Terápiás fodrászat

Olyan sokszor megfogadtam már, hogy nem megyünk 1 éjszakánál többre anyuékhoz, hogy már én is unom, mégis mindig belefutunk ahelyett, hogy tanulnánk a saját hibánkból. A legutóbbi hétvégén minden megvolt, ami eddig részletekben. Összeveszés, kiabálás, megsértődés, odamondás. Végtelenül elszomorodtam. Egész úton hazafelé (ami nem volt kevés, hiába repesztett Péter) azon agyaltam, hogy lehetne megoldani, vagy legalább finomítani a kialakult helyzeten, ami mostanra csatatérré fejlődött, de nem jutottam semmire. Még jobban elszomorodtam. Bármilyen megoldást találtam, nem volt jó. Alaposan feltúráztam az agyam, sajnáltam mindenkit, de leginkább Gergőt.

Ebben az állapotban vetettem bele magam Noémi székébe és a keze alá. Azt beszéltük, hogy leszívja a hajamról a majdnem 20 év dobozos festésének eredményét, és felken egy kicsit világosabbat. Még a múltkor említette, hogy szerinte jobban állna egy kicsit világosabb szín, és egyet is értettem vele, hiszen nem akartam én ilyen sötétet, de a dobozos festék mindig sötétebbet eredményez, világosszőkét meg nem mertem megpróbálni, bár sanszosan az lett volna a jó. Úgy ültem a székbe, hogy ha nem platinaszőke vagy fekete tüsihajam lesz, akkor nem érdekel, milyen lesz, csak legyen más.

Új helyen dolgozik. Sosem voltam még ilyen csendes helyen fodrásznál, ha nem számoljuk a gyerekkorom fodrászélményeit, amikor anyu barátnőjéhez jártunk a lakótelep földszinti helyiségébe, de azt tényleg nem számolom. A leszívó cucc (nem tudom a nevét) csípte a bőröm, ahova kikenődött (pl. a fülemen), de nem érdekelt, mert éreztem, hogy megy le a hajamról a rákövült réteg. Vöröses-foltosra szívta a cucc a hajam. Azt hittem, sokkal rosszabb lesz, mert Noémi viccesen megjegyezte, hogy legalább meglátom, hogy néznék ki szőkén. Nem volt teljesen őszinte a mosolyom, mert két szín van, amit sosem szeretnék saját hajszínnek látni, és az egyik a szőke. A másik a fekete, de az most szóba sem került. Szerencsére a köztes állapot sem volt szőke, inkább úgy nézett ki, mint egy alaposan elrontott vörös. :)

Olyan színt választottunk Noémivel, amiben van egy kis arany. Magamtól sosem választottam volna egyiket sem (a végére világosabbat kent, hogy egységes legyen), de erre való a szakember, aki bátrabban javasol. Az eredményt talán a világos aranybarna megnevezés adja vissza legjobban. Tetszik. Csak egy szín, mégis sokkal jobban éreztem magam tőle.

Egyedül Gergő kérését nem tudtam teljesíteni, aki állítólag végigbalhézta a hazafelé utat (mivel nem aludt, családilag közelítettük meg a tett helyszínét, aztán otthagytak), hogy Anya nem barna, nem fekete! Péter kérdésére, hogy akkor milyen legyen, közölte, hogy sötétkék. :D