban nem volt szép Gergőtől, hogy odacsapott, de nem tudom, miért kell ez. Ha Gergő kap egy másik gyerektől, nem arra gondolok rögtön, hogy a kisfiú/kislány egy elvetemült gazember, hanem próbálom kitalálni, miért történt. Lehet, hogy nem a kisfiú/kislány kezdte, ami tudom, hogy nem mentség, de ebben a korban még így működnek. Sokszor előfordul, hogy a pofon/lökés valaminek a következménye, ami csendben zajlott, amit nem láttunk. Amíg vártuk Pétert a kiskonyhánál (kettő volt egymás mellett; az egyiknél Gergő játszott, mellette a kisfiú, a másik üres volt), Gergő csavargatta a csaptelep gombját, megjegyezte, hogy nincs kicsivíz (nem folyik). Közben megtaláltam a mosogatótálat a padlón, és visszaillesztettem a helyére, Gergő pedig belepakolta az edényeket. A kisfiú egyetlen hirtelen mozdulattal kiszedte a tálat a helyéről. Gergő egyetlen szó nélkül tűrte, ahogy azt is, amikor csavart egyet a csaptelep gombján, a kisfiú pedig durván ellökte a kezét. Többször. Senki sem látta rajtam kívül, eszemben sem volt szóvá tenni, hiszen már indultunk, meg amúgy sem láttam értelmét. Csak annyit jegyeztem meg, hogy valószínűleg a kislánynak adott pofonnak lehettek előzményei, ha nem is pont a kislány részéről, csak éppen Gergő ordítás és sírás helyett visszaadta. Nem mondom, hogy ez szép dolog, mert nagyon nem, csak annyit, hogy ezzel az erővel én is beszólhatnék a nagymamának, hogy figyeljen az unokájára, mert nem olyan angyal, mint aminek látszik.

Aggaszt ez a csapkodás, és már nem tudom, mit csináljak, hogy ne tegye. Pár hete már úgy tűnt, lezárult ez a szakasz, aztán múlt héten újra elkezdte. Szerencsére több szülővel találkozom mostanában, aki hasonló cipőben jár, ugyanúgy szenvednem tőle, és keresik a megoldást, mint én, nem érzem magam egyedül. Az viszont kinyitja a bicskát a zsebemben, anélkül ítélkeznek, hogy ismernék a hátteret. Értem én, hogy mindenki a saját gyereke szemszögéből nézi a dolgokat, és lehet, csak másnak teljesen másképp néz ki ez a eset, mint nekem, de már tényleg nagyon elegem van. Mindenkinek megvan a saját baja/harca a gyerekneveléssel kapcsolatban. Akkor talán megadnám a nagymamának a beszólást, ha Gergő alapból verekedős, agresszív gyerek lenne, akit nem lehet gyerekek közé engedni, de nem így van. Alapvetően egy kedves, kompromisszumokra és üzletelésre kész kétéves, aki megvédi magát, ha kell, és megpróbálja elérni, amit akar. Ez baj?